A „palóc karszt” csodái

Tudományos értelemben a karszt kifejezés egyszerre jelöli az adott kőzettestet, illetve a felületén és benne az enyhén savas víz hatására kialakult formakincset. Ahogy emlékezhetünk rá a földrajzórákról, a lehulló csapadék egyrészt a légköri szén-dioxid felvétele miatt, másrészt a talajtakarón áthaladva szénsavassá válik, s a kőzetek egy csoportja a beszivárgó, szénsavas vízzel érintkezve oldódik. Egész pontosan a szénsav lép kémiai reakcióba a mészkővel, és ennek eredményeként jön létre a tökéletesen oldódó kalcium-hidrokarbonát. Ez a karsztosodás folyamata, amelyet tudományosan a Trieszt fölötti Karszt-hegységből írtak le elsőként, s bár zömében mészkőben alakul ki a folyamat, kisebb mértékben jellemző még a gipszre, a dolomitra és a löszre is.

Homokkő esetében azonban nem használjuk ezt a kifejezést. Bár víznyelőket és töbröket valóban nem fogunk találni hazánk legjellegzetesebb homokkővidékén, a Vajdavár-vidéken, a karsztos hasonlat több esetben mégis működik. A csupasz, kopár homokkő felszínek és hegyoldalak valóban a mészkőn kialakuló karrmezőt idézik, kisebb barlangok is kialakulnak az akár függőlegesen is megálló homokkőben, sőt, egyes helyeken még cseppköveket is találunk bennük! Ezért hívta id. Noszky Jenő geológus „palóc karsztnak” ezt a különleges vidéket, ahogy erre a Novohrad-Nógrád Geopark is felhívja a figyelmet az egyik jellegzetes homokkő sziklánál, a Bárna fölött található Szér-kő-tetőn.

„Karrmező” az apokán

Hazánk egyik legnagyobb összefüggő erdősége, illetve a felszíni vizek által erősen felszabdalt domborzat mellett a Vajdavár-vidék legjellegzetesebb tájképi elemének a kopár, meredek sziklafalak számítanak, amelyek a szomszédos Felső-Tarnai-dombság területén is jelen vannak. Nemcsak kopárságuk, de a csupasz sziklafelszíneken látható „dudorok” is joggal idézik meg a karrmezőket. A mészkő kopár felszínén az oldódás nyomán keletkezett kisebb bemélyedéseket nevezzük karrnak, amelyek jellegzetesen a lejtés irányába tartó vonalak mentén rendeződnek. Így jön létre a karrmező, amelyet a nép találóan ördögszántásnak nevez.

A Vajdavár-vidék szinte egyedüli felépítő kőzete a 25-30 millió évvel ezelőtt sekélytengeri környezetben keletkezett homokkő, amelyet a palóc tájnyelv egységesen apokának nevez. A homokkő később törésvonalak mentén feldarabolódott, kijelölve ezzel a víz útját, amely ebben a kőzetben is mély völgyeket hozott létre. Na jó, de hogyan állhat meg a homokkő akár egy 60 méter magas sziklafalban?

A kérdés jó, érdemes kicsit belemászni abba a kérdésbe, hogy mik is azok a „dudorok” a homokkő sziklafalakon? Az egykori üledékgyűjtő medencében lerakódott homokkő ugyanis két alaptípusba sorolható. Az egyik a sekélytengeri környezetben, áramlásoktól elkerült helyeken lerakódott, finomszemcsés, agyagos homok, a másik, ennél jellegzetesebb formáció pedig a durva szemcseméretű, úgynevezett glaukonitos, „cipós” (keményebb homokkőtömbökkel tarkított) homokkő.

Leglátványosabb talán a Bükkszenterzsébet feletti, közel függőleges falú Nagy-kő, amelynek legnagyobb magassága mintegy 80 méter! A másik ismert és látogatható sziklaformáció a Tarna völgyében fekvő Istenmezeje felett található. Ez a Noé szőlője, ahol a 10–150 centiméter magasságú kiemelkedések távolról egymás mellett sorakozó szőlőtőkéknek tűnnek, és egy bájos legenda is fűződik hozzájuk. Kicsit odébb, Ivád mellett található a Lyukaskő, Bárna felett pedig a már említett Szér-kő, ezeket azonban csak távolról tudjuk megcsodálni.

Ami nem is baj, ugyanis hasonlóan a karszthoz, a homokkő felületeken sem képes jelentős talajréteg kialakulni, ami éppen ezért roppant érzékenyen reagál nemcsak a környezeti változásokra, de az em­beri beavatkozásokra is.

A leglátványosabb sziklára, a Nagy-kőre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott, Tarnalelesz és Bükkszenterzsébet között vezető tanösvényen kapaszkodhatunk fel, Istenmezeje felett pedig a szikla közvetlenül vizsgálható. A többi esetben azonban meg kell elégednünk azzal, hogy csak távolról, a turistaútról szemlélhetjük ezeket a különleges képződményeket.

Barlangok és sziklaereszek

Talán elsőre furcsán hangzik, de a homokkőben még barlangok is kialakulhatnak, ezen a különleges tájon több tucat barlangot és mesterséges üreget ismerünk. A titok nyitja ott van, hogy a néhol jobban összecementált, keményebb, máshol morzsalékosabb rétegekben eltérő módon érvényesül az erózió (víz, aprózódás, szél) hatása, s a puhább rétegekben üregképződés indul meg. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek a kifejezetten rövid barlangok inkább csak barlangereszek, túlhajló sziklaperemek. Ettől függetlenül érdekesek. A barlangok zöme az erdők mélyén található, ugyanakkor természetes eredetű barlang a Sziklakápolna Istenmezején. Egyes barlangok, de leginkább egyes mesterséges tárók mennyezetét pedig a homokkőből kioldott mésztartalom miatt kalcit cseppkövek díszítik. Ilyen található a részben beomlott, mintegy 36 méter hosszú Keserűtanyai-táró falán is a Járdánháza feletti Gyepes-völgyben.