ÁGASVÁRAZNI JÓ - CSALÁD A RENGETEGBEN

A címben szereplő szokatlan, furcsa hangzású szót (ha nagyon precízek szeretnénk lenni, akkor főnévi igenevet :) azok a lelkes csillagászok fundálták ki, akik évente egy alkalommal tábort vernek a hatalmas erdővel körülvett kertben, az estét pedig asztrofotózással és jóízű beszélgetésekkel múlatják. Jani, Ágasvár gazdája igen jókat főz nekik. Van olyan is, aki Amerikából jött haza, hogy újra átélhesse mindazt, amit csak ez a hely adhat.

Ágasvár olyan, mint egy sziget. Autóval nem lehet megközelíteni, csak turistaúton. Legkönnyebben Mátraszentistvánból a kék jelzésen, négy kilométert sétálva érjük el a paradicsomi kertben álló két házikót. Az egyikben a házigazda, Juhász János él feleségével, Kocsis Beával és négy gyermekével. A környéken hemzsegnek a nagyvadak: őzek, szarvasok, vaddisznók. Már hiúzt is láttak errefelé, pedig az igencsak ritka Magyarországon. Ahogy betoppantam az étkezőbe, egyből otthon éreztem magam. A gyerekek körbefogtak, s még ki sem mondtam, de már a kezemben gőzölgött a forró tea. Jani bútort pácol. Emeletes ágy lesz, mivel a két középső gyermek már kinőtte a régit. Száva, a nagycsoportos kislány alszik majd felül, a középsős Ábel pedig azért lobbizik, hogy ne legyen rajta létra, szerinte ugyanis Száva úgy nem tud majd lemászni.

Bea Lénát, a három hónapos csecsemőt szoptatja, de fél szemmel az ablakot kémleli. Sötétedik már és a tizenöt esztendős Janesz még nem ért haza az iskolából. Minden nap (télen is) egyedül teszi meg az erdei utat. Eddig csak akkor késett, amikor hazakísért a szomszéd faluba egy kislányt. A néhány kilométeres sétát rendszerint egy óra alatt teszi meg, ha szép az idő. Volt már azonban itt olyan hó is, hogy a ház és Mátraszentistván közötti távolságot (4 km) még az igen jó erőnlétnek örvendő „nagy” Jani is csak két és fél óra alatt tudta leküzdeni.

Hamarosan megérkezik a várva várt Janesz: mosolyog, leül az asztalhoz és előveszi a fizikaleckét. A kicsik tejbegrízért könyörögnek. Jani elvonul a barátságos, nagy konyhába, ahol két hatalmas, saját készítésű diófapulton vagdossa fel a vacsorának valót, majd a a tejbegríznek is nekiáll. Léna csendben szemléli az apját.

Az élet azonban nem mindig ilyen idilli. Sokáig a falubéliek sem fogadták el az életmódjukat. A jegyző például pszichológushoz küldte volna Janeszt, mert attól tartott, hogy az erdei élet miatt problémái lesznek.

Ma már csak nevetnek ezeken a történeteken. A természetközeli lét ezen formája ugyanakkor önmagában is kemény. Néhány hete vaddisznók túrták fel a golfpályára hasonlító kertet, a házat pedig állandóan zárni kell, hiszen ami mozdítható, azt errefelé viszik. Volt, hogy szerszámokat loptak el a kamrából. Áramszolgáltatás híján csak akkor van villany, ha az aggregátort bekapcsolják. Ezekben az időszakokban lehet leckét írni és mosni a négy gyerekre. Nyáron a közeli forrás gyakran elapad. Jani ilyenkor egy álló napon át hordja a vizet a faluból, hogy feltöltse a ciszternát, nehogy a vendégek víz nélkül maradjanak. A családfő nemcsak felfelé, de lefelé is cipekedik. Hatalmas mennyiségű szemetet kell levinnie a faluba, a legtöbb turista ugyanis a ház közvetlen közelében „felejti” a hasznavehetetlennek ítélt hulladékokat. S ez még a jobbik eset. Jani elvezet a készülő kerítés mögé. Az erdőben még mindig rengeteg szemét van szétdobálva, noha a nagyját már elszállította.

A kezdetben még vadászházként működtetett Ágasvári turistaházat a húszas években építették át menedékházzá, majd 1929-ben báró Hatvany Endre után nevezték el. Az épület 1948-ban állami kézbe, ezt követően pedig sajnos meglehetősen elhanyagolt állapotba került. A hatvanas években annyira megroggyant, hogy leomlott a tető egy része.

Juhász János hegymászó, és nem is akármilyen. Extrém és szólómászó kalandjairól híres, bivalyerős ember, aki sokat edzett a Magas-Tátrában a kemény szlovák sporttársakkal. Mindehhez „csupán”száz darab vonatjegyet kellett szereznie a Poprád – Budapest járatra. Két esztendőn át szinte folyamatos volt a tátrai jövés-menés. Annak érdekében, hogy közelebb legyen a hegyekhez, munkát is vállalt az ottani házaknál: ekkortájt álmodta meg, hogy egyszer ő is egy ilyen otthont szeretne. Nem kellett sokáig várnia, mivel tizennyolc évvel ezelőtt elvállalta az Ágasvári turistaház vezetését. A csodálatos ingatlan részletekben történő kifizetését 2006-ban kezdte meg. Az utolsó részletet idén fizette ki a Turista Szövetségnek.

„Ha sok turista lesz, lesz pénz, ha nem, akkor nem lesz pénz”– mondja Janó. Épp ezért nem szeretne egy lábon állni, vagyis nem csupán egy klasszikus turistaházat, hanem egy gazdaságot is szeretne. Az ilyet Ausztriában az Alm, míg Olaszországban a malga szóval illetik. Önellátásra, sajt-, pálinka- és borkészítésre akarnak berendezkedni. Csokoládé- és lekvár-előállítással jelenleg is foglalkoznak. Tanúsíthatom: a szilvalekvárjuk mennyei.

Évente harmincezer turistát fogadnak Ágasváron. Ez soknak tűnik, de ebből csak ezren szállnak meg a menedékházban. Az árak pedig jóval elmaradnak a külföldön megszokottaktól: a szállás 2400 forint, a reggelire felszolgált hatalmas rántotta egy ezres, az emberes vacsora pedig 1800 forintba kerül. És korántsem zsíros kenyérből vagy pörköltből áll össze a menü! Én félénken közöltem Janóval, hogy vegetáriánus vagyok, nehogy gondot okozzak ezzel, de neki a szeme se rebbent. „Akkor rizottó és töltött cukkini lesz a vacsora, de azért magunknak feldobok egy-két csirkecombot, mert mi igencsak húsosak vagyunk”– mondta, és fél óra múlva már a régi, sötétkék színű sütőben rotyogott minden. A bőséges lakoma után – legnagyobb meglepetésemre – whiskyvel flambírozott belga csokoládés almát kaptam. Régen ettem ilyen sokat és jót.

Az októberi hosszú hétvégén háromszáz vendéget szolgáltak ki, de gond nélkül megoldották. Pedig Bea közben szoptatott. „Nem addig dolgozol, amíg bírsz, hanem addig, amíg muszáj. De az a jó, hogy most már száz rántottából legfeljebb egyet rontok el”– meséli büszkén Janó. Szerinte ez az élet nem sétagalopp, ahogy azt sokan gondolják. Évente 360 napot dolgoznak, a gyerekek még nem voltak üdülni, és nem látták a tengert.

Reggel hét óra van. A kicsik még pizsamában isszák a kakaót, de fél óra múlva már a két óvodással és Janesszel zötykölődünk lefelé az erdei úton a terepjáróban. Az utat hatalmas gödrök, traktornyomok és a fakitermelés maradványai teszik kalandossá. Itt csak külön engedéllyel közlekedhet Jani, egy városi terepjáró pedig nem is bírná ezt a terhelést. Az UAZ viszont állja a sarat. A gyerekek beszaladnak az óvodába, majd Janesz is kiszáll.

Közeleg a karácsony. A szeretet ünnepe Janóéknál az év egyik legfontosabb, legmeghittebb eseménye. Rokonok is érkeznek ilyenkor, hogy mind együtt lehessenek. A kis Lénának ez lesz az első karácsonya Ágasváron. Hol is tölthetné ennél varázslatosabb helyen?