Felejtsük most el egy kicsit a paneleket! Visszatérünk még rájuk, hisz a mai Óbuda nélkülük nem lenne az, ami. Előtte azonban tegyünk egy sétát a múltbéli Óbudán, amely tele van izgalmas történetekkel.
Római korból származó emlékekkel ma is találkozhatunk, nemcsak az Aquincumi Múzeumban, de a forgalmas utak mentén, a modern irodaházak udvarán, a panelek között vagy épp az Árpád-híd alatt. A középkorból azonban mára nem sok kézzel fogható emlék maradt, pedig meglehetősen eseménydús időszak volt ez is, annál is inkább, mert ez a terület fejedelmi, királyi székhely, majd királynéi város volt.
Évezredek a talpunk alatt
A Fő tér és a Szentháromság tér őrzi a múltat a panelrengeteg közepén
Az óbudai Fő tér, macskaköveivel, régi épületeivel megőrzött még valamit a múlt század elejének hangulatából. A tér ma is fontos találkozóhely, számos rendezvénynek ad otthont, és itt működik az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont, ahol minden hasznos információt megkaphatunk a környék látnivalóival kapcsolatban. A tér már a középkorban is központi helynek számított, környékén számos nevezetes épület állt, például az 1040-es években alapított Szent Péter templom, a gótikus Szűz Mária templom, melynek szépsége a francia gótikus templomokéval vetekedett, vagy a vár, melyben Nagy Lajos édesanyja, Piast Erzsébet élt. A német lovagvárak mintájára épült gótikus várat vizes árok vette körül, volt benne függőkert, sőt fürdő is, ami a középkorban nem volt általános. Bár a 21. századi Óbuda utcáin sétálgatva ezeket az épületeket ma már nem találjuk, az Óbudai Múzeum állandó kiállításán sok-sok érdekességet megtudhatunk róluk. Az Óbudával való ismerkedést mindenképpen itt érdemes kezdeni, ahol egy helyen kaphatunk képet az elmúlt századok történéseiről.
Ilyen lehetett a gótikus Szűz Mária templom
Az Óbuda-egy város három arca című kiállításnak már a felütése is telitalálat, a látogató ugyanis egy igazi, óbudai macskaköves utcán indulhat vissza az időben, mely szimbolikusan össze is köti a város különböző korszakait. A kiállítást számos interaktív elem is színesíti, és láthatjuk azt is, hogy a talpunk alatt hogyan épültek egymásra a különböző korok épületei, legalul egy római út darabjai látszanak, fölötte egy középkori prépostági épület romja, majd a barokk kastély falai, amelyben most vagyunk.
Grófi kastély, narancsligettel
A török dúlás után Óbuda elnéptelenedett, csak a 17. század végén kezdődött meg a visszatelepítés, miután megkapta ezt a területet Zichy István. Ebben az időben alakult ki a soknemzetiségű Óbuda, a magyarok mellett svábok, zsidók és délszláv területekről érkezők is otthonra találtak itt. Zichy Miklós idejében kezdődött meg a Fő tér legnevezetesebb látnivalójának, a barokk kastélynak az építése. Korábban egy szerényebb villa állt ezen a helyen, az emeletes grófi rezidencia 1746-56 között készült el.
A Zichy-kastély ma három múzeumnak ad otthont
Ahogy Felbermann Judittól, a múzeum szakmai igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a kastélynak volt narancsos kertje, koncert-és színházterme is, ami nem meglepő, hisz a Zichyek művészi vénával megáldott emberek voltak. A kastély rangját jelzi, hogy 1751-ben Mária Terézia is megfordult benne. Az épület ma már nem látható teljes egészében, mivel a HÉV építése miatt egyes épületrészeket lebontottak. Miután Zichy Miklós halála után özvegye évjáradék fejében lemondott a rezidenciáról, a kastélyt egy ideig katonai ruha-és dohányraktárként használták. Ma három múzeum működik benne, az Óbudai Múzeum mellett a Vasarely és Kassák Múzeum is itt kapott helyet.
Kockás terítő és jóféle kadarka
Óbudán már a rómaiak is foglalkoztak szőlőtermesztéssel, és egészen az 1800-as évek végéig az itt élőknek ez volt az egyik fő bevételi forrása. Akkoriban úgy tartották, itt minden második kapualjban borkimérést lehet találni. A szőlészet, borászat egészen a filoxérajárványig virágozó tevékenység volt Óbudán, az ország sok más területéhez hasonlóan azonban az amerikai gyökértetű pusztítása után már itt sem tudták újjáéleszteni az ültetvényeket.
Szindbád szobra a Fő téren
A kockás terítős, jóféle kadarkát kínáló kiskocsmák azonban maradtak, és Óbuda 19. századi képét nagyban meghatározták. A pesti emberek szívesen jöttek át Óbudára szórakozni, a nagy pesti kávéházak után az eldugott kis kocsmákba, ahol el lehetett bújni a kíváncsi szemek elől. Rövid várostörténeti sétánkon Horváth Péter történésztől, az Óbudai Múzeum munkatársától megtudtuk, hogy a Fő tér környéki utcák régi házainak szinte mindegyikében működött kocsma, például a Postakocsi vendéglő, a Fogadó az Ingaórához vagy a Vasmacska vendéglő. Hogy az óbudai kiskocsmák és a korabeli Óbuda emléke máig él, abban nagy szerepe volt az egyik törzsvendégnek, Krúdy Gyulának, aki élete utolsó éveiben itt is lakott Óbudán, melyről így írt: „A keskeny óbudai utcák olyanformák voltak, mint a jeruzsálemi utcák Krisztus születése idejében. A házak összehajlottak vagy félig a földbe bújtak, mintha mindegyik egy nagy titkot rejtegetne. Ódonság bundaszaga és nőies fodormentaillat váltakozva szálldosott az udvarokból...”. A Fő tér egyik népszerű szobra, a borozgató Szindbád is ezt a világot és Krúdy emlékét idézi meg.
Az óbudai panelrengeteg
A filoxéra után Óbuda szerepe és jelentősége is megváltozott, ipari külváros lett belőle. Sok gyár épült ebben az időszakban, téglagyárak, porcelángyár, a Széchenyi alapította hajógyár, vagy a később világhírűvé vált Goldberger textilgyár. Ezzel párhuzamosan a lakosság száma is jelentősen megnőtt, és világossá vált, hogy a rossz állapotú vályogházak helyett új lakásokra van szükség.
A 60-as években megindult szanálás során 9000 házat bontottak el, helyettük 12 ezer új lakás épült, és évtizedek alatt kialakult Óbuda jól ismert panelarculata. Az 1964-65-ös városrendezési tervben arra azért figyeltek, hogy a Fő tér és környéke megmaradjon eredeti formájában, hogy legalább ily módon megőrizzenek valamit a régi Óbuda hangulatából.
Évezredek egymás mellett, római kori romok a panelek között
De nemcsak a lakások lettek újak, a lakáskultúra is megváltozott. Az idős nénik nagy tölgyfa szekrényei már nem fértek el a kis panellakásokban, ahol kicsi és variálható bútorokra volt szükség. Bár a panelrengeteg nem szép, a városi sétákon azért számos érdekességet megtudhatunk ezekről is. Például azt, hogy miközben a hatalom nem nézte jó szemmel a jóga művelőit, a leginkább gyerekverseiről ismert Tamkó Sirató Károly egy jellegtelen óbudai panelházban tartott jógaórákat.
Bringával a gázgyárba
A Fő tér és környékének bebarangolása után bringára pattantunk, hogy megnézzük a város egyik legérdekesebb ipartörténeti emlékét, az 1913-ban megépült Óbudai Gázgyárat. A városi gázt - régebbi nevén légszeszt - kőszénből fejlesztették, és kezdetben világításra, később fűtésre használták. Az első gázgyárak Angliában épültek az 1800-as évek elején. Nálunk sokkal később, 1856-ban épült meg az első pesti gázgyár, amelynek emlékét kőtábla őrzi a Fiumei út és a Légszesz utca kereszteződésében.
A gázgyár emblematikus épületei, a két kátránytorony és az óratorony
A város legelső gázlámpája egyébként 1816-ban került fel a Nemzeti Múzeum homlokzatára. Ezt házilag előállított légszesszel működtette a múzeum természettárának őre. A negyvenes években már a Nemzeti Színházban is gázzal világítottak, és kezdetben ezt a gázt is helyileg állították elő. „Az itt termelt gáznak egy kicsit áporodott savanyú káposztaszaga volt; de hát eltűrtük azt nemzeti büszkeségből” - írta Jókai Mór, akinek hála jó kis történetek maradtak fenn a korabeli fővárosról.
A házi légszeszfőzést később betiltották, így a színháznak is a gázgyárból kellett a légszeszt beszereznie. Mivel a vezetéket azonban még nem építették ki, így, ahogy azt szintén Jókai leírásából tudjuk, más megoldást találtak. „...ezen a hiányon akként segítettek, hogy készítettek egy óriási kaucsuktömlőt, akkorát, mint egy cethal. Azt megtöltötték légszesszel, s ezt a felfújt szörnyeteget két ember a vállára kapta, s végigcepelte a városon. A gáz könnyű. A színháznál aztán a tömlőből átpréselték a gázt a tartályba, s onnan bocsátották ki a világító csövekbe”.
Pillantás a toronyból
Később a gázt fűtésre használták, a 20. század elején a fővárosban már öt kisebb gázgyár működött, mivel azonban ezek meglehetősen büdösek és veszélyesek voltak, ráadásul már nem tudták fedezni az igényeket, szükségessé vált egy új, nagyobb gyár építése, valahol a város peremén. Ennek a területnek számos egyéb előnye is volt, például az, hogy közel volt a Duna, ami mind a szállítás, mind az ipari víz felhasználása miatt fontos volt, és közvetlenül rá lehetett csatlakozni az itt elhaladó vasútvonalra is.
A gázosok katedrálisa
Túránkat a gázgyár munkástelepén kezdtük, ahol ma is laknak még olyanok, akiknek szüleik vagy ők maguk a gázgyárban dolgoztak. A gyár építése során nagyon jól gazdálkodtak, mert nemcsak, hogy időben elkészültek, még bele is fértek a költségvetésbe, sőt maradt is valamennyi pénz az építkezésre szánt összegből, így azt is a munkástelep építésére tudták fordítani.
A munkástelep házai tele vannak a megkapó részletekkel
A munkások számára száz lakást építettek, de volt itt iskola, óvoda, művelődési ház, bolt, patika is. A telep még most is falusias hangulatot áraszt, hatalmas platánfák árnyékban álló kis házaival, zöld, tulipános spalettáival. Innen nem messze, az Óbudai-szigettel szemközt találjuk a tisztviselő telepet, ahol a nagy fák között megbújó villákban a gyár vezetői laktak. A hierarchiát a lakások elosztása is tükrözte, középen lakott az igazgató, és minél közelebb lakott hozzá valaki, annál magasabban helyezkedett el a ranglétrán.
A sok-sok zöld is kellemessé teszi a környezetet
A gyár területére ma már nem lehet bemenni, kizárólag vezetett túrák keretében van erre lehetőség. Mi a Beyond Budapest szervezésében jártuk be a területet. A gyár emblematikus épületei már messziről is látszanak. A szép óratornyot és a kátránytornyokat néhány évvel ezelőtt felújították. A cél az állagmegóvás volt, az épületek egyelőre üresen várják sorsuk alakulását. Mivel a gyár működése alatt nem kevés mérgezőanyag került a talajba, ahhoz, hogy valamit itt kezdeni lehessen, először teljes talajcserére lenne szükség.
A gázgyár felett az ég
A kátránytornyokat a gázosok katedrálisának is hívták, és ahogy belépünk, tényleg olyan érzésünk van, mintha egy óriási templomban lennénk. Az akusztikája pedig fantasztikus, ahogy túravezetőnk, Seres Dani leejt egy golflabdát, a hang teljesen betölti a hatalmas teret. A kátránytornyok között magasodó víztorony tetejébe 225 lépcsőn jutunk fel, hogy megcsodáljuk a torony óráinak magasságából elénk táruló körpanorámát. Egykor két hatalmas gáztároló is volt a területen, ezeknek azonban ma már csak az alapjai látszanak. Az óbudai gázgyár 1984-ig működött, hogy milyen sors vár a megmaradt épületekre, ma még egyelőre nem lehet tudni, de addig is, érdemes csatlakozni valamelyik túrához és bejárni a múltbéli Óbuda egy izgalmas darabját.
Óbudai túránkat az Óbudai Turisztikai Egyesület megbízásából az Esernyős Turisztikai Információs Pont szervezte, a Beyond Budapest és az óbudai Berguson Kerékpárkölcsönző támogatta.
(X)
Kapcsolódó cikkek:
Ahol az erdő és a város összeér- a pécsi Tettye
Egy darabka Párizs a Tisza partján- szecessziós séta Szegeden
Időutazás a Svábhegyen
Svábhegytől Budafokig, a budai bor nyomában
