A hetvenes évek végére gyakorlatilag elnéptelenedett ez a festői fekvésű kis eldugott sváb falu. Szerencsére jó néhányan beleszerettek a helybe, amely ma az egyik leghangulatosabb kis település a Mecsekben.
A Mecsek kelet és nyugat felé induló, két fő vízgyűjtő völgyének határáról megalapozottan állítható, hogy a jó értelemben vett semmi közepén van: a minden irányban legalább öt kilométernyi erdőség elsőre talán nem tűnik igazán soknak, de ha alaposabban szemügyre vesszük az ország térképét, máris kiderül, hogy alig néhány hasonló helyet találni csak rajta.
A főtér, a legtávolabbi házaktól is csak három percre. A baloldali épület falán a Dél-dunántúli Kéktúra bélyegzője
Az itt megbúvó Kisújbánya ráadásul nem csak térben, de időben is rendkívül közel áll a természethez, méghozzá mindjárt két okból is: egyrészt maga a falu egész „új”, csak bő 250 éve épültek itt az első házak, amelynek lakói a vadonatúj üveghutákat szolgálták ki.
Az üveggyártás meghatározó volt a falut alapító német telepesek számára, pedig a források kierülésével ez a tevékenység alig harminc év alatt tovább is állt innen.
A lakók ezután a vidéken megszokott állattartással és kézműves mesterségekkel foglalkoztak, és ezzel el is érkeztünk a történet utolsó előtti fejezetéhez: a hetvenes évek nagyszabású településrendezési projektjében Kisújbányát az úgynevezett szerepkör nélküli községek közé sorolták: az államosított iskoláját és boltját bezárták, a tanulmányokban szereplő, burkolt út tervezését pedig levették a napirendről, majd a falu közigazgatását a szomszédos Hosszúhetényhez sorolták.
A régóta rebesgetett lépés után a falu sok lakója rövid idő alatt kénytelen volt elköltözni: míg 1970-ben még 70-en laktak itt, az 1980-as népszámlálás mindösszesen egy főt talált - ma már sajnos nem tudni, ki volt az.
Az elmúlt ötven évben az ember éppen csak annyit alakított, amennyi szükséges volt
Az üresen maradt házakra ekkor már szerencsére akadtak olyan vevők, akiknek éppen a falu „szerepkör nélküli” jelene számított értéknek. Az állandó lakók mellett persze sokan megtartották a városi lakásukat, és „kétlaki” életmódban, néhány naponta vagy havonta ingáznak a mecseki falu és a távoli otthonuk között, utóbbi lehet akár Pécsett éppúgy, mint valahol Hollandiában.
A templom „előcsarnoka”
A faluba ma már vezet burkolt út is, megközelíteni mégsem nevezhető egyszerűnek: Komló országútjáról még közel tíz kilométernyi, éles kanyarokkal teli, keskeny aszfaltcsík végén találjuk az első házakat.
Kisújbánya belső része viszont teljesen autómentes, erre több tábla is emlékeztet.
Szerencsére itt már szinte nincsenek távolságok, pedig a tucatnyi kis ház szellősen épült egymás mellé a kanyargó, meredek utcákon. A falusiak annak idején szinte tökélyre fejlesztették a vályogépítés tudományát: a templomon kívül az összes ma álló épület ebből az anyagból épült.
A Cigány-hegyi kilátó
A völgy fölé emelkedő Cigány-hegyen furcsa módon épp a falu történetének mélypontján, 1980-ban épült kilátó, talán már az új idők szelétől vezérelve. A Keleti-Mecsek egyetlen központi helyzetű kilátójának tetejéről a fák közé bújt házakat alig látni, de az őszi Mecsek színpompája a körülöttünk elterülő megannyi hegyen és völgyön át így is percekig vezeti a tekintetet.
Ott lent lesz Kisújbánya...
A kilátót a felújításakor négy méterrel megmagasították
Aki ennél több térélményre vágyik, érdemes a falut délről megkerülnie, a Miske-tető füves dombgerincén, ahol bő egy kilométert tehet meg minden irányban szinte végig belátva a környéket. Az út végén már elkél a térkép is, hiszen innen már csak jelzetlen út visz vissza a település központjába.
Úton a Miske-tetőre
A cikk először 2018 októberében jelent meg.
