Gondolkoztak már a medvén? Szétfeszíti a rácsot, de egy szóló vasrudat is meghajlít. Erős. Képes olyan finom mozdulatra, amilyenre nem is gondolunk, amikor emlegetjük a macit a málnásban: a málnaszedés az emberek közül sem megy mindenkinek. Precíz. És puszta kézzel fogja ki a lazacot a vízesésből, amire még az egész életüket a sportágnak szentelő harcművészek közül is kevesen képesek. Tehát gyors és laza. Az időnként tragikus félreértést az okozza, hogy nem ezek miatt az elképesztő tulajdonságai miatt szeretjük. Hanem - miért is? Hát mert CUKI!
Cuki, de nem árt emlékeztetni magunkat, hogy ez alapvetően egyfajta kulturális cukiság: a medve külső megjelenése nagyon komolyan vág egybe az emberiség ízlésével. Ezzel nincs is baj, csak nem árt észben tartani, hogy a medve nem azért cuki, mert cuki, hanem mert a fejünkben cuki.
Ugyanez a kulturális cukiságfaktor ítélte kihalásra a hosszú szőrű tacskót, amelyet jellemzően a 19. században tartottak cukinak. Ma a szálkás szőrű, torzonborz tacskó a cuki, és ha a hosszú szőrűt szeretnénk megnézni, marad az internet vagy egy kutyakiállítás megtekintése; utóbbin nem garantált a siker. A tacskószőrelmélet lényege tehát, hogy miként a szőr alatt ugyanaz a tacskó van, valójában a medve sem feltétlenül cuki. Lehet, hogy igen, de inkább nem.
Brehm például a gyönyörű lengyel Białowieżai Nemzeti Park példáját hozza fel, ahol egy medve egyetlen nap leforgása alatt - egyik legelőről a másikra átsétálván - huszonhárom marhát ütött agyon anélkül, hogy bármelyikbe is belekóstolt volna. Rossz napja volt? Ki tudja. A marhákénál biztos nem rosszabb. Ugyancsak Brehm ír hasonló jelenségről Szibériában, ahol effajta bekattant medvék a lovakat gyilkolják. Ráadásul, ha a medve nemcsak hiperrealisztikus konzoljátéknak tekinti a marhát vagy a lovat, hanem négylábú proteinturmixnak, akkor simán el is tudja őket hurcolni. Cuki, mi?
Egy medvével egy tapasztalt túsztárgyaló sem igen tud mit kezdeni, meg hát nem is mindenkinek van erre ideje, szakértelme és elhivatottsága. Ugyanakkor a vadonban időnként megesik, hogy minden óvintézkedés dacára (nem hagytunk elöl élelmet, de az elpakoltat is bezacskóztuk) hirtelen bedugja a fejét a sátorba egy medve. Ilyenkor még A. A. Milne sem verses poént sütne el, hanem a kifejezetten sátorba dugott medvefejek szétlövésére optimalizált maroklőfegyverek egyikét, például egy Smith & Wesson 500-ast. A legerősebb platform a Smith & Wessonnál, öt golyó, egyenként 20 grammos tömeggel, 2167 km/h-s sebességgel. Másra nem jó, hiszen már egy feleekkora revolver is akkorát szól és rúg, hogy az ember jól meggondolja, elsüsse-e másodszor. A sátorban nem lehet a puskával szerencsétlenkedni, és a sátor - mint harci terep - előnyösebb a medvének. Hirtelenjében nem is tudom, melyik az a terep, amelyik emberviszonylatban egy medve számára hátrányt jelent, hiszen ha futunk, simán utolér, úszni gyorsabban úszik, repülni mi sem tudunk, és ha elkezdünk egy toronydarura mászni, hát ott sem ő sírja el magát hamarabb a tériszonytól.
Van egyébként cuki medve a pandán innen is: az indiai ajakos medve szinte szőrszálra pontosan olyan, mint a több generáció által lehasznált szerencsétlen mackó, amelyet egy gyors körülnézés után, óvatos kézmozdulattal mentünk meg a lomtalanításon. Az indiai ajakos medve természete kivételesen valamennyire harmóniában van azzal az elképzeléssel, amely a fejünkben alakul ki, ha ránézünk: valóban ártalmatlan, de legalábbis semmi esetre sem gyilkol marhákat vagy lovakat puszta kedvtelésből.
A barna medve faj, amelynek sok-sok alfaja is van, köztük a híres-hírhedt grizzly. Egyszersmind a kutyákra visszatérve, mint a tacskó és a bernáthegyi, csak azok fajták. Amire ki akarok lyukadni, az nem más, mint hogy ezek a medvealfajok párosodhatnak egymással, és élet- és szaporodóképes utódokat is létrehozhatnak. Mindez természetesen nem a természetben derült ki, hiszen a természet nagyrészt épp a maga földrajzi egységeiben hozta létre az egyes medvefajokat és -alfajokat. Hanem - hol másutt? - az állatkertekben. A különböző „medvehibrideknek” még külön Wikipédia-oldaluk is van, de ahogy látom, mind egyforma medve, különböző árnyalatú barna bundában.
Emlékszik valaki a gulyáskommunizmus végnapjainak népszerű játékára, a kocogó malacra? Azt egy lejtőn kellett elindítani, és mivel dongatalpai voltak, az egyik oldalra billentve a másik oldali lábai előrelendültek, hogy aztán ide-oda billegve addig baktasson, amíg le nem esik az asztalról. Na, a barna medve majdnem pontosan ugyanezt teszi: egyszerre lép a két bal, majd a két jobb lábával. Abban is hasonlít a kocogó malacra, hogy a teljes talpfelülete érintkezik a talajjal.
A barna medve mindenevő, de ne gondoljuk, hogy ez számunkra afféle kibúvó lenne, ha eljön a nagy találkozás. Mi is mindenevők vagyunk, és mi is simán eszünk embert. A jegesmedve is szívesen fogyaszt növényi táplálékot, csak az Északi-sarkon nem könnyű müzlihez jutni, így néha a lábát is lejárja érte az ember medvéje. A medve fogazata sokkal komolyabb a mienknél: a hátsó őrlőfogak gondoskodnak a növényi táplálék zúzásáról, de vannak ott tekintélyes szemfogak is.
Az embertől általában óvakodik, és mielőtt kiválasztaná a helyet, ahol téli álomra hajtja a fejét, alaposan bejárja a kiszemelt területet, amiben az ingatlanosok hármas szabályát követi: környék, környék, környék! Szerencsés módon esik egybe a téli álmot megelőző tömegnövelő időszaka azzal az évszakkal, amikor hirtelen és nem is túl sokáig megjelenik a természetben a cukor. Mármint gyümölcscukor, természetesen. Persze nemcsak édes gyümölcsöket eszik a medve, hanem akár füvet is legel, avagy gumókat túr ki, nem beszélve a természet leggazdagabb szénhidrátforrásáról, a mézről. Hogy egy-egy medve miként válik ragadozóvá, még nem teljesen tisztázott tudományosan, de nyilván hasonlóan megy a folyamat, mint a csimpánzoknál: egyrészt a rendelkezésre álló táplálék szabja meg a folyamatot, másrészt a kultúra. Ha egy medve ráérzett a gyilkolásra, a többiek is eltanulhatják.
Létezik még egy táplálékkategória, amelyben szintén osztozunk a medvével: a dög. Ezt használják ki a vadászok, amikor bizonyos helyekre szoktatnak egy-egy medvét. A folyamat a végsőkig cizellálható. Adott egy csilliárdos kínai vadász, aki tudja, hogy október 26-án jön Európába. A területileg illetékes erdélyi vadászmester ekkor megkezdi a medve szoktatását egy bizonyos betonépítésű magasleshez, de úgy ám, hogy néhány hét után a medve szinte percre pontosan kezd el érkezni a döghöz. Mire a kínai Erdélybe ér, már tudják, hogy akkor itt és itt, délután 3-kor lesz a megfelelő medve, úgyhogy a tolmácsot felküldik szépen a biztonságos erődbe, a bérvadász pedig célba veszi, és ha már tüzelt, fontos, hogy minél több ólmot nyomjon bele, amely célra a vadászmester puskáját is igénybe veheti. Ha ugyanis a sebesült medve elmegy, az mindenkinek rossz. A kínai bérvadász még azt is előre megrendelheti, milyen formában kívánja megkapni a medvét: szomszédriogatónak kitömve, szaláminak, esetleg mindkettő. A medvevadászat amúgy is drága, ezek a járulékos költségek alig számítanak. Ahogy a cukiságfaktor sem nagyon.
Mert a vadász tudja, hogy a medve valójában, közelről, egyáltalán nem biztos, hogy annyira cuki. Ha megnézzük Jean-Jacques Annaud zseniális filmjét, A medvét, akkor azonnal halálbüntetést kérnénk minden vadászra, de ez csak a közeli ismeretség miatt van. Ha ugyanebben a terjedelemben egy rajzszöget ismerhetnénk meg közelről, azt is megkedvelnénk. Sőt, talán még egy vadászt is.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2015 júliusi számában.
Magyarország az európai barna medve jelenlegi elterjedési területének peremén van. Az 1850-es évek közepétől az 1990-es évekig csak elvétve bukkant fel Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék északi részein, az utóbbi években viszont sűrűsödtek a bizonyított előfordulások. Legutóbb idén májusban keltett szenzációt egy hozzánk tévedt fiatal hím, amely egyenesen Lengyelországból cammogott el Rudabánya térségéig, majd vissza is fordult. Ezt onnan lehetett tudni, mert az Iwo nevű egyedre jeladót rögzített egy lengyel kutatócsoport, így pontosan követhető a mozgása. Iwo ugyan nem talált nálunk párt, és valószínűleg ezért is indult hazafelé, de 2014-es adatok alapján biztos, hogy nem csak kóborló egyedek jelennek meg alkalmanként Szlovákia felől. A medvék ma főleg hegyvidékeken élnek, de ennek nem az az oka, mert szeretnek hegyet mászni, egyszerűen csak oda szorultak az emberi terjeszkedés miatt. Egyedül az erdőhöz ragaszkodnak, ezért a több mint 10 000 hektár erdő pusztulásával járó tátrai természeti katasztrófa is oka lehet annak, hogy egyre gyakrabban bukkannak fel nálunk az ideális élőhelyet kereső medvék.
A medvével való találkozás lélektani felkészülést igényel, annak ugyanis esélye sincs, hogy az ember kiabálással elijessze, vagy elfusson előle, hiszen a medve másodpercenként 17 méter megtételére is képes, fára is sokkal jobban mászik, de kellő óvatossággal elkerülhetők a veszélyes helyzetek. Íme néhány praktikus tanács, hogy mit kell tenni, ha összefutsz egy medvével és ez a találkozás nem egy állatkertben zajlik:
- Hátrálj lassan azon az úton, amerről jöttél, és kerüld ki minél nagyobb körben!
- Mindezt tedd csendben, lehetőleg úgy, hogy a medve ne lássa.
- Ha a medve nem vesz észre, ne csapj zajt!
- Ne zárd el a medve menekülési útvonalát, hagyj neki helyet!
- Légy különösen óvatos, ha a medvével közelről találkozol!
- Soha ne közelítsd meg a medvét, még akkor sem, ha látszólag békés!
- Ne fordíts hátat az állatnak!
- Ne fuss el! Hacsak nem vagy képes 40 km/órás nagyobb tempóra, ennyi ugyanis a medve csúcssebessége.
- Ha a medve észrevett, akkor lassan emeld a kezed a fejed fölé, és halkan beszélj, énekelj, fütyülgess, hogy a medve emberként tudjon azonosítani.
- Ha a medve észrevett, de nem vesz tudomást a jelenlétedről, nem érdeklődik, akkor lassan hátrálj ki a látóteréből!
Kapcsolódó cikk:
Így vértezd fel magad barna medve ellen
