Törökország keleti csücskében, az iráni határ közelében vágtunk bele egy élményteli kalandba, hogy megcsodáljuk a télen-nyáron hósapkával borított Ararát hegyet, és felfedezzük a vulkáni táj természeti és történelmi látnivalóit.
Törökország legmagasabb hegye, az Ararát, vagy ahogy a helyiek hívják, az Ağrı Dağı nem egy, hanem két csúccsal is büszkélkedik. A nagyobbik 5137 méteres, de a Kis-Ararát sem marad el tőle nagyon a maga 3896 méterével. Egy aktív, alvó vulkánról van szó, ami a 14. században tört ki utoljára. A főcsúcs profi mászótudás nélkül is meghódítható: egy átlagos kondiban levő ember nehézségek nélkül felkapaszkodhat egy háromnapos túra keretében.
Az Ararátot számos legenda lengi körbe. Ezek közül a legismertebb a Bibliából Noé és az özönvíz története: Noé összegyűjtötte a világ állatait, és a maga által épített bárkába terelte őket, mielőtt Isten esőt bocsátott volna a Földre. Miután a mindent ellepő áradatban az összes élőlény elpusztult, elállt az eső, a víz lassan apadni kezdett, és a hajó az Ararát csúcsán feneklett meg. Amint a kiengedett galamb a zöld ággal visszatért a fedélzetre, Noé szabadon engedte az állatokat, és új élet kezdődött. Ezért is mondják, erre a helyre, hogy az emberiség bölcsője, Noéra pedig, hogy minden ma létező ember üknagyapja.
Na de hol lehet a bárka?
Az embereket persze mindig is foglalkoztatta, hogy vajon lehet-e bizonyítani az özönvíz vagy a bárka létezését. Próbálkozások szép számmal születtek: volt, aki egy Ararát-hegyen talált fadarabról állította, hogy a bárka része lehetett, mások arra esküdtek, hogy a hajó még most is a hegycsúcson, a gleccsersapka alatt rejtőzik. És persze rengetegen terjesztettek szándékosan hamis információkat a hírnév érdekében.
Mi a Durupinar Noah’s Ark Visitor Center aprócska látogatóközpontjában, a hegy csúcsától 16 kilométernyire kutattunk az igazság után. Az épületen belül megismerkedtünk Noé bárkájának történetével, és néhány bizonyítékkal, amik alapján arra lehet következtetni, hogy talán tényleg megtalálták az eredeti hajótestet.
Ahol most a látogatóközpont áll, 1959-ben a török légierő kapitánya, İlhan Durupınar számos légifotót készített a NATO területi feltérképezése során. Ekkor figyelt fel az egyik képen a különleges, csónak alakú formára, ami a megtévesztésig hasonlított a Bibliában leírt bárkára – így a török kormánnyal is megosztotta felfedezését. A világban nagy port kavart a Life magazin 1960-ban lehozott cikke, ezzel a címmel: „Noé bárkája? Csónakszerű forma látható az Ararát közelében”. Eközben egy kutatócsoport átvizsgálta az érintett területet,
de csak természeti képződményeket találtak.
A helyszínt 1977-ben Ron Wyatt régész, kutató és felfedező vizsgálta meg újra, aki megszállottan hitte, hogy a szkeptikusok tévednek, és tényleg Noé bárkája van itt. A témát újra felkapták, számos régész érkezett a területre. Ekkor állapították meg azt is, hogy a talált forma méretei pontosan megegyeznek a Bibliában leírtakkal. A geológusok viszont azt állították, hogy közönséges limonit és magnetit vulkáni kőzet látható a hegyoldalban, és a csónakszerű alak mindössze véletlen egybeesés.
A talányt azóta is vizsgálják. Mi is alaposan szemügyre vettük a helyszínt: kisétáltunk a közeli domboldalra, ahonnan szinte karnyújtásnyira volt a hajótestszerű forma, mellette békésen legelésztek a birkák. Ha rápillantotok a fotóra, ti is elmélázhattok azon, hogy vajon a történészeknek vagy a geológusoknak lehet-e igaza…
Karavánszeráj a selyemúton
Az Ararát lábánál számtalan történelmi látnivaló sorakozik, amiket megéri útba ejteni. Doğubayazıt peremén ilyen például a néhai selyemút egyik állomása, az Ishak Paşha karavánszeráj óriási, 7600 négyzetméteres épületegyüttese. Az egészet úgy kell elképzelni, mint manapság egy átutazóknak fenntartott, óriási hotelt. A kereskedők karavánjai Kínából Indián át vándoroltak régen portékáikkal Isztambul felé, majd a messzi Európába. Az utazók átlagosan 50 kilométert tettek meg egy nap alatt, ezért nagyjából ilyen távolságra építették egymástól a szerájokat, ahol a fáradt vándorok általában 2-3 napig pihentek, ettek-ittak, miközben az állataik és értékeik itt biztonságban voltak, majd feltöltődve indultak tovább.
Az épület alapkövét 1685-ben tették le, majd a munkálatok közel 100 éven át folytak. Majdnem 200 éven át a régió közigazgatási központjaként működött. A 19. században igencsak megtépázta előbb az 1840-es földrengés, majd az oroszok és a törökök közt dúló háború (1877-78), végül az I. világháború. A kissé hányattatott sors után 1992-ben helyreállították, 2000-ben pedig felkerült az UNESCO világörökségi listájára. A valaha többszintes komplexumból napjainkra csak egy emelet maradt meg.
Találunk itt 300 éves, ma is működő vízvezetéket. Akár kortyolhatunk is a hegyek közül érkező, hideg, kristálytiszta vízből, de az igazi szenzáció nem ez, hanem hogy a vezeték egy ágán víz helyett frissen fejt tej csordogált. A hegyekben lakók ugyanis a megfejt állatok tejét egy csatornába töltötték, ami így lecsorgott egészen a szerájig.
Érdekes az épület biztonsági rendszere is: az oldalról nyíló szoba őrei árgus szemekkel figyelték a szerájon kívüli és a betérő embereket. A komplexum létrehozásakor kialakítottak egy titkos folyosót, amin keresztül a biztonságiak a fontos, előkelő, amolyan „VIP vendégeket” és a bűnözőket feltűnés nélkül az épület belsejébe tudták juttatni. A gyanús alakokat alapos vizsgálatnak vetették alá, majd egy bizottság ítéletet hozott felettük. Akit elítéltek, nem szabadult többé az épület falai közül: az ablaktalan, sötét, nyirkos zárkába vetették, ahonnan nem volt kiút. Érdemes lesétálni a meredek lépcsősoron erre a hideglelős helyre.
A férfiak számára fenntartott lakrész egy különleges kialakítású termet rejt, amit az előkelő vendégek és titkos tanácskozások számára tartottak fenn. Ezen a helyen étellel-itallal kínálták a vendégeket, akik csodálkozva vették tudomásul, hogy abban a pillanatban, ahogy kiürül a tányérjuk vagy poharuk, megjelenik egy szolgáló, és hozza a következő fogást vagy újratölti a poharat. Ennek a gördülékeny kiszolgálásnak az volt a trükkje, hogy a falakon jóval a szemmagasság felett ferde tükröket helyeztek el. A felső részen, a tükrökkel átellenes oldalon a kiszolgáló személyzet felülnézetből átlátta az egész teret, így tudták, melyik vendégnek mire van szüksége. A felszolgálók jellemzően süket emberek voltak, mivel fontos tanácskozások, üzleti titkok is elhangzottak itt; megszólalniuk sem volt szabad.
Az óriási épületkolosszus annyi érdekességet tartogat, hogy bejárására fél nap is kevés.
Találunk itt mecsetet, sírboltot, de végigvonulhatunk a nők számára fenntartott háremen is,
ami 15 szobával, konyhával, török stílusú fürdővel, díszteremmel, kerttel, külön fűtési rendszerrel rendelkezett. Megnézhetjük a korabeli guggolós illemhelyet, aminek a kivezető nyílása az elhasznált vizet is gyűjtő vezetékbe csatlakozott, vagy rácsodálkozhatunk a megbontott falrészletet szemlélve a központi fűtésre, ahol a keskeny csatornákban áramoltatták a forró vízgőzt. Ügyes építészeti trükköt fedezhetünk fel a tanításra szánt helyiség igen alacsony ajtajában: így érték el, hogy a belépő akarva vagy akaratlanul is meghajoljon a tudomány, valamint a tanítók előtt.
Fegyverek, vulkánok
Utazás közben is számtalan érdekességbe botlottunk. Igen közel jártunk Iránhoz, így a hegytetőket sűrűn díszítették a határvonalat védelmező, apró épületek. Az út mentén is gombamód megsokasodtak az ellenőrző állomások, ahol a terepszínbe öltözött, állig felfegyverzett katonák minden egyes autót megállítottak és átvizsgáltak.
A legmeghökkentőbb látványt nehéz volt megfejteni: első pillantásra úgy tűnt, mintha fekete színű, óriási jégtáblák torlódtak volna fel mellettünk. Ez a táblaszerűen összetöredezett kőzet a Tendürek-hegy kétcsúcsú pajzsvulkánjának a szétterülő lávája, ami nagyjából 650 négyzetkilométernyi területet borít be a lapos tájon. A napjainkban is aktív vulkán legutoljára 1855-ben tört ki, azóta csak gőzök és gázok távoznak folyamatosan a kürtőből. Manapság sok ember él a vulkán közelében létrejött településeken, akiknek az élete egy kitörés esetén komoly veszélyben forogna. Szerencsére úgy vélik, hogy a vulkán életében nyugalmi állapot jön a jövőben.
A környék egyéb kincsei
A szeráj közelében más felfedeznivaló is akad. Fellépcsőzhetünk a 3000 éves urartui erődhöz, és megtekinthetjük az egyik leglátogatottabb síremléket, a híres költő és tudós Ahmed-i Hani türbéjét. A sír melletti mecsetbe lépve az imakönyvet olvasó, imádkozó vagy elmélkedő hívek között meghitt hangulat árad. A hosszabb, zárt ruházat itt kötelező, a nőknek a vállukat és a hajukat el kell takarniuk egy kendővel, amit a bejáratnál kölcsönbe kapunk a látogatás idejére.
Érdemes az út mentén épített, viszonylag új múzeumot is megkeresni, ami az Eski Bayezid Evi nevet viseli. Speciális helyre épült: innen egyszerre látható az Ararát-hegy, valamint az Ishak pasa palace épülete. A helyi, tradicionális, növényi rostokból és földből épített házban élethű viaszfigurák elevenítik fel a régi itteni falusi élet mozzanatait, a házak berendezését, a férfiak és a nők különféle feladatait, a helyi népviseletet, vagy hogy ezek az egyszerű népek mennyire alaposan ismerték a különféle gyógynövényeket, amikkel számos betegségek űztek el.
Magunk előtt láthatjuk azt a metamorfózist is, ahogy egy háromnapos rituálé keretében a lányból asszony lesz. A lányok napjainkban is így házasodnak Törökországban:
az ara első nap az általa legjobban kedvelt színbe, második napon fehér ruhába öltözik, majd a harmadikon a szülői háztól búcsút véve összeköltözik a férjével.
Az egyik jelenet helyi legendát, szomorú szerelmi tragédiát dolgoz fel. A történet szerint a gazdag kereskedő lánya beleszeret egy egyszerű pásztorfiúba. Az ifjak engedélyt kérnek a házasságra, ám az apa teljesen kikel magából. Rafinált feltételt szab a fiataloknak, kijátszva őket, méghozzá úgy, hogy kihívja a pásztort egy sakkjátszmára. Abban az esetben, ha a fiú győz, áldását adja a frigyre – ha viszont veszít, akkor a lánynak hozzá kell mennie egy öreg, módos kereskedőhöz.
Ott csöppenünk bele a jelenetbe, amikor a sakkparti zajlik; a játékban rutinos, a lánya kívánságát semmibe vevő apa magabiztosan nézi a sakktáblát, amit persze jól ismer, és közben szánalommal tekint a vele szemben ülő pásztorra, aki a szabályokat is alig tudja. A sakkozókat egy elfüggönyözött sarokból, szomorú arccal figyeli a gyönyörű lány, akinek a tekintetéből már kiolvasható, hogy soha többet nem lehet a szerelmével. A háttérben meghúzódó görbe, pocakos figura, a gazdag kereskedő alig várja, hogy elnyerje a jutalmát. A történet vége tragikus: a pásztorfiú veszít, börtönbe kerül, a lány pedig nem hajlandó hozzámenni egy nála sokkal idősebb idegenhez, így véget vet az életének.
