Gondolnád, hogy az Alföldön is van hegy? Ráadásul olyan, ahonnan szédítő magasságból és tökéletes körpanorámával szemlélheted a rónaság végtelennek tűnő síkját. Mi felkerestük, ezt a rekordernek számító magaslatot, aminek betontornyáról valóban megkapó a perspektíva.
Úgy is mondhatnám, hogy legutóbbi túránk során meghódítottuk a Duna–Tisza köze és Bács-Kiskun megye, valamint Bácska legmagasabb pontját, a mindössze 172,4 méter tengerszint feletti magassággal bíró Ólom-hegyet. A „hegy” titulus talán megmosolyogtató, de a teljesítményt sejtető „meghódítottuk” szóhasználat a kánikulában már kevésbé túlzó.
Hol is járunk?
Az Alföldi Kéktúra mentén találjuk a Hajósszentgyörgyi Vadászházat, ahol a bakancsos turistákat is szívesen fogadják
A kevés rendelkezésre álló idő miatt, dacolva a nyári kánikulával csak úgy rohangásztunk a helyi nevezetességek és látnivalók után – ezt persze leginkább autóval tettük –, de terveink között szerepelt a legmagasabb pont, az Ólom-hegy felkeresése is, amit viszont csak gyalogosan érhettünk el. Kis csapatunkból ketten már korábban végigjártuk az Alföldi Kéktúra 840 km-es távját – igaz két keréken –, így ismerve a környezeti adottságokat, tudtuk, hogy ez a Rémtől megtett rövidnek mondható túra is izzasztó, homokba süppedős kaland lesz. Rém község nevét egyébként nem valami riogató személy vagy borzalmas esemény miatt kapta, hanem azoktól a németekről származik, akiknek a neve Rím volt, amit később Rémként is használtak.
Hamisítatlan alföldi terep: süppedő talaj, akácos és vadkerítés
Petőfi Sándor méltán híres versében pazar költői képekben mutatja be az Alföld minden szépségét, melyet hazánk legvarázslatosabb tájának tartott. Ezen a páratlan vidéknek nem a klasszikus, megszokott turistalátványosságokkal találkozhatunk, egészen más kincseket rejt. Egyedi hangulatának megéléséhez kellő nyitottsággal kell lennünk.
Akácosban és feketefenyvesben vezető széles, süppedős utakon szinte hangtalanul süllyed a cipőnk a homokba. A rekkenő hőségben a remegő nap délibábot rajzol a láthatárra, miközben közel s távol csak mi poroszkáltunk a tájban.
Ennek az első pillantásra egysíkúnak tűnő vidéknek, kistájnak a neve Illancs. Itt található a legnagyobb kiterjedésű kötetlen, azaz futóhomok-terület Magyarországon. Ez a finom szemcséjű homok látványos formákat is létre tud hozni, de aki huzamosabb ideig gyalogol vagy kerekezik benne, az jól ismeri egyéb tulajdonságait is.
A kek út és az Ólom-hegyre vezető út leágazásnál találjuk a kéktúra bélyegzőt
Azt gondoltuk, gyorsan „megmásszuk” a panorámás Ólom-hegyet, amit tikkasztó, párás melegben, vérszívó rovarok és erős napsugarak közepette tettünk meg, de a rövidnek számító, Rémtől oda-vissza közel 10 km-es út ennél komolyabb expedíciónak bizonyult a nehezítő tényezők miatt. Végül aztán az enyhén emelkedő homokos szekérút végén megpillantottuk a hőn áhított tornyot, ami nem csupán a Duna–Tisza köze legmagasabb pontját jelöli, de pazar kilátást is enged az akácba és fenyvesbe zárt síkvidékből.
A geodéziai mérőtornyok nem kilátók, alapvetően nem a turisták számára hozták őket létre! Bár az Ólom-hegyi betontorony ajtaja nyitva áll, és sem tábla, sem kiírás nem tiltja, hogy felkapaszkodjunk a tetejére, a balesetveszély miatt ez nem javasolt. Amennyiben saját felelősségünk tudatában mégis felmegyünk, számolnunk kell a valóban veszélyt jelentő meredek és kopott vaslétrákkal, illetve a szédítő magassággal, ami kicsit is tériszonyos embereknek semmiképpen sem ajánlott.
Az Ólom-hegy egyedi panorámája
Madártávlatból szemlélhetjük a végtelennek ható pusztaságot
A 172,4 méter magas „csúcson” egy geodéziai torony áll, amiben kopott vaslétrákon lehet felkapaszkodni a 28 méter magas betongyűrű tetejére. A legtöbb ilyen geodéziai mérőtornyot már szerte az országban lezárták a kíváncsiskodók elől, de szerencsére ez az alföldi kuriózum még engedi, hogy madártávlatból szemléljük a tájat, amire egyébként az Alföldön oly ritkán van lehetőségünk. Mindazzal együtt, hogy az Ólom-hegyi torony nyitva áll, és semmi sem tiltja, hogy felkapaszkodjunk rá, továbbá még a turistajelzés is direkt ide vezet, egy esetleges baleset esetén minden felelősség minket terhel!
Vaslétrákon az ég felé
Ahogy felérünk a torony kilátószintjére, nem csupán kinyílik körülöttünk tér, olyan mintha fellélegezhetnénk az addig tapasztalt monoton terep már-már bezártságérzetet keltő egyhangúságából.
Amerre csak a szem ellát, egy vonalzóval megrajzolt egyenes csík választja el az égboltot a földtől. Elsőre azt gondolhatnánk: mi a fenét lehet innen látni? A zöld és a kék különböző árnyalatai, a széltől fodrozott felhők alkotta a panoráma és a csend minden egyszerűségével együtt tökéletes nyugalmat áraszt.
Közel is, távol is csak erdőt látunk innen. Messzebb már települések épületei is feltűnnek, sőt, még a Duna hosszan elnyúló víztükrét is megpillanthatjuk. Ha nem túl párás az idő, a Szekszárdi-dombság és a Mecsek csúcsai is látszanak. Utóbbiak innen csupán 70 kilométerre magasodnak, de az erre a vidékre jellemző folyamatos kipárolgás nyáron olyan párafátyolt emel körénk, amely csak ritkán enged a távolba révedni.
A távolban a Mecsek csúcsai is látszanak
Avatott szemnek innen fentről kirajzolódik a rómaiak híres egykori védvonalának maradványai, amit a népnyelv csak Ördögároknak nevez. Nekünk e jellegzetes vonalat nem sikerült kiolvasnunk a tájból, de a távoli Zengő csúcsát – ha csak halványan is – sikerült felfedeznünk.
Az Alföldi Kéktúra nyomvonalától, a kék háromszög jelzésen alig pár száz méteres letéréssel lehet meghódítani az Ólom-hegy tetejét. Ne feledjük: a torony alapvetően nem kilátó, aki felmegy rá az a balesetveszély, illetve a saját felelősségének tudatában teszi!
A mi kirándulásunk első gondolata is csupán egyfajta kipipálásnak indult, hogy természetjáróként elmondhassuk magunkról: jártunk a Duna–Tisza közének legmagasabb pontján. Ezzel persze nem az egónkat akartuk növelni, inkább egyfajta terepi pontgyűjtögetésről, kíváncsiságról volt szó, ami végül az Ólom-hegy jelképes fogalmán túl új, eddig nem tapasztalt alföldi tapasztalattal gazdagított.
A Kiskunság déli végén, a Sárköz és a Tisza-völgy között fekvő Illancs felszíne a földtörténeti múlt emlékeinek őrzője: az uralkodó északnyugat irányú szelek a Duna hordalékából építették fel a homokhátság legmagasabb vonulatát, s nem túl régen még főleg ezek formálták a homoktenger hullámait. A változatos domborzatú területet később tarka vegetáció borította, azonban a természet teremtette törékeny egyensúlyt az elmúlt évszázadok erdőirtása és a túllegeltetés megbontotta, hatására a futóhomok nagy területen megindult. A 19. század második felétől végzett homokmegkötés a második világháborút követő erdősítésekkel fejeződött be. A telepített akácosok, erdei- és feketefenyvesek nemcsak a táj jellemző képét, hanem az eredeti növényvilágot is átalakították, amelynek maradványai mára csak kisebb foltokban maradtak fenn. Ezeknek, a homokhátság hajdani arculatát őrző, napjainkban egyre inkább összeszűkülő helyeknek képét villantja fel Petőfi Sándor Az Alföld című versében.
Az Illancs név eredetét leginkább az ismert szólással, "Illa berek, nádak erek" hozzák összefüggésbe. Az ide települt emberek hamar felismerték, itt nem lehet igazán megélni, ezért a napjainkra fennmaradt szájhagyomány szerint az éj leple alatt visszaszöktek származási helyükre, elillantak, röviden illancs: ebből lett tulajdonnévként a terület földrajzi elnevezése.
Részlet: Nebojszki László – Illancsi pillantások c. írásából
A cikk először 2020 augusztusában jelent meg.
