Hiába hömpölyög keresztül Budapesten a Duna, kevés olyan hely van, ahol lemehetünk a partjára, hogy közvetlenül találkozzunk a folyóval, főleg annak közel természetes közegében. Dél-Buda az egyik ilyen hely.
A főváros XXII. kerületében, Budafok-Tétényben járunk, amely 1950-ben jött létre a korábbi Budafok város, valamint két község, Nagytétény és Budatétény összevonásával. Az alapvetően kertvárosias jellegű dél-budai kerületnek számos természeti és kultúrtörténeti értéke van, a Tétényi-fennsíktól kezdve a borkultúrával összefüggő látnivalókon át az egykori kőbányákból kialakult, szerteágazó pincerendszerig. Mi ezúttal a kerület meglepően vadregényes Duna-parti részét járjuk be.
Kastély a város szélén
Sétánkat a város szélén, a nagytétényi kastélynál kezdjük, amely sajnos felújítási munkálatok miatt egy ideje már nem látogatható.
A Száraz–Rudnyánszky-kastélyt azonban kívülről is érdemes megnézni, mert nagyon szép, bár most már ezt is csak a vaskapun kívülről tudjuk megtenni.
A kastély helyén már a római időkben is állt egy villa, annak romjain építtette fel a 13. században gótikus várkastélyát a terület akkori birtokosa, a Tétényi család.
Az ezt követő századokban a birtok többször gazdát cserélt, a 18. században Száraz György királyi személynökhöz került, ő kezdte meg a mostani kastély építtetését. Halála után lánya, Száraz Julianna és férje, Rudnyánszky József lett az új birtokos, ők építtették át a barokk kastélyt a jelenleg is látható főúri rezidenciává. Az építésre azonban ráment a vagyonuk, és mire minden elkészült, csődbe mentek.
Száraz Julianna halála után a kastélyt három részre osztották, a központi részt Szentgyörgyi Horváth Zsigmond testőr, udvari tanácsnok kapta meg. Az ő unokája volt Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, aki 1847-ben itt született, egy elszegényedő grófi család ötödik gyermekeként. Hugonnai Vilma még egy olyan korban élt, amikor egyáltalán nem nézték jó szemmel, ha egy nő orvos szeretett volna lenni. És hiába végezte el – akkor már anyaként és feleségként – a Zürichi Egyetemet, 1880-ban, diplomával a kezében sem kellett itthon orvosnak. Ami számára határozott cél és életfeladat volt, az az akkori viszonyok között inkább nevetséges bolondériának számított. Később bábaként dolgozott, majd hosszas próbálkozások és többszöri elutasítás után végül 1897-ben tehette le orvosi esküjét.
Hódok, tücskök, fülemülék
A kastélytól lesétálunk a Dunához, amit Hugonnai Vilma gyerekként még akadályok nélkül meg tudott tenni, hisz akkoriban a kastélykert egészen a folyóig elért. A parkot a Dunától 1965 és 1868 között választották el az ekkor épült déli vaspálya miatt. Hogy eljussunk a Dunához, nekünk ma már át kell mennünk a vasút és a 6-os út alatti gyalogos-aluljárón, onnan kiérve azonban már belevethetjük magunkat a folyó menti galériaerdőbe, és élvezhetjük a tágas Duna-rét látványát.
Persze, a forgalmas 6-os út zajos, az itt húzódó magasfeszültségű vezeték nem szép, de közelítsük meg a dolgot a másik oldalról, és örüljünk annak, hogy a fővárosban megmaradhatott még egyáltalán egy ilyen hely, ráadásul a tücskök és a fülemülék még az autóforgalmat is képesek túlharsogni.
A kastély mögött, a 6-os út és a Duna között található a helybeliek által csak Duna-rétnek nevezett hatalmas kaszálórét, ahol több értékes növényfaj él, például réti iszalag és ligeti csillagvirág, de érdemes megemlíteni a védett hüllőfajokat, a kockás és a rézsiklót is, amelyek szintén előfordulnak az itteni, Duna menti élőhelyeken.
A Duna több mint 8 km hosszan határolja a kerületet. A folyót innen a Hárosi-öbölig hol keskenyebb, hol szélesebb puhafás ligeterdő kíséri, ahol még láthatunk szép idős füzeket, őshonos fehér és fekete nyárfákat, ami ritkaságszámba megy ma már a főváros területén. Itt, a nagytétényi Duna-parton is idős fák között érünk le a partra.
Szemben a Csepel-sziget és az égbe nyúló lakihegyi adótorony, de érdemes ezen a parton is körülnézni, ugyanis felfedezhetjük például a hódok jellegzetes rágásnyomait és fadöntéseit, sőt egyszer a közelben én nemcsak a nyomait, de magát az állatot is láttam már. Az eurázsiai hód utolsó magyarországi példányát 1854-ben ejtették el Ács község mellett. A faj visszatelepítése hazánk területére az 1990-es évek elején kezdődött meg. Jelenlegi elterjedése egyrészt a visszatelepített egyedeknek, másrészt a Duna, a Mura és a Rába mentén történt természetes visszatelepüléseknek köszönhető. Az országban ma már közel tízezres populáció lehet, míg a fővárosban több tucat példány élhet.
Az eredeti Campona
A Duna és a vele párhuzamosan futó utak mindig is fontos közlekedési útvonalat jelentettek. Míg most a nagytétényi Duna-partnál, a folyó kanyarulatában uszálykikötő van, mellette a szárazföldi és a vízi áruszállítás között kapcsolatot teremtő logisztikai központ épül, addig kétezer éve más módon volt érzékelhető a folyó menti közlekedési útvonal fontossága.
A Campona nevű római katonai tábor és az azt körülölelő település terült el itt, a birodalom pannóniai határvonalának ezen a pontján.
Az i. sz. 1. század végén Aquincumba egy nehézgyalogos-légiót telepítettek, ennek lovassegédcsapata kapott helyet az itt kialakított, kezdetben palánkvárral, később kőerőddel körülvett Camponában.
Az erődöt 322-ben megtámadták a szarmaták, seregeiket Nagy Konstantin császár személyes vezetésével győzték le, és ettől kezdve Campona megkapta a Victrix (ʼGyőzedelmesʼ) nevet. A tábor központja a kastély mögötti területen volt, de ennek nyomait ma már nem nagyon látni itt. A korábbi ásatások során azonban előkerültek értékes lelelek, például egy oltárkő, sírkövek, illetve egy komoly érmelelet, amely a tábor rejtekhelyre menekített tábori pénztára lehetett.
(Cikkünk megírása óta jelentős változások történtek, 2023. május 20-án a Campona Victrix – Győzedelmes Campona elnevezésű projekt keretében megnyitott a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti parkja és látogatóközpontja, amelyről mi is írtunk ebben a cikkben.)
Szigetek a folyó mentén
Ha elindulunk észak felé a parton, szinte végig erdei ösvényen a Hárosi-öbölig sétálhatunk, de ha inkább bringáznánk, akkor egy párhuzamos földúton, majd egy jelzett kerékpárúton tehetjük meg ugyanezt.
Innen egyébként – végig kerékpárúton tekerve – akár a belvárosig is mehetünk. Mindeközben persze tudatában vagyunk annak, hogy egy közel kétmilliós nagyvárosban kalandozunk, hisz előttünk az M0-s hídja ível át a folyó felett, szűnni nem akaró, tompa zajfelhőbe burkolózva. Ám egy idő után ez nem is annyira feltűnő, főleg ilyenkor tavasszal, nyár elején, amikor a madarak simán túlharsogják az autók zaját.
Sétánk során sárgarigók, fülemülék, őszapók és más énekesmadarak gyönyörű éneke, no meg harkályok kopácsolása kísér bennünket.
Az idillből a folyó mentén sajnos sokfelé látható szemét zökkent ki időről időre. Ennek egy részét a Duna hozza, majd viszi el, másik részét az ide kilátogató emberek hagyják itt. Szerintem az útvonal egyik legszebb és legvadregényesebb része a Kis-Háros-szigettel szemben fekvő partszakasz. A háborítatlan Kis-Háros-szigetet régebben Fácán-zátonynak nevezték, százötven évvel ezelőtt alakulhatott ki, valószínűleg a Háros-szigetről fűződhetett le. Növényzete is jól mutatja fiatal korát, az itt található ártéri erdő 40-50 éves lehet, és az itt felmért növényfajok száma is csak 60 körül van.
Katonáké volt, az élővilágé lett
Ha innen továbbhaladunk, rövid időre visszacsöppenünk a nagyvárosi „betonvalóságba”, át kell ugyanis kelnünk az M0-s autóút monumentális hídja alatt. A látvány szépnek nem mondható, érdekesnek azonban mindenképpen érdekes. Az ember apró törpének érzi magát a gigantikus híd alatt. Innen rátérhetünk a Hárosi-öböl mellett haladó kerékpár- és gyalogútra, de az öböl mellett is haladnak kis ösvények, ahol a vízparton ebben az időszakban több helyen láthatjuk a virágzó sárga nőszirmot.
A keskeny öböl a budai part és a Háros-sziget között húzódik. A Háros-sziget nevével ellentétben ma már csak félsziget, mert északi részét a folyó 1911-es szabályozásakor feltöltötték és a parthoz kapcsolták.
A terület a rajta található ártéri vadonnal egyedülálló természeti értéke a fővárosnak, ezért a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság fokozottan védett területe, ahová – kis túlzással – ember nem teheti be a lábát.
Korábban azonban a honvédség használta a szigetet, 1963-tól zárt katonai terület volt. Az egykori létesítmények nyomai ma is megvannak, a növényzet azonban lassan benő mindent, az épületek maradványait éppúgy, mint az itt maradt hulladékot. Mindezek mellett sajnos az áradó Dunával is sok szemét érkezik. S bár jó ideje nincs már itt az ember, a nyomai nagyon is jelen vannak még. Mindezek ellenére az, hogy létezhet egy évtizedek óta háborítatlan ártéri erdő a főváros területén, különösen nagy jelentőséggel bír.
A szigeten állt az utolsó Árpád-kori királyi monostor, amelyet először premontreiek laktak, majd később a pálosok kapták meg, de 1526-tól pusztulásnak indult, olyannyira, hogy a török idők után a visszatérő pálosok nem is itt, hanem Fejér megyében, Alcsút környékén keresték az egykori csúti monostor nyomait. Egyébként a Háros szóval a környéken gyakran találkozni, hisz nemcsak szigetek és egy öböl, de vasútállomás és utak is viselik ezt a nevet. Ez utóbbiak nemcsak a Dunán innen, de azon túl is. Merthogy Háros egy hajdani község volt a szemközti Csepel-szigeten. Ha korabeli térképeket nézeget az ember, a Háros-sziget századokkal ezelőtt valamivel közelebb feküdt a Csepel-szigethez, aztán a folyó felszínformáló munkája nyomán a sziget szépen lassan közelebb került a jobb parthoz, majd 1911-ben egy mesterséges toldással hozzá is kötötték. Így történt, hogy a sziget „átjött”, a név azonban ott is megmaradt.
Séta a Háros-sziget előszobájában
Ha szeretnénk képet kapni arról, milyen lehet a Háros-sziget „őserdeje”, a Hunyadi-szigeten van lehetőségünk erre, de ott is csak vezetett túra keretében, amelyet a helyi horgászegyesület szervez havonta pár alkalommal. A terület, amely szintén a Háros-szigeti Ártéri Erdő Természetvédelmi Terület része, ezeket a vezetett túrákat leszámítva nem látogatható.
Ez a sziget is félsziget már, és sokáig Mészáros-szigetnek hívták, mivel marhákat legeltettek itt. A területet hosszú ideig a hadsereg használta, 1928-tól hidász- és utászalakulatok állomásoztak itt. Ma is láthatók még az egykor itt húzódó szögesdrót oszlopai, a szomszédos telken álló régi épületekben pedig egykor a Horthy-lovarda, a későbbi Hunyadi János laktanya működött. A tanösvény elején különös katonai járművek és eszközök, például egy pontonhíd darabjai, valamint az egykori tiszti nyaralók is feltűnnek, amelyeket leszerelt híradós kocsikból alakítottak át.
A séta során megfigyelhetjük az ártéri erdők egyik tájképi jellegzetességét, a fátyolvegetációt vagy függőavart.
A név arra utal, hogy a fákra felfutó vadszőlőfajok, például a ritkább és őshonos ligeti szőlő vagy az idegenhonos parti szőlő fákat behálózó liánszövedéke úgy hullik alá a fák lombkoronájából, mint egy zöld függöny.
Bor, pezsgő, barlanglakás
Bár mostani sétánkon végig a Duna-parton maradtunk, érdemes a kerület belső részeit is felfedezni, hogy Dél-Buda nagy hagyományokra visszatekintő és ma is virágzó bor- és pezsgőkultúráját is megismerjük.
Budafokon például – akár egy borkóstoló keretében – bejárhatjuk Európa egyik legnagyobb pincerendszerének egy részét, a Törley-látogatóközpontban megismerhetjük a Törley család történetét, beleshetünk a pezsgőkészítés folyamatába, de az utolsó budafoki barlanglakást is megnézhetjük, ahol még a múlt század hatvanas éveiben is laktak.
Budafokon – a hajdani Promontorban – a szőlőművelés mellett a másik fő tevékenységnek a kőbányászat számított. Az innen származó mészkövet felhasználták például az Országház és a városligeti Vajdahunyad vára építésekor is. A bányászatnak köszönhetően egy idő után aztán a Tétényi-fennsík Duna felőli, sziklás része tele lett üregekkel, olyanná vált, mint egy lyukas sajt. Az üregekbe később bányászcsaládok költöztek be, ezek egyikét mutatja be a budafoki Barlanglakás Emlékmúzeum.
Aki bejárta már a Duna-partot, de szívesen tenne még egy nagyobb is kirándulást a közelben, annak a Memento Park szomszédságában fekvő Tétényi-fennsík Természetvédelmi Területet ajánljuk, amelynek tájtörténetét, illetve a száraz, sziklás gyepekhez kötődő élővilágát egy tanösvény mutatja be.
Ha tömegközlekedéssel utaznál a nagytétényi kastélyhoz, akkor választhatod a 33-as és a 133-as buszt vagy a vonatot is. Előbbiekről a Petőfi Sándor utca (Kastélymúzeum) megállónál, utóbbiról a Kastélypark megállónál kell leszállni. Jöhetsz kerékpárral is, a belvárosból – a Kopaszi-gát érintésével – végig kerékpárúton, kijelölt kerékpársávon vagy kis forgalmú utakon tekerhetsz.
A Hunyadi-sziget vezetett túráival kapcsolatban a Honvéd Horgászegyesületet kell keresni. Érdeklődni és a túrára jelentkezni hétköznap délelőttönként a +36-1/226-0044 telefonszámon lehet. A túrák május első hétvégéjétől október utolsó hétvégéjéig szombaton délelőttönként indulnak. A túrára előzetes bejelentkezés szükséges.
A cikk a Turista Magazin 2021. júniusi számában jelent meg.
