Bár szomszédunkban egész évben van lehetőség a síelésre, Ausztria változatossága a nyári hónapokban mutatkozik meg igazán. Az osztrák tartományokban más-más élményekkel várják az aktív pihenésre vágyókat, akik az érintetlen természetet és a festői városokat a mozgás szabadságával gyalogosan vagy kerékpárral fedezhetik fel.
Végtelen messzeség, érintetlen természet: madárles a Fertő tónál
Eldugott nádasok, kiterjedt szikes tavak és végtelen vízfelületek rajzolják a sztyepptó arculatát: érdekes, sokszínű táj, amely nem csak az ornitológusokat vonzza.
A Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park látványa már-már az afrikai sztyeppéket idézi. Annál is inkább, mivel a vadon élő állatok itt, Ausztria keleti részében is egészen közelről figyelhetők meg. Több mint 300 madárfaj fészkel és költ a tavat körülvevő nádasokban - Európa nem tenger mellett fekvő területein ez egyedülállónak számít. A büszke sastól a csilpcsalpfüzikéig rengeteg faj honos itt, és a tapasztalt parkőrök gondoskodnak róla, hogy a látogatók is kellő figyelmességgel és óvatossággal közelítsék meg az állatokat, véletlenül se zavarva vagy veszélyeztetve őket. A Seewinkel vidéke már az 1960-as évek óta titkos tippnek számít a madártannal foglalkozók körében, és a mai vendéglátók és szafarit szervezők is értenek ahhoz, hogy a látogatókban felébresszék a madarak megfigyelése iránti szenvedélyt. A Fertő tó keleti partja távcső nélkül is sok érdekességet tartogat: a kiterjedt nádas területek, a szikes tavak, az egészen a Hanságig húzódó lápvidék látványa a látogatók horizontját is szélesíti.
A Großglocknertől a tengerig: az Alpok-Adria-túraútvonal
Határokat átlépni mindig izgalmas kihívást jelent - különösen akkor, ha olyan lenyűgöző tájon át haladunk, mint amilyeneken az Alpok-Adria-útvonal.
Vonzó a gondolat, hogy Ausztria legmagasabb hegyétől az Adriai-tenger lágy hullámaihoz saját erőnkből jussunk el. Természetesen nem a teljes távolságot (750 km) kell gyalogosan megtenni: az Alpok-Adria-túraútvonal 43, egyenként is izgalmas szakaszra van osztva, amelyek közül talán a Karintia, Szlovénia és Friuli-Venezia Giulia tartomány közötti természeti táj a leglátványosabb. Az örök jég és hó birodalmából (Großglockner) morajló folyók, napfényben csillogó tavak, impozáns szurdokok és virágzó alpesi rétek mellett vezet az utunk. A távolsági túrák közül az Alpok-Adria-útvonal garantáltan összekapcsolja a gyaloglás örömét a természet szépségeivel, valamint a kulináris élvezetekkel - hiszen tudjuk, hogy a karintiaiak remek vendéglátók, és maguk sem vetik meg a gasztronómiai élvezeteket. Ez a túra a kényelmesen teljesíthető erőpróbák közé tartozik, mert az út nagy hányada nem az alpesi részeken vezet, és túlságosan nagy szintkülönbségeket sem kell leküzdeni. Ráadásul lehetőség van arra is, hogy a csomagunkat az aznap elérendő célállomásra szállíttassuk.
Salzburg: kulturális fellegvár és rengeteg zöld
A városban emelkedő hegyekre, a környező zöld ligetekre és erdőkre tekintve szinte el is feledjük, hogy a világ egyik kulturális fővárosában vagyunk.
A városnak fenséges panorámát biztosító hegyek közé ágyazódva Salzburg pompásan illeszkedik a tájba. Nem sok olyan hely létezik, ahol ilyen csodálatos természeti kulissza határozza meg a város arculatát - ráadásul a világhírű kulturális kínálat mellett rengeteg pihenést kínáló helyszín is található a zöldben. Ha ezeket össze is kapcsoljuk, az még vonzóbbá teszi Salzburg városát: jó példa erre a barokk, parkosított kertben található Mirabell-kastély vagy a Hellbrunni kastély, amelyek egyben a kikapcsolódás oázisai. Hellbrunnban a világ legrégebbi, a 17. századból származó fasorán sétálgatva a romantikus élményt a történelmi emlékek teszik gazdagabbá. Aki kicsit sportosabb, a sikló helyett gyalogosan is feljuthat a város peremén magasodó Untersbergre, de akár a Mönchberg lejtőin is járhat egyet, gyönyörködve az UNESCO-világörökség részét képező óváros panorámájában. A biciklizés szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek: a remek kerékpárút-hálózatnak köszönhetően Salzburg többször is elnyerte az Ausztria leginkább kerékpárbarát városának járó, kitüntető címet.
A forró nyári napokon azonban a folyó tűnik a legvonzóbb alternatívának: a helybéliek már rég felfedezték, milyen csodás piknikezőhely a Salzach partja. Érdemes utánozni ezt a kellemes szokást - nincs is jobb, mint a fűbe heveredni, és mezítláb járni egyet a zöldellő réten. Az elegáns öltözet pedig várhat az esti koncertig!
Szőlőtőkék szegélyezte utakon: biciklitúra Stájerország bortermelő vidékén
Stájerország déli részén, Európa egyik legszebb szőlőtermő vidékén, a kerékpártúrák során sem maradnak ki az élvezetek - hiszen a kitűnő borokat meg is kell kóstolni!
A következő szabadságot érdemes Stájerország bortermelő vidékén tölteni, mégpedig kerékpárral. Dél- és Kelet-Stájerországban nem csupán a lágyan hullámzó domboldalakon vezető, romantikus borutak csábítanak, hanem a kis történelmi városkák, a számtalan ínycsiklandozó finomság és persze a stájer vendégszeretet is, amely végigkísér utunkon. A borkimérésekben a jól megérdemelt pihenés alatt gyorsabban telik az idő, mint általában: fel sem tűnik, hogy már jó ideje élvezzük a remek borokat, a gazdagon megrakott tányéron kínált uzsonnát. Ilyenkor természetesen a helybéli specialitásokat is meg kell kóstolni: a tökmagolajjal készített tűzbabsaláta például felejthetetlen. Kelet-Stájerországban aztán, egy egész napra leszállva a nyeregből, valamelyik termálfürdő kellemesen meleg medencéjében adhatjuk át magunkat a testet-lelket felüdítő pihenésnek. Persze egyetlen kerékpártúra nem elég arra, hogy mindent felfedezzünk. Összesen nyolc szakaszból áll és 403 kilométeres az az út, amely Kelet- és Dél-Stájerországból Grazba vezet, és mindegyik etapnak érdemes külön egy-egy kirándulást szentelni. Az élvezet nem függ a tempótól - sokkal inkább a saját belső ritmusunkra hangolódásnak köszönhető.