„Normális” körülmények között a Yosemite Village roskadozik a hétvégén beözönlő embertömeg súlya alatt, és fuldoklik a közlekedési dugók okozta kipufogóbűzben. Napjainkban csupán a helyben lakók hangját és a szél suhogását lehet hallani.
A nemzeti park márciusi lezárása óta a területén élő emberek visszakapták azt, amiért ideköltöztek, vagy ami miatt itt vállaltak munkát: a világ egyik legvadabb és egyben legszebb hegyvidéki környezetét a maga ősi valóságában. S ezt a lehetőséget nem kívánják elszalasztani. Bringára ülnek, túrabakancsot húznak, és felfedezik maguknak is azt, amit eddig csupán üzleti alapon a látogatóknak kínáltak fel.
Sokan közülük csak most fedezik fel igazán a körülöttük élő állatvilágot, most, amikor az eddig rejtőzködő életmódot folytató vadak kimerészkednek a sűrűből, s egyre bátrabban mutatják meg magukat a kíváncsi szemeknek.
Ez a néhány szerencsés ember ezekben a napokban két idősíkban érezheti magát: vagy a turizmus beköszönte előtti érintetlen, ősi miliőben, vagy az emberiség eltűnte utáni korszak tájképében, néhány hátramaradt civilizációs maradvánnyal a háttérben. A kiüresedett adminisztratív épületek mellett fiatal hiúz poroszkál, termetes hollók viháncolnak az üres parkolóhelyeken, és prérifarkasok ügetnek a kisarjadt fűcsomókat szaglászva a lakatlan pionírsátrak között.
Képünk illusztráció: Hiúz a Yosemite Nemzeti Parkban
2019-ben 4,6 millió látogató kereste fel a parkot, ebből tavaly „csak” áprilisban 308 000 fő fordult meg Yosemite-ben. Jelenleg a 12 kilométer hosszúságú völgyben 100 és 200 közé teszik a különféle karbantartó és őrző-védő személyek számát. Ehhez járul hozzá az a csekély számú állandó lakos, akik nyugdíjasok, vagy van valamiféle vállalkozásuk Yosemite Village-ben.
A Los Angeles Times munkatársának ottjártakor a levegő kristálytiszta volt – ahogy írta: üde, tavaszi szellőcske fújdogált; a völgyet csend uralta, csupán a Merced folyó surrogását és a magaslatokon álló amerikaisárgafenyő-erdő suhogását lehetett hallani.
Az emberi lárma megszűnése előcsalta a nagyvadakat is az erdők mélyéről. A medveészlelések száma például a négyszeresére nőtt öt hét alatt! Eddig is lehetett találkozni velük, de nappal soha nem lépték át az erdők szegélyét, és akkor is az árnyékos részeken mozogtak. A visszafogottabb emberi aktivitásnak köszönhetően napjainkban viszont már kilépnek a nyílt terepre is, és egyre közelebb merészkednek a látogatóközpont elnéptelenedett épületeihez.
Az újság riporterének szeme láttára egy jó karban lévő prérifarkas – mely még téli bundáját viselte – elkapott egy kövér szürkemókust a Curry-tábor bejáratában, és ott helyben, „farkasétvággyal” befalta, a mókus farkát hagyva meg desszertnek… Mindeközben a fotós a fabungalók közvetlen közelében békésen legelésző őzeket fényképezte.
Képünk illusztráció: Prérifarkas a Yosemite Nemzeti Parkban
Az újságíró látogatása idején a park teljesen vírusmentes volt, senki sem viselt maszkot, s az emberek szabadon érintkezhettek egymással. Csupán a helyi bevásárlócsarnokban kellett betartani a társadalmi távolságtartás szabályait. Egyszerre, egy időben csak tíz vásárló tartózkodhatott bent, de mielőtt beléptek, mindenkinek fertőtleníteni kellett a kezeit. Egy eladó ezt azzal magyarázta, hogy odajönnek vásárolni azok is, akik „kívülről” érkeznek, mert rendelkeznek a park területén ingatlanokkal. Ők a legveszélyesebbek a vírusbehozatal szempontjából, magyarázta, mivel a nagyvárosokból jönnek kikapcsolódni. A riport reggelén is volt három ilyen vásárlójuk.
A Yosemite Nemzeti Park a második világháború óta mindössze négyszer volt rövidebb-hosszabb időre lezárva a koronavírus-járvány előtt.
Háromszor Washington rendelte el, amikor a szövetségi kormány kiszaladt a büdzséből, és felfüggesztette tevékenységét a többi nemzeti parkkal egyetemben. Egyszer pedig, 1990-ben, tűzvész pusztított a völgyben, és a nyár kellős közepén ki kellett üríteni a parkot.
Curry-tábor
Char Miller, egy történelemprofesszor mondta egyszer a Yosemite Nemzeti Parkkal kapcsolatban: „A geológiai csodák, mint az El Capitan és a Half Dome emlékeztetnek bennünket arra, milyen rövid az az idő, amely nekünk, embereknek adatott. Egy dolgot biztosra vehetünk: Yosemite túl fog élni minden megpróbáltatást. Itt volt már mi előttünk, de itt marad eltávozásunk után is.”
Forrás: Los Angeles Times
Ezen a videón pedig megnézheted, hogyan indul egy kojot borz cimborájával a legnagyobb barátságban vadászni, miközben egy kaliforniai autópálya alatt futó vízelvezető csövön baktatnak át.
