A Kő-hegy és ami mögötte van

Akár az országúton vagy a szentendrei hévvel közlekedünk erre, menet-jövet végigkísér minket a kő-hegyi sziklák pompás látványa, melynek tetején nem csupán fantasztikus panorámát, de hazánk egyik legjobb turistaházát és egy lenyűgöző helyekre elvezető tanösvényt is találunk. Mindkét településről és több turistaúton is felkapaszkodhatunk eme sokoldalú élményt tartogató magaslatra, amit hétvégenként szinte megszállnak a kirándulók.

Rajtunk áll, hogy miután felkaptattunk a Kő-hegy csúcsához – amit Pomáz felől a helyenként igen meredek zöld jelzésű úton, vagy Szentendre irányából, a jóval kényelmesebb sárgán érhetünk el –, egyből megjutalmazzuk magunkat a menedékházban valami frissítővel, vagy előbb végigjárjuk az egyébként könnyű, kevés emelkedőt tartogató körtúránkat, aminek akár megkoronázása is lehet egy turistaházazás, ami nem mellesleg az év minden napján fogadja a szállóvendégeket. A házról bővebben majd később, előbb nézzük meg, mit rejt a környék sziklás, erdős rengetege.

Igazából mindegy, hogy a Kő-hegyi tanösvényt melyik irányból kezdjük meg, azzal együtt is, hogy a terepen kihelyezett infótáblák számozottak. A rend kedvéért, mi maradunk ennél a sorrendnél, és a sárga T jeleket a sárga sávval azonos úton kezdjük el követni északnyugati irányban.

A lankás ösvény szinte észrevétlenül vezet el minket a Kő-heggyel szomszédos Cseresznye-hegy nyergébe. Oly kevés a szintkülönbség a két magaslat között, hogy nem is csoda, ha azt egy tömbnek érzékeljük. Az elnevezések is inkább a plató két oldalának eltérő jellemzőiről kapták a nevüket. Ebből már sejthetjük, hogy utunk során a Cseresznye-hegy oldalában láthatunk cseresznyefákat, ami elegyfa, azaz más fák által uralt erdőben, nem túl nagy számban, de jellegzetesen előforduló fát jelent.

A molyhos tölgy levelének fonákja molyhos, a csertölgy kérgének repedései pedig cserszínűek, azaz sárgásvörösek. Ebben a sűrű, helyenként csalitosnak tűnő rengetegben sok helyen egybefüggő barkócaberkenye telepeket is látni, de megtaláljuk itt a tatárjuhart, a vadkörteféléket és a szelídgesztenyét is.

Egyre sűrűbb erdőben és egyre nagyobb lejtéssel oldalazunk a Cseresznye-hegy oldalában. Elhaladunk egy fa mellett, amin fehér alapon három piros pontot láthatunk. Ez a jel nem más, mint a Várak a Pilisben elnevezésű túramozgalom kódja, tehát olyan terepen járunk, ahol a nyitott szemmel járók bronzkori földsáncokat is felismerhetnek. A kő-hegyi várral és a környékén található sáncokkal kapcsolatban megoszlanak a kutatók véleménye. Egyesek szerint ezek a régi szőlőbirtokok határvonalainak emlékei, míg mások körülkerített bronzkori lakótelepek falait vélik felfedezni bennük. Tény, hogy mindkét elképzelésnek vannak bizonyítékai, így könnyen elképzelhető, hogy az igazság kettős.

A tanösvény kis kitérőt tesz a Csepel-forráshoz, miután elértük a turistautak elágazását. A forrást még valamikor az 1930-as években a Csepeli (Weiss Manfréd) Vas- és Fémmű kiránduló munkásai foglalták és nevezték el. Csepelnek Árpád vezér lovászát hívták, akinek szállásterülete a ma róla elnevezett szigeten volt. Nem ez az egyetlen forrás ezen a tagolt, hegyes-völgyes környéken, errefelé több helyen is felszínre tör a víz.

A paddal és asztallal ellátott pihenőhelyet zöldellő óriás zsurlók díszítik, melyek szeretnek víz közelében lenni, csak úgy, mint a sás, ami itt szintén megtalálható. Ezt a kis erdei kertet meredek partfalak és hatalmas bükkfák fogják közre, ettől még hangulatosabb, még intimebb ez a hely, amely kiváló a piknikezésre.

Visszatérve a korábban már érintett kereszteződésbe, a sárga barlangjelzést követve, alig pár métert gyalogolva érjük el a környék és egyben a hegység egyik kuriózumát, a fantasztikus látványt nyújtó Vasa-szakadékot. A nem csupán lenyűgöző, egyben veszélyes mélységet is elénk táró szakadékot semmiképpen sem felülről akarjuk megcsodálni, a biztonság érdekében maradjunk a turistaúton, és onnan fedezzük fel grandiózus falait.

Belépve a szakadék szűk, 20 méteres falai közé közelről is megvizsgálhatjuk a Visegrádi-hegységet felépítő andezit különböző fajtáit, típusait.

A vulkáni tevékenység hatására létrejött rétegek, más-más módon alakultak ki. A homokszürkének tűnő, puhább réteg a vulkánból kiáramló és leülepedő porból és hamuból áll. Ezt tufának (andezittufának) hívják. Ha nagyobb kőzetdarabok is elegyedtek a porhoz, akkor már agglomerátumról (andezitagglomerátumról) beszélünk, ami jól megkülönbözhető az előbb említett tufától. A megolvadt kőzetet lávakőzetnek nevezik, ami sokszor igen látványos, homogén formákat hozott létre a megszilárdulás során. Ezeknek a folyamatoknak nincs köze a szakadék kialakulásához, ehhez valami másnak is történnie kellett.

Napjainkra a csapadék és a szél már jelentősen lekoptatta a sok millió évvel ezelőtt itt működött vulkánok csúcsait, amelyek akár 2000 méteresek is lehettek.

Azért beszélhetünk rendszerről, mert a szakadék kialakulása nemcsak a felszínen ment végbe, de a föld alatt is létrehozott járatokat, hasadékbarlangokat. Magának a Vasas-szakadéknak a végpontjában is láthatunk egy ilyen föld alatti folytatást, illetve kicsivel feljebb, a hegyoldalban több barlangüreget is felfedezhetünk. Itt találjuk a Visegrádi-hegység negyedik leghosszabb természetes módon kialakuló barlangját is.

A Vasas-szakadék nevét feltehetőleg a korábban már említett, a környéken gyakran kiránduló vasipari munkások adták, de olyan elképzelés is van, miszerint a vörösesbarnássá színeződött vízzel és levegővel érintkező kőzetfelszín miatt hívják így ezt a roppant látványos szurdokot. Egy bizonyos, a hegység egyik leglátványosabb természeti képződménye lenyűgöző érték, amit egy Kő-hegyi kirándulás során szinte bűn lenne kihagyni.

A sárga barlangjeleket követve, helyenként kilátással a Szentendre fölötti magaslatokra, majdhogynem teljesen leereszkedünk a Sás-völgybe. A tanösvény jelzései viszont egy kis nyiladékban jobbra fordítanak minket, majd kezdetben enyhén, később valamivel erőteljesebb emelkedéssel egy meredek falú árok felett vezetnek vissza a Kő-hegy már meghódított sziklapárkányához.

Ezen az úton a már említett molyhos és cseres tölgyesek mellett kocsánytalan és magyar tölggyel is találkozhatunk. Évszaknak megfelelően a hegyoldalban láthatunk árvalányhajat, harangvirágot, dunai szegfűt, nagy pacsirtafüvet, agárkosbort, hogy csak párat említsünk a sok közül, igaz, ilyenkor, késő ősszel aligha lelünk rá ezekre a pompás növényekre.

Sűrű erdőben érünk fel a Kis-Kő-hegy és a Kő-hegy közt húzódó nyeregbe. Nem is oly régen ezt a környéket még nem fák, hanem hatalmas szőlőültetvények borították. Ennek nyomai a terepen fellelhető kősáncok és teraszok, valamint a hegy lábánál még elvétve található szőlőskertek.

Az itt termelt, sajátos eljárással készített kiváló vörösbort messze földre is szállították, híre sok neves magyar borral vetekedett. Mint ahogy más hazai vidékek szőlőjét, a kő-hegyi ültetvényeket is a 19. század végén tomboló filoxéria pusztította el.

Visszaérkeztünk a Czibulka János szentendrei patikusról elnevezett menedékházhoz. Ez az épület az egyike az utolsó klasszikus hegyi turistamenedékeknek, amit még a 1930-as években emeltek, és ami funkciójában ugyanazt szolgálja, mint régen. A Czibulka szervezésében megépült házban étel, ital és szállás várja a turistákat, mindemellett pedig igazi „hütteélmény”, amit hazánkban igen kevés helyen lehet megtapasztalni. Persze azért nem az alpesi turistaházak hangulatára kell gondolnunk, hiszen azt a fajta idillt a magyar viszonyok nem teszik lehetővé, de a természetjárás családias hangulatát itt is átélhetjük.

A Kő-hegy egyik nevezetessége a hegytető agyagos horpadásában kialakult tó. Hajdanán csónakázni is lehetett a mocsári növényekkel tarkított víztükrön, de napjainkra már csak hóolvadás után találunk benne némi vizet. A régi partvonalra az idős fűzfák utalnak, manapság már a tómederben is fák nőnek. Ettől a szinte már feledésbe merült kő-hegyi érdekességtől nem messze sokkal pazarabb látványt nyújt a Petőfi-kilátó, ami azért lett elnevezve a híres költőről, mert ő maga is ezekről a sziklákról szemlélte 1845-ben az alattunk elterülő tájat.

Itt, a kilátónál találjuk „Napóleon kalapját”. A Kő-hegy Pomáz felé eső jellegzetes andezitszikláját nevezik így, ami a környezeti hatásoknak kevésbé ellenálló kőzetrétegek folyamatos kopásával jött létre. A kalapos kőoszlopon kívül többek között rálátni innen Pomáz házaira, a szemközti Kevélyek vonulatára, valamint a Dunára is.

Miután végigjártuk a tanösvényt, kipihentük magunkat a menedékházban, és még a Petőfi-kilátó panorámáját is megcsodáltuk, rajtunk áll, hogy melyik úton, illetve melyik településre ereszkedünk le. Érdemes egy másik ösvényt választanunk, mint amin feljöttünk a hegyre, hogy minél többet lássunk a környékből. A kényelmesebb bejárás szempontjából javasolt Szentendrén kezdeni a túrát, majd a zöld úton Pomázon befejezni, de természetesen távolabbi úti célokat is kitűzhetünk magunknak, ha még több varázslatos helyszínt akarunk megismerni, amiben egyébként a Visegrádi-hegység, illetve a Pilis jócskán bővelkedik.

A cikk először 2019 novemberében jelent meg.