A híres helyi népművészet váratlan koncentrációban mutatkozik meg a kalocsai vasútállomás épületében. Bár a vonat már nem jár, így is benézhetünk a teljesen egyedi indóházba.
Ha most a növényolaj vagy a szemestermény helyébe képzeled magad, átélheted azt, amit 2007 tavaszáig egy vonatjegyért cserébe bárki: a megérkezés dicső pillanatait Kalocsára. A szépen karbantartott épület cicomája kívülről még kevésbé látványos, de azért vannak árulkodó jelek. Például a világ legszebb wc-melléképülete. Vagy a váróterem bejáratánál az igényesen festett ajtók között Kalocsa város gólyás-kígyós címere. Az épületbe lépve viszont már a hírneves kalocsai pingálás egyik legszebb lenyomatát láthatjuk, hatalmas dózisban!
Az állomási wc szellőzőablakai és díszes fala. Kattints a galériáért, hogy az épületbe is benézhess!
Ennyi mindent rejt Kalocsa címere
Habár az állomási címer a forgalmi iroda külső falán már kicsit megkopott, a sárga kígyókat leszámítva még most is viszonylag pontos ábrázolásnak mondható. Időzz el mindenképp egy kicsit a jelképeket silabizálva itt, a városháza heraldikai leírása nyújthat ebben segítséget:
Kalocsa város címere csücskös talpú, pajzs alakú. Alapszíne sötétvörös, csak a pajzsláb kék színű, amely vízfolyásra utal. A pajzsmező osztatlan, és alsó kétharmadának közepén ezüstmázas várfal mesterséges heraldikai képe látható, szélein egy-egy háromormos bástyával, középen egy felvont fekete vasrácsos kapuzattal. A pajzstalpon a várkaputól leeresztett arany felvonóhíd zöld színű vízi növényzettel jelzett mocsárvidéket és a kék vizesárkot íveli át, enyhén jobbra haránt irányban. A bástyás várfal a város civitas jellegére utal, amely elnevezés, illetve a kőfallal kerítettség maga minden főpapi székhelyet megilletett. Mindkét bástyán egy-egy - egymással szemben álló - vörös lábú és csőrű, fekete szemű és farkú ezüstgólya áll, csőrükben aranykígyóval…
Kalocsa gólyás címere a vasútállomáson
Nem használták ki a vasutat
A MÁV 153-as számú vasútvonalának végállomása Kalocsa. A szárnyvonal (értsd: zsákvonal) Kiskőrösön csatlakozik be az országos hálózatba, annak is a Budapest–Kelebia–Belgrád vonalába. Ez most átépítés alatt áll, nem járnak rajta személyszállító vonatok – de nemcsak emiatt nem tudunk már vonattal landolni Kalocsán: a járatok alacsony kihasználtsága miatt 2007. március 4-én leállították a személyforgalmat. Szerencsére azonban a vasútvonal nem lett az enyészeté, mivel a szomszédos Foktőn felépült növényolajgyár jelentős vasúti teherforgalma ezt a vonalat használja 2012 óta.
A vasútállomás épülete az utcáról nézve
Apró részletek
Kalocsa már a honfoglalás óta város, nem csoda, hogy hagyományosan az egyik legfontosabb kulturális központja Magyarországnak. A hazai négy római katolikus székhely egyike Kalocsa, a magyar katolicizmus második legfontosabb városa. A főszékesegyház orgonáján gyakran játszott Liszt Ferenc, de az érseki palota és a csillagvizsgáló is említésre méltó látványossága a városnak.
De mi most az apróbb részletekért jöttünk. A kalocsai és környékbeli falvak népi művészetének négy fő ága az írás, a bútorok, a pingálás és a hímzés. A pingálásra és a hímzésre is jellemző, hogy az idők során egyre többféle színnel dolgozik, egyre bonyolultabb motívumokat örökít meg. Mindkét ág elsősorban az íróasszonyok művészetéből táplálkozik, az általuk fejlesztett mintákat vitte tovább.
A váróterem míves ajtaja átmenet a műfajok között
Rózsa minden mennyiségben
Az igényes parasztházak falait cicomázó díszítések a 18-19. században terjedtek el a környéken. A pingálást elsőként Simonyi Jenő írta le 1882-ben, őt idézzük:
A szoba oldalai mindig hófehérek, a mestergerenda és a padlás sárgára vagy világos vörösre vagy kékre van festve. A szoba falain fölül egy tarkára festett szalag fut körül. E tarka szalag mindig többszínű csíkokkal van szegélyezve. Legáltalánosabb, hogy a széles szalag alapszíne kék, az alatta levő keskeny szalagé vörös, melyen alul zöld-kék vagy csak kék csík van. Az alapszínekre tarka-barka virágok vannak festve. A rózsa és a tulipán sohasem hiányzik, a többi virág különböző a gazdasszony ízlése szerint és változik a divattal.
Az évtizedek előrehaladtával a pingálás egyre többféle színt használt, és a virágábrázolás is egyre differenciáltabb lett, ezzel pedig az is együtt járt, hogy egyre nagyobb falfelületeket vontak be a festésbe. A legáltalánosabban megpingált virág a rózsa, és annak különböző variációi: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, leveles rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, ágas rúzsa, kerek rúzsa, koronás rúzsa, pöttyös rúzsa, malomkerék rúzsa, pülés rúzsa... Ezek mibenlétét meg sem kíséreljük most megfejteni, azonban Kalocsán a Viski Károly Múzeumban jó útmutatásokat lehet találni.
A rózsavariációk után a tulipánok következnek, igazából ezt a két virágot festették meg messze a leggyakrabban. Utánuk a helyben előforduló növények jöttek, a mezei virágokon kívül a cseresznyeág, a szilvatermés is fölkerült a falakra. Az állatokat főleg madarak képviselik: a gólya, a bíbic, a kakas.
A pingálóasszonyok a festékek vásárlásakor eredetileg a bútorfestőknél inspirálódtak, de a cicoma egyre többféle festéket követelt meg. Újfajta árnyalatok is megjelentek, mint a kék, a sárga különböző formái, és a rózsaszín. Lett aztán „pántlikapiros, tüzes sárga, barátszín, humokződ, sütétkék”…
Rózsák, tulipánok és mezei virágok
Nézzétek meg ti is galériánkat (valamelyik képre kattintva nyílik), és ha Kalocsa közelében jártok, ne mulasszátok el meglátogatni a vasútállomást sem! Az állomásépület ipari műemlék, előzetes bejelentkezéssel látogatható. Ezt a számot kell hívni: +36300748989, de tapasztalataink szerint az állomási biztonsági személyzet nagyon kedves, és akár soron kívül is beengedi az arra járót. A pingálás hungarikumát nemcsak a vasútállomás őrzi, Kalocsa néhány másik közintézménye is ki van pingálva, így a városháza és a könyvtár is.
