A zuzmók sokat kibírnak, akár még egy űrutazást is

Carl von Linné, a modern tudományos rendszerezés megalkotója, a „természet mostohagyermekeinek” nevezte a zuzmókat, és annak ellenére, hogy ma már sokkal többet tudunk a természetben betöltött fontos szerepükről és felhasználási lehetőségeikről, sokan jelentékteleneknek tartják őket. Bár a zuzmókkal mindenfelé lehet találkozni, kevés figyelem irányul rájuk.

A zuzmókról megtanultuk az iskolában, hogy gombák és algák szimbiózisából jönnek létre. Az együttélésben mindkét fél jól jár, és mindkét fél hozza, amit tud. A gombák vizet és szervetlen sókat adnak a közösbe, az algák pedig fotoszintézisük révén szerves anyagokat juttatnak a gombafonalaknak.

Gomba növényi képességekkel

Régen a zuzmókat moháknak, algáknak vagy gombáknak tartották. 1867-ben Simon Schwendener ismerte fel, hogy a zuzmók összetett szervezetek, bennük a gombák mellett algák is vannak. Bár hosszú ideig külön törzsbe, a zuzmók törzsébe sorolták őket, valójában a gombákhoz tartoznak.

„Jóllehet több mai tankönyvben továbbra is zuzmók törzséről olvashatunk, a feltárt ismeretek és tudományos érvek alapján már 1981-ben, a XIII. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson megállapodtak a világ zuzmókutatói és botanikusai abban, hogy a zuzmókat a gombák rendszertana alapján fogják rendszerezni.

Ennek értelmében a zuzmók tulajdonképpen olyan gombák, amelyek képesek növényi módon élni” – mondja dr. Lőkös László, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa, lichenológus (vagy ahogy ő mondja, zuzmász), akikből egyébként nincs túl sok az országban. De mit is csinál egy zuzmókutató?

Lőkös László munkájának egy részét a múzeum hatalmas zuzmógyűjteményének gondozása teszi ki. „A múzeumban egy közel százezres gyűjteményünk van, ennek egyharmada tartozik a hazai fajok közé, de a világ minden részéről találhatók itt minták, a legrégibb közülük több mint 250 éves, 1762-ben gyűjtötték. A munkám egy részét ezek rendezése, »karbantartása« és őrzése teszi ki, de saját gyűjtő- és kutatómunkát is végzek, mostanában leginkább természetvédelmi célú kutatások a hazai védett zuzmófajok elterjedésével kapcsolatban. Hazánkban egyébként 17 védett zuzmófaj van, és ezek beazonosítása nagy körültekintést, szakértelmet, esetenként mikroszkópot, hosszadalmas kémiai vizsgálatot igényel. Folyamatban van a korábbi hazai zuzmó-vöröslista aktualizálása is.”

Egyedül nem megy

Világszerte 13–14 ezer zuzmófaj él, nálunk ezer körül lehet a számuk, de a kutatók nem ismerik még mindet, jelenleg mintegy 900 fajt tartanak nyilván.

A zuzmógombák sejtjei egy-két osztódásig életképesek lehetnek önállóan is, de utána elpusztulnak, ha nem találnak megfelelő algapartnert, a zuzmókban élő algák jó része viszont megél szabadon is a természetben. A szimbiózisban részt vevő fotoszintetizáló partnerek nemcsak algák, hanem cianobaktériumok is lehetnek, sőt vannak olyan zuzmófajok, amelyekben egyszerre vannak jelen zöldalgák és cianobaktériumok.

Az ezredforduló után kezdtek a zuzmókon élő valódi baktériumokkal is foglalkozni, és kiderült, hogy a különböző zuzmók jellegzetes baktériumközösséggel is bírnak, sőt van olyan baktériumcsalád, amelyet egyenesen a zuzmókról írtak le, mivel egyáltalán nem voltak ismertek korábban. Nemrég (néhány éve) azt is felfedezték, hogy több zuzmófajban az ismert gombán és algán kívül van egy harmadik partner is, egy élesztőgomba.

A zuzmók telepes szerveződésű élőlények, a telepekben az „egyedek” lehatárolása nem oldható meg, így esetükben a szakemberek az egyed fogalmát nem használják. A zuzmók gyakran a leváló teleprészekkel szaporodnak, de a gombapartner gomba módra, spórával is tud szaporodni, ahhoz viszont, hogy zuzmó legyen belőle, találnia kell magának egy megfelelő algát. A zuzmók nagyon sokáig élhetnek, folyamatosan, de nagyon lassan nőnek, a többségük átlagosan csak mintegy milliméternyit évente, a szakállzuzmók viszont akár 2-3 centimétert is.

Miért színesek a zuzmók?

„A zuzmóknak igen gazdag színvilága van, a színskála szinte minden színét felölelik, de azt nem nagyon tudjuk, hogy mi is a zuzmók célja mindezzel. A természet általános szabályai szerint a kevésbé látványos színek elrejtenek, a feltűnő színek riasztanak. De mindez csak emberi szemszögből történő fejtegetés, hisz nem tudjuk, hogy az alacsonyabb rendű állatok, amelyeknek leginkább kapcsolata van a zuzmókkal, vajon mit látnak ezekből a színekből.

Ezekért a színekért különböző fizikai-kémiai tényezők felelősek, a kevésbé feltűnő színek között vannak olyanok, amelyeket a gomba szerkezete okoz, van olyan zuzmófaj is, amelynek szép zöld színét a benne lévő zöldmoszat adja, a rikító színek zömét a zuzmótelepben termelődő pigmentek, zuzmóanyagok okozzák.”

A zuzmókban kb. ezerféle speciális vegyület, ún. zuzmóanyag van. (Jellemzően savas karakterük miatt ezeket korábban zuzmósavaknak is nevezték). Többségük kizárólag a zuzmókra jellemző másodlagos anyagcseretermék, és hatásuk ma még kevéssé ismert.

„A zuzmóanyagoknak különböző szerepe lehet a zuzmók számára. Ezek között a vegyületek között vannak olyanok, amelyek a sejtek közötti részekben lerakódva a rikító színeket okozzák. Más anyagok gátolhatják a penészgombákat, elvehetik a rovarok kedvét attól, hogy megegyék a zuzmót, de lehet fényvédő funkciójuk is, ezért is tudnak fénynek nagyon kitett helyen is megélni a zuzmók.”

Szkafander nélkül az űrben

A zuzmók a sivatagoktól a tundráig – a mély tengereket leszámítva – mindenütt előfordulnak, a legextrémebb körülményeket is kibírják. Akár még egy űrutazást is. 2005-ben két zuzmófajt küldtek fel az űrbe egy kéthetes űrtúlélő túrára, majd 2014-ben az egyik telepeit 18 hónapon át tették ki űrkörülményeknek (extrém hideg, szárazság és igen magas UV-sugárzás) a Nemzetközi Űrállomáson. Mindkét esetben azt tapasztalták, hogy a zuzmók pár nap elteltével feléledtek, és visszanyerték korábbi életképességüket. Hasonló eredményre jutottak más zuzmófajok esetében is, ahol Mars-körülményeket szimuláló klímakamrában tartották őket.

Vajon hogyan képesek erre? „Elsősorban az a trükkjük, hogy kiszáradnak. A zuzmók nem képesek aktívan visszatartani a vizet. Ahogy a levegő páratartalma csökken, fokozatosan elveszítik víztartalmukat, és a végén az életfunkcióik is leállnak. Az alga és a gombafonal is jól bírja ezt a kiszáradást, és ebben az anabiotikus állapotban a zuzmók nagyon sokáig képesek létezni.”

Bár a zuzmók sok mindent kibírnak, van azonban valami, amit a többségük nem tud tolerálni. Már 1812-ben megfigyelték, hogy a gyárak közelében, a szennyezett levegőjű területeken szinte egyik zuzmó sem tud megélni. „A kén-dioxidos szennyeződés kénessavvá alakul a telepben, ez elpusztítja az algákat, és emiatt az egész telep elpusztul. Vannak persze olyan fajok is, amelyek valamivel jobban tűrik ezt, így azok akár el is tudnak szaporodni. Ezek a toleráns bioindikátorok. A légszennyezésre érzékeny fajokat is használhatjuk bioindikátorként, mert azok eltűnésükkel a levegő minőségének romlását, újbóli megjelenésükkel pedig ennek épp az ellenkezőjét jelzik.”

A zuzmók nem okoznak kárt a fákban

Ha az ember egy sűrű erdőben sétál, a fatörzseken általában nem lát zuzmókat, viszont az erdő szélén vagy a magasból lehullott ágakon annál inkább. „A zuzmók többsége fénykedvelő, ott telepszenek meg, ahol elegendő fényt kapnak, például a tisztásokon vagy ott, ahol felnyílik az erdő. Amikor egy fa vagy bokor elpusztul, a levelei lehullanak, ezzel egy fényben gazdagabb környezet jön létre a zuzmók számára” – magyarázza Lőkös László.

„A zuzmókat gyakran szokták letisztogatni a fákról a kertekben, mert azt hiszik, kárt okoznak a fákban, de ez nincs így. A zuzmók gombafonalaikkal csak rögzülni tudnak az aljzathoz, nincsenek szívógyökereik, nem képesek arra, hogy élősködjenek a fán.

Ezért kár is leirtani azokat a fákról, hiszen még a kertekben élő zuzmók is növelik a biodiverzitást, vagyis az élővilág sokféleségéhez járulnak hozzá. A zuzmótelepek nemcsak kártevő rovaroknak nyújthatnak menedéket, hanem védett rovarfajoknak is biztosíthatnak élőhelyet, táplálékot.”

A zuzmók pionír élőlényekként a csupasz sziklákon is meg tudnak telepedni, mert zuzmóanyagaik és lassan növekvő gombafonalaik segítségével mállasztják a kőzetfelszínt. „Nem az a cél, hogy teljesen elbontsák maguk alól a sziklákat, csak addig bontják azokat, amíg a fonalaik megtapadnak.” Hasonló a helyzet a sírkövekkel és más kőtárgyakkal is, de Lőkös László szerint – mivel a zuzmók nagyon lassan növekednek – így csak hosszú idő távlatában okozhatnak komolyabb kárt az embernek.

Gyógyszer, leves, manna

A zuzmók táplálékként nem sok állat számára jönnek szóba. „Nem nagyon tudunk arról, hogy a rénszarvasokon kívül más növényevő emlős zuzmókkal táplálkozna. Meztelen csigák, lepkehernyók és azok rágásnyomai gyakran megfigyelhetők a telepeken. Atkákat is gyakran találunk a telepeken, de hogy ez utóbbiak számára csak búvóhelyet jelentenek a zuzmók, vagy eszik is azokat, azt talán zoológus kollégáink tudnák megmondani.”

A zuzmók zöme emberi fogyasztásra alkalmatlan, tápértékük elenyésző, keményítőik nem emészthetők, a bennük levő zuzmóanyagok keserűek vagy mérgezők, így az ember többnyire csak ínséges időben fogyasztja őket.

Az északi országokban, pl. Izlandon, ahol a zuzmók nagy mennyiségben vannak jelen a természetben, régen kenyérszerű cipót készítettek a megőrölt, majd liszttel elkevert izlandi zuzmóból, de tradicionálisan levest, puliszkát, főzetet, sőt enyhe alkoholt is előállítottak belőle. Ázsia sivatagos területein állítólag a tatárok ma is sütnek kenyeret a keményítőtartalmú mannazuzmóból. A feltételezések szerint ez a sivatagi zuzmófaj lehetett a Bibliában szereplő manna, ugyanis jellemző rá, hogy ha kiszárad, felkapja a szél, majd az égből hull alá.

Egy ehető zuzmófajból készített levest Lőkös László is megkóstolt Kínában, de azt mondja, íze nem sok volt, leginkább az étel egyéb összetevőinek ízét lehetett benne érezni. Azt, hogy tényleg van benne zuzmó is, leginkább onnan tudja az ember, hogy látja a levesben úszkáló zuzmótelepeket.

A zuzmókat számos egyéb célra használták, illetve hasznosítják ma is. A gyógyszeripar antibiotikumokat állít elő belőlük, jól ismertek az izlandi zuzmóból készülő, köhögés elleni szirupok is, de felhasználják az illatszergyártásban, sőt festéket is készítettek belőlük, például a skót szoknya szövetét hagyományosan zuzmókkal (ún. festőzuzmókkal) festették.

A lakmuszzuzmóból állították elő az indikátorként használt lakmuszt, valamint a bíborszínű festéket a püspöki palástokhoz. Régen Izlandon a bölcsőt szakállzuzmóval bélelték ki, hogy a fertőzéseket megelőzzék vele. Vajon a madarak is emiatt bélelik a fészküket zuzmószálakkal, vagy díszítésként használják a kiválasztott tojó meghódítása céljából? Nem lehet tudni. Egyelőre ez is egy, a zuzmók megfejtésre váró titkainak sorában.

A cikk először 2021 novemberében jelent meg.