A Felvidék keleti részén magasodó Csergő-hegység gerince minden évszakban kiváló túraterep: tavasszal és nyáron madárfüttyös, virágos kirándulásra van lehetőségünk, csendes őszi estéken szarvasbőgés invitál sátrazásra, télen pedig lavinaveszély nélkül hótalpazhatunk. Mindezek ellenére alig ismerik, így „tömegre” sem kell számítanunk.
A történet ott kezdődött, hogy az elmúlt évek fokozott felvidéki érdeklődése A Felvidék legszebb túraútvonalai című könyv megírásában csúcsosodott ki. Ezt két hegyjáró barátommal követtük el, s az elv az volt, hogy bemutassuk, léteznek hegyek a Tátrán túl is a Felvidéken. A könyv elkészítése viszont meglehetősen fáradságos volt, a szűk határidő miatt leginkább külön jártuk a hegyeket. Ideje volt tehát az ünneplésnek, amire remek alkalom egy közös túra, kisebb társasággal. Igen ám, de hova menjünk? Melyik az általunk bejárt, „Tátrán túli” hegyek közül a legjobb célpont egy kora tavaszi kirándulásra?
A szavazás a már nevében is vonzó Csergő hegységet hozta ki nyertesnek. Pedig a helyszín irányába erős kívánalmak fogalmazódtak meg: legyen nyílt a gerinc, egyrészt a kilátás miatt, másrészt, hogy jó túraterep legyen télen is, ha az időjárás úgy adná. Ne legyen továbbá valami népszerű turistacélpont, ugyanakkor találjunk menedékházat fent a hegyen, hogy este tudjunk kényelmesen beszélgetni. Végül pedig még véletlenül se váljon a kirándulás túlélőtúrává, ezen alkalom legyen a pihenésé! A Felvidék keleti részén, Eperjestől északnyugatra elhelyezkedő, ÉNy-DK csapású Csergő mindezt lenyűgöző egyszerűséggel tudja, ráadásul helyismeretünk is volt, hiszen egyikünk korábban már bejárta a hegységet.
Csontváry is innen merített ihletet
Mivel Budapestről az út autóval rövid (kb. 4 óra), az első napi táv pedig csekély, a történelmi Magyarország nagyobbrészt szlovákok és ruszinok lakta területén járva adta magát Bártfa (Bardejov) csodálatos, egykoron németek által épített főterének és az egyetlen fémszeg nélkül épült hervartói (Hervartov) fatemplomnak a meglátogatása (mindkettő UNESCO-listás műemlék).
Bártfa főtere
Nagy izgalommal érkeztünk Csontváry szülővárosába, Kisszebenbe (Sabinov) is, de a városka nem sok látnivalót kínál. Úgyhogy a hegyeknek vettük az irányt, végül is Csontváry is onnan merített ihletet! Ha autóval érkezünk, akkor a Felsősom (Drienica) felett található sípályáknál érdemes lerakni a járgányt (Kassán és Eperjesen át a környék azonban gyorsan megközelíthető tömegközlekedéssel is). Mivel mi elturistáskodtuk az időt, felhajtottunk Szlovákia minden bizonnyal egyik legmeredekebb útján a felső sípályákhoz (hóban csak hólánccal járható ez az út). Itt, a Besná nyergében, az adótornyáról könnyen felismerhető Lysá csúcs alatt, 950 méter magasan kezdtük meg a túrát.
A már tavaszhoz szokott szervezetünknek szinte fájt a hideg szél, úgyhogy gyorsan meg is indultunk a Z jelzésen a 4 km-re lévő Csergő-nyereg (Sedlo Čergov) irányába. Innen már belátni a Csergő igencsak kanyargós főgerincét, amely relatív alacsony magassága (900-1100 m) ellenére gyephavas jellegű térszín, köszönhetően az egykor félnomád, pásztorkodó életmódot folytató keleti szláv ruszin pásztoroknak. Sajnos a havasi pásztorkodás már itt is a múlté, de a megmaradt nyílt, ligetes hegygerinc ma a vándorokat örvendezteti meg kiváló panorámájával. Az első napi, rövid szakasz (a falu feletti parkolóból 8,4 km a táv, 600 m szintemelkedéssel, 210 m szinteséssel, de felhajtva a hágóig a szint jelentős részét letudtuk) ízelítőt ad a Csergő hangulatából: egyik oldalon rét, másikon elegyes erdő, amott egy nyírfaliget. Utunkon továbbá érintünk egy partizánemlékművet, majd az Oltár-kő (Oltar kameň) egykor pogány szikláján épült kis kápolnát is. Mi kell még? Igazi felvidéki hegyi hangulat.
Kápolna az Oltár-kőn
Sligovica lopótökből
Hogy mi kell még a csipetnyi vadonra áhítozó lelkünknek? A Csergő ház (Chata Čergov, bővebb információ: www.hiking.sk, www.chatacergov.jankaaspol.sk) minden várakozásunkat felülmúlta, különösen, ha arra gondolok, mennyi szervezésbe került, míg végre sikerült foglalni 10 helyet - a majdnem üres házba. A frissen felújított menedékház a „közel és mégis távol” tökéletes érzetét keltette: a háziak kifejezetten kedvesek, remek konyhát visznek, csak éppen egy kukkot sem beszélnek angolul, a szobák kényelmesek, és bár zsúfoltság ezen a márciusi pénteken nem volt, igazi világvégi figurákba sikerült belefutnunk. Megérkezésünket követően pár perc múlva lopótökből készült butykosból ittuk életünk egyik emlékezetes sligovicáját egy rókaprémbe bújt alak szíves invitálására. Mint később kiderült, a furcsa hegyi emberek a közeli kihalt hegyi falu, Ambrušovce újdonsült lakói, városi hippik, akik egy új életet kívánnak kezdeni a pár évtizede elhagyott faluban.
Annak ellenére, hogy az éjszakába nyúló beszélgetés során a Kis-Fátrától a Szalánci-hegységig száguldoztak emlékeink, s mindez az elfogyasztott sörök számában is megmutatkozott, a felkelés viszonylag könnyen ment. Igyekeznünk is kellett, mert bár a gerinctúra nem vészesen hosszú, a számtalan kisebb pukli megmászásából, a „laza kis hullámvasutazásból” szép szint jött össze a nap végére: 19,3 km alatt 845 m szintemelkedés és 670 m ereszkedés. A háztól a P jelzésen indultunk meg egy erdei úton. Először a hegységnek nevet adó csúcs 1049 méteres kiemelkedésére másztunk fel, ahonnan szépen belátni a szemet gyönyörködtető gerincet.
A csúcstól a gerinctúra lényegében tömör gyönyör: szinte folyamatos körpanoráma, vadregényes rétek, nyírfaligetek, szép, elegyes erdők, egy-egy megmaradt pásztorfa. S míg az északi oldalon még „tél van és csend és hó és halál”, addig a déli oldalon, ahol szerencsére többnyire utunk is vezetett, egy pulóverben ebédeltünk, sőt, a tavasz első dongóját is megpillantottuk. A mező ugyan még nem volt virágillattal teli, de utunk legtöbb pontjáról a közeli óriás, a Magas-Tátra hófödte, zord hegylánca integet, s ez valahogy csak felerősítette tavaszérzetünket. A Csergő-csúcs után röviddel a gerincút a K jelzésre vált, s a főcsúcsig ezt is követi.
Minčol, a Csergő-hegység legmagasabb csúcsa
Szlovákia legjobb menedékkunyhójára bukkantunk
A sok gyönyörködéssel valahogy elment az idő, a nap végén csak ránk esteledett, s a gerincút itteni szakaszán az északi oldalban vezető ösvény csonttá fagyott hava nehezítette tovább az amúgy is fáradt lépteinket. Sötétben érkeztünk meg a főcsúcshoz közeli Lazy elágazásába, ahol a Z jelzésen leereszkedve pár perc alatt elértük a Minčol alatti menedéket (Útulňa pod Minčolom). A Felvidék hegyeinek bejárására remek lehetőséget nyújtanak az „utulňa”-k, azaz hegyi menedékek. Ezek a túrázók által szabadon használható, kisebb, egyszerű faházak (lényegében kulcsosházak, csak legtöbbször nyitottak) általában átalakított pásztorszállások, avagy favágók által egykoron használt kunyhók (elhelyezkedésükről a hiking.sk oldal részletes ismertetést ad; „chaty” névvel a hegységek neve alatt keresendők).
A Minčol alatti menedékház
Egy óra múlva a tábortűznél sütöttük a szalonnát, igaz, a mínusz 10 fokos hidegben foghíj nélkül ültük körbe a tüzet. A telihold és a csillagok fényénél, a kis katlanban elhelyezkedő, a fiatal kassai természetjárók kezelésében lévő, nemrég felújított házikót egyöntetűen Szlovákia legjobb menedékének szavaztuk meg (hátha olvassák e sorokat a fenntartók, s akkor a cikk egyben köszönet is az egyszerű, de tiszta, rendben tartott szállásért).
Másnap visszakapaszkodtunk a gerincre, ahol először is egy kedves hegyi oltárképet láttunk meg. Ki tudja, ki és miért állíttatta eredetileg? A Lazy és a hegység főcsúcsa, a Minčol (1157 m) közötti rész védett övezet: többek között a kedvencünket, a ritka törpe bükköst találjuk itt, amely kitett, szeles helyeken alakul ki. A hegységtől egy gyönyörű körpanorámával búcsúztunk (a Lazy feletti, hatalmas kereszttel megjelölt csúcsról jobb kilátás adódik, mint a főcsúcsról): a Tarca völgyén túl látszik az erdős Lőcsei-hegység és a fölé emelkedő pompás Magas-Tátra, de kiváló rálátásunk van a Pieninek, a Szepesi-Magura és az Alacsony-Beszkidek mellett a Szalánci- és a Branyiszkói-hegység vonulataira is. A kunyhóhoz visszatérve a Z jelzésen ereszkedtünk tovább lefelé, Tarkő (Kamenica) falujába (7,8 km, 625 m ereszkedés).
A faluban sok látnivaló nincs, ezért neki is láttunk a felvidéki hegyek között eddig mindig hatékony stoppolásnak. A hegyi emberek barátságosságában most sem csalódtunk: kétfős különítményünk 10 perc kézlógatás alatt megtalálta a fuvarját. S bár a helyi fiatalok Felsősomba (Drienica) tartottak, tettek velünk egy kitérőt az autókhoz. A túrát egy útszéli falatozóban elköltött sztrapacska tette teljessé.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. áprilisi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
Sárkánygerincen a Magas-Tátrában
Szikláról sziklára a Magas-Tátrában
