A zselici vadmacskák nyomában

A Dél-Zselicbe tartunk dr. Lanszki Józseffel, a Kaposvári Egyetem Ragadozóökológiai Kutatócsoportjának vezetőjével, aki az aranysakál és a vidra mellett elsősorban a vadmacskát kutatja. A Zselic dombvidékének végtelen erdőségei ideális élőhelyet jelentenek a vadmacska számára, így Somogy és Baranya megye a faj kutatásának egyik fontos hazai helyszíne.

Zselici erdők mélyén

Kaposvár után olyan településeken haladunk át, amelyekben nemhogy nem jártam még, de a nevük is ismeretlenül cseng, mint Sántos, Gödre vagy Tormás. Hát, igen, a Zselicben még sok a fehér folt számomra, ezért el is döntöttem, hogy ezen a közeljövőben mindenképpen változtatok. Az utolsó falut már jó tíz perce elhagytuk, és egyre mélyebbre hatolunk az erdőben. Nem csoda, hogy hazánk első csillagoségbolt-parkja épp itt, a Zselicben alakult meg, távol minden településtől, ahol fényszennyezés nem zavarja az éjszakai égbolt látványát.

Hatalmas bükkök magasodnak fölénk, a vastag, barna avartakaróban csak a szúrós csodabogyók bokrai zöldellnek. Egy tisztáson megállunk, és gyalog folytatjuk utunkat az ősszel kihelyezett kamera- és szőrcsapdák felé, amelyek fontos információval szolgálnak a vadmacskakutató számára.

"Olyan helyszínekre célszerű kirakni a jelenlétük kimutatására használt eszközöket, ahol jó eséllyel a vadmacskák is mozognak. Ilyenek például a földön fekvő, kidőlt fák, amelyeken előszeretettel közlekednek. Ezeket a fatörzseket a rágcsálók is szívesen használják, ezt a fotócsapdás felvételek is bizonyítják. Van, hogy egy hónap alatt több ezer felvétel készül rágcsálókról a vadmacskák és más ragadozók mellett” – magyarázza Lanszki József.

És ez a vadmacskának nagyon jó, mert táplálékának 60-70%-át rágcsálók teszik ki. Ezenkívül leginkább madarakat eszik, de nagy ritkán rovarok, hüllők és növények is előfordulnak az étlapján, és olykor az is megesik, hogy a kisebb testű vetélytárs, a házi macska is áldozatául esik. Máshol a nyúlfélék fiataljait is nagy arányban fogyasztják, például az Ibériai-félszigeten.

Drótkefe és tépőzár

Mellettünk egy mélyen bevágódott patakmeder kanyarog, egy kis vízesés is van rajta, körülötte vöröses gyepvasérckiválásokat látunk. Február eleje van, de az avarban itt-ott már a hóvirágok is kidugták a fejüket, és pár hét múlva fehér virágtenger hullámzik majd a fák alatt. A szőrcsapdák körül sárnyomokat fedezünk fel, alighanem vaddisznók jártak itt, a fán – nyomatékot adva jelenlétének – egy nyuszt vagy egy nyest hagyta ott az ürülékét. Leszereljük a kameracsapdát, és kíváncsian bele is nézünk. A kamera akkor indul be, ha valami mozgást észlel, az elmúlt egy hónap alatt közel 150 kétperces felvétel készült itt. A rövidke filmeken látunk őzeket, vaddisznókat, de vadmacska most sajnos nincs.

Ezután Lanszki professzor begyűjti és egyenként bezacskózza a szőrcsapdákban talált szőrszálakat, hogy később genetikai vizsgálatokat végezhessenek rajtuk. A házi gyártmányú szőrcsapdák egy földön fekvő fatörzs mellett vannak felállítva. A csapdák alapja egy bot, amelynek a felső harmadára ragasztószalag, tépőzár vagy drótkefe van felerősítve, amelyen a hozzádörgölőző állat szőrszála fennakad.

Egységes módszertan nincs, hogy kinek milyen megoldás válik be, egyedi. Lanszki professzornak általában külföldi szakirodalmat olvasgatva jönnek az ötletek. Például a kétoldali ragasztós megoldást ausztrál szakemberektől vette, akik az ottani házimacska-állomány feltérképezésére használják azt. Ez a téma ott különösen fontos, mert a túlszaporodott macskaállomány komoly károkat okoz a kontinens őshonos állatvilágában.

Nem mind vadmacska, ami annak látszik

A vadmacskával nemcsak azért van nehéz dolga a kutatóknak, mert rejtőzködő állat, hanem azért is, mert bizony nem mind vadmacska, ami annak látszik. A vadmacskák ugyanis egyre gyakrabban kereszteződnek a házi macskával, a végeredmény kibogozása pedig nem egyszerű. Lanszki József alábbi felvételén például egy vadmacska és egy házi macska portyázik együtt.

Többféle bélyeg segíthet a tiszta vonalú vadmacskák és a hibridek megkülönböztetésében, persze leginkább a szakavatott szemnek. A mérettel nem mehetünk igazán biztosra, mert bár a vadmacska nagyobbnak tűnik, ez inkább a hosszabb szőrű bundája miatt van. A vadmacskák testtömege 3,5–5,5 kg, de a házi macskák között is vannak olyan nagy termetű példányok, amelyek elérik ezt a testtömeget. Terepen a legfontosabb fogódzó a farok mintázata. A vadmacskának tompa, fekete végű farka van, 3–5 élesen elkülönülő, fekete csíkkal. Ha ennél több a csík, illetve azok összeérnek egy sávban a háton, akkor az sajnos a hibridizációra utal.

A vadmacskának (Felis silvestris) öt alfaját különítik el, ezek egyike az európai vadmacska (Felis silvestris silvestris). A házi macskát (Felis silvestris catus) az Észak-Afrikában és Ázsia nyugati területein honos fakó vadmacskából (Felis silvestris lybica) háziasították évezredekkel ezelőtt.

Ez egyenes út az őshonos alfaj eltűnése felé, a helyzetet pedig a megfelelő élőhelyek fogyatkozása tovább súlyosbítja.

„A kedvencként tartott házi macska az elmúlt 50-60 évben vált gyakoribbá, és a hibridizálódás üteme az utóbbi évtizedekben gyorsult fel. Vannak olyan területek Európában, például Skóciában, ahol az elszigetelődött, kis létszámú vadmacskaállományban a hibridizáció rendkívül jelentős, 60% fölött van. Ahhoz, hogy tudjuk egyáltalán, mi a helyzet a fajjal, több információt kell gyűjtenünk a hibridizáció mértékéről. A házi macskák állományszabályozása megkerülhetetlen, ahogy arról is fontos lenne beszélni, hogy a házi macskák kivadult állományainak milyen hatása van nemcsak a vadmacskára, hanem általában az élővilágra.”

A vadmacska helyzetének bonyolultságát jelzi, hogy a természetvédelmi jog nem különbözteti meg a tiszta vonalú és a hibrid vadmacskát, ami az élőhelyvédelem szempontjából jó, a faj szempontjából azonban már nem annyira. Ha viszont nincsenek jelen még hibridek sem, a helyükre be fognak lépni a házi macskák, ami megint csak tovább rontja a faj kilátásait.

Macskamenta és paradicsomos tonhal

Mielőtt továbbmennénk a következő helyszínre, még kezelni kell a szőrgyűjtő eszközöket, hogy a következő hónapban is hatékonyak legyenek, vagyis rájuk találjanak a vadmacskák, illetve hozzájuk dörgölőzzenek. Ehhez olyan csábító illatanyagokkal kell bekenni a botokat, amelyek már messziről felkeltik a figyelmüket. Lanszki professzor hátizsákja tele van ilyesmivel. Először egy macskagyökérfőzetet tartalmazó üveg kerül elő. Ez a készítmény az emberre nyugtató hatású, a macskákra azonban épp ellenkező hatással van. Mivel a feromonjaikhoz hasonló szaganyag található benne, a legtöbb macskát kíváncsivá teszi, odacsalja a szőrcsapdához.

Hasonló hatása van a következő üveg tartalmának is, a macskamentaolajnak is, amelynek az illata szintén izgatja, érdeklődővé teszi a macskákat. A kezelés végén – bónuszként – egy kis paradicsomos hal kerül a karók tetejére. Ez az ötlet is egy külföldi példa alapján jött, Afrikában nagymacskáknál használják a paradicsomos halat, ezért gondolta Lanszki József, hogy működhet vadmacskáknál is. A fotócsapdás felvételek tanúsága szerint az alkalmazott szagcsalik eddig be is váltak.

Hogy Magyarországon mennyi vadmacska él, a hibridek jelenléte miatt nehéz megmondani. Ezres nagyságrendű egyedszámról biztosan nem beszélhetünk, és sajnos sok az olyan hibrid, amely a házi macskák felé mutat inkább hasonlóságot.

Az azonos korú fákból álló, homogén, cserjeszint és természetes aljnövényzet nélküli „ültetvényeket” ezek az állatok elkerülik. Az erdők természetességének javulásával a vadmacskák helyzete is kedvezőbben alakulhat, de ehhez az is elengedhetetlen, hogy a felelős állattartás minél szélesebb körben terjedjen el, mert csak így érthető el, hogy ne legyen kóbor házi macskákkal tele a határ.

S bár a cikket azzal kezdtem, kicsi az esélye annak, hogy az ember vadmacskát lásson, nekünk a nap végén – úgy hiszem – szerencsénk volt. Már sötétedett, amikor utolsó helyszínünkről, a Ropolyi-tótól hazaindultunk. Alig tettünk meg pár métert, egy macska jelent meg előttünk az úton. Kicsit megállt, kíváncsian ránk nézett, mi izgatottan rá. Jóval nagyobb termetű volt, mint egy átlagos házi macska, és ami a lényeg, az állat farka határozottan vastag volt, és tompa végű. Bár a csíkjait nem tudtuk megfigyelni, Lanszki professzor is úgy vélte, ez bizony egy vadmacska lehetett.

A cikk a Turista Magazin 2020. márciusi számában jelent meg először.