A Van-macska, törökül Van kedisi Törökország keleti csücskében él. Nemcsak úszni láttam őket, de meg is tudtam simogatni néhányat. A macskafaj egyedül itt fordul elő a világon.
A Van tartományban élő macska legmeghökkentőbb tulajdonsága, ami miatt az egész világon ismertté vált, hogy a többi macskafélével ellentétben imádja a vizet. Szívesen megy ki az esőbe, áll be a gazdival együtt a zuhany alá, sőt úszni is tud, pedig a testfelépítése nem tér el egy átlagos házi macskáétól.
Ha mázlisták vagyunk, a Van-tó partján kiszúrhatunk egy-egy példányt, ami játszva üldözi az apró halakat a vízben, vagy a farkát a víz fölé emelve békésen tempózik. Az egyetlen különbség a házi macska és közte a szőrén keresendő: végigsimítva érezhetően puhák, selymes tapintásúak, mint a kasmír.
Ez a speciális szőrzet segít abban, hogy ne irritálja őket, ha vizesek lesznek.
És ha már szőr, a színük is egy meghatározott szabályt követ. Az eredeti Van-macskák alapszíne minden esetben fehér, ami egyes példányok fején és hátsó részén (lábán és farkán) egyedi vörös foltmintákkal egészül ki.
A másik extra a felemás szemszín: a legtöbb egyed egyik szeme kék, a másik meg borostyánsárga. Az, hogy egy egyeden belül a két szem írisze különböző színű, nemcsak az állatvilágban, hanem az embereknél is előfordul (igaz, utóbbiaknál elég ritkán). A heterokrómia nevű jelenség általában örökletes, csak ritka esetben betegség vagy sérülés következménye. A Van-macskák egyébként három változatban fordulnak elő: csak kék, csak borostyánsárga szemmel, valamint felemás szemszínnel.
A fajta származása ismeretlen. Nem lehet tudni, hogy honnan jöttek, és mikor jelentek meg ezen a vidéken. Egy legenda persze kapcsolódik hozzájuk, ami szerint a Van-macskák ősei már Noé bárkáján is ott voltak az özönvíz alatt. Amikor megpillantották a szárazföldet, nem várták meg, hogy a bárka kikössön, hanem a vízbe ugorva úsztak ki a partra.
Annyi biztos, hogy ezek a macskák idővel nagy számban elterjedtek a Van-tó tágabb vonzáskörzetében, a nagyvárosoktól a legkisebb falvakig szinte minden háznál megjelentek. A Van-tó partján élők azt mesélték, hogy ezek a macskák a nyári hónapokban a közeli Erek-hegy vadonjába mentek fel vadászni, majd a hidegebb időben visszatértek a településre, abba a házba, amit az otthonuknak tartottak.
Híresek arról, hogy igazi kalandorok, ám ha megszeretik a gazdájukat, látványosan ragaszkodnak hozzá.
Napjainkra olyan kevés példány maradt belőlük, hogy szinte a kihalás fenyegette őket (ehhez a szabadon tartott állatok más macskafajokkal való keveredése, hibridizálása is nagymértékben hozzájárult). Hogy megőrizzék a fajta tiszta jellegét, ma már tenyésztik. A legértékesebb, legkelendőbb Van kedisi hófehér szőrű, a jellemző vörös jegyek nélkül, felemás szemszínnel.
A tenyésztett cicákkal személyesen is találkozhatunk, ha ellátogatunk Van városban a Yüzüncü Yıl egyetemre. Itt testközelből megfigyelhetjük őket, akár be is mehetünk közéjük egy simogatásra. Aki szeretne hazavinni egy ilyen macskát, itt van rá a legnagyobb esélye, hogy beszerezzen egyet.
