Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság címerében szereplő siketfajddal ma már nem találkozhatunk az országban, de a 60-as évekig kis számban rendszeresen fészkelt az Alpokalján. Hogy visszatér-e valaha, az a jövő zenéje.
Legjelentősebb európai állományai Oroszországban, Svédországban, Norvégiában és Finnországban élnek, de többezresre becsülik az Ausztriában, Romániában és Franciaországban még fennmaradt siketfajdok számát. Eurázsiában a tajga övben és a hegyvidéki fenyvesekben élő siketfajd azon kevés állatfaj egyike, amelynek táplálkozásában fontos szerepet tölt be a fenyőtű. Emellett bogyókat, növényi hajtásokat és rovarokat is eszik.
„Az erdő tollas basája”
A hímek és a tojók jelentősen különböznek, a hímek fényes fekete, zöldes, barnás tollazatával szemben a tojókra barnás rejtőszín jellemző. A tavaszi udvarlási időszak, a dürgés a túzokhoz hasonlóan a siketfajdoknál is igen látványos, és márciustól májusig elhúzódhat.
„A kakas évközben mit sem törődik a tyúkokkal, egyéb szárnyasokkal, sőt magaféle czimboráival sem; fiatalabb kakasokat még inkább találhatunk együtt, de öregeket nem. Tavaszfakadással azonban hirtelen megváltozik lénye, mintha más természet költözött volna beléje: társaságkedvelőbb lesz, azaz keresi a tyúkokat s mint az erdő igazi tollas «basája» napközben is közelükben marad” – írja a Magyarország madarai című könyv 1758-as kiadása.
Dürgéskor a hímek tánccal és fura hangokkal igyekeznek elbűvölni a tojókat.
Ilyenkor a hímek agresszívan védik területüket, nemcsak a fajtársakkal, de akár még David Attenborrough-val szemben is.
Érdekes, hogy a dürgési időszakban a tojók viselkedése viszont pont ellenkező irányban változik meg, és szelídek lesznek, szinte keresik az emberek társaságát. Szlovákiában, a Tátrai Nemzeti Parkban is megfigyelhető ez a viselkedés, épp ezért a szakemberek azt kérik az odalátogatóktól, hogy ne simogassák a madarakat a dürgés érzékeny időszakában, ugyanis minden zavaró tényező érzékenyen érintheti a siketfajdokat.
Miért siket a siketfajd?
„A «köszörülés» ideje alatt nyakát előre s kissé felnyújtja, farkát kerekre, legyezőalakban szétterpeszti, szemeit félig becsukja, szárnyait kissé alácsüggeszti s annyira átengedi magát érzelmeinek, hogy a szó szoros értelmében «se lát, se hall». Ez az állapot azonban nem csupán az «elbolondulás» legnagyobb mértéke következtében keletkezik, hanem anatomiailag és physiologiailag is megmagyarázható” – olvashatjuk a Magyarország madarai című könyvben.
A dürgés első szakaszában, a köszörülés közben a siketfajd tényleg nem hall, ugyanis a fejébe száll a vére, és így a hallójárat hátsó falán elhelyeződött, a vértolulás miatt erősen megduzzasztható redő, illetve a szájtátogatás következtében az alsó állkapocs hátsó csontnyúlványa is elzárja a fülnyílást. Innen a siket név. Ahogy azonban a csőrét összecsukja, ismét élesen hall.
Siketfajdok az Őrségben
Vadpáva, vadkakas, erdő lova, hegyi kakas – ezeken a neveken is emlegették régen a siketfajdot, amellyel itthon ma már nem találkozhatunk, csak az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság címerében, amelynek területén hajdan élt.
1948-ban még 200 egyedes állományt élt az ország nyugati szélén, ezen belül az Őrségben élt a legnagyobb, 50-60 egyedes állomány, aztán a két évtized alatt eltűntek a siketfajdok az Alpokaljáról. 1960-ban már csak hat-tíz példány élt nálunk, az utolsó egyedet pedig 1985-ben látták Szalafőn.
Az eltűnés oka leginkább az erdőművelés megváltozásában keresendő. A kisparaszti szálalást felváltotta a nagyüzemi gazdálkodás a maga tarvágásaival, ami miatt egyik napról a másikra tűntek el a siketfajdoknak otthont adó fenyőerdők.
