A pannongyík esete a nagyvadakkal

Az időjárás sajnos nem volt velünk ezen a napon, mire a pannongyíkok élőhelyéhez értünk, leszakadt az ég. A hüllők ilyenkor elbújnak, így őket sajnos nem láttuk, az élőhelyükön viszont számos érdekes dolgot mutatott vezetőnk, Magos Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mátrai-és Tarna-Lázbérci Tájegységének vezetője. Gábor alapvetően botanikus, de a kétéltűek mellett a pannongyík is az egyik szíve csücske.

A növényevő nagyvadak átformálják az élőhelyet

A pannongyík a délies kitettségű, száraz, füves domboldalakat, hegyoldalakat kedveli, de a lombhullató erdővel borított meleg, sziklás lejtőkön is előfordul. A mozaikos élőhelyek a legjobbak számára, ahol van néhány fa, bokor, van egy kis árnyék, de napos terület is. Nagyon fontos még, hogy legyen kellő mennyiségű gyep- és avarszint is, ami alatt ezek a kis gyíkok elbújhatnak.

Ezen a Keleti-Mátrában található élőhelyen minden feltétel adott számukra. Pontosabban lenne, ha a muflonok és a szarvasok nem szólnának, vagy inkább nem rágnának közbe. Az ilyen – növényevő nagyvadak által átalakított élőhelyeken – alig marad növényzet, nyomukban sok helyen csak a bolygatott, csupasz talajfelszín marad hátra. Itt pedig a pannongyíknak nincs hová bújnia, így előbb-utóbb odébbáll.

Hogy a növényevő nagyvadak, ha már túl sokan vannak egy adott élőhelyen, a pannongyík ellen dolgoznak, az nyilvánvaló, de Gáborék szeretnének konkrétabb információkhoz is jutni, ezért a Mátrában létrehoztak néhány mintaterületet. Az elkerített területrészt és a mellette található, ugyanolyan méretű kontrollterületet évente kétszer-háromszor végigjárják, hogy megszámolják, hány pannongyíkot látnak az egyik, illetve a másik területrészen.

A különbség a két kijelölt terület között egy laikus számára is szemmel látható. A kerítésen belül, ahonnan kizárták a nagyvadakat, sokkal magasabb és gazdagabb a növényzet, míg kívül alacsony, zömmel egyéves növényzet látható. Bár most, a sok esőnek köszönhetően itt is zöld minden, de szárazság idején a kerítésen kívül sokszor teljesen fel is nyílik a gyep, és csak a csupasz talajfelszín marad, ami nem jó a pannongyíkoknak, nem szolgál élőhelyéül a fajnak.

A bonsaiok övezete csodagyep

A területen 2018 óta folynak a vizsgálatok, és már az első évben jól látható volt a különbség. „Kint az egyéves fajok uralta „valami” van, a kerítésen belül viszont egy strukturáltabb kis csodagyep. Ebben a magas fűfélék alatt a második szintet a virágzó növények alkotják, például orbáncfüvek és cickafarkok” – mutatja Gábor.

Olyan növényfajokat is találtak már bent a stabil gyepben, amelyek a Mátrában alig fordulnak elő, de a száraz sztyepprétek szubmediterrán ritkaságát, a fűrészlábú szöcskét, és talajon fészkelő citromsármány fészkét is megtalálták bent.

„Kint, ha megnézzük, a húsos som olyan, mint egy bonsai, a japánok nem tudnának ilyet csinálni. Bent, ahol évek óta nem rágják le a vadak, mostanra látványosan nagyobbra nőttek a somok.

De tavaly ősszel hét fiatal pannongyíkot láttunk a kerítésen kívül. Ők a kerítéssel elzárt részről elindultak új helyet keresni maguknak.”

Lebegő fák

Hogy a vadak, különösen a muflonok merre járnak, hol szeretnek hosszan elidőzni, azt itt, a Keleti-Mátrában sokfelé lehet látni. A hegyoldalakban futó földutak mellett álló fák gyökere teljesen kipreparálódott. A fák olyanok, mintha lebegnének, és valami láthatatlan erő tartaná őket.

Az állatok taposása nyomán az aljnövényzet eltűnt, a talajt pedig teljesen kimosta az eső a gyökerek közül. Az út melletti rézsűben, a bolygatott talajon leginkább gyomfajok vannak jelen, terjőke kígyószisz kéklik mindenhol, mellette csalán, és néhány foltban már az inváziós selyemkóró is feltűnik.

Felmászunk az Éles-bércre, ami nevéhez hűen egy éles, meredek falakkal határolt sziklagerinc. A tetejéről remek a kilátás, ha azonban a közvetlen közelünkben nézünk körül, már nem ilyen szívderítő a látvány.

Csupasz sziklafelszínek, törmelékkel teli lejtők, növényzet szinte semmi. Hogy mindez kiknek köszönhető, az nem kérdés, az árulkodó bogyók ott vannak mindenfelé. Muflonok tanyáznak itt rendszeresen.

Veszélyben a jégkorszaki fajok

Az Éles-bérc északi oldalán ritka, jégkorszaki növények élnek, mint a fürtös kőtörőfű, de lehet, hogy már nem sokáig. A muflonok ugyanis lerágnak mindent, amit elérnek. Legyen az a szikla szélén kapaszkodó madárbirs, vagy egy különleges berkenye, amelyről egyelőre nem is tudják pontosan, hogy milyen faj. Elképzelhető, hogy a Mátra egy bennszülött fajával van dolgunk, de sajnos az is megeshet, hogy mire ez kiderül, már egy sem lesz belőle.

„Ha ennek az északi sziklafalnak a növényzete nem lesz bekerítve, akkor ennek az élőhelynek hamarosan vége lesz. Azzal, hogy a muflonok legelése és taposása nyomán nem tud megújulni a fás szárú növényzet, megszűnik az árnyékolás, a jégkorszaki növényzet pedig hősokkot kap" - magyarázza Gábor.

Ez már önmagában is nagy probléma, de mindezekhez jönnek még a brutális esők, amik lehordják a talajt, a végén pedig nem lesz megoldás, nem marad talaj, a növényeknek pedig nem lesz hová visszatérni.

A növényevő nagyvadak más élőhelyen is gondot okoznak, a Mátra értékes forráslápjaiban, láprétek, kis erdei vízállásaiban, amelyek kulcsfontosságú kétéltű élő- és szaporodóhelyek. Onnantól kezdve azonban, ahogy vaddisznók vagy a szarvasok dagonyának kezdik azokat használni, a kétéltűek és más állat-, illetve növényfajok számára élhetetlenné válnak.

Sajnos, a helyzet nem jó, nem egyedi, és a változást az sem segíti, hogy amíg mezőgazdasági és erdei vadkár van, azért kártérítés kérhető, addig a természetvédelmi vadkár egyelőre hivatalosan nem létező fogalom.