Évszázados kultúrák és ősi vallási rítusok, sziklamászás grandiózus helyszínen, a londoni Királyi Botanikus Kert rejtett világa és halak a főváros betontengerében – a szerkesztőség tagjai most bemutatják a legkedvesebb természetfilmjeiket. Az igazán sokszínű válogatásból ti is kedvetekre szemezgethettek, néhányat pedig közvetlenül az oldalunkon is megnézhettek.
Nógrádi Attila: Réti csíknak így még nem drukkoltam
Budapest halai
(Szendőfi Balázs, 2015)
Szegény jó nagyapám kedvenc hobbija a horgászat volt, és egy időben elhatározta, hogy velem is megkedvelteti ezt a fajta „sportot”, de végül kölcsönösen beláttuk, hogy nem fog menni. Ennek több oka is volt, azon túl, hogy halálosan unalmasnak tartottam a kapásjelző órákon át tartó stírölését, annak sem tudtam örülni, amikor nagy ritkán horogra akadt valami, mert titokban mindig a zsákmánynak drukkoltam. A halak végül mégiscsak végigkísérték a gyerek- és kamaszkoromat, mert egyre nagyobb és több akváriumban tartottam mindenféle jószágot. Ezek után remélem némileg érthető, hogy a rengeteg kedvenc közül miért emelem ki Szendőfi Balázs 2015-ben megjelent Budapest halai című filmjét, amelynek minden képkockájából süt, hogy készítője a vízi élet szerelmese, és elképesztő mennyiségű munkát tett az alkotásba.
Mi maradt a természetből a nagyvárosok betontengerében? – teszi fel a kérdést mintegy önmagának is a film elején Szendőfi Balázs, hogy utána bő egy órán keresztül mutassa meg nekünk a választ. Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a fővárost kettészelő, zavaros vizű folyóban és a belé ömlő kisebb-nagyobb patakokban nemcsak lakossági szmötyi, fáradt olaj és rohadó Wartburg-karosszériák vannak, hanem döbbenetesen gazdag élővilág is, ami annak ellenére él és virul, hogy bő 2 millió ember nyüzsög felette. Nem akarom nagyon elszpojlerezni a filmet, mert minden jelenete egy élmény, de a kedvencem mégis az, amikor szó szerint lélegzetvisszafojtva néztem egy pocsolyába rekedt réti csík vergődését a közeli tavacska felé. A jó hírem az, hogy akinek tetszett a Budapest halai, az víz alatt tud maradni Szendőfi mester Hegyek-völgyek halaival, valamint a Szőke-tó sorozattal is, de hogy nem menjünk annyira messze: néhány hete volt a premierje itt, a turistamagazin.hu-n az RSD – A marasztalt folyó első és második részének is.
Ha többet is meg szeretnél tudni a film készítőjéről, kattints ide a vele készített interjúnkért!
A filmet itt meg is nézheted:
Hidvégi Brigi: Nyolc karja van és Oscar-jelölt
Tanítóm, a polip
(James Reed, Pippa Ehrlich, 2020)
Egyetlen egy kedvencet választani mindig embertelen feladat, de most az egyszer annyira nem volt nehéz dolgom, mert az egyik legutoljára látott dokumentumfilm akkora hatással volt rám, hogy nem is kérdés: ezt szeretném megosztani veletek. A Netflixen 2020-ban debütált, idén pedig Oscarra jelölt alkotás nem egy klasszikus értelemben vett természetfilm. Bár a Fokváros melletti óceán hínárerdejének lélegzetelállító világát is bemutatja, a fókuszban egy kivételes kapcsolat áll.
Craig Foster dokumentumfilmes élete egy nehéz szakaszában, kiégve és depressziósan visszatér gyerekkora helyszínére, ahol aztán naponta lemerül a víz alá. Hamarosan egy polip kelti fel az érdeklődését, és elhatározza, hogy mindennap meg fogja látogatni. Majd egy évig történik ez így. Közben szemtanúi lehetünk annak, ahogy az állat egyre jobban megbízik a férfiban, míg végül egészen közvetlen kapcsolat alakul ki közöttük. Ettől az érzelmi töltettől másabb ez a film: nemcsak a képi világa gyönyörű, de sokkal közelebb hozza hozzánk ezt a különleges, szuperintelligens és alig ismert lényt, mint egy hideg, csupán a tényekre szorítkozó narráció. Megismerkedhetünk a poliplét lenyűgöző mindennapjaival, és közben az is kiderül, mit tanul Craig ettől a csodálatos állattól az életről. Készítsetek be zsepit is a popcorn mellé.
A filmet a Netflixen láthatod, egy kis kedvcsináló:
Joó Annamária: Egy ujjal kapaszkodva
Free Solo – Mászókötél nélkül
(Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi, 2018)
Nem akarok a sziklamászásról írni, mert nem értek hozzá. Az extrém sportok nagy rajongója sem vagyok. Most mégis egy olyan filmet szeretnék ajánlani nektek, ami nem tipikus mászó- és természetfilm. Viszont a lélegzetelállító felvételeknek köszönhetően egy profin fényképezett és látványos természetfilmet is kapunk. Hihetetlenül izgalmas, és sokkal többről szól, mint egy világrekordról és a hozzá vezető útról. 2019-ben dokumentumfilm kategóriában megérdemelten zsebelte be az Oscart.
Alex Honnold kicsit olyan, mint egy furi szuperhős, aki a szuperképességét nem a földönkívüliektől vagy egy pókcsípéstől kapta, hanem onnan, hogy az emberi határokat feszegetve leküzdötte a lehetetlent. Több éves kemény és tudatos rákészülés után a világon elsőként, biztosítókötél nélkül megmászta az El Captain nevű, majd 1000 méteres, nagyjából tükörsima, függőleges sziklafalat. Egy sziklafalat, melyen alig van kiszögellés és fogás. Bár tudod a végét – a mászás sikeres lesz –, ahogy egyre jobban megismered Alexet, egyre jobban izgulsz érte. A film a mászótársak, a stábtagok és Alex barátnőjének kommentárjaival, illetve a próbamászások bemutatásával dramaturgiailag ügyesen végig feszültségben tart. Van olyan, hogy emberünk egyetlen ujjal tartja magát, és ha csak egy milliméterrel arrébb fog a sziklára, vagy máshova lép, azonnal az alatta tátongó mélységbe zuhan. És ott van grandiózus háttérnek a lenyűgöző Yosemite Nemzeti Park, különféle napszakokban, évszakokban, parádés vágóképekkel. A képernyő előtt szinte érezni lehet a hatalmas tereket, a mélységeket, bele lehet szédülni a látványba. A környezet égbe törő sziklameredélyeivel már-már külön szereplővé válik, és még inkább kiemeli, milyen parányi porszem benne az ember. A film DVD-n elérhető, érdemes megnézni.
A film trailere:
Szigeti Ferenc: Ember és környezetének drámai kapcsolata
Világok arca: Baraka
(Ron Fricke, 1992)
Bár egyáltalán nem klasszikus értelemben vett természetfilm ez, nekem, mint az ember környezet-átalakító tevékenységére „kihegyezett” geográfusnak, egyértelműen ez jutott elsőre eszembe. Alapmű, s biztos, hogy nem csak számomra, akinek, még lángoló lelkű gimnazista koromban egész életre szólóan retinámba égtek a film döbbenetes képsorai. A 6 kontinensen, 24 ország 69 színhelyén forgatott némafilm a vizualitás és a nagyon erős zenei háttér kettős erejére alapozva lényegében egy meditáción vezeti át a nézőt. Egy egyszerre gyönyörű és borzasztó utazáson a természet és az emberiség roppant magasságai és a modern civilizáció feneketlen mélységei között.
A film címe egyébként egy ősi szufi szó, jelentése áldás, létértelem, lélek – pontosan ez a film lényege, amikor évszázados kultúrák és vallások ősi rítusai feszülnek egymásnak a modern civilizációt, vagy éppen a természet roppant erejét bemutató, nagyon látványos, párbeszéd nélküli képsorokon. A film zenéjét pedig a világhírű Dead Can Dance formációból ismert Brendan Perry és Lisa Gerrard jegyzi mások mellett.
És sajnos évről évre, napról napra egyre aktuálisabb a film üzenete…
A filmet itt éred el.
Pálvölgyi Krisztina: A faj, ami Magyarországon esélyt kapott a túlélésre
Vidrasors
(Török Zoltán, 2007)
Vannak az állatvilágnak kedvelt és nem kedvelt szereplői. Persze az ilyesfajta állítás mindig csak valamilyen emberi szempontból értelmezhető, hiszen a természetben a jegesmedvéktől az apró kis rovarokig minden állatnak megvan a helye és szerepe. Ha azt mondom vidra, sokaknak a cuki jelző jut eszébe, nem úgy a halászoknak, akik megélhetésüket féltették a kis szőrös halfogyasztóktól, és félelmüket komoly pusztítással csillapították. Sajnos ennek köszönhetően mára már sok európai országból kipusztult az európai vidra, viszont úgy tűnik, hazánkban esélyt kaptak a túlélésre.
Török Zoltán 2008-as Vidrasors című, az akkori Magyar Filmszemlén rendezői díjjal jutalmazott filmjében nem fogunk látni a mai nyugati természetfilmekre jellemző szemkápráztató képsorokat, viszont alaposan megismerhetjük a vidrákat, magyarországi helyzetüket, miközben egy csomó tévhittől is megszabadulunk. Eközben gyönyörű képsorok segítségével a hazai vizes élőhelyeket, és azok fontosságát is bemutatja a film, mindezt szerethető emberi történeteken keresztül teszi a rendező, amely egyébként Török Zoltán filmjeinek egyik jellemzője. A két főszereplő két teljesen más világból jön, amely összeköti őket, az a vidrák szeretete. Gera Pál a Fővárosi Állatkert munkatársa, aki szabadidejében a vidrákért él-hal, és így Magyarország legelismertebb vidraszakértője lett. Létrehozott a vidrák megmentésére egy alapítványt, így ennek is köszönhető, hogy mára már Magyarországon található a legtöbb vadon élő vidra Európában. Másik főszereplőnk, a Somogy megyei Lábodon élő Balogh Márta pedig még csak most ismerkedik a vidrákkal, egészen pontosan egy elárvult kisvidrát, Vikit neveli otthonában, mintha csak a gyereke lenne. Márta egyébként a közeli vidramenhely munkatársa, aki maga is érzi, nem biztos, hogy jó, ha ennyire magához szoktatja Vikit, ezért segítséget kér Gera Páltól, hogy adjon tanácsokat a kis vidra nevelésére. És természetesen az igazi fő-főszereplő maga Viki, a filmben az ő sorsát kísérhetjük végig, hogy vajon sikerül-e visszaszoktatni az emberi környezetből a természetbe, és bizony izgulhatunk is érte, mert egy váratlan betegség tör ki rajta, és egy fura baleset is éri, amelyek komolyan befolyásolják jövőjét.
A teljes film megnézhető itt:
Tóth Judit: Láthatatlan történések a londoni királyi botanikus kertben
A növények birodalma
(David Attenborough, 2012)
David Attenborough-val ezúttal is bejárjuk a világot, de most úgy, hogy mindeközben ki sem mozdulunk Londonból. A négyrészes sorozat főszereplője a növények és a világhírű brit természettudós mellett ezúttal maga a helyszín, a londoni királyi botanikus kert. És persze a modern technika, aminek köszönhetően fantasztikus felvételeket láthatunk a növényvilág – alapesetben számunkra láthatatlan – történéseiről.
A Kew Gardens-t a 18. században alapította Frigyes walesi herceg természetszerető felesége, Auguszta hercegné, és ennek megfelelően a helynek elképesztő atmoszférája van, ami még a képernyőn keresztül is átjön.
A filmben a növények mellett rengeteg érdekességet tudhatunk meg magáról a botanikus kertről is, ahol a gyönyörű 19. századi üvegházak mellett épp úgy megtaláljuk a legmodernebb laboratóriumokat és a világ legnagyobb magbankját, amelynek fagyasztókamráiban 41 ezer különböző faj 2,3 millió magját őrzik.
Ennek a filmnek a forgatókönyvét is David Attenborough írta, így szokás szerint nagyon logikusan van felépítve, és nemcsak a látványra megy, de rengeteg ismeretet is átad. A tények mellett érdekes összefüggésekre is rávezet, és teszi mindezt úgy, hogy mindeközben rendkívül élvezetes is. Hogy mennyire, azt talán jól példázza az is, hogy az Attenborough-filmek között ez a sorozat hatéves kisfiam egyik kedvence.
Két hely, ahol a sorozatot angol nyelven beszerezhető a film: iTunes, Amazon
Kedvcsináló (ne higgyetek a becsapós képkockának, a videó lejáthatszó):
A cikk először 2021. áprilisában jelent meg.
