A kéktúra 8. szakaszának végén nem csak Zircen barangoltunk egy jót, hazafelé még Hajmáskérre is beugrottunk. Rózsaszínben úszó barokk pompa, középkori térképészet, virágok kavalkádja és szellemek járta egykori katonai bázis tette élménydússá a napot.
Barátom autóval jött le Budapestről, így szabadabban mozogtunk, Zirc után még egy kis kitérő is belefért hazafelé. Én délelőtt érkeztem be Zircre Borzavár felől. A találkozót az apátság előtt beszéltük meg, így evidens volt, hogy ennek a megtekintésével kezdünk.
Zirc első említése 1199-ből való, de már korábban is állt itt egy udvarház, tehát a település még ennél is régebbinek tekinthető. 1182-ben alapították meg a ciszterci szerzetesek apátságát, III. Béla uralkodásának idején. Torony nélküli templomuk és kolostoruk Imre király uralma alatt, a 12-13. század fordulóján épült fel. Ez a török háborúk után lakatlanná vált. A középkori, már romos apátságot 1712-ben lebontották (az út mellett, a Szent Imre szobornál még fellelhetők a maradványai), Zircre német családokat telepítettek be. Az apátság 1814-ben önállóvá vált, és a hazai ciszterciták központja lett.
A ma is álló templom 1738-53 között épült fel barokk stílusban, a torony a következő évre készült el. Belső berendezése még több évtizedig elhúzódott. Ezután következett az apátság új épületeinek felhúzása. 1727-32 között a templom melletti kisebb szárny épült fel, majd 1841-re a nagyobbik. A rendház klasszicista homlokzata 1847-re készült el. Itt található az 1820-30 között épült, több tízezer kötetnek otthont adó könyvtár.
Az 1982-ben basilica minor rangot elnyert templom, azaz immár bazilika felújítását 2005-re fejezték be. Nem egyszerű újrafestésről volt szó: az első, világos rózsaszínekben pompázó, életvidámabb barokk falfestéseket állították helyre, amelyet egy későbbi, jóval komorabb hangulatú festés váltott fel annak idején.
Ottjártunkkor a Bakonyi Természettudományi Múzeum nem volt nyitva, így azt ki kellett hagynunk, de az apátság épületében így is el tudtunk tölteni még némi időt. A lépcsőház a klasszicizmus jegyeit hordozza magán, a lépcső karjai által körbeölelt tér alján található őskori orrszarvúcsontváz pedig a purhabbal kombinált csavarozás jegyeit.
A legfelső emeleten, vezetéssel látogatható a könyvtár, amelynek mindkét terme csodaszép. 1815-ben már 2135 művet soroltak fel, de a könyvtár állománya csak ezután indult nagy növekedésnek, amikor is a jezsuita rend feloszlatása után a ciszterciek oktatási feladatokat vettek át. 1857-ben költöztették át a könyvállományt a pazar berendezésű nagyterembe.
A második világháborúban egy vadászrepülő ütközött a terem sarkába, így a boltíves tető beomlott, a belső berendezés is megsérült. Ennek emlékét őrzi ma is a mennyezet: a bal felén valóban domborműves az eredeti kialakítás, a jobb felén viszont a festés csak utal az eredeti állapotra. Szellemes helyreállítási megoldás, tetszik.
A szerzetesek élete 1950-ben ellehetetlenült, de a könyvtár értékeit sikerült átmenteni, 1953 óta az Országos Széchenyi Könyvtárhoz tartozik. A földgömb 1645-48 körül készülhetett Amszterdamban, átmérője 68 cm. Érdekességét az adja, hogy a készítői, Willem J. Blaeu, Joan Blaeu és Cornelis Blaeu már Ausztráliát (Új-Hollandiát) is feltüntették rajta. Az már csak később derült ki, hogy az akkori felfedezők nem is Ausztráliában jártak, csupán Új-Zélandig jutottak el. Pech. Nekem ennél is érdekesebb volt Európa korabeli elnagyolt, bumfordi ábrázolása - nézzük csak meg azt az olasz csizmát.
Ebéd után egy könnyű séta következett az arborétumban, bár az idő elég borús volt. Azért néha kisütött a nap is, úgyhogy egy-két jó fotó azért elkészülhetett a vidám kis virágok között. Áprilisban és májusban érdemes beljebb is sétálni, elképesztő mennyiségű medvehagyma lepi el ilyenkor a területet. Az arborétumba annak is ajánlott ellátogatnia, aki korábban már járt ott, mert 2012-ben nagy felújításon esett át. Megújult az infrastruktúra (pl. a tó és a környezete), és a növényállomány egy része is.
Az arborétum után még maradt időnk hazafelé egy megállóra. Mivel nem vettem autópálya-matricát, ezért úgyis a kisebb utakon kellett haladni, így aztán az volt az ötletem, hogy álljunk meg egy időre Hajmáskéren. Már régóta szerepelt a bakancslistámon a hatalmas, egykori laktanya. A program még ingyenes is volt, bár „a belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan”, mivel egy omladozó romban sétálgatni nem éppen veszélytelen. De győzött az izgalom.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb tüzérkaszárnyáját 1911-ben adták át. A komplexum egészen 1990-ig folyamatosan katonai célokat szolgált. Története egészen a 19. század utolsó harmadáig nyúlik vissza, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia több lépésben is fejlesztette haderejét, elsősorban elavultnak mondható tüzérségét. Bécs 1901-ben vette meg Hajmáskéren a több mint 5000 hektáros területet, és hamarosan óriási építkezésbe fogtak a falu végében. Saját tórendszerrel, épületek tucatjaival alakult ki a katonaváros.
A főbejárat oldalt, egy egyemelet magas, közepén nagy kapuval felszerelt épületben volt. Három lovardája több, mint 1000 ló befogadására volt alkalmas. A tiszti épületben működik ma a Gábor Áron Általános Iskola. Ezeken felül is hihetetlen felszereltséggel bírt a laktanya: saját áramellátása, színháza, léghajócsarnoka, vágóhídja, jéggyára, kórháza, lőszerraktára és ágyú- és kocsiszínjei voltak. Még saját pénznemet is bevezettek a katonák számára. Több, mint 60 épületet emeltek, köztük még saját kisvasút is közlekedett. Bár az építkezésekkel 1909-re már végeztek, az ünnepélyes átadásra csak 1911-ben került sor. Az első világháború alatt 15 ezer hadifoglyot is itt szállásoltak el. Később, a fehérterror idején politikai foglyok váltották fel őket. A Kádár-érában a szovjet hadseregé lett, akik a rendszerváltás után elhagyták ezt a laktanyát is. Lassan három évtizede omlik, romlik a hatalmas épületegyüttes. A kastélyszerűen, historizáló stílusú parancsnoksági épületet mi is megnéztük.
Papp Géza - kektura.blog.hu
