Jó hír a teknősökért aggódóknak és a természetvédőknek, hogy az egyik legfrissebb ausztrál felmérés szerint a Raine-szigeten fészkelő közönséges levesteknősök majdnem kétszer annyian vannak, mint előtte gondolták a tudósok.
Az ausztrál tengerbiológusok is meglepődtek azon, amit akkor láttak, amikor a hagyományos módszer helyett légi fotózást alkalmaztak a közönséges levesteknős (Chelonia mydas) évi vonulása alkalmával.
Az általuk használt drón közel 64 000 példányt számolt össze a levegőből, amint egyetlen óriási rajként igyekeztek a Nagy-korallzátony (Great Barrier Reef) felé, hogy lerakják tojásaikat a világ legnagyobb tengeri teknős fészkelőhelyén, a Raine-szigeten.
Ez a szám 1,73-szor nagyobb, mint korábban becsülték az ausztrál tudósok az általuk zöld tengeri teknősnek nevezett faj egyedszámát, a szokásos felmérési módszert használva. Eredetileg a parton, főleg éjszaka járőrözve, egyszerűen megszámolták, hány teknős mászott ki a vízből, hogy homokba ássa a tojásait. Eközben fehér, nem mérgező festékcsíkkal megjelölték a hátukat, hogy követni tudják további útjukat, miután visszatértek a tengerbe. Ily módon azonban szinte lehetetlen volt a pontos populációszámlálást megejteni, mivel az ezer és ezer festett és nem festett teknőc kavarodása érthetően megbízhatatlan alapot nyújtott bármiféle tudományos felméréshez.
Elképesztő drónfelvétel a Raine-szigeteknél fészkelő több ezer közönséges levesteknősről:
A drón használata könnyebb, biztonságosabb, sokkal pontosabb eredményt nyújt, és az adatokat azonnal és maradandóbb formában képes feldolgozni. Ami szintén nagy előnye, hogy nem egészen egy óra alatt képes volt elvégezni azt a munkát, amit „fapados” módszerrel, vagyis papírral és golyóstollal hosszú napokba került volna a biológusok számára.
A közönséges levesteknős hivatalosan veszélyeztetett fajnak számít Queensland tartományban, mivel vadásszák őket a húsukért, a tojásaikért és a páncéljukért. Gyakran kerülnek halászhajók hálóiba, vagy fulladnak meg lenyelt plasztikhulladék miatt.
A „zöld teknős” elnevezés egyrészt a felnőtt példány hátpáncéljának olajzöld tónusára utal – mely olykor sötétbarna és sárga márványozású is lehet, másfelől a húsából nyert zsír színére is, amit az állat által elfogyasztott tengeri fűfélék okoznak. Szeret sütkérezni a napon, de lényegében egész életét a tenger vizében tölti. Tojásrakás után magányosan kóborol, s gyakran több ezer kilométert tesz meg, hogy visszakeveredjen fészkelőhelyére. Fiatal korában rákokra és halakra vadászik, felnőtt éveiben viszont kizárólag vegetáriánus módon táplálkozik.
Forrás: EcoWatch
