Mivel a Bükk északi előterében lakunk, elég gyakran túrázunk a hegységben, és különösen szeretjük a turisták által ritkán háborgatott, interneten és útikalauzokban kevésbé dokumentált helyeket. Így esett választásunk a Tardona nevű kis falura, amelyet gyönyörű táj övez.
Amikor valaki autóval Tardonára megy, az első dolog, ami feltűnik neki, az a fantasztikus tájképi összhang. A kicsiny, rendezett falu a szintén Tardonának nevezett patak völgyében fekszik, mögötte a már-már havasokat idéző Északi-Bükkel, az Örvény-kő és a Dédesi-várhegyek jól kivehető koronájával. A második dolog, ami feltűnik, az az út minősége. Elég éles a kontraszt a szép, rendezett porták és a keskeny, kátyúkkal sűrűn tagolt út között. A sportpályánál parkoltunk, ahonnan minden év márciusában a Jókai Mór-emléktúra szokott indulni. Egy közeli szénabála tetején egy róka gubbasztott, majd amikor észrevettük, gyorsan el is tűnt.
Rövid készülődés után elindultunk, kezdetben a piros jelzésű úton, majd amikor az felkanyarodott egy dombhátra, mi nem követtük, hanem maradtunk a Tardona-patak völgyében, amelyet itt már Nagy-Szállás-völgynek hívnak. Régen erre vezetett a piros turistajelzés nyomvonala, az itteni fákon még napjainkban is látszanak a jelzések, bár maga az ösvény már nem követhető. Ligetes, bokros részen, néha egy-egy kis réten fut a jól járható erdészeti út, közvetlenül a békésen csordogáló patak mellett. A Nagy-Szállás-völgy különlegessége, hogy a mikroklímának köszönhetően már alig 300 méteres tengerszint feletti magasságban is gyönyörű, oszlopcsarnokszerűen emelkedő bükkös borítja. A patak itt a völgyoldalak közé szorulva, kis csobogókba ütközve kanyarog tovább, az út pár méterrel felette vezet. Hamarosan újabb erdészeti út szegődik mellénk, amelyen rövidesen kijuthatunk a völgyből. A régi jelzés közvetlenül a patakmederben halad egészen a forrásokig, de ez mára már járhatatlan, részben a tavaszi fakidőlések miatt.
A Nagy-Szállás-völgy gyönyörű bükköse
Fent ismét a jelenlegi piros jelzésbe botlunk, egy széles szintúton, amelyről a tarvágásokon keresztül jól látszanak Kemesnye-bérc vadregényes szirtjei. A Buzgó-kő felé az út átmegy ösvénybe, természetesen már jóval több kidőlt fával és némi szintemelkedéssel. A kis akadálypályát legyőzve egy hegygerincen találtuk magunkat. A keskeny gerincen szálerdőben, sziklákat kerülgetve lehet kijutni a déli fekvésű, sziklagyepes oldalba, ahonnan csak pár méter az Északi-Bükk egyik legszebb sziklabástyája, a Buzgó-kő. Egy kis sziklamászással lehet a szirt tetejére feljutni. Ez egyáltalán nem vészes, de annál inkább megéri, ugyanis remek kilátás nyílik róla mind a Kemesnye-hegyre, az Örvény-kőre, a Harica-völgyre, mind a Lázbérci-víztározóra, Dédestapolcsányra, Tardonára, valamivel szebb időben pedig a Magas-Tátrára is. Gyakorlatilag majdnem 360 fokos a panoráma. Kis nézelődés után leereszkedtünk a Harica-völgybe, amely itt, a felső részén száraz.
Kilátás a Buzgó-kőről az Északi-Bükk bérceire
Elhaladtunk az alulról is impozáns Buzgó-kő mellett, és kissé őserdei hangulatú ösvényen ereszkedtünk tovább a Harica-patak első forrásához, a Jókai által is említett Örvényes-forráshoz, amely bár nem volt teljesen kiszáradva, vízvételezésre teljesen alkalmatlannak bizonyult. Elhaladtunk a Farkasgödör kulcsosház mellett, ahol éppen ebédet főzött néhány turista. Innen perceken belül elértünk a LÁEV egykori legtávolabbi végállomásához. Ez egy szuper helyen lévő, hangulatos, szalonnasütésre alkalmas erdei pihenőhely lenne, azonban jelenleg nem az, ugyanis szinte mindent beborít a gaz, a kis kerítés sok helyen szét van törve.
A Harica-patak itt a Fátyol-vízeséshez hasonló mésztufalépcsőket alkot, de azokat sem lehet megcsodálni túlzottan. A Hársas-forrás szép forrásházából egyáltalán nem jön a víz. Szerintem többet érdemelne ez a hely. Innen a bükki kék jelzésen indultunk volna tovább, de az egyre nagyobb csalános és a sok kidőlt fa miatt inkább rátértünk a régi vasút nyomvonalára. Ezen a szakaszon sok helyütt még a talpfák is látszanak. Egy kanyarban, a Tizes-bérci munkásház környékén rátértünk egy erdészeti útra, majd innen kalandos úton másztunk vissza a Harica-völgybe. A patak menti, frissen felfestett kék jelzés itt is elég őserdőszerű ösvényeken, mocsaras, benőtt részeken vezet. Több helyen át is kell kelni a patakon. Pár kilométer után kikeveredtünk a Tardona-Varbó-kerékpárútra, amely egyben a Bükki Nemzeti Park határa is. Innentől már a Tardonai-dombságban folytattuk az utunkat.
A Buzgó-kő tövében fakadó Örvényes-forrás
A 2015-ös térképemen még szereplő kék kereszt jelzés ma már ugyan nem létezik, de maga az ösvény viszonylag könnyen járható. A táj jellege is megváltozik, a patak egy szélesebb völgyben kanyarog, ligetek és rétek váltják egymást, balról telepített fenyves kíséri az utat. Hol egy nagy agancsú fiatal szarvas szökkent el előttünk, hol két-három őz. Balról egyre meredekebb domboldalak kísérnek, itt már ismét erdővel borítva, és kisebb-nagyobb, tojásdad andezitsziklák is feltünedeznek. Itt már a Tardona-vulkán egykori működési területén jártunk. A Rákos-kút szép pihenőjét egy patakátkeléssel lehetett volna megközelíteni, azonban a háznál erdészek dolgoztak, akiket nem akartunk megzavarni, így inkább visszasétáltunk a kék kereszt hegyoldalnak tartó kanyarjához. Itt inkább egy ösvény nélküli, nagy sziklával csábító vízmosásban indultunk el, ennek persze az utunk közelében szemlélődő muflonkos nem örült, és nagy sebességgel elvágtatott. A vízmosásból rövidesen szűk keresztmetszetű, kanyargó szurdokvölgy lett, amelyben kalandosan lehetett felfelé haladni a kidőlt fák és sziklák között. Amikor már újból vízmosássá szelídült a patakmeder, kimásztunk belőle, és egy erdészeti feltáróútra tértünk rá, amelyen kisétáltunk a Hamvai-legelő fennsíkjára, ahonnan a Bálvány és környéke is látszik szépen.
A földúton rövidesen leértünk Tardona horgásztavához, ahol a büfé most sajnos zárva volt, így csak a tanyasi állatokkal csodáltuk meg egymást. A horgásztavat a falutól egy szép kilátást adó domb választja el. A lemenő nap fényeiben érkeztünk meg a faluba, ahol még legalább egy kilométert sétáltunk az autóig. A nap végére majdnem 20 kilométeren voltunk túl, és kellemesen elfáradtunk, de mint mindig, most is megérte.
Piknikezésre és pihenésre csábít ez a mesébe illő legelő Tardona határában
A cikk megjelent a Turista Magazin 2018. februári számában.
Térkép: Bagaméri Gergely
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
