A nemzetközi zsűrit is lenyűgözte a megfagyott börzsönyi táj

Az egy éve kirobbant világjárvány ellenére se maradunk gyönyörű és izgalmas természetfotók nélkül, sőt, a tavalyi év sok természetfotósnak kedvezett is ahhoz, hogy még többet alkothasson. 2021-ben is számos nívós pályázat fog díjakat osztani a legjobbaknak, a sort pedig a német szervezésű Glanzlichter nemzetközi természetfotós pályázattal nyitjuk, amelyet már 23. alkalommal rendeztek meg, és amin a magyarok idén is szép sikereket értek el.

A magyarok képei előtt mutatjuk a pályázat abszolút győztes fotóját, amelyet a spanyol Fran Rubia készített.

A Yellowstone Nemzeti Parkban készült A Figyelő című fotóján Fran igen szokatlan módon, egy nekünk háttal ülő rókát örökített meg, és bár a kompozíció sem a klasszikus harmóniákra törekszik, összességében mégis egy zseniális képet láthatunk. A lábnyomok a rókára irányítják a fókuszt és valósággal érezni azt a feszített figyelmet, ahogy a róka lesi maga alatt a havat, hátha valami zsákmánynak való kezd el mocorogni alatta. Fran egy extrém hideg téli időszakban járt itt, amikor az állatok nagyon nehezen találnak élelmet. Ezúttal azonban ez a pillanat csak a fotósnak volt eredményes, a róka végül zsákmány nélkül bandukolt tovább.

A tél egy nagyon inspiráló évszak, a havas fehér táj letisztultságot, a hideg és a víz együtt pedig izgalmas formákat eredményez. Nem csoda, hogy sok téli kép köszön vissza a pályázatokon a legjobbak között. A magyarok is több ilyen képpel remekeltek az idei Glanzlichteren. Kezdjük is a legsikeresebbel, amelyet Daróczi Csaba készített és ezzel meg is nyerte a Növények szépsége kategóriát. A Börzsönyben készült Ősz a télben című fotójának témája talán nem a legmegszokottabb a kiskunsági fotóstól, helyesebben fogalmazva, nem ez az, amit jellemzően tőle láthattunk eddig.

2020 decemberében egy olyan ritka természeti jelenséget lehetett megtapasztalni a Börzsöny magasabb szintjein, amelynek megörökítését Csaba se hagyhatta ki. A fagyos, zúzmarás formák ugyanis igazi mesebeli világot varázsoltak a tájból. December 20-án felkerekedett hát, és a számára jól ismert kiskunsági terepről a kevésbé ismert Északi-középhegységbe utazott, ahol Potyó Imre természetfotós volt az idegenvezetője.

A zúzmarás formák már novemberben elképesztő látványt nyújtottak a Börzsönyben, de a december 20-a előtt érkezett, pár napig tartó erős szélnek köszönhetően hatalmas és extrém kinézetű zúzmaraformák alakultak ki nemcsak a faágakon, hanem minden létező felületen.

Csaba díjnyertes fotójának témájára már a közös fotózás után, az alkotói magány termékeny pillanataiban talált rá. Miután elköszöntek egymástól, kocsijához tartva pillantotta meg a zúzmarába fagyott falevelet, korábban még Imi mondta is neki: „Itt van a nagy kép, csak meg kell találni!” - és igaza lett.

Potyó Imre a zúzmarás időszakban hétszer is járt kint a Magas-Börzsöny főgerincén, a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos között, hogy az ott lévő hatalmas vén fákat megcsodálja ebben a különleges öltözetben és persze le is fotózta őket. Természetesen ő is nevezett ilyen jellegű képekkel a pályázatra, Zúzmaraszoknya című fotója pedig neki is bekerült a legjobbak közé a Növények szépsége kategóriában.

Ez a kép még novemberben, a zúzmarás időszak kezdetén készült, a képen látható hatalmas idős bükkfa pedig Imi egyik kedvence, amely egy nagyon feltűnő jelenség a Magas-Börzsöny főgerincén, a turistaúthoz közel. Sajnos ezt az extrém mennyiségű fagyos zúzmarát nem bírta el a vén bükkfa „szoknyája”, és végül letört az az ága, amit a képen is láthatunk. De szerencsére ettől a fa még életben maradt és a törés nem okozott benne nagy kárt. Az elképesztő zúzmarás formák, bár hatalmasak voltak, és az utolsó napokra érkező szél miatt sok ág letört és kisebb fák is kidőltek, mégis, Imi elmondása szerint ezek nem okoztak olyan mértékű kárt a Börzsöny faállományában, mint a 2014-es ónos eső, amikor a fákra ráfagyott jég sokkal nagyobb súllyal terhelte meg az ágakat, mint a mostani a zúzmarás jégformák.

Mindenesetre az idei télen kialakult mesebeli táj a Börzsönyben biztosan felejthetetlen élmény marad azok számára, akik élőben láthatták, nekünk pedig maradnak a képet, mutatunk is még egy-egy versenyen kívüli fotót Csabától és Imrétől:

De térjünk vissza a német pályázathoz, amelynek történetében Daróczi Csaba már 8 kategóriagyőzelmet ért el, 2019-ben például két kategóriában is ő lett az első. Érdekesség, hogy Csaba a Glanzlichteren nyerte élete első nemzetközi díját 2003-ban, épp ezért is kedves számára ez a pályázat. Idén a kategóriagyőzelmen felül még két fotója került be a finalisták közé, és az itt látható izgalmas helyről készült fotó szintén újdonságnak számít tőle. Illetve egy karvalyos verziót már láthattunk a tavalyi román szervezésű Milvuson, de akkor nem írtunk róla, hogyan is születtek ezek a víz alóli fotók.

A kép egy madáritatónál készült, és Csaba már régóta tervezte, hogy valahogy be kéne tenni egy fényképezőgépet a víz alá. Tavaly nyárra sikerült mindezt technikailag megoldania, amelyet igazság szerint nem árult el nekünk, hogy pontosan hogyan, mindenesetre akkor két hónapig várta és fotózta az itatót látogató állatokat. Idén tavasszal is rá akar majd állni még erre a témára, mert tapasztalatai szerint olyankor sokkal több madár látogatja majd az itatót, mint nyáron. Tavaly pedig nem csak madarak lestek be az itatóba, hanem egy mókus is, amit most meg is mutatunk nektek.

Csaba a Kiskunságról készült drónos fotóiról is híres és harmadik finalista képe ilyen szempontból már klasszikusnak mondható, amely egyik kedvenc területén készült, Páhi mellett.

A drónfelvétel egy októberi hajnalon készült, amikor úgynevezett kisugárzási köd alakult ki a földfelszín felett úgy 6-7 méter magasságig. Mindez kb. fél óráig tarthatott, és amint feljött a nap, hamar feloszlott ez a gyönyörű látványt nyújtó ködképződmény, úgyhogy nem sok ideje volt Csabának megtalálni a szép kompozíciókat odafentről.

Kíváncsi voltam, vajon hogyan hatott a tavalyi járványhelyzet a természetfotósok munkájára, és Csaba a 2020-as évet fotózás szempontjából nagyon jónak ítélte. Testnevelés és földrajz szakos tanárként ő is távoktatásra kényszerült, amit azért annyira nem bánt, hiszen ennek köszönhetően sokkal szabadabban tudta beosztani az idejét, így reggelente többet is tudott kijárni fotózni.

Idén Potyó Imrének is bekerült még egy fotója a legjobbak közé, amelynek azért örül, mert tavaly, amikor először nevezett a Glanzlichter pályázatra, sajnos nem sikerült bejutnia a finalisták közé.

Ezt az izgalmas, kék órában készült fotóját is a Börzsönyben fényképezte, a hazai természetfotózás iránt érdeklődőknek pedig már ismerős is lehet például a tavalyi, magyar szervezésű Az Év Természetfotósa pályázatról. Viszont ez a kép nem teljesen ugyanaz, mint amit akkor láthattunk. De mit is látunk igazából? A fotón egy az erdő alján csapadéktól megtelt mélyedés vízébe erdei és gyepi békák rakták le petéiket. Iminek nagyon megtetszett az a látvány, ahogyan a naplemente után megjelenő kék fényekben úszó petecsomókkal teli vízállásban a fák is visszatükröződnek. A korábbi pályázaton látott fotón egy gyepi béka is felbukkan a vízben a petecsomók között, és az a kép tulajdonképpen egy véletlen szerencsének köszönhetően született. De Imi igazából a most látható képet álmodta meg fejben, ezzel a kompozícióval, amelyen szerinte úgy lebegnek a petecsomók a fák között, mint valami űrhajók.

Fotózás szempontjából Potyó Imrének is sokkal jobb év volt a tavalyi a korábbiakhoz képest, mert ő is sokkal többet tudott kint lenni terepen. Imi pár éve a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaként a királyréti Hiúz Ház Erdei Iskolában dolgozik. A tavaly tavasztól tartó időszakos korlátozások miatt viszont sokszor nem tudtak látogatókat fogadni, így kihasználva a felszabadult időt, többet voltak kint az erdőben, és Imi folyamatosan kereste a témákat és fotózott.

És most nézzük a többi magyar finalistát, következzen először Kaszás Norbert, aki tavaly Bújócska című zseniális fotójával megnyerte ennek a pályázatnak a Nature as Art kategóriáját. Norbert főként növényeket és rovarokat fotóz, a természetfotózáson belül pedig a makrovilág az, amely a leginkább leköti. Idén, bár nem nyert kategóriát, de két fotóját is a legjobbak közé választották. Íme, az egyik:

Lámpások című képét neki is a tavalyi román Milvus természetfotó-pályázaton láthattuk már, ahol kategóriát is nyert vele. Itt most a Növények szépsége kategóriában jutott be a legjobb 10 közé. A képen hátulról megvilágított leánykökörcsinek termése látható, alul és felül pedig városi fények keretezik a szép kompozíciót.

Másik finalista képe, egy minimalista lepkés fotó az Egyéb állatok kategóriában remekelt, amelyről a kép alatt maga mesél nekünk pár mondatban.

„Ezt a vonalas fehéraraszolót ábrázoló képet még tavaly májusban készítettem az Esztergomhoz közeli Strázsa-hegyen. Gyakran járok oda fotózni, mert nagyon sok lepke és vadvirág található ott. A kép hajnalban készült és a lepke egy árvalányhajon kapaszkodik. Sokat kísérleteztem, mire a számomra megfelelő kompozíciót megtaláltam. Egyébként ez a kép lett a kedvencem saját magamtól a tavalyi évből, és külön öröm számomra, hogy másoknak, a zsűrinek is tetszik.”

A tavalyi évben a járványhelyzet nem befolyásolta Norbert fotózásait, hiszen korábban is a lakóhelyéhez közel fényképezett, és általában egyedül. Amit viszont nagyon sajnált, hogy a korlátozások miatt jó pár díjátadóra nem tudott elmenni, hisz élőben ezek mind elmaradtak.

A felnőttek közül még egy magyar képét emelték ki, mégpedig Kerekes Istvánét, aki ezzel az absztrakt és nagyon találó című képpel indult a Nature as Art kategóriában.

István is a tél, pontosabban a hó adta lehetőségeket aknázta ki ezzel a fotójával, amely egy letisztult, semleges hátteret adott témájának, amely szintén nem nevezhető különlegesnek, hisz egy elszáradt fűszálról van szó. Azonban az, ahogy ez a fűszál várt ott az erdélyi hóban a fotósra, az már különlegesnek mondható. Mert tényleg olyan, mintha egy flamencotáncost látnánk.

Az ötödik kiemelt magyar egy ifjú fotós lett, ő Koncz-Bisztricz Tamás, akinek fotója az ifjúsági kategóriában került be a legjobb öt közé, és már meg sem lepődünk azon, hogy bizony, ez is egy téli kép:

A Csongrádon élő Tomi egyik kedvenc fotós helyén, Bokros-pusztán készült, egy januári havazás alkalmával. A képet alacsony perspektívából fényképezte, és vakut is használt, így az előtérben hulló hópelyhek kimerevednek a képen, izgalmasabbá téve így az elszáradt levelekkel teli fa és a tél amúgy is érdekes kombinációját. Tomi másodszor nevezett erre a pályázatra, és meglepetésként érte, hogy beválasztották fotóját. Számomra viszont egyáltalán nem meglepő, hisz az utóbbi években folyamatosan ott van, nemcsak a hazai fotópályázatok élvonalában - tavaly másodszorra lett Magyarországon Az Év Ifjú Természetfotósa -, hanem a nemzetközi versenyekről is sorozatosan hozza el a első helyezéseket. Tavaly ő lett például a világ Legjobb Ifjú Makrofotósa, két éve a világ Legjobb Ifjú Madárfotósa, és 2020-ban az orosz Golden Turtle természetfotós-pályázaton másodszor vehette át a legjobb ifjú természetfotós címet. És még csak most lesz 17 éves. Ha valamin ezek után csodálkozni lehet, az az, hogy ezúttal nem ő lett ezen a versenyen kategóriájának győztese.

De szerencsére sok Tomihoz hasonló tehetséges fiatal van a világban, akik lelkesen járják a természetet és fotóznak, ahogy azt a Glanzlichter idei ifjúsági győztese is teszi, a mindössze 11 éves Tim Gerlach. Megkérdeztem Tomit, mit gondol az ifjúsági kategória nyertes képéről, és a válasza igen frappánsra sikerült, ugyanis Tim fotóját kellően egyszerűnek és nagyszerűnek találta, ezenkívül tetszik neki a letisztultsága is. A fotón egyébként egy nagy bukót láthatunk egy hirtelen érkezett erős havazásban.

A Glanzlichter fotópályázatnak idén is volt különdíjasa, amelyet az elismert német természetfotós és író, Fritz Pölking emlékére neveztek el. 2021-ben ezt a német Marko König kapta ezért a különleges denevéres fotójáért.

A képen egy, a hártyásorrú denevérek alcsaládjába tartozó Glossophaginae látható, amelynek sajnos nincs magyar neve. Viszont ezek a denevérek úgy repkednek és szívogatják ki a virágok édes nedvét, akár a kolibrik, és Marko ebből örökített meg egy pillanatot.

Remélhetőleg nyáron már lehetőség lesz élő díjátadókat tartani, és akkor a Glanzlichter pályázatának az átadó ünnepségét is meg tudják tartani, amelyet július 30-ára terveznek a 23. Nemzetközi Fürstenfeld Természetfotó Napokon. A díjátadóval egybekötve a nyertes képekből összeállított kiállítás megnyitóját is ekkor tartják majd, és ezt követően a Glanzlichter 2021 képanyaga három éven át lesz látható Németország és Olaszország múzeumaiban, nemzeti parkjaiban, valamint galériáiban egy vándorkiállítás keretében.

Természetesen, ahogy azt a nagy fotópályázatoktól megszokhattuk, a nyertes és a legjobb képekből egy albumot is készítettek a szervezők. Cikkünkben ezeket a fotókat tudtuk most bemutatni nektek, ha kíváncsiak vagytok a Glanzlichter pályázat többi kategóriagyőztes és finalista fotójára, akkor látogassatok el a pályázat oldalára ide kattintva.