A múzeum, ami után legszívesebben világgá mennél

Érdiként persze jártam már a múzeumban sok-sok évvel ezelőtt, de - nem fogok hazudni – szinte semmi emlékem nincs az iskolai látogatásról, csak a vitrinek sokasága rémlik. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, 2011-2012-ben megújult a múzeum, és sokkal modernebb formában várja a látogatókat. Mint Fekete-Mácsai Anetta igazgatóhelyettestől megtudom, a legtöbbször iskolai csoportokat fogadnak, izgalmas múzeumpedagógiai programjuk is van, és a rendezvényeiket sokan látogatják, egyedileg azonban viszonylag kevés embernek jut eszébe, hogy ellátogasson ide.

Az érdi világutazó

A Magyar Földrajzi Múzeumnak otthont adó, klasszicista Wimpffen-kúria az 1840-es években épült fogadónak, majd főnemesi lakhely lett, 1983-ban pedig megnyílt benne a múzeum. Eredetileg nem is itt lett volna a kiállítás, hanem az alapító, Balázs Dénes otthonában, ám végül a város felajánlotta az épület egy részét erre a célra. Az esemény éppen 40 éve történt, március 12-én írták alá az alapító okiratot, az első kiállítás pedig októberben nyílt meg.

A felső szint egy tekintélyes része magával Balázs Dénessel foglalkozik, nem véletlenül, hiszen az érdi geográfus nagyon izgalmas életutat tudhat maga mögött. Összesen 3276 napot töltött úton, 27 útikönyvet írt, barlangokat fedezett fel, kutatott karsztvidéken, sivatagban, őserdőben, tanulmányozta a vulkánokat és a jég világát is. Egy reptéri váróból indulunk útnak, hogy mindezeket megismerhessük az ő szemüvegén keresztül, az általa - a kiállításon is látható piros kis hátizsákban - hazahozott relikviák és rengeteg fotó, leírás segítségével.

Az 1924-ben született és 1994-ben elhunyt földrajztudós-világutazó nem kevesebb, mint 130 országban járt, ráadásul úgy, hogy az útjait senki sem szponzorálta, és ő maga is elég szerényen élt. De akkor mégis hogy juthatott el annyi helyre a kommunizmus idején? Állítólag ránézésre senki meg nem mondta volna róla, hogy bejárta a világot.

Sok helyen szívesen fogadták, Amerikát például úgy járta be, hogy ezeknél a telefonon megismert magyar családoknál lakott. Szakmája révén világot behálózó kapcsolatokra tett szert, ez is segítette az utazásban. Praktikus gondolkodású ember volt: állítólag még a fogkeféjét is megkurtította, hogy ne foglaljon sok helyet a táskájában, a sátra pedig pont olyan hosszú volt, mint ő.

A tárlaton a dolgozószobáján túl számos helyszínt megismerhetünk, amelyeket bejárt. Az egyik legérdekesebb kiállítási objektum az az afrikai néphez, a fangokhoz köthető szertartási sátor, amiben egy szelleműző ceremóniát mutat be fotók segítségével a múzeum. Az eseményen Balázs Dénes a valóságban is jelen volt nézőként. Egy asszonyból próbálták kiűzni a gonoszt, akinek több vetélése volt – ebből gondolták, hogy megszállhatta valami. A szertartás során a résztvevők különféle bódítószereket vettek magukhoz, az alany pedig sokszor nem élte túl az ördögűzést.

Megdöbbentő életutak, nem mindennapi kalandok

Közel sem Balázs Dénes az egyetlen kivételes figura, akit megismerhetünk a kiállításon, sőt, a valóság az, hogy a múzeum valódi küldetése pont ezeknek a világutazóknak a megismertetése az emberekkel. A tematikus tárlatok között persze találunk tudományos jellegűt is, ami például egyetemisták számára lehet érdekes, a nem mindennapi emberi életutak és kalandok viszont bárki számára izgalmasnak bizonyulhatnak.

Egy időszakos kiállítás például Sáska Lászlóról szól, aki egy ideig Isaszegen dolgozott körzeti orvosként. Egy feleséggel és egy gyerekkel élte mindennapjait, mígnem egyszer csak szerelmes lett. Új párja, Mária – vagy ahogy sokan emlegetik: Pipike – bevállalós asszony lehetett, mert rövidesen úgy döntöttek, hogy mindent hátrahagyva Afrikába költöznek, ahol 40 évet töltöttek ezután. Először Etiópiában, majd Tanzániában laktak, orchideákat gyűjtöttek (volt olyan faj, amit ők fedeztek fel), sokat fotóztak, illetve Sáska továbbra is gyógyítással foglalkozott.

A klasszikus, régi kiállítási anyag az alsó szinten található, itt nem kevesebb, mint 70 magyar életútját követhetjük nyomon. Az első teremben az a földgömb fogad minket, ami a Panoráma című külpolitikai műsor főcíméből lehet ismerős, mellette egy térkép a híres magyar felfedezők útvonalaival, amit még maga Balázs Dénes készített.

Itt hallok először többek között Sass Flóráról (1841-1916), a magyar származású Afrika-kutatóról, akinek már a fiatalkora is regénybe illő. Szüleit elveszítette a szabadságharcban, és dajkája segítségével menekült meg. Erdélyben örökbe fogadták, nevelőszüleivel Törökországba menekült, ám később új gondviselői is meghaltak. Ezután egy rabszolga-kereskedőhöz került, tőle vásárolta meg egy brit nemes: Samuel Baker, aki feleségül vette a lányt. Mivel nem mehetett haza csak úgy egy rabszolga származású nővel, Afrika felé vették az irányt, és a Nílus forrásának keresésébe kezdtek.

Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula nem semmi arcok lehettek: Harley Davidsonnal kerülték meg a földet 1928 és 1936 között, úgy, hogy tulajdonképpen egy vasuk sem volt. A nagy utazás akkor jutott eszükbe, amikor munka nélkül maradtak. Előbb Olaszországban próbáltak szerencsét, de mivel ott sem akadt ínyükre való munka, nyakukba vették a világot. Abból éltek, hogy különböző olajipari társaságok reklámjait helyezték el a motoron, illetve kiadványokat árultak és előadásokat tartottak. Amerikában már sztárként fogadták őket, találkoztak Hoover elnökkel, Greta Garbóval és Lugosi Bélával is.

A múzeum egyik legnagyobb gyűjteménye Cholnoky Jenőhöz köthető, aki az egyik utolsó magyar polihisztor volt: fotózott, festett, könyveket írt és tanított, imádta a Balatont, tagja volt rengeteg turistaegyesületnek és hihetetlen mennyiségű előadást tartott.

Egy ujjperc és egy emberfej

Nem tűnik nagynak, de ha figyelmesen szeretnéd körbejárni a múzeumot, 2-3 órát gond nélkül el lehet itt tölteni. Nem szeretnék lelőni minden poént, mert végső soron mégiscsak az a cél, hogy mindenki a saját szemével lássa, de ízelítőül hadd említsem meg, hogy a barlangok szerelmesei sem fognak csalódni, a térképeszek termében egy olyan különlegesség is látható, ami sehol máshol múzeumban Magyarországon, és nem utolsó sorban a kert is megér egy misét, ami amellett, hogy madárbarát, több érdekes szobornak is otthont ad.

És végül következzen a kiállítás legbizarrabb darabja, ami még csak nem is a zsugorított emberfejmásolat, hanem Kittenberger Kálmán ujjperce. Jól olvastad,

Úgy szól a fáma, hogy Kittenberger fegyvere egy oroszlánvadászat alkalmával nem akart elsülni, és a vadállat rávetette magát. A férfi keresztbe tett fegyvere akadályozta meg, hogy az oroszlán komolyabb sérülést okozzon neki, így végül csak egy ujjpercét sikerült leszakítania. Kittenberger végül mégis lelőtte az oroszlánt, az ujjat pedig elküldte a Magyar Nemzeti Múzeumnak, akkori munkahelyének, hogy nézzék csak meg, mennyit dolgozik, hiszen a körme alatt ott a preparáláshoz szükséges arzén…

Még több kaland és még több jó fej világutazó a Magyar Földrajzi Múzeumban.