A Kéktúra legszebb szakaszán, Bakonynána és Tés között

A napjainkban reneszánszát élő Országos Kéktúrára sokan és sokféleképpen szoktak gondolni, attól függően, hogy ki, miért vágott bele, mit keresett, és végül, mit kapott ettől a fantasztikus országjáró tematikától. Tudom, a „legszebb szakasz” elnevezés elég szubjektív, és magam is tudnék még kedvenceket választani az 1160 km-es útvonalról, de ez a bakonyi rész kiválóan reprezentálja a kéktúrázás lényegét, a gyaloglás közben szerzett élmények sokszínűségét.

Belevágni egy ilyen hosszú útba többféle céllal is lehet. Sokan a híres Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat miatt kaptak és kapnak rá kedvet ma is. Egyesek a Caminóhoz hasonlóan egyfajta zarándokútként tekintenek rá, vannak, akik teljesítményt, megint mások pátoszos honismereti országjárást látnak benne. A felfedezés és a kaland így vagy úgy garantált, és mire kilométereink végére érünk teljesen más szemmel fogjuk látni hazánkat, és jó eséllyel magunkat, illetve a világot is. Saját kéktúrás szemüvegemen keresztül szeretném bemutatni a Bakonynána és Tés közti, alig 10 km-es útszakaszt, ami számomra egyszerre volt élmény és tanulság, és amely tapasztalat másoknak is hasznos lehet.

Az ország egyik legszebb sziklakatlanjában
Az Északi- és Keleti-Bakony határán járunk, amikor elhagyjuk az egykoron vízimalmairól ismert Bakonynánát. 2014 tavaszán jártam itt először, kéktúrám 14. napján, Írott-kőtől addig közel 300 km-t megtéve, és ekkorra már egészen belemelegedve a folyamatos gyaloglás hangulatába. Régi vágyam volt egyhuzamban legyalogolni az OKT-t, amit sikerült is megvalósítanom, és amely élmény egy életre meghatározó számomra. Azóta viszont már látom, hogy anno mennyi minden látnivalót kihagytam az összesen 45 napig tartó vándorlás során. Az egyik ilyen nagy „vétkemet” itt, Bakonynána határában követtem el, amikor a vadregényes Gaja patak helyett szigorúan a kék jelzéseket követtem, ezért elmulasztottam hazánk egyik legszenzációsabb természeti képződményét, a híres Római fürdő sziklakatlanját, amihez csak pár métert kellett volna letérnem a kék barlangjelzésen.

A vízesés után indul a kb. 40-50 méter hosszú, függőleges falú szurdok, melynek helyenként mohos, máshol csupasz falai igazi sziklaóriásokként tornyosulnak a szűk katlan fölé. Ezt a látványt a meredek partfalak tetejéről behajló fák árnyékot adó lombtetője zárja, már-már trópusi hangulatot keltve az emberben, leszámítva, hogy itt a klíma nyáron is kimondottan hűs tud maradni.

Érdemes egy kis ösvényen felkapaszkodni a szurdok falának felső peremére, hogy fentről is megcsodálhassuk a Gaja pompás kanyonját, valamint egy híres bakonyi betyár egykori rejtekét. A legenda szerint Savanyó Jóska ennek a sziklafalnak a barlangjába húzta meg magát, amikor a csendőrök nagy erőkkel keresték. Meg kell hagyni, ez egy kiváló rejtekhely, de a szakadékba nyíló szűk üreget tériszonyosok aligha tudják megközelíteni, csúszós időben pedig senkinek sem ajánlott!

A kék a Vadalmásnak nevezett hegyoldalban kanyarog tovább keleti irányban, és végül visszatér, majd át is kel a legendás Gaján, aminek csörgedező vize kéktúránk későbbi szakaszain is látványos felszíni formákkal fog megörvendeztetni. Ezen a romantikus patakparti szakaszunkon viszont több esőbeállóval, tűzrakóval, néhol kis fahidakkal kialakított erdei pihenőt is találunk, melyek mindegyike kiváló helyszíne a családi pikniknek, szalonnasütésnek, illetve a sátrazásnak. Nem véletlen, hogy ezt a természetes idillt választják a cserkészek is táborhelyül, ahol minden adott az erdei kikapcsolódáshoz.

Továbbra is a patakot követjük, de lassan kiérünk az egyre tágasabb völgyszorosból, majd a vadregényes táj egy csapásra elmúlik, ahogy kiérünk egy szelíden hullámzó dombokkal szegélyezett virágos mezőre. Egy merőben más hangulatot árasztó Bakonyt ismerhetünk meg itt, miközben egy szekérutat követve átkelünk a réten. Közelítünk egy másik emblematikus bakonyi helyszínhez, a Szentkúthoz.

A Szentkút 600 évnél is régebbi, egyik legősibb búcsújáróhely hazánkban. A korábbi fakápolna helyére 1825-1837 között épült barokk - rokokó stílusban a jelenleg is látható szentély, később pedig padok és szobrok is helyet kaptak a ma már elkerített területen. Annak idején magam is betértem ide, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a helyet, és megtapasztaljam a forrás jótékony hatását, de sajnos csalódottan kellett távoznom, mert a forrás vize el volt zárva. Feltételezem, csak ünnepnapokon lehet kortyolni a csodatévő vízből.

A Szentkúttól néhány perces sétával érünk be Jásdra, a valamivel több mint 700 lelket számláló Árpád-korban alapított nagy múltú községbe. A török hódoltságot követően szlovákokkal és németekkel telepítették újra a falut, ami a mai településképet és a lakosság egy részének identitását is meghatározzák. Két OKT-bélyegzőt is találunk itt. Az egyiket annál a kis boltnál, ahol beérkezünk Jásdra, a másikat a központban található bisztrónál. Hat évvel ezelőtti vándorlásom során itt, az említett boltban volt szerencsém megízlelni a világ legfinomabb túrós táskáját, ami azóta is kísért engem, mert máig még hasonlót sem ettem. Persze a rendezett kis falu a pecsét begyűjtésén, a készleteink feltöltésén és a „kulináris” élményeken túl mást is tartogat. Érdemes a kékről kis kitérőt tenni Jásd tájházához, amit nem rég újítottak fel, s ahol helyi alkotók és mesterek munkáiból rendeztek be kiállítást, valamint a szlovák hagyományokat ápoló szlovák szoba is itt kapott helyet. Ugyanakkor a település határában található Poós vízimalom is megér egy látogatást.

Jásdról tovaindulva ismételten átkelünk a Gaján, majd nem túl meredek kaptatóval déli irányba követjük a kék jelzések. Újfent megújul a táj, és sűrű bükkösben haladunk egy szűk ösvényen, mígnem elérjük a Siska-kutat. Úgy tartják erről a forrásról, hogy nagy esőzések után szökőkútszerűen tör fel belőle a hordalékkal barnára színezett víz. Én még ilyen állapotában nem láttam ezt a forrást, és elképzelni is nehezen tudom, hogy ebből az alapvetően merítős víznyerőhelyből miképpen tud így előtörni a víz, de mindenesetre a padokkal ellátott állomás a látványos vízsugár nélkül is ideális pihenőhely.

Továbbra is felfelé tartunk a zölddel benőtt szűk ösvényen, és egy erdészeti utat keresztezve újabb látnivalóhoz tehetünk kitérőt. Anno, amikor 2014 tavaszán erre jártam, fogalmam sem volt arról, hogy egy óriási kilátó van az útvonalam közvetlen közelében. Ez nem véletlen, hiszen az ekkortájt átadott Gróf Széchenyi Zsigmond-kilátót még a térképek sem jelölték. Azóta viszont már kék háromszög jelzésű út is vezet ide, ahová tényleg megéri leágazni.

A vadász, utazó és egyben íróról elkeresztelt 18 méter magas, monumentális fagerendás kilátóról legfőképp a Bakony északi tájaira lehet rálátni. A Bakony ezen részének szeles mivoltját jól jelzik a távolban magasodó szélerőművek turbinái. Sajnos a panorámát némiképp csúfítja a minket körülvevő öreg bükkösök tarvágásokkal szabdalt összképe, de ezzel együtt is kihagyhatatlan kilátópontról beszélhetünk, amit alig pár perces kitérővel lehet felkeresni. Ne hagyjuk ki!

Fedezzük fel a festői Tést
A kilátótól csupán néhány száz métert kell megtennünk, hogy felérjünk a festői Tési-fennsíkra. Megint egy új, varázslatos arcát mutatja a Bakony, roppant változatossá téve ezzel a Bakonynánától Tésig tartó kéktúraszakaszunkat. A kék észak felől érkezik meg Tésre, és mielőtt igazán kiélvezhetnénk a fennsík látványát, illetve a település által kínált élményeket, máris keletnek az Alba Regia Barlangkutató állomásnál található bélyegző felé veszi az irányt. Ne siessünk annyira, szánjuk rá azt a kis időt, hogy megcsodáljuk eme szemet gyönyörködtető szeles plató egyedi díszeit.

Tés fő látványossága a Dunántúlon ritkaságnak számító szélmalmok. Szerencsére a településen kettő is megmaradt: az 1840-ben épült Helt-féle, és az 1924-ben épült Ozi-féle, amelyek közül a Helt-malom jelenleg is működőképes és látogatható. A holland típusú szélmalmok jellegzetessége, hogy a tetőzetük forog, a malomtörzsük kőből készült, meghajtószerkezetük pedig a hatvitorlás szárnyból áll. Kedvező szélviszonyok mellett ezek a malmok akár napi 4 mázsát is megőröltek.

A népi, ipartörténeti műemlék szélmalmok megtekintését érdemes összekapcsolni a Táncsics utca 20. szám alatti udvarban található kovácsműhely megtekintésével. Cseszneki Ferenc uradalmi kovácsmester eredeti állapotában megőrzött műhelye méltó módon őrzi a tési iparosok emlékét, de más helytörténeti érdekességet és régen használt mezőgazdasági szerszámot is láthatunk itt.

A kéktúra Tésről Csőszpuszta felé veszi az irányt, amit az országúton trappolva érhetünk el. Itt találjuk soron következő igazolópecsétünket, valamint a Bakony leghosszabb, legmélyebb, egyben hazánk negyedik legmélyebb barlangját. A fokozottan védett Alba Regia-barlang lezárt járatainak látogatásához engedély és barlangjárási gyakorlat szükséges, így a laikusok számára a csőszpusztai kutatóállomás föld alatti élményeket nem tartogat. Az épület laboratóriumi és kiállítási helyiségei viszont lehetőséget adnak a természeti értékek megismerésére, de ehhez előzetesen egyeztetés szükséges.

Bakonynánától a Téshez tartozó Csőszpusztáig tíz kilométert tesz meg a kék. Ha a túránk ezen szakaszán kisebb letérésekkel gazdagítjuk a vándorút élménypalettáját, akkor is mindössze 14 km-et gyalogolunk ezen a roppant változatos terepen. Bízom benne, hogy saját példámon és tippjeimen, illetve a táj szépségén és értékein keresztül sikerült kedvet adni a kéktúrázáshoz vagy a Bakony felfedezéséhez, ahol életre szóló kalandok és élmények várnak ránk. Ne feledjük, elsősorban ezért kelünk útra, nem csupán a kilométereket akarjuk gyűjtögetni. Mindig tájékozódjunk merre járunk, mit érdemes megnézni, így sokkal többről fog szólni a természetjárás, mint azt elsőre gondolnánk.

A cikk először 2020 júniusában jelent meg.