Az Országos Kékkör harmadik és egyben legfiatalabb útvonala az 1990-es évek végére kialakított Alföldi Kéktúra, melynek 870 km-es távja hazánk második leghosszabb vándorútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és „legmagyarabb” tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig.

Aki belevág ebbe a Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig tartó kalandba, annak nem kevés kitartásra és nyitottságra lesz szüksége, hiszen a végtelennek ható sík táj, az akácosok süppedős homokja vagy a folyók töltésein haladó nyílt egyenesek nyári hősége kimondottan erőpróbáló és monoton élményt tartogatnak. Cserébe az Alföld sokszínű kincseit, az útra kelés hamisítatlan szenvedélyét, az itt élők vendégszeretetét, az eltűnőben lévő tanyavilág báját, továbbá azt az értékes pluszt kapjuk, amit egy hosszú út során mindenki maga érlel a szívében, formálva énjét és világlátását. Nézzük hát körvonalakban, mit is rejt e táj!

Az ártéri vadontól a híres pincékig

Az Alföld nyugati, avagy a Dél-Dunántúl keleti kapuját jelentő Szekszárdon, az autóbusz-állomásnál fekvő kis parkban találjuk a Rockenbauer Pál emlékére állított kopjafát. A kéktúrázást népszerűsítő híres televíziós már nem érte meg az Alföldön vezető kék út létrejöttét, amellyel bezárult az országot bejáró kör, de szelleme a puszta vándorait is ugyanúgy elkíséri, mint a hegyvidékek felfedezőit.

A boráról is neves városból indulva szinte átmenet nélkül kóstolunk bele az előttünk álló utazás hangulatába. Tőlünk nyugatra még egy darabig hegyek rajzolják a horizontot, de az előttünk elnyúló Sió csatorna ártéri erdővel, szántókkal szegélyezett töltésén, hosszú és nyílt egyeneseken bandukolva már javában benne járunk a lapos táj sajátos miliőjében. Így érkezünk meg a Duna–Dráva Nemzeti Park egyik legszebb színfoltjához, a változatos ártéri csodavilágáról ismert Gemencre.

A Lankóci gátőrháznál vízügyi múzeumot, a Lassi-tónál halászati múzeumot nézhetünk meg, majd a kisvasút pörbölyi végállomásától a Gemenci-erdőn átvágva érjük el a bajai hidat, amelyen átkelve már a Duna–Tisza közén járunk.

Baján több minden is pihenőre csábít – ha más nem, egy tál halászlé –, de az út lényegében elkerüli a várost: a Gemenc Vándorponttól északi irányba kíséri a Dunát egy közel 13 km hosszú gátazással, aszfaltozással egészen Ósükösdig. A ligetes vízparti ártér környezetét halászkunyhók és elszórt tanyák pettyezik, a Rév csárda pedig felfrissülést kínál az egyhangú menetelésben. Sükösd felé már a homokon battyogunk. Akácossal szegélyezett, süppedős keréknyomokat követve tartunk Bács-Kiskun vármegye legmagasabb pontjára, a mindössze 172,4 méter magas Ólom-hegy lapos fennsíkjára. Az erdős, homokos táj mit sem változik Érsekhalmáig. Ezt követően viszont már szántók és legelők mentén érkezünk meg az érseki kastélyról és páratlan pincéiről híres Hajósra.

Borkóstolás után a Dunavölgyi-főcsatorna árnyékot adó fái alatt menetelünk, s ha szerencsénk van, egy-egy ágon pihenő jégmadarat, a vízparti nádasban pedig tőkés récéket is megpillanthatunk.

Ahol a homok az úr – Duna–Tisza köze

Közel 60 kilométert gyalogoltunk a látnivalókban gazdag Császártöltésig. Látványos pincesor, tájház enged betekintést a helyi kultúrába, mielőtt szőlőültetvények között, löszös földutakon folytatjuk a gyaloglást. Ekkor már Kéleshalom irányában a Bácskai-síkvidék Illancs nevű kistájának félsivatagos, fekete- és erdeifenyvesekkel megkötött homokbuckáin járunk. Errefelé a homok néhol már bokáig ér, így szembesülhetünk a környék jellegzetes, „vendégmarasztaló” mivoltával.

A kéleshalmi homokbuckák ligetes erdőssztyepprétjein láthatjuk a Duna–Tisza közének eredeti, őshonos növénytársulásait. A fennmaradt gyepek ma már ritka természeti értéket képviselnek, de a hajdani legelőkön már megjelent a boróka, a galagonya és a kökény, illetve a selyemkóró, melyek kiszorítják az őshonos növényeket.

Az üdülőtelepet követően a kék turisták által ritkán járt terepen halad, ahol jó eséllyel láthatunk gímszarvast vagy őzet, de akár aranysakált is. Zömében egyhangú, mozaikos erdőben érjük el a dél-alföldi tanyavilág egyik maradványaként álló Petróczi-iskolát, amely ma (időszakosan) étteremként működik.

A következő hosszú kilométereken hol alig járt ösvényen, hol homokos keréknyomon vagy aszfalton követjük a jelzéseket mezők, szántók és erdőnyiladékok, illetve tanyák és félreeső települések mentén. Miközben Ruzsa felé tartunk, érdemes pár lépés kitérőt tenni a Back- kápolna hangulatos erdei pihenőjéhez vagy Rózsa Sándor fájához, ahol a hírhedt betyár a legenda szerint gyakran megpihent. Mint a környéken annyi minden, Ruzsa község neve is a betyár emlékét őrzi. Az itteni Kéktúra-bélyegzőn is az ő portréját találjuk.

Ismét süppedős talajú „akácalagutak”, napfényes szántók és a nyári hőségben szinte izzó aszfaltcsíkok vezetnek minket tovább Sándorfalva felé, miközben áthaladunk Zsákányszéken, Bordányon, Zsombón és Szatymazon. A Tisza szabályozása és a lápok lecsapolása után az Alföld képe teljesen átalakult. A hajdani flórát és faunát már csak nyomokban találhatjuk meg benne.

Sándorfalván a Pallavicini-kastély szolgáltat látnivalót, a város határában pedig a Nádas-tó strandja és büféi kínálnak feltöltődést. Az igazi attrakciót azonban az innen néhány kilométerre fekvő, utunk által is érintett Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark jelenti, ahol Szer monostorának romjai mellett, a millenniumra felépített Árpád-emlékművet, a Feszty-körképnek és egyéb kiállításoknak is helyt adó rotundát, a Csete-jurtákat, skanzent, a nomád parkot, továbbá a nemrég felavatott látogatóközpontot is találjuk. Mindszent felé tartva semmiképp se hagyjuk ki ezt a különleges látnivalót.

Barangolás a Körösök vidékén

Miután komppal átkeltünk a Tiszán, és elértük Mindszentet, már utunk 243. kilométerénél járunk. Itt helytörténeti gyűjtemény mutatja be a dél-alföldi halászat legfontosabb múltbéli kellékeit, a városháza előtti platánsoron sétálva pedig megnézhetjük a Bankpalota szecessziós épületét. Elhagyva a várost, elkezdjük a Körös–Maros közének – hazánk legtermékenyebb mezőgazdasági területének – felfedezését.

Ezek a csatornák a 19–20. századi vízrendezések során lettek kialakítva, a lápos, árvíz sújtotta területek lecsapolására, hogy növeljék a termőföldek területét, illetve biztosítsák a lakott területek árvízvédelmét. Napjainkra az aszály jelent új kihívást a mezőgazdaságnak.

Ördöngös felé tartva láthatjuk a Ludas-halom néven ismert kunhalmot, amely a legenda szerint szegedi és vásárhelyi boszorkányok gyülekezőhelye volt.

Tompahát és Ótompahát szellős kis településein keresztül érkezünk meg a kastéllyal büszkélkedő Nagymágocsra. Érdemes a 40 hektáros angolparkkal bíró eklektikus, neobarokk stílusú Károlyi-kastélyt megcsodálni, mielőtt Árpádhalom felé tartanánk, ahol majd a szecessziós Berchtold-kastély és a favázas Jézus Szíve templom szolgáltat érdekességet.

Akácossal, szántókkal és tanyákkal szegélyezett poros út vezet el Gádorosra, majd hasonló tájban érkezünk meg Eperjesre. A faluszéli Király-tó közelében gémeskút és néhány szürkemarha emlékeztet a hajdani puszták hangulatára, de az igazi múltidézést a cserebökényi pusztán élhetjük át, ahol a Körös–Maros Nemzeti Park által kezelt, védett természeti területen még ma is vízállásos rétek, időszakos és állandó mocsarak, valamint szikes puszták terülnek el.

Lassan megérkezünk Szarvasra, melynek első látnivalóját a Csáky–Bolza-kastély, a tanösvény és állatparkot magába foglaló parkja jelenti. Ugyanitt találjuk a Körös–Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontját is. A Holt-Körös vízereivel behálózott Szarvas értékeinek megismerésére (arborétum, Mini Magyarország, szárazmalom, kastélyok) ugyanakkor érdemes több napot rászánni.

A történelmi Magyarország közepének közelében álló városból a Holt- és a Hármas-Körös gátjain jutunk el a komphoz, amellyel átkelünk a Körös jobb partjára.

Az itteni vizes élőhelyek a Mezőtúr–Karcagi-sík kistáj „kék szalagjainak”, gyöngyszemeinek számítanak.

Érintjük az egész Alföldi Kéktúra egyik leglátványosabb vízügyi műtárgyát, a Hortobágy–Berettyó árvízkapuját is. A gáton való meditatív séta a hajdanán fazekasairól nevezetes Mezőtúron ér véget, ahol a város főterén az eklektikus stílusban épült városháza és a Belvárosi Református Nagytemplom kínálja magát fotótémának. Csendes utcákon tartunk tovább keletnek, mígnem rátérünk a Hortobágy–Berettyó-főcsatorna gátjára. Innentől igen hosszú, kb. 34 km-es gátmenet következik az ecsegfalvi országútig. Érdemes rákészülni erre a monoton napsütötte utazásra, ami kisebb-nagyobb ártéri erdők, szántók, tanyák, legelők és holtágak víztükrei váltogatásával telik.

Ecsegfalva különösebb látnivalót nem tartogat, de a falu déli határában egy kilátóról szemlélhetjük a Dévaványai-síkot, hazánk egyik legkisebb relatív reliefű kistáját. Ez azt jelenti, hogy tengerszint feletti magassága mindössze 84 és 91 m között változik, mondhatni, tökéletes síkságot képezve. A kilátótól elsétálunk a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközponthoz, ahol a szikes puszta élővilágával (pl. Európa legnagyobb testű madarával, a túzokkal) ismerkedhetünk meg. Innen nyílegyenesen, egy kunhalom érintésével érkezünk meg a Tiszántúl egyik legmagasabb (63 m) templomtornyával büszkélkedő Dévaványára, ahol felfrissülésképpen, akár strandolhatunk is.

A táj és történelem kincsei

Az Alföldi Kéktúra Dévaványát és Vésztőt összekötő, közel 50 km hosszú szakasza továbbra is asztallap simaságú kistájakon halad keresztül.

A várost kelet felé elhagyva nyílegyenesen gyalogolunk szántóföldek és legelők között, néhol egy-egy régi gázkút torzója tűnik fel a síkon.

Nehéz elképzelni, hogy egykoron ez a táj erdőssztyepp volt, tölgyek lepték a pusztát, melyek rég átadták helyüket a mezőgazdaságnak. Ma már csak tájidegen fafajokkal, főként akáccal, nyír- és nyárfákkal találkozhatunk errefelé. Következő állomásunk Körösladány lesz, de mielőtt beérnénk a kis városkába, ókori építmények mesterséges földművei várnak ránk. Több ezer évvel ezelőtt felmagasított, de sajnos az elmúlt évtizedekben elszántott kunhalom „pozitív”, valamint a római felügyelet alatt a szarmaták által épített Csörsz-árok „negatív” terepformája késztet megállásra.

A Sebes-Körös partján, illetve a kék út féltávjánál (432 km) fekvő Körösladány megér egy kis pihenőt; a műemlékek közül a Wenckheim–Merán-kastély klasszicizáló épülete emelendő ki.

Folytatva az utat, hídon kelünk át a Sebes-Körösön, majd a gáton haladunk Vidratanya felé, menet közben pedig a Sebes-Körös és a Berettyó nagy találkozását is láthatjuk. Vidratanyánál elhagyjuk a gátat, majd hosszú tekergés vár ránk a Holt-Sebes-Körös vízere mellett, mígnem megérkezünk a Tiszántúl egyik legjelentősebb régészeti bemutatóhelyére, a Vésztő–Mágor Történelmi Emlékhelyhez. Itt többek között besétálhatunk egy ősi lakódomb belsejébe, ahol mint egy könyv lapjai, úgy mesélnek a kultúrrétegek az elmúlt évezredek errefelé megtelepedett emberi közösségeiről; megnézhetjük az ősi Csolt-monostor romjait, illetve bejárhatunk egy rövidke tanösvényt, amely a helyi élővilágba és az egykor itt élt pákászok életébe enged betekintést. Elhagyva az emlékhelyet, továbbra is a Holt-Sebes-Köröst követjük, majd a látnivalókban gazdag kis-sárréti városkába, Vésztőre érkezünk, ahol a városháza és a református templom épületei, illetve a Vésztői Néprajzi Gyűjtemény képviselnek látványos értékeket.

Gátak hátán, a keleti végeken

Vésztőről indulva a Körösök, a Berettyó és mellékfolyóik által kiformált Kis-Sárrét és Bihari-sík kistájait fedezzük fel. Ezen a szakaszon tocsogós réteket, óriási kiterjedésű halastavakat, gátak közé szorított folyókat, évszázados kastélyokat és kúriákat, valamint írók, költők szülő- és lakóházait csodálhatjuk meg. Tikkasztó terepen érintjük Okányt, majd Zsadányt, míg el nem érjük a Begécsi-víztároló madárvártáját, ahol számos védett madárfajt figyelhetünk meg. A vizes élőhely után Gesztre, a Tisza család ősi fészkébe érkezünk. Hatalmas kastélyuk mellett az Arany János Emlékház is figyelmet érdemel. A falutól nem messze ismét találkozunk a Csörsz-árok „maradványaival”, amelynek vonalát már Körösladány közelében is láthattuk.

Innentől ismét hosszú menetelés vár ránk a vizenyős pusztákon a jellegzetes bihari településig, Biharugráig. 1849. július 18-án – nem sokkal halála előtt – Petőfi Sándor is járt itt. Ennek emlékét a református parókia falán látható tábla őrzi. Nem messze innen a Bölönyi-kúriát is érdemes szemrevételezni, mielőtt halastavak madárvártái és Szilaspuszta következne. A magyar–román államhatár mentén hosszú, monoton szakaszt leküzdve érjük el Körösnagyharsányt. Ismét feltűnik előttünk a sokat emlegetett Sebes-Körös, melynek gátját járva és hídján átkelve jutunk el Körösszakálra.

A Bihari-síkot járva megkerüljük a Körmösdpusztai-víztározót, délibábos pusztákon vágunk át – a csendes tájban jöttünkre jó eséllyel csak a delelő szürkemarhacsordák figyelnek fel. Megérkezünk a hímzéseiről nevezetes Furtára, majd a Rhédey-kastélyával büszkélkedő Zsákát is útba ejtjük. Zsákáról országúton, valamint a Berettyó gátján érjük el Bakonszeget;

itt élt haláláig „a bihari remete”, a felvilágosodás korának kiemelkedő írója, Bessenyei György, akinek az emlékháza a település keleti szélén várja az érdeklődőket. Ezt követően a Berettyó gátja vezet el minket az 560. kilométerünknél fekvő Berettyóújfaluba, a hajdani Bihar vármegye székhelyére.

Gátmenetünk tovább folytatódik Szentpéterszeg, Gáborján és Hencida településekre. A községek mindegyikéhez közeledve messziről vonzzák a tekintetet a református templomok tornyai. Szentpéterszeg és Gáborján között egy bronzkori földvár helyét, Hencida határában pedig az alföldi tölgyesek egyik utolsó hírmondóját, a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó védett Csere-erdőt kereshetjük fel. A sziki és mocsári kocsányos tölgyes ligeterdő számos védett növénynek ad otthont, ezek közé tartozik például a magyar zergevirág vagy a réti kardvirág. Hencidát követően még mindig a Bihari-síkon vándorlunk. Ezen a részen Bojt, Nagykereki és Kismarja tartogatnak látnivalókat.

Kismarján továbbá felsétálhatunk a Bocskai-várdomb földművére, ahol egykoron a család várkastélya állott, vagy a Berettyót kísérve egyből Pocsajnak vehetjük az irányt. Pocsajnál ismét visszatérünk a Berettyó–Kálló köze kistájra. Az Ér-főcsatorna által elfoglalt völgyben másszuk meg az Érmellék „hátán ülő” Laponya-halmot, melyről szétnézve a hajdanán erre kanyargó Ős-Tisza medrére látunk rá. A lösszel fedett Érmellék szántóföldjei között Cserekert érintésével jutunk el Létavértesre.

Homokbuckák hátán

Innentől újra a homok birodalmában járunk, amely kitart a Hajdúságon és a Nyírségen át egészen a Tiszáig. Kezdetben szőlőskertek, borpajták közt poroszkálunk, hol erdős puszták peremén, hol befüvesedett homokbuckák hosszú sora mentén.

Helyenként az utat benövő növényzettel is meg kell küzdenünk, mert a kék vándorokon kívül más nemigen jár erre. Bánkig csupán a Mézes-hegyi-tó és kistestvéreinek változó vízállású környezete töri meg az egyhangú haladást. Bánkon kis kitérővel arborétum nyújt látnivalót, mielőtt az eddigiekhez hasonló tájban a Debrecenbe vezető 48-as út mellett álló Halápi csárdához igyekeznénk.

Hasonlóan az Alföld többi jelképéhez, már ez a hajdanvolt betyártanya sem működik, de itt legalább még állnak a falak. Az elhagyott épületnél már 686 kilométer van a lábunkban. Tovább tapossuk a pergő homokot a 10-20 méter magas, mozaikos vegetációval bíró halmokon. Az egyik ilyen homokháton találjuk a feketefenyők ligetéből kimagasló Hármashegyi kilátót, mely a környék egyik legkitűnőbb kémlelőpontja. A 25 méteres építményről az elterülő buckatájra és Debrecen tornyaira látunk rá. Kisvártatva megérkezünk a Zsuzsi Erdei Vasút hármashegyaljai végállomásához, ahol erdei iskola és kiállítótér mutatja be a környék élővilágát. Sínek nélkül maradt, szerény töltésen bandukolunk tovább, majd a Petőrészi kilátó enged újra madártávlatot, mielőtt belevetnék magunkat az elegyes erdő rengetegébe.

Homokhalmok között kerüljük Nyírmártonfalvát, erdők, szántók mentén érjük el a buzitai iskolakápolnát, pár kilométerrel később Nyíracsádot. Itt érdemes megtekinteni az eredeti középkori freskókat őrző robusztus Árpád-kori templomot, továbbá frissítőt venni magunkhoz, mert a Nyírlugosra vezető út meglehetősen egyhangú terepet tartogat. A pihenőt jelentő város után sem adjuk fel a „homokozást”. Kis kitérővel meghódíthatjuk az Alföld legmagasabb pontját jelentő Hoportyót (183 m). Istvántanya felé feketefenyveses, nyárfás és tölgyes erdők hangulata visz színt az eddig egyhangú menetelésbe. A Nyírbogáthoz tartozó pár házas településrésztől 10 km erdei és szántóföldes szakasz vár, mielőtt elérnénk a Nyírség egyik központját, a Báthory István erdélyi fejedelem nyughelyeként és középkori központként ismert Nyírbátort. A város főbb nevezetességei a tóparton álló Angyalos Boldogasszony-templom, a Báthori István Múzeum és a történelmi sétány, amely a szintén impozáns református templomhoz vezet.

Nyírbátort elhagyva mély dózerúton, vegyes erdőfoltot keresztezve jutunk el egy jellegzetes alföldi aprófaluhoz, Nyírderzsre. A pár száz fős község szép templomát mellőzve aszfalton jutunk el Kántorjánosiba, további kilométerekkel pedig a Vajai-őstóhoz, ahol megcsodálhatjuk (már ahol az üdülőtelep házai engedik) a kevés, máig megmaradt nyírségi mocsaras vízfelület egyikét.

Kék utunk a tó szomszédságában fekvő, csodás kastélyáról nevezetes Vaja városába nem tér be, továbbhalad Rohod község irányába, amelyet különösebb látnivaló nélkül keresztezünk. Jórészt gyümölcsössel, erdővel borított szakasszal érkezünk meg Nyírkalászra, majd a homokháti menet Gyulaházáig folytatódik. A község egyik portáján különös látvány fogad minket: egy MiG–21-es vadászgép mered az ég felé. Farkas Bertalan, hazánk egyetlen, világűrt megjárt asztronautájának falujában járunk, ahol repüléstörténeti és űrhajózási múzeumot is megtekinthetünk a vadászpilótából lett űrhajós szülőházának szomszédságában.

Következő állomásunk Kisvárda lesz, de előbb még érintjük Anarcsot, ahol a szépen felújított Czóbel-kúria és a hozzá tartozó park kínál bepillantást a reformkori úri világ hétköznapjaiba korabeli bútoraival és művészeti kiállításával. Innen zegzugos erdőszéli úton érjük el Kisvárda iparterületét, megcélozva a városközpontot, ami minden földi jóval ellátja a megfáradt vándort. A település nevezetességét, a névadó várat az északnyugati városszélen találjuk, a kék által is érintett kis tó és a strand szomszédságában.

A végállomásig már csupán 65 km-t tartogató kék út öreg fűz- és nyárfaligetes, vizenyős rétek mentén hagyja maga mögött Kisvárdát.

Épphogy érintjük Rétközberencset, majd végső nekirugaszkodással átszeljük a nyírségi homokhátság szélső halmait. Akácos szántókkal az utolsó tiszántúli településre, Tiszakanyárra érkezünk, ahonnan a Tisza gátjára, majd a hídra felkanyarodva búcsút intünk a Tiszántúlnak, benne a szabolcsi homokhátaknak. Zemplén vármegye földjére lépve a Bodrogköz sík vidékére érkeztünk.

Cigánd felé tartva a töltésen először tűnik fel előttünk a Tokaji-hegység legmarkánsabb hegycsoportja, a Sátoros-hegyek meredek kúpjai, melyek már utunk végállomásának tövében magasodnak. A gáton trappolunk, de a Tisza ezüstös szalagjára csak helyenként enged kilátást a buja, ártéri nyárfaerdő. Megérkezünk Cigándra, melynek múzeumportája egy hagyományos vályogépületben kapott helyet. Itt megnézhetjük a paraszti élet emlékeit, mielőtt egy nyílegyenes szakaszba kezdünk Pácin irányába, aminek unalmát csupán a cigándi gátőrház öreg kőhídjához tett kiszögellés töri meg.

Pácinon elhaladunk a fallal körbevett Mágocsy-kastély mellett, ahova mindenképp térjünk be, ha időnk engedi. A szépen felújított, eredetileg késő reneszánsz stílusban épült kastélyban korhű bútorokkal berendezett kiállítást találunk.

Robusztus, több stílusjegyet magán viselő Árpád-kori templom gyönyörködteti az erre járót, ami mellett tájház is áll. Keresztülvágunk a községen, és további szántóföldes egyenesekkel a Karos határában feltárt honfoglalás kori temetőhöz érkezünk.

Az itt látható sírhalmok feltárása során a Kárpát-medence leggazdagabb (73 sír) korabeli leletegyüttese került felszínre: díszes szablyák, övveretek, tarsolylemezek, de még bizánci és nyugat-európai ékszerek is előkerültek. A csekély homokhátra épült Karost aszfalton hagyjuk el, visszatérünk az országhatárt jelentő Felsőberecki-csatornához, majd azt követve ellátogatunk a Bodrog-parti csendes kis faluba, Felsőbereckibe. A Bodrog gátján követjük tovább a kék jelzéseket az ártéri erdő zöld falával, mígnem Alsóberecki határában átkelünk a folyó felett.

A jelzések Sátoraljaújhely központjába vezetnek, aminek köszönhetően a látványos sétálóutcával, a Szent István-templom és a Waldbott-kastély látványával zárjuk a Szekszárdtól 870 kilométeren át tartó alföldi kalandot. Bárhogy is tekintünk erre a vándorútra, egy bizonyos: teljesítői a monoton meneteket tartogató utazás ellenére is szívükbe fogják zárni ezt a sík vidéket, ahol életre meghatározó élményeket szerezhetünk.

A cikk először a Turista Magazin 2023. júniusi számában jelent meg.