A szaloncukor ősét már a 14. században fogyasztották, de akkor még nem Magyarországon. Nézzük, honnan és hogyan került az elmaradhatatlan karácsonyi édesség a magyarok fájára.
Egy magyar háztartás átlagosan egy kiló szaloncukrot fogyaszt el karácsony tájékán. Bár elterjedt a nézet, miszerint a szaloncukor hungarikum, ha végigtekintünk a történetén, kiderül, hogy ez csak félig-meddig van így, de az igaz, hogy ma ebben a formában Magyarországon kívül csak Szlovákiában és Romániában lelhető fel az ünnepi édesség.
Pedig a szaloncukor elődje nem innen, hanem Franciaországból származik, és fondant-nak hívják. Itt már a 14. században fogyasztottak ilyen túltelített, felfőzött, majd lehűtött cukormasszát. Szintén Franciaországból származik a papillote, az a csokis édesség, amit kisebb darabokban, egyenként becsomagolva árulnak, és amelynek eredetét egy kedves anekdotával magyarázzák. Eszerint Papillot cukrászmester inasa kis édességeket csent el a cukrászüzletből, hogy ezeket szerelmes üzenetekkel dekorált papírkákba csomagolva szíve választottjának adja. Amikor lebukott, ahelyett, hogy Papillot úr leteremtette volna, inkább inspirálódott az ötletből, és ő maga is elkezdte árulni a masnisan becsomagolt édességfalatokat a papír belső felén valamilyen vicces vagy bölcs üzenettel.
A szaloncukor tehát innen is érkezhetett (német közvetéssel) hozzánk a 19. században, más elmélet szerint viszont Törökország felől jött, ahol szintén készítettek hasonló cukorkákat. Akárhogy is, ebben az időben állították az első karácsonyfákat Magyarországon, így hogy, hogy nem, a szaloncukor felkerült rá más édességekkel és gyümölcsökkel együtt.
És hogy honnan kapta a nevét? A válasz adja magát:
a polgári lakások szalonjában vendégváró falatkákat helyeztek el, de itt állították fel a karácsonyfát is.
Jókai Mór 1870-ben egy írásában már megemlíti a fára aggatott „szalonczukkedlit”.
Az édesség eleinte kézzel, csokibevonat nélkül készült. Az első csokigyár, ahol szaloncukrot is készítettek, 1883-ban nyílt Pesten Stühmer Frigyes jóvoltából. A szaloncukorformát rizslisztbe mártották, majd beleöntötték a cukormasszát és megvárták, amíg kihűl, aztán csillogó sztaniolba csomagolták. Az inasok először kézzel vágták rojtosra a selyempapírt, később azonban megjelentek az úgynevezett ricselőgépek, és ez a munkafolyamat is lerövidült. Persze voltak olyanok, akik nem engedhették meg maguknak a drága édességet, így otthon főzték meg a szaloncukrot, ami már receptkönyvekben is szerepelt ekkor.
Stühmer Frigyes (1843–1890)
A két világháború között már nem kevesebb, mint 70 féle szaloncukrot lehetett kapni. Újabb tömeggyártása az ötvenes években indult, és ekkor jött divatba a külső csokiréteg. A nagy slágert,
a zselés szaloncukrot a 70-es évektől lehetett kapni.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2021-ben megjelent cikke szerint évente közel 3500 tonna szaloncukrot fogyasztunk el Magyarországon több mint 7 milliárd forint értékben (ez a szám azóta valószínűleg csak nőhetett). A legnépszerűbb ízek a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes. Civil kezdeményezésre 2020 óta minden évben megválasztják az Év szaloncukrát. Az ideiről itt rántják le a leplet.
