Nagy Sándor, a Túravezető Oktatók Sportegyesülete elnöke, a túravezető tanfolyamok vezetője és oktatója osztotta meg gondolatait a túravezető képzéssel kapcsolatban.
Az idei évben három helyszínen indultak gyalogos, bronzjelvényes túravezető képzések az országban. A Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség és a Szintvonalas Oktatás Sportegyesület mellett immáron sokadik alkalommal a Túravezető Oktatók Sportegyesülete (TVOSE) is szervez túravezető képzéseket, így ennek apropóján Nagy Sándor, az Egyesület elnöke, a túravezető tanfolyamok vezetője és oktatója osztotta meg gondolatait a túravezető képzéssel kapcsolatban.
1998 óta szervez túravezető képzéseket Magyarországon a Túravezető Oktatók Sportegyesülete, amely 2025-ben 28 fő számára biztosít lehetőséget MTSZ gyalogos túravezetői minősítés megszerzésére. A tanfolyam tantermi oktatási alkalmai már 2024 novemberében elkezdődtek, a képzést májusban írásbeli és terepi gyakorlati vizsga zárja majd.
Sok minden változott az elmúlt több mint két és fél évtizedben - nem csak az oktatásban, hanem kint a természetben, az erdőben is. Ezzel párhuzamosan pedig generációk adták át egymásnak a stafétát. Ez utóbbi azért is érdekes, mert ezen időszakon a digitalizáció, az internet és a közösségi média megkerülhetetlen jelenléte igen nagy nyomot hagyott és hagy - azt pedig, hogy mindez hová fut ki, még mindig nem látható tisztán.
Két dolog teljesen biztos: korosztálytól, társadalmi helyzettől és lakóhelytől függetlenül egyre többen ismerik fel a természetben való lét fontosságát, értékét. Sokak számára nem csak alternatívaként merül fel a (rendszeres) kirándulás, túrázás, hanem egyfajta megoldásként, lehetséges kiútként, sok esetben konkrét gyógyulásként a hétköznapok, az urbanizált környezet, a rengeteg inger és a feladatok közötti szétaprózódás okozta túlterhelődést ellensúlyozandó.
Másrészt pedig ez előbbi igény ad létjogosultságot annak, hogy idehaza is kialakuljon egy profi túravezetői hivatás - még úgy is, hogy jelenleg még a szabályozói környezet nem biztosít lehetőséget ezt akkreditált képzésen elsajátítani.
Ki is a túravezető?
Egyesületünk oktatói ezt a következőképpen fogalmazták meg: a túravezető
egy polihisztor, aki a vezetett csoport számára példát mutat, biztonságot ad, ha kell, segít, egyéniségén keresztül ismerteti és szeretteti meg a természetet, és tesz azért, hogy a túra valódi élmény és feltöltődés legyen minden résztvevőnek.
A tanfolyami képzésünk is e szellemiség mentén épül fel: egyrészről 14 különböző tantárgyon keresztül kb. 50 elméleti óra és 10 nap terepi gyakorlat szolgálja azt a célt, hogy a hallgatók számára megmutassuk, milyen ismeretek elmélyítése segíti őket jó túravezetővé válni. Természetesen ezekkel a paraméterekkel csak a betekintés nyújtása, és legfőképp a szemléletformálás a cél: a hallgató számára az önképzés elengedhetetlenül fontos.
A tanfolyami órákon a résztvevő összefüggéseket ért meg, megtanulja, hogyan kapcsolja a túra szervezéséhez és vezetéséhez az adott témakört, például a kőzettant, a meteorológiát vagy épp a pszichológiát. Ez alól kivétel a tájékozódás: ott a lehető legteljesebb elméleti (és terepi foglalkozásokon keresztül a gyakorlati) ismeretek átadására törekszünk.
A túrán, valós helyzetben, a tájékozódásnak már olyannyira zsigerből kell jönnie a túravezetőnek, mint ahogy a lábait rakja egymás után vagy ahogy a levegőt veszi.
Így lesz lehetősége ugyanis a lényeggel foglalkozni: az emberekkel, akik a túrán részt vesznek. Így lesz lehetősége észrevenni azt, amikor valóban vezetőként kell viselkedni (pl. egy sérülés vagy egy váratlan időjárási helyzet esetén), illetve így marad elegendő erőforrása arra, hogy olyan egyedi tartalommal, élvezetes programelemekkel töltse meg a túrát, amelyek révén a résztvevők nem csak a fizikai vezetést kapják, hanem annál sokkal többet: közelebb tudják magukat érezni a természethez, meg tudják élni a testi-lelki feltöltődést.
Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert a tájékozódást segítő mobiltelefonos applikációk (Természetjáró app vagy Mapy.cz, Locus Map) kvázi mindenki számára elérhetővé teszik az előbb említett fizikai vezetést. Sőt, sokszor az útbaeső látnivalókról is érdemi információkat adnak. Ugyanakkor én azt gondolom, az erdőbe pont azért megyünk, hogy végre lehetőségünk legyen elszakadni a képernyőktől, a kütyüktől, és valóban a természetben való létet és annak jótékony hatásait éljük meg.
A túravezetés, mint szakma
Ezen a ponton érdemes kitérni arra, hogy áll most idehaza ez a “szakma” - vagy inkább hívjuk csak úgy: a túravezetői tevékenység. A közösségi médiát olvasva, illetve túrázókkal beszélgetve érdekes kettősség látszik. Az egyik oldal azt mondja: az erdő mindenkié, a túravezetésért nem “méltányos” pénzt kérni. Sőt, olyan állítással is találkoztam már, miszerint aki pénzt kér, az “nem is érti, miről szól ez”. A másik, ezzel szemben álló vélemény, hogy ez is egy ugyanolyan szolgáltatás, mint amit pl. egy idegenvezető végez, vagy amit külföldön a magashegyekben számtalan hazai turista is igénybe vesz. Csak épp ez idehaza történik, ahol minden közelebb van, kisebbek a távolságok, és a veszély is kisebb, mint egy via ferrata túrán vagy egy rafting programon.
Jó színvonalon túrát vezetni, értékes tartalommal megtölteni egy napot, valódi élményt adni a résztvevőknek igenis munka.
Tudást, felkészültséget követel, a tapasztalatok révén lehet benne fejlődni. Felelősséget kell vállalni és folyamatosan fejlődni. Ez pedig a vezető számára is idő, feladat, erőforrás - konkrét anyagi kiadás is egyben. Mint minden más szakmát, ezt is lehet főállásban, hivatásszerűen űzni. És mint minden más szakmában, itt is eltérőek a képességek, olykor pedig oda nem illők, dilettánsok vagy kóklerek is jelen vannak. De ettől még értéket teremt, ily módon pedig beárazható.
Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a túravezetésnek ez a fajta “szakmásított” jellege mellett mindig is megmarad az a fajta társadalmi szerepvállalása, amit az egyesületi túrák, a civil programok és szerveződések biztosítanak. A kettő nem zárja ki egymást,
a szakma sosem fogja ellehetetleníteni az önkéntességet.
Mindkettőt lehet jól és rosszul is csinálni - a cél természetesen az előbbi: embereket vezetni, akár pro bono akár pedig ellenszolgáltatásért, csak felkészülten és felelősséggel lehet. Mi kompromisszumok nélkül ezt a szemlélet adjuk át a képzéseinken.
Már harmadik éve - felismerve a hallgatói igényt - a képzési anyagot abba az irányba fejlesztjük, hogy a vezetéssel kapcsolatos témakörök nagyobb súllyal legyenek jelen. Értve ezalatt az elméleti anyagot és a helyzetgyakorlatokat egyaránt. Hiszen egy túrán, ha a túravezető esetleg kevésbé tudja elmondani egy adott tájegység jellemzőit, baj még nem lesz. Ha azonban egy, a résztvevők között kirobbanó konfliktust, vagy egy veszélyhelyzetben kialakuló pánikot nem tud lekezelni, annak már komoly következményei lehetnek.
Tanulás - elköteleződés
Még egy témára érdemes kitérni, ami az elmúlt 4-6 évben szignifikánsan változott: ez pedig nem konkrétan a túravezetéshez, hanem a tanfolyamon való részvételhez, a tanuláshoz kapcsolódik. Mint minden más felnőttképzésen, ezen is a részvétel mondhatni “önkéntes”. Mindenki más-más motivációval érkezik, de saját elhatározásból jön: saját pénzét költi arra, hogy tudást szerezzen, hogy az oktatók tapasztalatából, személyiségéből inspirálódjon. A képzés végén pedig a vizsga teszi fel az “i”-re a pontot: visszaméri a fél év alatt megszerzett tudást, biztosítja az egységes kimenetet. Mégis, azt tapasztaljuk, hogy egyre növekvő arányban sok hallgatónk részéről más a megértés: “befizettem a tanfolyam díját, naná hogy levizsgázom!”. Apró megjegyzés, ami viccesnek is hathat, de megtörtént, és bennem inkább szekunder szégyent váltott ki: ez a mondat konkrétan el is hangzott pár éve.
Tanfolyamvezetőként és oktatóként megértem, hogy nagyon sok felnőtt számára a mindennapi élet, a munkahely, a család olyan rendelkezésre állást igényel, ami mellé nehéz beilleszteni plusz vállalásként egy legalább heti rendszerességű tanulást. Ugyanakkor azt gondolom:
a tanfolyamon való részvétel közös vállalás és felelősség.
Mi részünkről az, hogy szívvel-lélekkel oktatunk (döntő többségünk munka és család mellett), a hallgatók részéről pedig hogy komolyan veszik a képzést és a vizsgát.
Évről-évre túljelentkezésünk van, idén 58-an szerették volna elkezdeni ezt a tanfolyamot, nekünk az oktatói kapacitásunk csak 28 helyet enged. Ezt a felvételt nyert hallgatók is tudják. Azt gondolom, a korrektség jegyében is érdemes jó értelemben megbecsülni a bekerülést, és komolyan venni a részvételt, teljesíteni a feltételeket, és elköteleződni a sikeres teljesítés (vizsga) mellett.
És igen, ez sok esetben egy kvázi extra (vagy legalábbis a megszokotton túlmutató) erőbedobást igényel, mert bizony 35-40 évesen vagy idősebben már nem megy olyan olajozottan a tanulás, mint kamaszkorban. Ez utóbbi területen mi is érezzük, hogy fejlődnünk kell: a klasszikus frontális oktatás mellé egyre több digitális megoldást is alkalmazunk, a tantermi és terepi foglalkozásokon pedig több csoportmunka vagy interaktív oktatási-szemléltetési eszköz kap helyet.
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
