Évek óta járok nem mindennapi sorsú templomok és romkastélyok nyomában. Egy ismerősöm felhívta a figyelmem, hogy a somogyi dombok között, a Balaton déli partjának második vonalában, Balatonboglártól alig 10 perc autóútra van egy Gyugy nevű kis zsákfalu, ahol mindkettőt megtalálhatom, sőt még annál is több egyedi látnivalót és érdekességet. Elindultunk hát felfedezni.

Gyugy, amilyen kicsi, olyan érdekes

Már a faluba érkezésünkkor sejteni lehetett, hogy ez a település különleges lesz: szép virágok, rendezett falukép és „Tiszta virágos Somogyországért” felirat fogadott. Az Árpád-kori templomra pedig a község fölött emelkedő dombon találtunk rá.

Régészeti feltárását és felújítását az ezredfordulón végezték el.

A renoválás után a román stílusú részek eredeti állapotukban látszanak. Helyreállították a szentély ablakait, a bélletes bejáratot, a sekrestyét és a dongaboltozatú tető részleteit. Kívülről egész évben megtekinthető, a belső látogatáshoz az önkormányzatnál (Fő utca 19.) kaphatunk információt.

A gondozott templomkert közepén találjuk Egri György alkotását, I. Izsép vezér lovas szobrát, valamint a „Gondolat kapuját”. A „kapu” hátoldalán olvasható tájékoztató szerint a szobor a falu első ismert hősét, egykori földesurát, a templom építtetőjét ábrázolja, aki „idős kora ellenére lovascsapata élén részt vett a muhi csatában, ahol elesett.”

A II. János Pál-domb nemcsak a műemléki templomról nevezetes, hanem arról is, hogy Szent György-vonalak (vagy más néven sárkányvonalak, Ley-vonalak) keresztezik itt egymást, amelyek állítólag gyógyító energiákkal töltik fel az ott pihenőket.

Én ugyan csak húsz percet ültem az egyiken, de azon túl, hogy képes lettem volna még legalább két-három órát maradni, és szépen elmerengeni a tájon, semmi változást, energetizáló bizsergést nem éreztem a testemben. De persze attól még működhet a dolog. Érdemes kipróbálni, hátha tényleg…

Egyedi kálvária

Ilyen kálváriaszerű építményt, mint ami a dombon álló kis templomhoz vezet, még nem láttam az országban, szó szerint a párját ritkítja.

Vezéreink, királyaink, szentjeink neveit olvashatjuk, de magyar írókat, zeneszerzőket, színészeket, olimpikonokat, tudósokat is felvonultat az emlékösvény. Ahogy sétálunk a stációk mellett, a kis házikónál az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeménye hangzik fel.

Az Örökkévalóság parkjának zenélő kilátója

A középkori templom közelében lévő park tulajdonképpen a település temetője, ahol az urnatemető és díszsírhelyek mellett egy zenélő kilátó is helyet kapott. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor a gondozott temető csendjében, a kilátóhoz érve a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdal, majd a „Ha én rózsa volnék” dallamai csendültek fel. Különös hangulatot ad ez a zenés hangjáték a fatorony kilátásához: a távolban a Balaton északi partjának tanúhegyei és a somogyi dombok tündéri lankái hullámzanak.

Átsétálva a temetőből a közeli Millenniumi parkba, a zenélő építmények sora folytatódik, ugyanis egy lófejes kis házikóhoz érve megszólal a Honfoglalás című magyar film betétdalának részlete. Az alatta lévő dombon pedig egy újabb fakilátót találunk, amelyről a kálváriára és a falu focipályájára látunk rá.

Az alig háromszáz fős Gyugy alvó falu, még kocsma sincs, viszont nyugalom az van. Étkezdét és élelmiszerboltot is csak a szomszédos Szőlősgyörökben találtunk. Ottjártunkkor csupán három turistával futottunk össze a templomnál. Érdemes végigsétálni a Fő utcán, a Hősök tere a világháborús emlékművel és a Fő téren található szépen felújított száz éves műemléki tűzoltószertár épülete, valamint a sok-sok virág az út mentén és a házak előtt idilli atmoszférát kölcsönöz az egyébként kihaltnak tűnő községnek.

A kastély ősz ura

A település Fő utcájának déli végén tábla jelzi, hogy merre van a Kacskovics-kastély. Nem lehet eltéveszteni, a letérést követően egy rövid murvás szakasz után rálelünk a bejáratra. A felirat szerint kamerával megfigyelt magánterület. Jöttünkre magas, ősz hajú férfi érkezik a kapu melletti épületből. „Oda ne parkoljanak, mert nemsokára jön egy teherautó!” – figyelmeztet. Meglepetés: nem is annyira elhagyatott ez a romos épület, ezek szerint gondnok vigyázza. – „Csupán a kastélyt szeretnék megnézni. Lehet?” – érdeklődünk. – „Persze, nyugodtan, járják körbe, csak ne menjenek be!” – mondja mosolyogva. Ekkor még nem is sejtettük, hogy kivel beszélgettünk.

Többet nem is foglalkozott velünk az ősz öreg, bement a földszintes házba, mi meg körbejártuk ezt a fura, romos kastélyépületet. Azért is furcsa, mert elsőre szembetűnik, hogy a tetőt teljesen lecserélték, és a bejárat felett, illetve az oldalsó részeken is vannak javítások, pótlások.

Hulló vakolat, üvegtelen ablakok, feketén tátongó pinceablakok, míves, kopott faajtók, rozsda rágta kovácsoltvas rácsok. Az enyészet köszöni, jól van. Mégis van az épületben valami lenyűgöző masszivitás, tizenkilencedik századi könnyed előkelőség, amely még most is átüt a repedéseken.

A kastélyon érződik, hogy valaha szerették, nagy tervek voltak vele, majd kicsit magára hagyták, de nem felejtették el teljesen. Benézve a rácsos ablakokon, a helyiségekben összehajtott, poros padok, kerti székek, olajfáklyák tanúskodnak arról, hogy valamikor valakik ide pezsgő életet álmodtak.

Állunk az újrarakott timpanon és az akantuszleveles oszlopok alatt, és azon mélázunk, ki lakhatott utoljára a kastélyban, mi történhetett, hogy így tégláiba ízesült a zord idő? Körbejárva a főépületet és a mellette lévő hatalmas magtárat, gondoltunk egyet, és összeszedve a bátorságunkat, bekopogtattunk a gondnokhoz, hátha ő tud valamit a kastély történetéről. Ekkor jött az igazi meglepetés: az ősz hajú úr, akit gondnoknak néztünk, nem az, hanem Weisswange Zoltán, a kastély tulajdonosa.

A tulaj kedvesen beinvitál hajlékába, pedig váratlanul toppantunk be. Szívesen mesél mindenről, ami számára fontos, és köze van a kastélyhoz.

Elkezdték felújítani, az állagmegóvási munkálatokig el is jutottak. Szerettek volna kulturális központot a kastélyból, koncerteknek, kiállításoknak helyet adni, de Karin betegsége közbeszólt, és a pénzük is fogyóban volt. Zoltán felesége halála után belefáradt a kastélyfelújításba, egyedül már nem volt kedve folytatni, ezért eladásra kínálta, de komoly vevő mindeddig nem jelentkezett.

Most a kastély egykori istállójából kialakított lakrészben él, ahol hajdan a Kacskovicsok lipicai lovaikat tartották, de ez az istálló már nem az az istálló. Alaposan felújították, modernizálták, gyönyörű, vaskos oszlopok választják el a hálót a dolgozótól és a nappalitól. Épp belelendülne a kastély történetének elmesélésébe, amikor telefon csörög, hívás érkezik, mennie kell ügyet intézni. Még marasztal, várjuk meg, vagy jöjjünk vissza, hogy a sztorit befejezze, mert igazán érdekes és izgalmas, van benne krimi meg eltűnt könyvtár, és sok-sok rejtély. Ám az idő nekünk is elszaladt, de ígérjük, még jövünk, hogy meghallgassuk, és drukkolunk neki, hogy legyen energiája, életkedve és anyagi fedezete az újrakezdéshez, vagy hogy befejezze álmai kastélyát.