Átkelés a Rovátkán - Avagy egy felejthetetlen hágótúra a Tátrában

A Magas-Tátrában ejtett minket rabul a havas csúcsok látványa, melyek azóta is minden évben visszahívnak minket. Az idő múlásával, és egyre több gyakorlattal a lábunkban újabb és újabb kihívásokat kerestünk, hogy még többet lássunk, tapasztaljunk ebből a kicsiny, ám sokszor mégis végtelennek tűnő tájból. A Rovátkán való átkelés volt számunkra az egyik legmeghatározóbb tátrai élmény, amely túrát leginkább olyanoknak ajánljuk, akik nem első alkalommal járnak sziklás terepen, valamint nem annyira tartanak a magasságtól.

Ha szereted az adrenalint, a Rovátka (Sedlo Prielom) legyen a következő természetjáró kalandod, ami garantáltan a kedvenc hágótúráid közé fog tartozni. Hasonlóan a legtöbb túrázóhoz, a 2288 méter magasan fekvő hágót mi is Tarajkáról (Hrebienok) indulva hódítottuk meg, érintve több tátrai látnivalót és nevezetességet. A Nagyszalóki-csúcs oldalában található túrabázisit Ótátrafüredről akár siklóval is elérhetjük, megspórolva legalább 40 percnyi kaptatót, ami nem utolsó szempont az előttük álló erőpróba szempontjából.

A Tarajkától a piros jelzés kezdetben széles és kényelmes úton, enyhe emelkedésben, majd némi lejtéssel vezet el a tarpataki elágazáshoz. Számtalanszor jártunk már erre, de a Tarpatak lezúduló kristálytiszta víztömege mindig fotózásra késztet minket. Az utunk egyébként itt még lényegében nem érinti a patakot - érdemes pár méteres kitérőt tenni -, mert mi még előtte felkanyarodunk a kék jelzésen a Nagy-Tarpatak-völgybe (Velká Studená dolina). Sajnos ezen a szakaszon az évről évre egyre csak pusztuló fenyőerdő nem éppen a legszívderítőbb látványt nyújtja, de szerencsére gyorsan kikeveredünk innen, majd a kisvártatva a zöldellő törpefenyők sávjában megyünk tovább. Fantasztikus sziklatömbök közt haladunk egyre csak emelkedve, miközben a Nagy-Tarpatak zúgása kíséri utunkat.

Balról a 2452 méter magas Nagyszalóki-csúcs gerincének sziklatarajai, jobbról a Középorom fenséges bércei zárnak közre minket. Minden időben magával ragadó a szürke hegyóriások tekintélyt parancsoló látványa, de a ragyogó napsütésben, kék ég alatt leginkább szelídnek és barátságosnak tűnnek. Ködben, esőben vagy havazásban ugyan ezek a sziklatömbök már inkább szigorúnak és baljósnak hatnak, főleg mikor fekete köpenyként magukra húzzák a gyorsan gomolygó sűrű felhőket. Ilyen időjárási körülményeket Katával több alkalommal is átéltünk, melyek sejtelmes, filmbe illő atmoszférája akár varázslatosnak is hathat, ám mindez pillanatok alatt rémisztőre is válhat, mikor igazi hegyi vihar csap le ránk. Ilyenkor mindenképp keressünk menedéket, kerüljük az erős szélnek és villámcsapásnak kitett helyeket!

A törpefenyősben enyhén emelkedő sziklaösvényünk két alkalommal is átkel a Tar-patakon. A felső fahíd után már csak 20 percnyi menetre van a meredek törmeléklejtők közé szorult Hosszú-tó, melynek méretét és színét a közelmúlt, valamint a pillanatnyi időjárás határozza meg. Van, hogy a leapadt víztükör a felhők alatt inkább szürke pocsolyának hat, máskor pedig a tó igazi smaragdzöldben pompázó tengerszemnek mutatja magát. Innen már csak alig pár lépés a Hosszú-tavi menedékház, másik nevén Rabló ház, (szlovákul Zbojnícka chata), ami igazi hegyi paradicsomnak ható díszletben várja a felfrissülni vágyó vándorokat. Ez idáig közel 2 és fél órát gyalogoltunk a Tarajkától, és közel 700 méter szintemelkedés tettünk meg.

A sokat látott, tűzvészt is átélt turistaház 1910 óta szolgálja a turistákat. Igazi hegyi menedék, ahol bűn kihagyni egy csésze finom hagymalevest, vagy más földi jót, már csak azért is, mert az előttünk álló kihíváshoz jól fog jönni a plusz energia. A turistaházban egyébként meg is szállhatunk, de a férőhelyekről mindig érdemes előre tájékozódni, mert főleg az augusztusi főszezonban gyakori a teltház.

Némi izgatottság lesz úrrá a túrázón, mikor a háztól egyre beljebb ér a hegyek közé. Katával alig bírtunk betelni a lenyűgöző hegyi látvánnyal, majd minden lépésünket fotózás követte, ahogy egyre feljebb és feljebb kapaszkodtunk a csipkézett hegyek koronájában. Az út ezen része teljesen magashegyi jellegű, amelynek gránitsziklás világát tengerszemek és nyáron is megmaradó hófoltok tarkítják. A magával ragadó látványt a Bibircs és a Kis-Viszoka meredek falai fokozzák, ami balunkon végigkísérnek minket egészen a hágóig.

A völgyből továbbra is a kék jelzéseket követve, meredek kapaszkodással közelítjük meg a Rovátkát (Prielom). Számunkra a helyenként húzódzkodós felmenet nem volt különösebben megterhelő, ám az olvadt, kásás hófoltokon való mászások óvatosságra intettek.

Közvetlenül a hágó alatt éles és meredek sziklákon kell felmászni. A túrázó saját, illetve a túratársak épsége érdekében mindig fokozottan figyeli a terepet, különösen ilyen szakaszoknál, nehogy köveket mozdítsunk ki, valamint, hogy elég helyet tudjon biztosítani mások számára a mászáshoz. Figyeljünk a társak mozgására, ritmusára. Ha kell, legyünk türelmesek, ne siettessük, ne „nyomjuk” a másikat, mert ezzel balesetet idézhetünk elő. Ha biztonságosan félre tudunk állni, engedjük a gyorsabban haladót. Ha valaki segítségre szorul, esetleg bajban van, kötelességünk támogatni, illetve elsősegélyt nyújtani. Mindezekre különösen a nyári főszezonban kell figyelnünk, mert ilyenkor, akár kígyózó sorok is kialakulhatnak a túraútvonalakon, ezek a körülmények pedig mindenkitől fokozott fegyelmet igényelnek.

Szerencsénkre, a mi mászásunkkor nem volt tömeg, sem probléma, bár a keskeny és igen meredek hágóra felérve minket azért mellbevágott a magasság, pontosabban a mindkét oldalra letörő szakadékok látványa. Bevallom, mindkettőnknek kellett egy pár perces pihenő, hogy feldolgozzuk a hely hatását. Nem voltunk még korábban ilyen terepen, ezért igazán felvillanyozó élményben volt részünk, ami az ereszkedés első pillanataiban tovább fokozódott.

A csipkézett hegygerincen, 2290 méter magasságban szó szoros értelemben átlépünk az egyik völgyből a másikba. A fantasztikus élményt egyszerre adja a fenséges kilátás és a veszélyt sugárzó szakadék, amelyen láncokba kapaszkodva ereszkedhetünk le. Ezek a kapaszkodók azonkívül, hogy gyakorlatilag elengedhetetlenek a biztonságos haladáshoz, nagy önbizalmat is adnak. Ránk is ilyen hatással voltak, így a kezdeti „aggodalmunk” egy csapásra elszállt, és magabiztos, sőt mi több, élvezetes mászókázásban folytattuk az utunkat.

Az ereszkedés során újfent hiányát éreztük a csúszásgátlónak, ugyanis a hágó alatti lejtőt még júliusban is vastag hóréteg fedte. A fent említett eszköz nélkül itt nem ajánlott a közlekedés. Mi lementünk, de tényleg nem ajánlott, mert életveszélyes!

Lejjebb érve a sziklafalon, lélegzetelállító kilátásban lehet részünk, ha ezt a gyakran változékony hegyi időjárás megengedi. Rálátunk innen a Kis-Viszokára (Vychodná Výsoká), a Felkai-csúcsra (Velický štít) és a Fagyott-tóra, valamint az utunk folytatását jelentő Lengyel-nyeregre.

A folyamatosan szelídülő lejtmenet sziklatörmelékes részeken, a Kis-Viszoka oldalában vezet, folyamatos rálátással a nevéhez hű és rendkívül látványos Fagyott-tóra. Az oldalazást követően felkapaszkodunk a Lengyel-nyeregbe, ahonnan immáron már a zöld turistajeleket követtük. Közvetlenül a nyeregből a sárgán kb. egy órás felmenetben hódíthatjuk meg a Kis-Viszoka 2428,6 méteres csúcsát, amit mi ez alkalommal kihagytunk.

Túránk kiváló pihenőhelye a Lengyel-nyereg. Mi legalább fél órán keresztül élveztük a fantasztikus panorámát mielőtt megkezdtük az ereszkedést a festői Felkai-völgybe. Indulást követően újabb láncos részek következtek, de ezek a sziklafalak már közel sem jelentenek akkora kihívást, mint a Rovátka meredekei.

Leérve a völgybe a sziklaösvényünk egyre kényelmesebb haladásban visz előre. Elhaladunk a méregzöld színű Hosszú-tó (Dlhé pleso) mellett, majd ezt követően keskeny szoroson keresztül érünk ki a Virágos-kertnek nevezett katlanba. Itt már valóban színesebb a hegyvilág, mint följebb, ahol leginkább a szürke árnyalatai uralkodnak. A zord táj egy csapásra megélénkül, mormotafütty és madárcsicsergés tölti meg a hegyekkel körbezárt és csörgedező patakkal átszelt idillt.

Lépésről lépésre egyre lejjebb érünk, mígnem egy újabb meredekebb rész után feltűnik előttünk a Felkai-tó, illetve a partján fekvő szálloda, ami csak nevében emlékeztet a hajdan itt állt, 1895-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület által épített Sziléziai menedékházra. A mai, 60-as években emelt hatalmas szálló látványa nem éppen illik bele a hegyi környezetbe, de népszerűségén ez mit sem változtat. Kinézet ide vagy oda, számos turista mellet mi sem mondtunk nemet a teraszán felszolgált haluskynak és hideg sörnek, ami kimondottan frissítően hatott az addig meglehetősen elfáradt tagjainknak.

Itt viszont még nem ért véget a túra. Bár a hoteltől akár le is taxizhatunk Tátraszéplakra (Tatranska Polianka) -, ahonnan villamossal könnyen és gyorsan elérjük az ótátrafüredi kiindulópontunkat -, mi mégis inkább a gyaloglást, és ezzel együtt pedig a Tarajkától induló körtúra bezárását választottuk. Ehhez még további két órát kellet gyalogolnunk a piros jelzésű, Magisztrál útnak is nevezet panorámás hegyi ösvényen, ami a Nagyszalóki-csúcs oldalában vezet különösebb szintváltozás nélkül.

Aki a Rovátkát hasonló túrával akarja meghódítani, mint ahogyan azt mi tettük, számoljon azzal, hogy korán kell elindulni, legalább nyolcórás az út megállók nélkül, és mind a menetidőt és az erőnket nagyban befolyásolhatják a terepi, illetve az időjárási tényezők. Azt gondolom, a Rovátkára vezető túrát semmi esetre sem szabad kihagynia azoknak, akik szeretik a hegyi kalandot, a kihívást, mert a Magas-Tátra páratlan környezete garantált élményt fog nyújtani.

Fontos továbbá, ha valami hátráltatja a haladásunkat (egészségügyi ok, hiányos felszerelés stb.), akkor mérlegeljük belátóan a helyzetünket. Kössünk utasbiztosítást, mert egy esetleges mentés ára igen borsos lehet, és ezt nem fedezi az egyébként ingyenesen kiváltható európai egészségbiztosítási kártya.

A cikk először 2019 augusztusában jelent meg.