Advent idején még az is készít süteményt, aki egyébként nem szokott. Ajánlunk néhány gyorsan elkészíthető, finom, mutatós, jól variálható és sokáig elálló édességet, amit akár az adventi naptárban is elrejthetsz.
Az ünnepre hangolódáshoz nem csak az adventi koszorú elkészítése vagy a dekorálás tartozik hozzá, hanem a vendégváró aprósütik is.
A legtöbb adventi és karácsonyi aprósüteményben felfedezhetjük a téli időszak és az ünnep jellegzetes ízeit, a fahéjat, a szegfűszeget, a gyömbért, a vaníliát, de naranccsal, dióval, mandulával, pisztáciával is feldobhatjuk az édességeket. A legtöbbet előre le lehet gyártani, hiszen jó „tulajdonságaik”, hogy napokkal a sütés után sem veszítenek a vonzerejükből, sőt, napról napra finomabbak lesznek. Összegyűjtöttük nektek a kedvenceinket és a szerintünk legkapósabbakat.
A linzer mutatós és finom
A különféle linzerek – közülük is leginkább a lekváros – örök klasszikusai az ünnepi asztalnak. Nem véletlenül, egyszerűen elkészíthetők, ízletesek, omlósak, és nem utolsósorban remekül mutatnak a karácsonyi sütis tálon. A linzert megszórhatjuk egy kis porcukorral kevert durvára vágott dióval.
Egy szépen dekorált mézeskaláccsal nem lőhetünk mellé. Ráadásul a díszítésnél akár a gyerekeket is bevethetjük. Sőt, a cukormáz ráhelyezésénél végre kiélhetjük alkotói fantáziánkat: kézműves-foglalkozás és sütigyár egyszerre. Nagy-nagy előnye ennek az ünnepi sütinek, hogy sokáig friss marad.
Kreatív finomság a mézeskalács
Az adventi és karácsonyi aprósütik jolly jokere a bármikor bevethető, egyszerűen összedobható és jól variálható habcsók vagy habkarika. Édes, porhanyós finomság, amely szinte elolvad a szádban. A friss tojásfehérjéből és cukorból készült sütihez ételfestéket, kókuszreszeléket is keverhetsz, de feldobhatod a tetejét dekorcukorral is.
Habcsók: dekoratív és egyszerű elkészíteni
Az adventi időszak egyik kedvelt finomsága a hókifli, amely számos változatban készülhet. Van töltetlen és töltött: lekváros, diós, mákos és krémes. Vigyázat! Elkészítése után minden nappal csak egyre finomabb lesz. És ez az a porcukorral hintett, omlós, ellenállhatatlan aprósüti, amelyből mindig fér belénk még egy, mindegy mennyit ettünk már belőle. Nevét állítólag félhold alakja miatt kapta.
A cukormázba vagy csokiba burkolt, puha, fűszeres mézes puszedli kihagyhatatlan adventi finomság. Már a neve is cuki és ínycsiklandó. A dundi puszedlikből sokféle változat készülhet: lekváros, mogyoróval, kókusszal szórt, csokis vagy vaníliás bevonatú, és persze natúr. Aki édes nassolnivalót keres az ünnepekre ropogós külsővel, puha belső állaggal, az meg is találta a neki való süteményt, mert erre a hetekig is elálló, pihe-puha édességre nehezen mond bárki is nemet. Megértjük, miért.