Idén a Tiszántúl jellegzetes virága valahogy másként fest az alföldi tájban.
Július végén, augusztus elején vette kezdetét a magyar sóvirágok virágzása a Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén. A lila színű virágok körül a szárazság miatt most nem zöld, hanem sárgás-barnás-vöröses a kiszáradt pusztai táj.


Ebben a szokásostól eltérő környezetben ráadásul idén nagyobb teret is nyertek a sóvirágok, mivel a konkurens fajok állománya csökkent a csapadékhiány miatt – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park oldalán. A növény tömeges előfordulása esetén valóságos lila szőnyegként képes elborítani a szikes pusztát.
A sziki sóvirágként is ismert virágnak számos népies neve van, mint például a vasvirág, a lelleg, a sziksaláta, a jegesvirág, vagy a szikikáposzta. Ez a sóvirágfaj Csehországtól és Horvátországtól északkeletre Szibéria közepéig és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területig, míg délkeletre Iránig található meg. Hazánkban elsősorban a Tiszántúlon honos, de a Duna-Tisza közének szikesein, a Nyírségben és a Mezőföldön is előfordul. Magassága 20–60 centiméter. A szár levéltelen, ágas, a levélnyele rövid. Kiválóan bírja a szárazságot.
A sóvirág nemzetség régóta termesztésben lévő növény, már az ókori görögök is használták gyógynövényként vérzéscsillapításra. Szibériában cserzőanyagot állítottak elő gyökeréből. A magyar sóvirág nem védett növény, de természetvédelmi területen, mint minden más növényt, úgy ezt sem szabad leszedni.