A soktornyú Pápa – Kisváros a Bakony peremén

Pápai városi sétánkat ezúttal rendhagyó módon nem a belvárosban kezdtük, hanem a közigazgatásilag Pápához tartozó, de a központjáról 6 kilométerre található Tapolcafőn. Itt ered ugyanis a Tapolca patak, amelynek nagy szerepe volt a város és a környékbeli települések életében. Egészen addig, amíg az ember közbe nem szólt.

Források és malmok

Tapolcafő központjában, a templom mögött induló, mintegy 600 méter hosszú Tapolca-forrás tanösvényen járhatjuk be a patak kezdeti szakaszát, ahol nemcsak egy foglalt forrást láthatunk, de áll még egy régi malomépület, és itt van az Örvény-tó is, amely joggal lett Veszprém megye hét csodájának egyike. A kis forrástóban ugyanis egy egész forráscsoport vize bugyog fel (ez a Dunántúl egyik legnagyobb karsztforrása), folyamatosan kisebb-nagyobb buborékokat eregetve.

A Tapolca hajdan a térség legbővizűbb patakjának számított, a vízfolyásnak 15 nagyobb és számos kisebb forrása volt. A források három tavat tápláltak: a Déli-tavat, az Örvényes- és a Templom-tavat. A patak vízmennyisége olyan nagy volt, hogy teljes 21 kilométeres hosszán 30 vízimalom működött. Ráadásul a források vize állandó, körülbelül 15 °C-os hőmérsékletének köszönhetően télen sem fagyott be, így a malmok évszaktól függetlenül üzemelhettek. Egyébként erre utal maga a szláv eredetű „tapolca” szó is, amelynek jelentése ʼmeleg víz, meleg forrásʼ.

Bár még 1901-ben is 21 malom működöt a patakon, mára csak néhány maradt meg ezek közül. A második világháború után a malmok egy részét megszüntették, jó esetben darálóvá alakították, de némelyiket egyszerűen magára hagyták, majd köveit széthordták.

Ahogy a második világháborút követően fellendült mélyművelésű barnakőszén-bányászat, illetve a bauxitbányászat miatt egyre nagyobb mennyiségben szivattyúzták ki a bányászatra veszélyes karsztvizet a kőzettestekből a Dunántúlon, úgy csökkent a karsztforrások vízszintje az egész térségben, s úgy apadtak el a Tapolca patak forrásai is. Senki nem gondolta, hogy visszatérnek még valaha, de sok-sok évtizeddel később, a bányászat megszűnése után, 2010-ben újra „életre keltek” a források. Pápán a Tapolcát azonban már hiába is keresnénk, miután ugyanis elapadt a források vize, a patak medrét betemették.

Az Esterházyak uradalmi központja

Pápa belvárosba érve első utunk a Fő térre vezet, amelynek meghatározó épülete a hatalmas Szent István-templom, amelynek közel 60 méteres tornya mintha az égig érne. Itt egy pillanatra álljunk meg, és ejtsünk néhány szót a város történelmében nagy szerepet játszó Esterházy családról.

Ekkoriban a város híres volt kézműveseiről, kereskedőiről és vásárairól. Ekkor alakult ki a mai Fő tér, ekkor épültek a belváros barokk lakóházai, illetve a Fő tér szomszédságában álló Esterházy-kastély, amelynek építését gróf Esterházy Ferenc kezdte meg. A kastély Franz Anton Pilgram tervei alapján, a korábbi birtokosok, a Garaiak által a 15. században emelt erődített várkastély helyén épült.

A katolikus templom építését 1774-ben gróf Esterházy Károly egri püspök kezdte meg Fellner Jakab tervei alapján. A copf stílusú templom 15 évig épült, 1795-ben szentelték fel. Érdemes megnézni a mennyezeti freskókat, amelyeket Franz Anton Maulbertsch osztrák festő készített, aki négy évtizeden át dolgozott Magyarországon, és számos egyházi épület díszítése fűződik a nevéhez. Az Esterházy család adományából, Fellner Jakab tervei alapján épült fel a város kórháza is 1763 és 1768 között. Az intézmény ma már jóval nagyobb helyen működik, de a tornyos, régi főépület ma is része annak.

Ha megnézzük a Pápáról készült középkori ábrázolásokat, azokon a vár mellett, keleten egy nagy kiterjedésű, mocsárral ölelt tavat is látunk, a Széles-vizet, amelyet a Tapolca patak és a Bakony-ér alakított ki. Gróf Esterházy Károly volt az, aki lecsapoltatta a tavat, helyén kerteket, szántókat alakíttatott ki. A terület egy részét az 1920-as években felparcellázták, és ezt követően egy új városrész jött itt létre, amelyet – utalva annak múltjára – Tókertnek neveznek.

Közép-Európa egyik legszebb barokk tere

Nemcsak a templom, a Fő tér maga is hatalmas, az ország egyik legnagyobbja, amelyet Közép-Európa egyik legszebb barokk tereként tartanak számon. E hétköznapi kora délutánon a csak a csapatosan ide-oda röppenő galambok vannak sokan. Itt sétálgató emberek rajtunk kívül nem nagyon vannak, s ettől valahogy még sokkal nagyobbnak tűnik a tér. Közelebb is kell mennünk a teret körülölelő házakhoz, hogy láthassuk az apró részleteket. Azokból pedig van bőven: itt egy szép kapu, ott egy míves kilincs, amott egy szép ablakrács, mögötte csendes udvar rejtőzik. Ha körülnézünk a főtéren, több házon is láthatjuk a jellegzetes pápai zárt erkélyeket. A keskeny Ruszek közben egy másik jellegzetesség bújik meg,

A Fő téren áll az 1780 és 1790 között emelt Griff Szálló, amely nevét az Esterházy család címerállatáról kapta. Ma is meglévő tánctermében, a Tükörteremben egykor színielőadásokat és bálokat tartottak. A 19. század folyamán a Griff volt a pápai társadalmi élet központja. Az itt tartott előadásoknak rendszeres látogatója volt két pápai diák, Petrovics Sándor és Jókay Móric (Jókai Mór), akik akkoriban még maguk is színészi álmokat dédelgettek, aztán máshogy alakult mindkettejük élete. A szállodában több alkalommal is fellépett Blaha Lujza, akit nagy ovációval fogadtak a városban, később, 1937-ben pedig Bartók Béla adott itt hangversenyt.

Közléken közlekedve

A történelmi belváros szűk, kanyargós utcái megtartották eredeti, középkori futásukat, bár a házak többsége később épült. A város sajátos színfoltjai a századokkal ezelőtt kialakított, párhuzamos utcákat összekötő, szűk, 1,5–2 méter széles utcácskák, az úgynevezett közlék, amelyeken – ha tudja az ember, hol keresse azokat – jelentősen le lehet rövidíteni a gyalogutat a belváros egyik pontjából a másikba.

Pápát soktornyú városnak is nevezik, mert a messziről jött utazó elsőként a város tornyait pillantja meg, amelyekből jó sok van; a település 13 templommal büszkélkedhet. A két legnagyobb, a kéttornyú katolikus, illetve református templom mellett a belvárosban található a bencés templom, amely nem egy tér közepén áll, hanem a Fő utca utcafrontjába simul bele. Már a kapuja is gyönyörű, de fafaragásokkal gazdagon díszített belső tere különlegesen szép. Itt egyébként eredetileg a pálos szerzetesek kis temploma állt, amelynek helyén 1742-ben épült fel ez a templom. Nem messze, a hangulatos, macskaköves Kígyó utca sarkán egy másik templom áll, a ferenceseké, amelynek szomszédságában – egy kicsit romosan – egykori kolostoruk is megvan még.

Pár lépésre innen találjuk a város legidősebb házát, a Korvin-házat, ami a 15. század végén vagy a 16. század elején épült. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy Mátyás király vadászháza volt, amit elméletileg alátámasztana a kapu felett látható címer, amely egy csőrében gyűrűt tartó madarat ábrázol. Ez azonban nem a Hunyadiak, hanem a ház építtetőinek, a Ráskaik címere.

Dunántúl Athénja

Pápa a 19. század közepétől kezdve híres iskolaváros lett, ahol a magyar történelem neves alakjai és a mai köz- és kulturális élet ismert szereplői közül is jó néhányan koptatták az iskolapadot.

A település egyik országos hírnevű iskolája az 1531-ben alapított Pápai Református Kollégium, a Refi, ahová Petőfi Sándor, Jókay Móric (Jókai Mór), Weöres Sándor, Nagy László és Csóri Sándor is járt. A másik neves iskolát a pálos rend alapította 1638-ban, később az intézmény a bencésekhez került, 1812–1813-ban itt tanult Deák Ferenc is. Az iskola utódja a Türr István Gimnázium és Kollégium.

Esterházy Ferenc sok jót adott a városnak, de nem szívlelte a kálvinistákat, és követelésére 1749-ben az országot irányító helytartótanács megszüntette Pápán a szabad vallásgyakorlást. Mária Terézia később enyhített a rendeleten, és megengedte, hogy a kálvinisták egy szomszédos faluban, Adásztevelen gyakorolhassák vallásukat. Itt indították újra az oktatást, és úgy tartják, akkoriban lett az iskola jelképe az eperfa. Az adászteveli iskola épülete ugyanis olyan kicsi volt, hogy nem fértek el a tanulók, ezért az udvaron, egy nagy eperfa alatt tartottak nekik órákat. Az iskola 30 évvel később térhetett vissza a városba. A 19. század első felét már a Pápai Református Kollégium virágkorának tartják. Ekkoriban Pápa igazi pezsgő kulturális életű várossá vált, ezért is nevezték el a Dunántúl Athénjaként.

Ahogy pár bekezdéssel korábban már utaltunk rá, a Pápai Református Kollégiumban tanult 1841–1842-ben Petőfi Sándor és Jókay Móric (Jókai Mór), előbbi itt magyarosította nevét Petrovicsról Petőfire. Egyébként a költő eleinte még színésznek készült, pápai diákként érte el első komoly irodalmi sikerét; a neves lap, az Athenaeum leközölte A borozó című költeményét. A ház, amelyben Petőfi pápai évei alatt másod-unokatestvérével, a későbbi festőművész Orlay Petrich Somával lakott, ma is áll, falán emléktábla őrzi a költő emlékét. A Jókai utcában, a kórház mellett azt a házat is láthatjuk, ahol „a nagy magyar mesemondó” lakott pápai diákként.

Időutazás a Kékfestő Múzeumban

Pápa egyik kihagyhatatlan látnivalója a Kékfestő Múzeum, amelyet egy hajdani műhelyből alakítottak ki. A Szászországból származó Kluge család a 17. századtól foglalkozott kelmefestéssel. A magyarországi céget 1783-ban Sárváron alapította Carl Friedrich Kluge, aki aztán 1786-ban áttelepült Pápára. A család egészen 1956-ig foglalkozott kékfestéssel a pápai műhelyben.

Aki ide ellátogat, az valóban egy időutazás részese lesz. A műhely némelyik helyisége ma is olyan, mint amilyen századokkal ezelőtt lehetett. Mintha épp csak ebédszünetre mentek volna el a munkások. Hihetetlenül érdekes az egész múzeum, megismerkedhetünk itt a kékfestés munkafolyamataival, a festőnövényekkel, láthatunk eredeti mintafákat, festőkönyveket, titkos recepteket, régi ruhákat és vásznakat. A régi gépek, festőkádak is megvannak még, és az óriási, lóvontatású mángorló is, amelynek utolsó vontatója egy háborúban megsebesült ló, Samu volt.

A múzeum önmagában is nagyon érdekes, de vezetőnk, Tóth Attila még tudta fokozni az élményt mindazzal, amit a kékfestők munkájáról és a Kluge családról mesélt.

A kiállításon az ő munkáikat is láthatjuk, a műhely tágas szárítópadlásán pedig az egyik legnagyobb hazai mester, Bódy Irén kelméiben gyönyörködhetünk.

Városnéző túránkat az Esterházy-kastély hajdani parkjában, a Várkertben fejeztük be. A park a második világháború előtt jóval nagyobb volt, vadaskert is működött benne. Akkoriban a város lakói nem nagyon jöhettek be ide, csak a grófi család élvezhette szépségeit. A háború után a kastélyba szovjet katonák költöztek, akik sajnos alaposan tönkretették az épületet. Ebben az időszakban a park fái is megfogyatkoztak, de még ma is találni itt matuzsálemeket, például hatalmas platánokat, amelyeket a kastélypark telepítésekor ültethettek. A Várkereten keresztülfolyik a Bakony-ér, és egy remek játszótér is van itt, amelyet kisebb gyerekekkel érdemes útba ejteni.

Még szívesen sétálgattunk volna a városban, de ránk esteledett, pedig lett volna még mit megnézni. Épp ezért azt javaslom, aki Pápára jön, az ne egy napra tervezzen, mert annál itt sokkal több látnivaló és élmény várja.