A Lófingató-hegy titka

Jó pár éve annak, hogy egy ismerősömmel olyan földrajzi nevekről beszélgettünk, melyek szokatlanok, illetve derültséget keltenek. Az Óbarok fölé magasodó hegy neve olyannyira megtetszett neki, hogy amikor találkozunk, mindig megkérdezi tőlem; jártam-e már a Lófingató-hegyen? Általában ugyanazt szoktam neki válaszolni: - Nincs ott semmi érdekes, de egyszer majd szelelve felvágtázunk rá.

Sok év után és a korábbi elképzeléseimmel ellentétben kezdtem más szemmel nézni erre a mindössze 304 méteres magaslatra. Végül kihasználva egy szép őszi délelőttöt, úgy döntöttem, felkapaszkodom a hosszú ideig unalmasnak hitt, ám természeti látnivalót és titkokat is rejtő hegyre.

A vicces néven túl már a hely földrajzi tájegységi besorolása is érdekes. Amíg Óbarok környékét a Vértest, illetve a Zsámbéki-medencét, Etyeki dombságot ábrázoló turistatérképeken találjuk, addig ez a környék a kistájbesorolás szerint valójában a Nyugati-Gerecse része. Ennek ellenére a szóban forgó hely már nem fért rá a Gerecse-térképekre, amin ha mégis helyet kapna, elhelyezkedése miatt a hegység legdélebbi pontjának tűnne. Emiatt a kuszaság miatt nem csoda, ha a lovak erőlködéséről elkeresztelt hegyet sokan a Vértes északkeleti részének gondolják. Feltehetőleg a különös név a magaslat meredek és sziklás nyugati kaptatójára utal. Ebből az irányból ugyanis valóban komoly erőfeszítést venne igénybe a magaslat megmászása, ami véleményem szerint nem csupán a lovak bélmozgását indítaná be. Szerencsére saját magunk megfingatása nélkül, kényelmes turistaúton is feljuthatunk erre a nem csak nevében különös helyre.

Óbarok felett halad el a Mária-út Csabdit és Nagyegyházát összekötő szakasza, ami végigvezet minket a Lófingató-hegy gerincén. Ezen az úton mindkét irányból nehézségek nélkül juthatunk fel a hegyre, de a kőbányán keresztülvezető murvás út is ide hoz föl. Sokáig azért is maradhatott számomra közömbös ez a terület, mert a korábban használt térképeimen nem voltak feltüntetve ennek a bércnek az érdekességei. Pedig az unalmasnak ható akácos csalitosban, majd lomberdőben vezető ösvényen egy fantasztikus panorámájú hegytetőre érünk fel, ahol a kilátáson túl rejtélyes betonépítményeket is találunk. Ez utóbbi talán nem mindenkit villanyoz fel annyira, mint engem, de a lombok közt megbúvó bunkerek sejtelmes látványa a katonai dolgok iránt kevésbé fogékony emberek érdeklődését is felkelti.

Ennyire viszont még ne szaladjunk előre, hiszen egy igazi turista számára a hegy elsődleges attrakciói a fehérlő dolomitsziklák, melynek kövirózsás lankáiról elsősorban nyugat irányba tárul elénk a hullámzó panoráma. Ezek a sziklák egyébként lentről, az Óbarokot és Nagyegyházát összekötő országútról is impozáns látványt nyújtanak. A hegyvonulat lábánál halad el a piros jelzésű turistaút is, így igazán nem mondhatjuk, hogy a környéken megfeledkeztek volna a bakancsosok igényeiről. A hangulatos környezet ellenére a hegytetőre vezető út forgalmát elsősorban az itt található bánya teherautóforgalma adja, illetve a feltúrt és buckás tájat kedvelő motokrosszosok. Gyalogos turistát ritkán látni erre felé, pedig a kilátás tényleg megér ide egy sétát.

A Lófingató-hegy legmagasabb pontja voltaképpen egy sík platón található. Kilátást vagy csúcskövet itt nem találunk, de a közelében áll egy geodéziai mérőtorony. Zárt vasajtaja meggátolja, hogy felkapaszkodjunk a 20 méter magas épületbe, pedig a tetejéről minden bizonnyal pompás körpanorámában lehetne részünk. Amíg a torony - feltehetőleg balesetvédelmi okok miatt - gondosan le van zárva, addig a közelben lévő romos betonbunkerekről ugyanez már nem mondható el. A gazzal felvert és elbokrosodott területen felszín alá vezető bejáratokat találunk, melyek hol szélesebb, hol szűkebb nyíláson át engednek betekintést a hajdanán titkos földalatti objektumokba. Semmilyen torlasz nem állja utunkat a föld alá vezető lépcsőknél, ahol malteros téglák közt tátongó sötétség teszi kíváncsivá az embert. Mik ezek vasbeton építmények, és anno az „elvtársak” mit rejthettek ide? Mi van bennük most?

Országszerte találni elhagyott szovjet katonai bázisokat, melyek a rendszerváltást követő időszakban váltak gazdátlanná és az enyészeté. Óbarok határában is egy ilyen helyről van szó, amiről a helyiek többsége a mai napig is csak annyit tud, hogy annak idején valamilyen titkos katonai bázis volt a felettük húzódó hegy tetején. A rejtélyek egy részére már tudhatjuk a választ, de még így is talány, hogy egyik-másik fedezék vajon milyen célt szolgált, mit tároltak benne.

A téma kutatói sem tudják pontosan, mikor épült ki a három különálló bunkerból álló bázis, de azt valószínűsítik, hogy a munkálatok már a 60-as években megkezdődtek. A ma is látható betonfedezékeket feltehetőleg a 80-as években építették, ezt az egyik bunker falába beépített vascső dátuma is bizonyítja. A bunkerekben egyébként a törmeléken és szemeten kívül ma már nem sok mindent látni. Szakavatott szemek is nehezen tudják megítélni, melyik helyiség milyen célt szolgálhatott. A földalatti helyiségek néhol körgyűrűs, máshol ovális kialakításúak, de robosztus látványuk mindkét esetben különös és egyedi.

Alig pár méterrel vagyunk a föld alatt, de a vastag falak miatt itt mégis totális és nyomasztó a csend. A bunker mélyén a pánikhangulattól csupán a fejlámpám fénye választott el. Világítás nélkül aligha merészkednék le ebbe a betonba zárt, utópisztikus hangulatú világba, ahová a fény sosem jut be, csak mesterséges formában. Milyen lehetett itt katonáskodni, és egyáltalán mit csináltak itt egykor? Napjainkra már nem titok, hogy az objektum a szovjet Déli Hadseregcsoport Légierő és Légvédelem - vagyis a korábbi 36. Légi Hadsereg - egyik tartalék irányító központja (oroszul: ZKP) volt. Még pontosabban a Piliscsabán állomásozó szovjet légtérirányító ezred egyik önálló százada települt ide, akik kommunikációs és híradó-főközpontot hoztak itt létre. A bázis fedőneve „DIPOL” volt.

Ez a terület ma nincs elkerítve, bárki szabadon járhat-kelhet az egykori hidegháborús bunkerrendszer körül. A Mária zarándokút is csupán pár méterre halad el a fedezékek bejárata előtt, de mindezek ellenére sem ajánlott bemenni a romos épületekbe. A vandálok és fémgyűjtők által megrongált bunkerek leginkább a lerombolt falak és a törmelék miatt balesetveszélyesek, de helyenként az alacsony belmagasság és a szűk folyosók is kockázatot jelentenek. Saját érdekünkben kerüljük ezeket a helyeket, mert a fotón és az interneten fellelhető videóban látottakon kívül itt más egyebet úgysem találunk. Ezt a helyet elsősorban a páratlan panorámája miatt érdemes felkeresni, de igaz, számomra az is szempont volt, hogy ha megint megkérdezik tőlem, hogy jártam-e már a Lófingató-hegyen, akkor rávághassam, hogy: - Igen, de lovakkal nem, csak szarvasokkal találkoztam!

A cikk először 2018 októberében jelent meg.