Vannak olyan helyek, amelyek nem nyílnak meg azonnal a látogatók előtt, ahol nem jön szembe rögtön a lényeg. Ha azonban közelebb megy az ember, lehajol, figyel, időt szánva arra, hogy ne csak szemlélője, de egy kicsit maga is részese legyen a tájnak, különleges élményt kaphat cserébe.
Kora tavasszal a természet még fakóbb és visszafogottabb arcát mutatja, ráadásul ilyenkor már mi is siettetnénk a jó időt, hogy süssön végre a nap, nyíljanak a virágok, daloljanak a madarak. Szerettünk volna legalább egy kis napsütést túránkhoz, helyette azonban tejfehér ködöt és szürkeséget kaptunk. Az elképesztő sziklaalakzatok, a drámai szurdokok persze időjárástól függetlenül is jól mutatnak, mi azonban a Dél-Alföldre, annak is egy kevésbé ismert szegletébe, a Kígyósi-pusztára tartottunk. Kísérőnk olyan valaki volt, aki nagyon ismeri ezt a vidéket, és szürkeség ide vagy oda, biztos voltam benne, hogy sok érdekességet fogunk látni.
A hajdani Wenckheim-uradalomban
Boldog Gusztáv László főállásban a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki otthon van a Kígyósi-pusztán. Sok évtizedes ismeretterjesztő tevékenységének köszönhetően Békéscsabán és környékén nagyon sokan ismerik Gusztit, „zöld kérdésekben” nemcsak az iskolák, de a helyi média is rendszeresen megkeresi, nem véletlen, hogy rá is ragadt a „viharsarki Attenborough” név.
Ha a Békéscsaba mellett fekvő Szabadkígyós szóba kerül, nem hagyhatjuk ki a Wenckheim családot, amelynek tagjai közel 150 évig voltak a környék birtokosai. A szabadkígyósi kastély Békés megye egyik legismertebb látnivalója, amely most épp felújítás alatt áll. Épül a Wenckheim-kerékpárút is, amely Békéscsaba belvárosából, a Munkácsy-negyedből indulva érinti többek között a szabadkígyósi, a gerlai, a pósteleki, illetve a gyulai kastélyt, összekötve és két keréken is elérhetővé téve a környék nevezetességeit.
A törökdúlás után Harruckern báró lett az új földesúr a mai Békés megye területén. A 18. század végén a Harruckern család férfiágon kihalt, így a gyulai és a békési területeket, amelyekhez a Kígyósi-puszta is tartozott, a családba beházasodott Wenckheimek örökölték. A Wenckheim-uradalom virágkora a 19. század második felében kezdődött, amikor a kisgyermekként árván maradt Wenckheim Krisztina (1849–1924) és későbbi férje, gróf Wenckheim Frigyes (1842–1912) lettek a birtok urai. Az 1870-es évek végén ők építtették a szabadkígyósi kastélyt, amelynek tervezője Ybl Miklós volt. Ekkoriban épült egyébként a pesti palotájuk is, ahol ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár működik.
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély egy korábbi képen
Nem fáknak való vidék
Bár ezúttal a Kígyósi-puszta természeti értékeit szerettük volna felfedezni, nem kerülhettük ki mi sem a Wenckheim családot, hisz tevékenységük nyomait ma is őrzi a táj. A kastélykertben még látható néhány általuk ültetett, idős fa. A legenda úgy tartja, hogy ezeket a partiumi birtokokról ökrös szekereken, hatalmas földlabdákkal hozatták ide. Az avarban itt-ott napjainkban is találhatunk olyan virágokat, amelyeknek az első tövei a kerttelepítés idején kerülhettek ide, például hóvirágokat és a pirosló hunyorokat.
A Szabadkígyós határában fekvő Nagy-erdő szintén a Wenckheimeknek köszönheti létét. Ide igyekszünk mi is, itt indul ugyanis a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság 5 km-es Kígyósi tanösvénye, amely bárki által szabadon, önállóan is bejárható. A grófi család többféle célra is használta az általuk telepített erdőt, vadásztak, disznókat makkoltattak itt, és valószínűleg pihenni is jártak ide. Ezt bizonyítják a tanösvény mentén ma is látható orgonák, hóvirágok vagy hóbogyók, amelyeknek első töveit a kastélykertből hozathatták ki ide.
Az erdőben a tölgy-kőris-szil társulás fajai vannak jelen, de sok a behurcolt fafaj is, például az ostorfák. Az eredeti telepítésből – néhány idősebb tölgyet leszámítva – ma már szinte semmi nincs meg. „Itt a fák többsége ötven évet sem él meg, mert nem olyan a talaj minősége, nem olyan a vízháztartás, a tápanyagellátás. A gyökerek nem képesek mélyre hatolni, a fák csak a talaj felső 0,5–1 méteres rétegében tudnak megkapaszkodni, ráadásul a szikes talaj sós is, ami szintén nem kedvez az erdőknek – magyarázza Guszti. – Itt a fás vegetáció többnyire csak a cserjeszintig tud megnőni. Ez lenne egyébként a puszta természetes képe: ahol fel tudnak jönni a cserjék, ott feljönnek, ahol nem, ott nem.”
Kis lakók a Nagy-erdőben
Az erdőben ott vannak még a kányazsombor és a ragadós galaj tavalyról megmaradt, elszáradt kórói, de az út melletti üde, zöld szőnyeg már a tavaszt idézi. A zamatos turbolya és a tyúkhúr friss levelei (úgy tűnik) dacolnak a hideggel. Egy elhalt bodza törzsén különös gombán akad meg a szemem. Ez a júdásfülgomba, amelynek fülkagylóra emlékeztető alakja elég bizarr, a termőtest azonban ehető, a kínai konyha kedvelt alapanyaga. Nem messze téli fülőkét is találunk, amely nevéhez hűen télen látható, és szintén ehető gombafaj, amelynek Japánban különösen nagy kultusza van.
Él itt még egy másik különös lény, egy pici puhatestű, a dobozi pikkelyescsiga, amelynek első populációját a Doboz nagyközség melletti Marói-erdőben fedezték fel 1964-ben, új fajként való tudományos leírására azonban csak 1972-ben került sor.
A fekete bödöncsiga mellett a dobozi pikkelyescsiga is fokozottan védett hazánkban. Bizonyított előfordulásai nem is olyan sokkal ezelőttig csak Békés megye egyes pontjairól voltak ismertek, ezért évtizedeken át a Kettős-Körös hajdani árterén kialakult, illetve ahhoz kötődő bennszülött fajnak, pannon endemizmusnak tartották. Az elsősorban üde élőhelyeket kedvelő, alföldi és hegyvidéki területeken egyaránt előforduló dobozi pikkelyescsiga háza alig 5 mm átmérőjű, így nem könnyű észrevenni. Guszti legutóbb karácsony előtt bukkant rá, nekünk sajnos most nem volt hozzá szerencsénk.
Rókakaszinó a pusztában
Az erdőből kiérve kinyílik a táj, előttünk a puszta, egészen pontosan a Nagy-gyöp. Szélén néhány gyönyörű, idős kőris áll. „Ez hívták régen Kőrisfás útnak, mellette az a sűrű facsoport a Rókakaszinó. Azt nem tudni pontosan, miért is hívták így, talán azért, mert a rókák kedvelték ezt a helyet, vagy a Wenckheimek itt vadásztak a rókákra, nem tudjuk. Az a távoli pusztarész az Apáti-puszta, itt volt régen az Apáti nevű település. Ma már semmit nem látni belőle, de még találni olyan régi légi fotókat, amelyeken az épületek is látszanak.”
Felmegyünk a kilátótoronyba, ahonnan a magasból is belátjuk a tájat. Mellettünk néhány idős vadkörtefa, előttünk sok fiatal, arrébb galagonya- és kökénybokrok és kisebb-nagyobb vízállások tarkítják a pusztát.
„A szikesek érdekesek, mert lehet, hogy 30 cm víz hömpölyög a felszínen, de ha leásnánk két ásónyomot, alatta száraz lenne a talaj, a vízzáró réteg ugyanis nem engedi leszivárogni a vizet, hanem a felszínen tartja azt. Ez az a terület, amely régen a kutyának sem kellett, nem tudták semmire sem használni, így megérhette azt a kort, amikor védetté nyilvánították.”
Innen fentről jól látható az is, hogy a táj jóval összetettebb és sokszínűbb, mint azt első pillantásra gondolnánk. A pusztát valamikor a Maros folyó töltötte fel, ma is látszanak az egykori Maros-ágak nyomai, különösen most, amikor a mélyedésekben áll a víz. „A szikesekre jellemző mikrodomborzati formák között lehet, hogy csak 5–10 cm-nyi szintkülönbség van, de már ez is szemmel látható eltéréseket hoz magával, például azt, hogy más a növényzet, ami a terület színéből is látszik. Most másmilyen barnák vannak, tavasszal más zöldek lesznek az egyes foltokon. Ezért is nevezzük ezt a területet mozaikos pusztának. Ha valakinek van szeme és kellő nyitottsága ehhez, akkor láthatja, mennyire összetett ez a táj. Számomra ez az egyik csodálatra méltó dolog itt.”
Ludak, darvak, fenyőrigók
Ahogy a telet felváltja a tavasz, a puszta madárvilága is megváltozik. Most februárban még a telelők vannak itt, előttünk egy kékes rétihéja röpköd, a fejünk felett egy fenyőrigócsapat húz el. A Nagy-gyöp távolabbi részein vadludak, főleg nagy lilikek vannak sokan, de áttelelő darucsapatok is időznek itt. Ezek a madarak azonban hamarosan megindulnak a költőhelyeik felé, ide pedig megérkeznek majd a telelőhelyekről a tavasz jellemző fajai, például a bíbicek, a nagy godák és a piroslábú cankók.
A tanösvény innen egy másik úton indul vissza a Nagy-erdőbe. Útközben elhaladunk az erdő legidősebb, 150 év körüli tölgyfái mellett, és egy helyen rengeteg gubacsot is találunk, különösen a nagy magyargubacsból van sok.
A hazai gombák egyik legkülönösebb megjelenésű képviselőjét, a bunkós agancsgombát is megtaláljuk, amelynek formáját szemléletesen írja le a faj angol neve: dead manʼs fingers (ʼhalott ember ujjaiʼ).
Érintjük az erdő egyetlen vizes élőhelyét, amely kétéltűek jelentős szaporodóhelye is, ha éppen van benne víz. A kis kerek tó keletkezési körülményei bizonytalanok. Olyan, mintha egy bombatölcsér lenne, s bár vannak II. világháborús nyomok errefelé, ez a tó biztos nem így keletkezett, mivel a medréből kitermelt anyag kis dombként ott magasodik az állóvíz mellett. A kis halom tele van itt nem honos, parkokra jellemző növényekkel, kis télizölddel és hóvirágokkal, ezért elképzelhető, hogy a tavacska is rekreációs céllal készült.
Része lenni a természetnek
A tanösvény elhalad amellett a kis tisztás mellett is, ahol nyaranta egy nemzeti parkos program keretében Guszti egy hosszabb, az éjszakát is magában foglaló programot szokott szervezni. „Mindig van egy-két állandó programpont, madárgyűrűzés, természetfotózás, asztrofotózás, de ezt leszámítva itt mindenki azt csinál, amit akar. Egy a lényeg, hogy mindenki élje meg, milyen itt az alkonyat, az éjszaka, a hajnal. Ismerkedünk az éjszakai zajokkal, a hajnali köddel, a harmattal, amelytől az első kora reggeli madarászháló-ellenőrzésnél elázik a lábunk.”
És valóban, ez az, amit itt igazán megtapasztalhat az ember, hogy milyen az, amikor nemcsak csodálja a természetet, de kicsit része is lesz annak. És ezt nem csupán kellemes nyárestéken lehet átélni, hanem ilyenkor, egy borús, szürke, tél végi napon is. „Tavasszal és nyáron a túráim része szokott lenni, hogy 15 percre lefekszünk a fűbe. És ilyenkor, amikor a résztvevők érzik az illatokat, amikor pacsirták szólnak a fejük felett, akkor elkezdik kapiskálni, hogy mi is ez, hogy itt a látnivalókat nem készen kapjuk, hogy egy másik típusú természetjárás is létezik. A hegyek között kiránduló ember minden kanyar után rácsodálkozhat az újra, a különleges sziklaalakzatokra, a hangulatos patakvölgyekre, az elképesztő panorámákra. Felénk az élmény nem instant módon jön szembe, kellő alázattal, értőn kell lehajolnunk érte, de ha rákap valaki a puszta ízére, garantáltan a rabja marad.”
Jóval sokszínűbb ez a táj, mint elsőre gondolnánk
A kastély szomszédságában található az egykori Ókígyós, a Wenckheim-majorság hajdanvolt központja. Megvannak még az egykori cselédlakások, gazdasági épületek, a kis kastély, amelyet 1810-ben Wenckheim József Antal építtetett. A majorság bejáratánál, egy kurgán tetején áll a Szent Anna-kápolna, alatta található a Wenckheim-kripta, mellette pedig egy diadalív.
1857-ben Ferenc József császár és felesége, Erzsébet császárné, hogy a szabadságharc utáni közhangulatot megpróbálják némiképp javítani, hosszú magyarországi látogatásra indult. Orosházára tartva megpihentek Ókígyóson is, ahol a kastély későbbi úrnője, az akkor még kislány Wenckheim Krisztina verssel köszöntötte őket.
A császár és felesége tiszteletére épített diadalív egyik oldalán „éljen a haza!”, a másikon „isten hozott.” felirat állt. Így, felkiáltójel helyett ponttal a végén. A legenda úgy tartja, a helyiek ezzel a jelképes lázadással fejezték ki azt, hogy nem örülnek annyira a látogatásnak. A ma látható diadalív nem az eredeti, ráadásul nem is az eredeti helyen áll. Azt 1949-ben lerombolták, a jelenlegi annak pontos mása, és 2000-ben állították fel.
A tanösvény hossza 5 km. Kiindulópontja a Szabadkígyóstól délre található Nagy-erdő északi része. Hét állomása gyalogszerrel két óra alatt bejárható. A tanösvény a Kígyósi-puszta növény- és állatfajait, jellegzetes élőhelyeit mutatja be.
Állomások:
1. A Nagy-erdő élővilága
2. A szikes puszta élővilága
3. Megfigyelőtoronyból a puszta madárvilága
4. Mocsarak élővilága
5. Erdei tisztás
6. Öreg tölgyek
7. Vízpart
A cikk a Turista Magazin 2021. márciusi számában jelent meg.
