Az olasz nyitottság, a szláv melankólia és az osztrák pontosság keveredik Karintiában – legalább is a helyiek gyakran jellemzik így szűkebb hazájukat. A vendéglátók kedvességét, a takaros környezetet, a pontosan nyírt füves mezőket, az alpesi hegyek látványát és a lelassulós vendéglátást mi is megtapasztalhattuk, amikor a Kärnten Werbung meghívására egy ötnapos sajtóúton vehettünk részt.

Karintia tartományi fővárosa Klagenfurt, ide érkeztünk mi is. Talán nem ez a legismertebb ausztriai úti cél, annak ellenére, hogy Karintia ezer tava közül itt találjuk a legnagyobbat, a Wörthi-tavat. Ezért is dönthettek úgy a város vezetői, hogy hangsúlyosabbá kell tenni ezt a vonzó tényt, és megváltoztatták nevét: 2008 óta Klagenfurt am Wörthersee a város hivatalos neve.

Ismerkedő városnézéssel kezdődött programunk, amely során a középkori eredetű óváros hangulatos utcáit fedeztük fel. Megtudtuk, hogy itt alakították ki Ausztria első sétálóutcáját, és hogy azért áll a főtér közepén egy sárkányos kút (Lindwurm-kút), mert a legenda szerint a városalapításkor egy sárkányt kellett furfangos módon megölni. Azóta a város jelképe és címerállata a sárkány. Apropó, címer: a városházán, ami egyébként a 16. század végén épült reneszánsz stílusban, az egyik teremben több száz történelmi címert láthatunk. A hatalmas termet faltól falig borítják a festett címerek, amelyekre rá is kereshetünk családnév alapján. Ezután a közeli plébániatemplom tornyába lépcsőztünk fel, ami ugyan nem kevés csigalépcsőt jelent, de cserébe a torony tetejéről szédítő kilátás nyílik a városra, és az azt körülölelő hegyekre. A frissen munkába állt toronyőrtől pedig olyan történeteket hallhatunk, amiket brosúrákban biztosan nem olvashatunk.

Klagenfurt egyik jellegzetessége a tömbházak közt megbújó belső udvarok.

ahol esetenként koncerteket is tartanak, de nem ritkán éttermek udvarait találjuk az árnyas, kellemes helyeken, ahol boltíves, oszlopos tornácok alatt élvezhetjük a helyi ízeket.

A smaragdzöld Wörthi-tó és környéke

Második nap kihajóztunk a régió legnagyobb tavára, a gyönyörű fekvésű, magas hegyekkel körülvett, smaragdzöld színű Wörthi-tóra. A hajójárat minden, a tó körül fekvő településen megáll, így kényelmesen nézelődhettünk, amíg megérkeztünk úti célunkhoz, Maria Wörth-be.

Ahogy elhagytuk a tó Klagenfurthoz közeli végét, úgy tárultak fel a szebbnél szebb látnivalók. A tó körül számos kastélyt láthatunk, igaz, ezek mind magántulajdonban vannak, és nem látogathatóak, de legalább jól mutatnak a képeken. Mivel a tó nem szabályos formájú, hanem kanyarog erre-arra, ezért a látvány is állandóan változik, nem lehet megunni.

Maria Wörth-öt messziről felismerni, mivel egy kis nyúlványon hófehér falú templom magasodik. Ki is kötöttünk az alpesi hangulatú faluban, majd busszal felszerpentineztünk a hegy tetejére, ahol a térség egyik legismertebb látnivalója, a Pyramidenkogel kilátótorony áll. A legmagasabb fából épült kilátó címet büszkén viselő torony helyén nem is olyan rég még egy kőkilátó állt, de mióta 2014-ben átadták az új, állítólag Sophia Loren teste ihlette formájú tornyot, hamar rendkívül népszerű lett.

Lépcsőn és lifttel is felmehetünk a három emeletnyi kilátóteraszra, a lényeg ugyanaz: lenyűgöző látvány a hihetetlen színekben pompázó tóra. A kilátó azonban teljes körpanorámát nyújt, így a környező hegyeket, völgyeket és a kisebb tavakat is szemügyre vehetjük. Van egy bónusz élményfaktor is, amit minden bizonnyal minden, 160 cm feletti gyerek és gyermeklelkű felnőtt kihasznál (kivéve, ha fél a sebességtől):

Karintiában több mint ezer tó található, és a többségükben fürdeni is lehet. A Wörthi-tó a legnagyobb, közel 17 km hosszú, és mélysége ellenére (84 m) nyáron kellemes 25 fokosra melegedik fel. Keleti végében egy hatalmas strandot építettek ki – idén pont 100 éve –, ami számos aktivitást kínál a pancsoláson és úszáson túl. Mi a SUP-olást próbálhattuk ki, pedig személy szerint az evezés vagy az elektromos csónak sokkal vonzóbbnak tűnt. Persze akinek nem gond felállni a deszkán és állva is maradni, nyilván nagyszerű élmény ebben a gyönyörű környezetben lapátolni. Ha már aktív időtöltés: bár most nem fért bele a programunkba, jó tudni, hogy teljesen körbe lehet biciklizni a tavat, illetve a környező hegyekben is rengeteg túraútvonalat vagy épp mountain bike-útvonalat találunk.

A kerékpározás azért szerencsére nem maradt ki a programunkból, mivel harmadik nap e-bike-okra pattantunk, és Közép-Karintia felé vettük utunkat. Klagenfurtot egy csatorna köti össze a tóval, ennek mentén indultunk el a bicikliúton. Ám rögtön meg is álltunk egy pillanatra, mert itt található a régió egyik kedvenc látnivalója, a Minimundus. Mi most ugyan nem mentünk be, de ajánlani bátran merjük: a minivárosban Ausztria és a világ leghíresebb épületeinek kicsinyített, élethű másai közt sétálhatunk.

Kellemes, szinte sík tájon keresztül érkeztünk Maria Saalba, a tartomány leghíresebb búcsújáró helyére. A 8. századi múlttal büszkélkedő, gótikus templom két tornyát már messziről észrevenni. A korai kereszténység idején a hitterjesztés központjaként kapott fontos szerepet, majd a középkorban a törökök és a magyarok ellen szolgált a megerősített épületegyüttes. Érdemes a székesegyház belsejében is körülnézni, a lenyűgöző gótikus belső barokk díszítésekkel keveredik. Az egyik legérdekesebb látnivaló egy római korból fennmaradt, halottaskocsit ábrázoló dombormű, amit a templom külső falába ágyaztak be.

Közép-Karintia, a lassú turizmus otthona

Utolsó két napunkat Közép-Karintiában töltöttük, a kastélyok és tavak földjén. Igazi lelassulós tájegységet ismerhettünk meg, hiszen amellett, hogy már maga a táj is megnyugtató hatással van az emberre, mind az étkezés, mind a mozgás terén egyre elterjedtebbek a „lassú” mozgalmak ebben a régióban. A „slow food” arra utal, hogy az éttermek és a boltok elsősorban helyi, jó minőségű ételeket árulnak, felkarolják a kézműves műhelyeket és bemutatóhelyeket a kenyérsütéstől a sörfőzésig, és a gyerekeknek már az iskolában megtanítják, melyik növény mire jó, hogyan lehet felhasználni. Mindenképpen érdemes kipróbálni a helyi konyhát, mivel a mediterrán hatás miatt sokkal változatosabb és ízletesebb, mint amit az osztrák konyhától várnánk. Sok halat, helyi idényzöldséget és gyümölcsöt érdemes enni, no és persze

Karintiában gondoltak azokra a mozgásra vágyó, de nem ironman képességű turistákra is, akik csak élvezni szeretnék a jó levegőt és a szép tájat, ezért létrehoztak több mint 20 „slow trail” útvonalat. Ezek többnyire tavak közelében futó, legfeljebb tíz kilométer hosszú, 300 méternél kevesebb szintkülönbségű, könnyű túraútvonalak, amelyek mentén különleges kilátópontokat fedezhetünk fel, valamint a legszebb helyeken kihelyezett hintáknak, függőágyaknak és padoknak köszönhetően rengeteg lehetőségünk van pihenni is.

Karintiában nehezen tudunk úgy utazni, hogy legalább félóránként ne látnánk egy hegycsúcson trónoló kastélyt – ez legalább annyira helyi jellegzetesség, mint a tavak és a zöld legelők. A leghíresebb kastélyba, a romantikus lovagregények világát idéző Hochosterwitz várkastélyba mi is ellátogattunk. A medence síkjából élesen kiemelkedő szikla tetején már a rómaiak idején is épült erődítmény, de a mostani várat 1570-ben kezdték építeni. Ez még önmagában nem is annyira különleges, de az a tény, hogy azóta is egy család, a Khevenhüllerek birtokában van, egyszerre meglepő és lenyűgöző.

A várként és kastélyként is használt épület különlegesen jól tervezett, a tetejére kanyargó út mentén 14 őrkaput építettek, így még nehezebb volt bevenni a várat az ellenségnek. Felfelé azonban mi egy kényelmesebb megoldást választottunk, ugyanis a meredek sziklafal mentén egy sikló viszi fel a turistákat. A várból lenyűgöző panoráma nyílik a környékre, de érdemes a kiállítást is megnézni, ami a család- és vártörténet mellett a korabeli fegyverkülönlegességekre fókuszál.

A megelevenedő középkor - Friesach

Mint idegenvezetőinktől megtudtuk, Közép-Karintiában különösen fontosnak tartják a helyi hagyományokat, kultúrtörténeti múltjuk bemutatását és megőrzését. Ha mindezeket egy helyre sűrítjük, megkapjuk Friesach városkát. Karintia legrégibb városa a 13. században élte virágkorát, köszönhetően annak, hogy az egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalon, Bécs és Velence közt található. Jelentős ezüstbányászatának köszönhetően a 12. században még saját pénzérmét is kibocsátottak. Magyar vonatkozása is van a település történetének, ugyanis 1480-ban magyar katonákat telepítettek be, hogy megerősítsék a város védelmét.

A városka bájos, középkori főterén egy 450 éves szökőkút áll, és innen körbenézve a három helyi várból kettőt rögtön láthatunk is a házak fölött magasodni. Az óvárost egy 820 m hosszú árok és a városfal veszi körbe, amely mentén körbesétálhatunk, felfedezve Karintia leghosszabb templomát is.

A helyiek elkötelezettségét két érdekes történet is jól mutatja. Az egyik, hogy tégláról téglára haladva mentik meg és újítják fel a városfalat, a támogatók neveit láthatjuk is a felső téglákba belevésve.

A legérdekesebb kezdeményezés azonban egészen egyedülálló. Lelkes várbarátok azt vették a fejükbe, hogy a városka negyedik, romos várát

2009-ben kezdtek neki a nem kis feladatnak, és a tervek szerint 2048-ban végeznek. Április és október között vezetett túrákon mi is meglátogathatjuk a sajátos építkezést.

A főtérre visszatérve a régió egyik legjobb cukrászdájába látogattunk el, ami három generáció óta családi tulajdonban működik. De nem csupán emiatt érdekes a Craigher, hanem mert betekinthetünk a saját csokoládémanufaktúrájába is, ahol kóstolóval egybekötött kis kiállítás mutatja be a gyártási folyamatot.

Friesach-ba július utolsó hetében érdemes ellátogatni, ekkor rendezik meg ugyanis a középkori fesztivált, ami a 13. század óta megtartott vásárok hagyományát viszi tovább. Ilyenkor mindenki beöltözik, fáklyákkal világítanak, programokkal és persze napokig tartó a dínom-dánommal elevenítik meg a középkori hangulatot.