Éppen delet harangoznak, amikor megállunk az impozáns látványt nyújtó Szent Jakab-templom mellett. Falai tövében, egy levélkupacon kiscica heverészik, és még a nap is kisüt, így igazán idilli hangulatban csodálhatjuk meg az egyébként rendkívüli építményt. A templom déli tornyában négy harang található – tudjuk meg vezetőnktől, Nagy Ildikótól, aki, úgy tűnik, a templom minden kis szegletét és kövét ismeri. Ilyenkor, délben a 8 mázsás Hősök harangja szól, nála eggyel kisebb a 4 mázsás Jakab-harang, és van még kettő, a 2,5 mázsás Mária-harang, illetve a 60 kilós lélekharang, amelyet akkor szólaltatnak meg, ha valaki elhunyt a településen.

Szinte hihetetlen, hogy a templomot az 1100-as évek közepén kezdték építeni a település legmagasabb pontján a kolostorral együtt, amelynek ma már csak egy része látható. Ebben az épületben van most a látogatóközpont a jegypénztárral, ezért ha a templomot szeretnénk megnézni, először ide kell betérnünk.

1206-ra már minden állt itt, a templom, a kolostor, a kerengő, középen szökőkúttal, ahogy a többi bencés rendi apátságnál. Az épületegyüttes első írásos említése 1208-ból származik.

Odakint is titkokat rejt

Fertőrákos kőfejtőjéből származnak azok a jókora mészkőtömbök, amelyekből megépítették a templomot. Ha kicsit közelebbről megnézzük, érdekes dolgot vehetünk észre: a kő telis-tele van fosszíliákkal, megkövesedett csigákkal és kagylókkal. Az is látható, hogy a tömbök színe nem egyforma, vannak egészen fehér, sárgásbarna és pirosas darabok is. Utóbbi annak köszönhető, hogy némi bauxit is keveredett a mészkőbe, mert ezt már nagyon mélyről bányászták.

Ha még tovább vizsgálódunk, fura vésésekre is felfigyelhetünk a kövekben: fordított A és M, fektetett S és T, nyilak és hasonlók bukkannak fel itt-ott. A jelenség nem egyedi. A különös jeleket maguk az építők hagyták ott: a kőfaragók kézjeleit fedezhetjük fel bennük, és az is kiderül belőlük, hogy miként illeszkednek össze a kövek. És még mindig van mit nézni kint: nem hagyhatjuk ki a „legfontosabbat”, amire már a címben is utaltam.

A másik oldalon lenne a párja, de hiányzik, látszik, hogy azon a helyen javításra volt szükség. Azt mondják, az az angyal útra kelt, és mindig annak segít, aki éppen bajban van, és fohászkodik hozzá.

A főkapun is találunk kőarcokat a díszes ornamentika mellett. Az egyik a gazdag kegyúri családból származó építtetőt, a másik pedig az apátot szimbolizálja. Ha felnézünk, egy kronogrammát is felfedezhetünk, azaz szavakba rejtett római évszámot. „Íme, megújultam, és az épség megadatott nékem” – szól a latin felirat, amely az 1879-es évszámot rejti. Ezekben az években esett át a templom egy hatalmas renováláson, ezzel az első restaurált műemlék lett Magyarországon.

Mielőtt belépünk a templomba, még egy utolsó dolog: mindkét bejárat előtt egy fésűkagyló alakú jelzést vehetünk észre a földön. Ez nem más, mint az El Camino jele, a lébényi templom ugyanis a világhírű zarándoklat egyik magyarországi állomása.

A juhokból lett templom

Belépve ne számítsunk hatalmas freskókra és aranyozásra: egy egyszerű középkori, román stílusú kőtemplomban járunk, amelyben díszítések nincsenek, és belül is kissé erődszerű. Ezt az érzést fokozzák a kis méretű, lőrésszerű ablakok. A templom nagyon masszív, nem véletlenül. Ugyan vagy 600 évig csak a szerzeteseknek volt szabad belépni ide, veszély esetén, például ha jöttek a tatárok vagy a törökök, kivételt tettek, itt húzta meg magát a lakosság is. A belső tér puritánsága ellenére mégis lélegzetelállító, pontosan azért, mert tudjuk, ugyanezek a falak vették körbe a betérőt 800 évvel ezelőtt is.

És hogy mi történt akkor? A legenda szerint réges-régen élt itt egy kis szerzetesi közösség, amelynek tagjai szerettek volna Isten dicsőségére egy hatalmas templomot építeni, de nem volt rá pénzük. A közösség vezetője egy nap elhatározta, hogy felkerekedik, és mindenképpen szerez segítséget, valamilyen támogatást, pénzt vagy köveket, hogy méltó helyen tudják dicsérni a jóistent. Sokáig úton volt, és amikor visszatért, nem köveket és nem is adományt hozott, hanem egy jókora juhnyájat.

A rend tagjai kétkedve nézték: mit kezdjenek ezzel a sok birkával, hogyan lesz ebből templomuk? Vezetőjük erre azt mondta: „Ne legyünk hitetlenek, a jóisten biztosan segít rajtunk, imádkozzunk egész éjszaka!” Így is tettek, de előtte még kihajtották a juhnyájat a dombtetőre. A juhok elfeküdtek, szunyókáltak, a szerzetesek pedig egész éjjel áhítatosan imádkoztak és énekeltek. Reggel felnéznek a dombra, és mit látnak? A juhokból hatalmas kövek lettek. Ezekből építették fel a templomot.

A valóság, ahogy az már lenni szokott, ennél sokkal kevésbé izgalmas. A templomot egy testvérpár építtette, akik a Győr nemzetségbeli lovagok leszármazottai voltak. Temetkezési helyet szerettek volna maguknak (feltételezhetően ma is ott nyugszanak az oltárok alatt), illetve azt akarták, hogy legyen, aki a lelki üdvükért imádkozik, ezért a bencésekre hagyták a kolostor és a templom működtetését.

Pusztít a török és a tűzvész

A rend jó háromszáz évig éldegélt itt békében. 1529-ben aztán erre halad Bécs felé a törökök, akik felgyújtják a templomot, lerombolják a kolostort, a szerzetesek pedig Pannonhalmára menekülnek. Egy ideig üresen, tető nélkül áll a lébényi templom, mígnem egy nap olasz munkások érkeznek, hogy elhordják köveit a győri vár megerősítéséhez. Amikor azonban meglátják a még mindig mutatós épületet, az olaszok megtagadják a munkát, és azt mondják, bíznak abban, hogy egyszer még valaki helyreállítja.

Így is történik: 1631-ben a győri jezsuiták kerülnek ide, akik megkapják az apátsághoz tartozó birtokokat is, majd azok hasznából rendbe teszik a templomot. Visszaépítik téglából az északi tornyot (ezt láthatjuk ma is) és a tetőzetet, valamint helyrepofozzák a romos kolostort is, legalábbis akkora részét, amekkorára szükségük volt. Jön megint a török, ismét rombol, a jezsuiták pedig megint rendbe hozzák az épületegyüttest.

A szerzetesek 1773-ban hagyják el Lébényt, amikorra már tudni lehetett, hogy hamarosan érkezik a császári rendelet, amely feloszlatja a rendjüket. Ezután a templom jó ideig üresen áll.

Történetének azonban itt még nincs vége. 1841-ben hatalmas tűzvész pusztít Lébényben, amely valószínűsíthetően egy lakóházból eredt. Betör a templom faajtaján is, és mindent elpusztít, ami fából volt a belső térben. Nagy felújításra van szükség, amelyet először adományokból finanszíroznak. Ekkor készül el az egyedülálló szárnyas oltár és a szószék is, 1872 után pedig megemelik a tornyokat, új sisakokat kapnak, vízköpőket helyeznek el rajtuk. Végül a műemlékvédelem is bekapcsolódik a felújításba. Azóta a templomot nem érte nagy pusztítás, szerencsére a második világháborúra is csak néhány golyónyom és az egyik torony kisebb sérülése emlékeztet.

Mi a közös a Szent Jakab-templomban és a Notre-Dame-ban?

Bár a templom puritán belül, érdekességeket azért bőven láthatunk idebent.

Hasonlókat inkább a Felvidéken és Erdélyben meg persze Németországban láthatunk. Közepén a templom védőszentje, Szent Jakab apostol áll, az első apostol, aki vértanúhalált halt Krisztusért.

És hogy mi köze van a kagylókhoz? A történet úgy szól, hogy földi maradványait hívei méltó helyen szerették volna eltemetni, ezért csónakba ültek vele, de a spanyolországi partoknál hajótörést szenvedtek. Ők megúszták, de a test eltűnt. Imádkozni kezdtek, mire kisebb vihar támadt, és Jakab apostol földi maradványait kidobta a víz, ruháján rengeteg fésűkagylóval. A szárnyas oltárt egyébként hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetekor bezárják, majd 40 nap múlva, húsvétkor nyitják ki. Még egy érdekesség az oltárral kapcsolatban: úgy tájolták, hogy július 25-én, Szent Jakab napján a nap délután pont az ő alakját világítsa meg.

A templom orgonája szintén kivételes, formája az épületét követi. A rózsaablakban Szent Mihályt láthatjuk, a kétoldali, kisebb ablaküvegek szenteket ábrázolnak, egyik oldalon a nők, másikon a férfiak sorakoznak. Ebből egyből lehet tudni, hogy a nők és a férfiak a templom mely oldalán ülhettek le, régebben ugyanis nem keveredett a két nem egymással a szentmiséken. A hatvanas évek elejéig egészen máshogyan festett egy mise, mint ma: latinul tartották, és a pap háttal állt a híveknek.

A jobb oldali mellékhajóban Mária-oltár, a bal oldaliban Margit-oltár található, ez utóbbi annak a kis templomnak az emlékét őrzi, amely valaha szintén a településen állt. Antiochiai Szent Margitról valószínűleg kevesen hallottak. A lány 300 körül élt Antiochiában, a mai Törökország területén, egy pogány pap lánya volt, de anyja meghalt, ezért egy keresztény dajka nevelte a saját hite szerint. 15 éves volt, amikor bárányt legeltetett a barátnőivel. Arra járt egy római elöljáró, akinek nagyon megtetszett, feleségül akarta venni. Azt szerette volna, hogy Margit tagadja meg a hitét, ám mivel ezt a lány nem volt hajlandó megtenni, börtönbe zárta, ahol válogatott kínzásoknak vetette alá. Mivel nem sikerült megtörnie, végül lefejeztette, így vértanúhalált halt a hitéért. Lába alatt egy sárkány fekszik a templomban látható szobron: állítólag a gonosz sárkány formájában környékezte meg, hogy meggyőzze, adja fel a hitét.

A sárkányábrázolás odakint is megjelenik vízköpők formájában, rá is kérdezek, mit keres ez a negatív szereplő egy ilyen áhítatos helyszínen. Természetesen erre is van magyarázat. Egy francia legenda szerint volt egyszer egy városka, mellette egy nagy tóval, amelyben egy sárkány élt. Ezzel még nem is lett volna gond, de mindennap fel kellett áldozni neki valakit, hogy ne bántsa a település lakóit. A püspök egy nap megelégelte a helyzetet, és ment, megküzdött a sárkánnyal. Sikerült levágnia a fejét, majd kitűzte a templom tetejére, ezzel hirdetve, hogy legyőztük a gonoszt, a templom pedig egy biztonságos hely. Így kerülnek a csúf szörnyek Isten házára, a lébényi templomra ugyanúgy, mint a párizsi Notre-Dame-ra.

A cikk a Turista Magazin 2022. december - 2023. januári számában jelent meg.