Kicsit olyan, mint egy egér, emlékeztet a mókusra is, de sem egyik, sem másik, ez a szürke állat a hazai pelefélék legnagyobbika.
Néhány éve egy Balaton-felvidéki szőlőhegyen nyaraltunk, és az első estén váratlan látogatónk érkezett. Ahogy kiültünk a teraszra, egyszer csak dühös, zümmögő hangokat hallottunk a présház tetejéről. A sötétben csak az árnyait láttuk, kellett egy kis idő, mire rájöttünk, hogy egy nagy pele dühöng odafenn. Nemtetszését, amiért betolakodtunk a területére, minden este vehemensen adta tudtunkra, kicsit olyan volt, mintha mérgében még toporzékolt volna is a tetőn. Nagyon úgy tűnt, egy szemernyi kedve sincs ahhoz, hogy másokkal osztozzon a házikón. Pedig állítólag a nagy pele szereti társaságot, de úgy látszik, ez az emberekre nem vonatkozik.
A nagy pelét a mókus éjszakai megfelelőjének is tartják, testalkatuk hasonló, bár a nagy pele kisebb, és hasonló élőhelyeket kedvelnek. A mókussal ellentétben azonban a nagy pele alkonyatkor és éjszaka aktív. Nyáron fészket készít magának, ez lehet faodúban vagy földalatti mélyedésben, és elfoglalhatja a lakatlan madárfészkeket is. A fészket nappali pihenőnek használja, és itt hozza világra kicsinyeit is.
Mindenféle táplálékot megeszik, a gyümölcsöktől kezdve a hajtásokon, fakérgen, gombákon át a mogyoróig. Különösen nyár végétől eszi degeszre magát, főleg kalóriadús makkokat, mogyorót, diót, ugyanis novembertől májusig téli álmot alszik. Innen jön a német neve is, Siebenschläfer, hétalvó. A téli álom alatt szívverése a normális minimumra csökken, testhőmérséklete pedig 1-2 fokra süllyed.
A nagy pele – bár kicsi állatka, farkával együtt testhossza 30-35 cm, tömege alig 200 gramm – a római időkben igazi ínyencségnek számított. A peléket általában ősszel fogták el, amikor a legkövérebbek, majd egy ideig nagy cserépedényben tartották és makkal, gesztenyével még tovább hizlalták azokat. A nagy peléket mézben forgatva vagy fenyőmaggal, disznóhússal és fűszerekkel töltve tálalták. A középkorban a prémjéért tartották.
Szlovéniában hosszú évszázadok óta nagy hagyománya van a nagy pele vadászatának és fogyasztásának, az első feljegyzések a 13. századból származnak. Nemcsak húsáért és prémjéért vadászták, de zsírjának gyógyhatást is tulajdonítottak. A hagyomány ma is él, de már kevésbé az állatok elfogásáról és elkészítéséről szólnak ezek az alkalmak, amit polhanje-nak hívnak, hanem sokkal inkább egy hagyományról, amely során a családok, baráti társaságok egy jó hangulatú estét töltenek el közösen az erdőben.
Magyarországon három pelefajjal, a nagy, a mogyorós és az erdei pelével találkozhatunk. Mindhárom faj védett.
A cikk először 2020 áprilisában jelent meg.
