Németh Csaba az egyetlen futó, aki hatszor futotta végig az UTMB-t és minden alkalommal az élmezőnyben végzett. Az idei verseny ráadásul kicsit kaotikus volt, elhúzódo rajttal, kemény, télies időjárással és végül rövidített távval. De mindezek ellenére is, Csaba hatalmasat futott, és végül a világ legjobbjai között végzett ismét!
Az alábbi cikk a szeptemberi lapszámunkban megjelent kivonatos anyag teljes változata.
Menet közben...
...A hágón lesöpri a fejéről a havat, majd bevárja Sebastien Chaigneaut, a franciák futósztárját. Barátok, így a véres küzdelem közepén is segítik egymást, de amikor Csaba érzi, hogy itt az idő, leszakítja magáról Sebet. Előtte azonban még a sötétben egy reszkető alakot vesznek észre: Miguel Heras a baszk terepfutó fenegyerek reszket, és a kövek között bolyong, szinte alig van tudatánál. Csaba és Seb megállnak, kérdezik mi a gond, de Heras csak jajgat. Egyértelmű, hogy bajban van, a havazás és a hideg miatt gyorsan kihűlhet. Tudja ezt mindkét tapasztalt versenyző, így előre mennek a következő ellenőrző pontig és ott elmondják, hogy segítség kell. A fehér dzsip azonnal elindul felfelé, majd nem sokára a mentő is.
Percekkel később Csaba elszánt arccal fut át a frissítőponton... éjjel, szakadó esőben, a 103 kilométeres verseny felénél ötödik a mezőnyben.
UTMB téli körülmények között
Feszült várakozással telt a verseny előtti huszonnégy óra, az UTMB szervezőinek facebookos üzeneteiből lehetett tudni, hogy a pálya és a táv is változni fog. Az időjárás nagyon kemény feltételeket ígért, de a közel 2500 indulóból sokaknak túl nagy kihívást jelentett volna a hágókban tomboló szél és hóesés. Ezért végül a pályát 103 kilométeresre változtatták, de így is sok helyen viharos hóesés várta a versenyzőket.
Ez a hatodik UTMB-je
Az egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb verseny a világon az UTMB, azaz az Ultra Trail du Mont Blanc a terepfutás olimpiája. A versenyen a Mont Blanc körül 168 kilométert kellett megtenni, összesen 9600 méter szintemelkedést leküzdve. Ez több, mintha tengerszintről a Mount Everest tetejére futnának fel!
Csaba a világon elsőként, hatodszor teljesítette az extrém távot, amit a hatalmas szintkülönbség, az extrém viszonyok tesznek rendkívül nehézzé. Aki meg akarja magát méretni, az mind itt van. Ráadásul Csaba nem akárhogy fut a világ legjobb futóiból álló mezőnyben: egyedüli nem szponzorált versenyzőként 2006-ban második lett, ráadásul akkor nem sok hiányzott a győzelemhez.
Akkor még háromezerrel kezdődött a rajtszáma, mint „amatőr versenyző”, a hátsó sorokból indult, a miskolci futót csak néhány nepáli biztatta, akik nagyon bátornak tartották, hogy ide merészkedett abból a lapos országból. A második helyezés után már hősként fogadták, legalábbis Chamonix-ban, hisz furcsa mód Németh Csaba nevét ma jobban ismerik a franciaországi Chamonix környékén, mint Magyarországon.
Amikor reggel hat óra után néhány perccel befut Chamonixba, a szervezők szinte ujjongva várják. Catherine Poletti a verseny főnökasszonya hatalmas karjai közé veszi a célba érkezés után.
Csaba szerint a mélyebb, nagyobb önismeret többet számít, mint a fizikai állapot. Ezt nagyon nehéz hosszú éveken keresztül csinálni, sok fiatal eltűnik.
„Nekem az az előnyöm, hogy a fiatalabbaknak még nincs meg az a tapasztalata, amit én az elmúlt húsz évben szereztem a Kinizsi 100-on, a Mátrabércen. Akkor még nem tudtuk, hogy ez mire jó, mert Európában a terepfutás 2002-ben indult el.”
Sziklamászóként kezdte
Még a kilencvenes években, Szlovákiában, a Magas-Tátrában sziklamászással kezdte, azóta is ámulnak a rövidnadrágos magyar teljesítményén, aki kötélbiztosítás nélkül, egyedül megmászta a Tátra egyik legkeményebb útját.
„Amikor a Mont Blanc környékén voltam, és nem jött meg a felszerelésem, meguntam a várakozást, és elindultam egy edzőcipőben a Dent du Geant jeges gerincén.” - körülötte csak hágóvasas, jégcsákányos hegymászók voltak. Nem találta az utat és elindult felfelé a falon. „Akkor már filmeztek és fotóztak. Úgy jó 20 méterről lekiabált: “Biztosan ez a normál út?”
Azt mondja, valami különös higgadt állapot szállja meg a nehéz helyzetekben. Amikor egy meredek sziklafalon leoldódott róla a mászókötél, nem kétségbeesést vagy félelmet érzett.
„Abban a pillanatban olyan érzésem volt, mintha csak egy langyos fuvallat lett volna, hogy most nem fogok meghalni. Megnyugodtam, és automatikusan tudtam, hogy mi a jó döntés: volt alattam egy kuloár (folyosó a falban), és leugrottam 15 métert. Volt egy hang, amiről tudtam, hogy jót akar és én hallgattam rá. Nem a mámort keresem az extrém helyzetekben, hanem a kapcsolatot ezzel a magasabb rendű valamivel, nevezhetjük Jóistennek.”
Kéktúra a mezen
Csaba volt az első, aki végigfutotta a három nagy kék jelzésű túraútvonalat (Országos Kéktúra, Dél-Dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra), mely összesen 2500 kilométer hosszan, szinte mindent megmutat Magyarországból, amit látni érdemes. Az egész kék-kört 19 nap alatt sikerült teljesítenie, még 2002 telén.
“A kéktúrán könnyedén rádöbben az ember arra, hogy nem kell elmenni az országból ahhoz, hogy szépet lássunk.“ - mondja a Kéktúrázást mezén is hirdető terepfutónk. A Kéktúra nagyköveteként támogatja a Magyar Természetjáró Szövetség azon célját, hogy a jelzéseket felújítva, megújult infrastruktúrával, megfelelő szálláshelyekkel, szolgáltatással, a jelenleginél is népszerűbb túraútvonal legyen. Minél többen érezzék a késztetést végigjárásához, ahogy ma sokan (hazánkból is nagy számmal) a spanyolországi El Caminóhoz viszonyulnak.
Egyedüli versenyző a pódiumon, aki maga veszi a futócipőjét
“És veterán kategórában első: Németh Csaba!”- üvöltik a mikrofonba a Mont Blanc téren összegyűlt tömeg előtt. Már a franciák is megtanulták kiejteni Csaba nevét. A speaker sorolja az éveket, a mikor Csaba itt állt a legjobbak között, összesen most már hatszor, vagyis akárhányszor elindult, az első tízben, de inkább az első ötben végzett.
Végignézve a világ legjobb terepfutóin, valamennyin szponzorcuccok... Csaba az egyetlen, aki saját maga vásárolja évek óta a cipőit. Garancsi István magánemberként 4 éve kezdte támogatni a felkészüléseit és versenyeit.
Csaba szerint az extrém teljesítményekhez hit és elszántság kell. Nem tartja magát különösebben tehetségesnek, csak szorgalmasnak.
„Azért futok egyre hosszabbakat, mert hiába kapom meg a választ a miértre, a kérdés ott marad. Szeretek úton lenni, újra és újra átélni, hogy át tudok-e billenni a holtponton. Állítom, hogy bárki le tudná futni az UTMB-t, aki annyit tesz érte, mint amennyit én. Nem több pénz kell, hanem nagyobb hit.”
Szöveg: Molnár Anikó
