2010-ben véletlenül fedeztem fel a sokáig szigorúan titkos, rejtett gyapjastintagomba-kaszálómat egy lakóhelyemhez közeli réten. Éppen bumerángoztunk a gyerekekkel a domboldalban, egy rosszul sikerült dobást követően sétáltunk le a völgybe a játékszerért, ahol elbűvölő látvány fogadott minket.
200-300 méter hosszú sávban több száz, gyönyörű gomba fehérlett előttünk a réten. Mivel nem vagyok gombaszakértő, gyorsan felhívtam vizsgázott barátomat, hogy mondok tíz ismertetőjegyet, erősítse meg a sejtésemet, szedhetek-e egy fazéknyit. Már az ötödiknél leállított, hogy ez biztosan gyapjas tintagomba, de ne szedjem le, mert mire hazaérek a túrámról, a friss, fiatal példányok is gusztustalanul elfolynak, tintaszerűen elkocsonyásodnak. Persze ő nem tudta, hogy öt percre vagyok a konyhától.
Hazafutottam hagymát pucolni, aprítani, majd papírzacskókkal, éles késekkel felszerelkezve tértem vissza gombafolyáshoz. Ilyenkor mindig elkap valami kegyetlen lelkes őrület, amely talán őskori felmenőimet jellemezhette, amikor sikerült hónapok után elejteniük egy mamutot, vagy felfedeztek egy bőven termő gyümölcsfát.
Irgalmatlan mennyiséget kaszáltam megközelítőleg két perc alatt, pillanatok múlva már mostam, daraboltam a különleges alkatú, finom illatú gombákat a konyhában, és már sercegtek is a hagymás olajon, a ház legnagyobb fazekában.
Sima paprikás készült belőle, kevés borssal, sóval. Elsőre nem kísérletezgettem különböző fűszerezésekkel, mert érezni akartam a gyapjas tintagomba eredeti ízét, amit először kóstolhattam életemben. Az élmény minden várakozásomat felülmúlta. Addig a pöfeteg és az őzláb volt a két kedvenc, de ez a csoda letaszította őket a trónról.
Sajnos nagy családunk tagjai mereven elutasítóak konyhaművészetemmel szemben, ha magam szedte gombákból készítem az ételt. Egyedül apukám csábult el az egész házat belengő fantasztikus illattól, és vállalkozott a nem mindennapi gasztronómiai élményre. A gyapjas tintagomba íze karakteres, intenzív, olyan igazán gombás. Sokféleképpen elkészíthető, ecetes gombasalátaként is kiváló, de én évről évre maradok a pörkölt mellett, mert azóta számomra csak ez A GOMBAPÖRKÖLT.
Apukám volt annyira vagány, hogy egy pohár bort is leküldött utána, hogy biztosak legyünk abban, valóban gyapjas tintagombát fogyasztottunk. Az alkohol hatása nem vezetett rosszulléthez, az utólagos meghatározás is működött, nem erőltettük a gyomormosást. A gyapjas tintagomba ugyanis a közhiedelemmel ellentétben - és a többi tintagombával szemben - jól tolerálja az alkoholt. Nem következik be az a jelenség, hogy nem engedi lebontani szervezetünkben a piát, s ezért órákig tartó kábulat, rosszullét következhet be már kis mennyiségű alkohol fogyasztását követően.
Sajnos azóta mások is felfedezték a remek termőterületet. Helyi gombászok tucatja állnak lesben „kaszával” október végén, így idén először nekem semmi nem maradt. Szomorúan hallgattam egy idős úr beszámolóját arról, hogy egy héttel ezelőtt milyen sokat szedtek a helyszínen.
Azóta megtudtam már azt is, hogy azért olyan hihetetlenül gyorsan nem kell vele hazaérni, ahogy én tettem, de egy napon belül mindenképpen tanácsos elkészíteni, hogy az ízek előjöjjenek, illetve ne folyósodjon el ez a gyönyörűséges és valóban nagyon finom gomba.
Kapcsolódó cikkünk:
