Az egyszerűség szép – Szabó Irma természetfotós képei

Szabó Irma, bár elég későn vágott bele, de már 11 éve szerelmese a természetfotózásnak. Több hazai és nemzetközi pályázaton felbukkannak képei, és számos díjat is nyert már. A hazai pályázatok közül az egyik legnívósabb természetfotós pályázaton, a Varázslatos Magyarországon második helyezést ért el tavaly, ami egy igen nagy teljesítmény, hiszen a 13 éve tartó pályázat dobogós helyeit a férfiak uralták eddig. Nemzetközi szinten pedig az orosz szervezésű Golden Turtle (Arany Teknős) pályázaton lett kategóriagyőztes.

Ha 15 éve azt mondtuk volna Irmának, hogy az élete a hajnali kelésekről, sok órás várakozásokról, gyönyörű természetfotókról, és pályázati sikerekről fog szólni, biztosan csak mosolygott volna rajta. De ma már valószínű, el sem tudja képzelni az életét e csodás hobbi nélkül. Igaz, ha nem akadt volna társa e bolondériában, akkor lehet, nem így alakul az egész. De akadt, mégpedig férje személyében, így ma már a fotózásban is remek párt alkotnak. Gézával már az egyetem óta együtt vannak, és a sok év alatt jól összehangolódtak, ami elengedhetetlen a természetfotózáshoz.

- Hogy jött az életedbe a természetfotózás?

- Mindig is sokat kirándultunk, utaztunk, és természetesen fotóztunk is olyankor, de csak úgy, mint az átlagos turisták. Géza ötlete volt, hogy menjek el egy fotós iskolába, bíztatott, hogy egy kicsit komolyabban is tanuljak meg fényképezni. Az elején tényleg csak azért mentem el, hogy az utazásokról jobb képeket tudjak készíteni, ekkor még nem volt bennem semmi indíttatás, hogy komolyabban foglalkozzak a természetfotózással, vagy hogy hajnalban keljek, esetleg lesezzek. És azt gondoltam akkor, hogy az időmbe se férne bele.

Irma és Géza egy könyvelőirodát vezetnek már 28 éve, amelyben Irma könyvvizsgálóként, Géza pedig adószakértőként dolgozik. Az utazgatás mellett pedig volt már egy időigényesebbnek mondható szenvedélyük, mégpedig a vitorlázás. Amikor 2011-ben Irma a fotós iskolába járt, mindenféle témában gyakorolták a fényképezést, többek közt volt épület-, város- és modellfotózás, sőt, szociofotókat is készítettek, de érezte, hogy ez nem az ő műfaja.

- Volt egy olyan pillanat, amikor azt érezted, hogy a természetfotózás az, amit szeretnél csinálni?

- Konkrét pillanat nem volt, de nagy hatással voltak rám a természetfotós órák az iskolában, mert az is volt néhány. Elmentünk például Szekeres János természetfotóssal egy lesbe, ahol öt méterre mentek el tőlünk a szarvasok, miközben mi mozdulatlanul, csendben ültünk. Nagyon nagy élmény volt ez nekem. De az is, amikor kimentünk szitakötőket fotózni egy őszi hajnalon, gyönyörű köd volt, láttam milyen szép a természet, és ez teljesen elvarázsolt.

A természetfotózás, mint életforma

Irma innentől kezdve a férjével tett közös kiruccanásokon sokszor már hajnalban felkelt, és nekiindult egyedül, hogy jó fényekben fotózhasson. De az első 3-4 évben összességében még nem járt ki annyit fotózni, mint manapság. Bár férje többször is elkísérte az esti fotózásokra, lesezésekre, amikor fotós csoportokkal jártak valamerre, de ekkor ő még csak élvezte a kalandokat és nem fényképezett. Majd Irma vett magának egy új fényképezőgépet, a régit pedig odaadta Gézának, így ő is elkezdett ismerkedni a fényképezés szépségeivel. Az igazi fordulatot pedig egy bodrogzugi fotózás hozta el számukra.

- Gézánál mikor kezdett komolyabbra fordulni a dolog?

- Egy őszi hajnal volt a sorsfordító, amikor Gézát is magával ragadta a természetfotózás. Nehéz kifogni azt a tökéletes, ködös reggelt, amikor a köd pont akkora, hogy a bokrok még épp kilátszanak, de nekünk szerencsénk volt. A bodrokeresztúri kilátóból néztük és fotóztuk a gyönyörű tájat, olyan volt, mintha egy fantasy filmet néznénk, minden rózsaszínben úszott.

Innentől a természetfotózás is közös szenvedély lett számukra és most már úgy utaznak el mindenhova, hogy e köré szervezik a programot. Hajnalban terepre mennek, és míg a többi turista még fordul egyet az ágyban, ők már élményeket gyűjtenek. Reggelire visszatérnek, ha nem aludtak eleget, akkor még pihennek pár órát, majd este újra kimennek.

- Most már csak fotózással töltitek az időt, ha valahova elutaztok?

- A fotósok közül sokan úgy mennek expedíciókra, akár külföldre is, hogy csak fényképeznek, és semmit nem látnak a környékből. Mi azért nem vagyunk ilyen fanatikusak, mindig beiktatunk egy-két lazább napot, amikor mi is csak turistáskodunk, hogy felfedezzük az új helyeket.

Irma és Géza párosa azért is különleges, mert a természetfotózás igazából egy magányos műfaj. Ráadásul Irma szerint nőként talán még nehezebben is kivitelezhető, hiszen egy családban a nő nem tudja olyan könnyen szabaddá tenni magát az otthoni kötelező feladatok miatt. Ha valaki komolyan műveli ezt a műfajt, az jókora türelmet kíván meg a társtól, családtól, és sajnos ez nem mindenhol zökkenőmentes. Irmáéknak viszont szerencséje van, hiszen remekül összehangolódtak ebben is.

Idő, türelem, idő

A természetfotózáshoz rengeteg türelem és persze sok idő kell, meg némi szerencse is. Mostanában Gézával szeretik maguk felfedezni a dolgokat, a lesek helyett sokat cserkelnek, és álcahálóval rejtőznek el. Heti egyszer-kétszer biztosan kint vannak terepen, de zömmel rövid, pár napos kiruccanásokat tesznek. Órákat tudnak ülni csendesen az álcaháló alatt, és sokszor bizony hasznos kép nélkül térnek haza.

- Hogy állsz a türelemmel?

- Sokat ülünk látszólag „feleslegesen”, várva az állatokra és a megfelelő pillanatokra. Előfordult már olyan, hogy egy 3-4 napos gemenci fotózáskor, amikor minden hajnalban, még a vak sötétben kimentünk a természetvédelmi őrrel, és ott ültünk egy helyben 2-3 órát az 5 fokban, és semmi nem jött. De már elengedtem azt, hogy ezen stresszeljek, mert a természetfotózás ilyen.

- Nem sajnáljátok a „feleslegesen” kint töltött órákat?

- Úgy vagyunk vele, hogy jól van ez így, mert belefér az időnkbe. Viszont ha ki se mennénk, akkor esélyt se adnánk annak, hogy jó kép szülessen.

- A fotózással óhatatlan, hogy új ismereteket is szereztél a természettel kapcsolatban. Korábban mennyire voltál járatos ebben a témában?

- A természet szeretete mindig is ott volt bennem, de korábban az állatok viselkedését nem ismertem annyira, és meglepődtem azon is, hogy milyen sok, szép színes madarunk van. Fotósként teljesen más szemmel járok a természetben, sok olyan dolgot vettem észre, amit addig nem.

Irma nagyon szereti a ködös hangulatokat, az egyik bakancslistás képe is ilyen, egy szarvassal, amelyet szép ködös, ellenfényes hangulatban álmodott meg, amikor sárgás, rózsaszínes fényben úszik a táj. De az absztrakt, kontrasztosabb dolgokat is szereti, idén tavasszal sokat kísérleteztek például kis virágok művészi megfotózásával, ami egy kicsit megosztó is, mert valakinek vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem.

Sikerek és álmok

- Említetted, hogy vannak olyan helyek és témák, amikhez minden évben visszatértek, és sok mindent meg is fotóztál már. Nem lesz unalmas egy idő után mindig ugyanoda visszatérni? Hogyan tudsz megújulni?

- Soha nincs két ugyanolyan pillanat, reggel vagy este. Valami mindig kicsit más. Talán a népszerű lesekben készült képek esetén fordulhat csak elő az, hogy nagyon hasonló kép születik, akár két különböző fotóstól, de ennek is nagyon kicsi az esélye.

- Mit ad neked a természetfotózás? Miért éri meg még mindig ennyi év után is jó korán felkelni?

- Ha épp nem sikerül semmit se fotózni, akkor is kint voltunk a jó levegőn, várakozás közben pedig nézelődik az ember, és minden olyan nyugodt. A képekkel pedig meg tudom mutatni másoknak, hogy milyen szép a természet körülöttünk, hiszen ahogy én is egykor, egy átlagember sem veszi észre ezeket a szépségeket, sokan még egy hajnali ködös tájat sem láttak soha. És persze látom azt is, hogy az évek alatt mennyire megváltozott minden körülöttünk, és talán a képeimmel fel tudom hívni a figyelmet arra, hogy sokkal jobban oda kéne figyelni a természetre, és megóvni azt.

- Miért kezdtél el pályázni?

- Jó visszajelzést kapni, akkor is, ha tetszik az embereknek a képem, és akkor is, ha nem. A pályázati sikerek pedig motiválóak, de nekem már az is jó érzés, ha beválogatják a képemet egy-egy nívós pályázat kiállított képei közé. Sokan időigényesnek tartják a pályázatra beküldés folyamatát, de egy idő után rutinos lesz az ember, és gyorsan lehet vele haladni. Ma már főként a nagyobb nemzetközi pályázatokra próbálok fókuszálni.

Bár rengeteg új trend van a természetfotózásban is, népszerű például éjszaka lámpákkal fotózni, de Irma marad a hajnali és esti természetes fényeknél és az egyszerűbb témáknál, mert ezt szereti. Ezért is örült annak, hogy a legutóbbi Arany Teknős nemzetközi pályázaton, egy ilyen képpel nyert kategóriát:

- Nagyon sok olyan kép van, ami számomra már kicsit túldolgozott, egy kicsit elrugaszkodott a valóságtól, ez a kökörcsines képem pedig egyszerű, mégis szép.

De nagyon szereti ezt a sivatagban egyedül ballagó nyársas antilopról (oryx) készült fotóját is, amelyet Namíbiában fényképezett.

- Van olyan megálmodott fotó, amire még nagyon vágysz?

- Több elképzelt kép van még a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha az adott állat pont ott, pont akkor és pont úgy állna, ahogy én szeretném. Például Namíbiába még biztosan visszatérünk, mert imádom a homokdűnéket és oryxokkal is van egy ilyen elképzelt képem. De ezek egy része csak álom marad, mert a természet nem biztos, hogy úgy akarja, hogy minden összejöjjön.

Kívánjuk, hogy Irmának még sok fotós álma teljesüljön! Az alábbi képre kattintva pedig még több képet nézhettek meg tőle. A következő, természetfotósokat bemutató cikkünkben pedig férjét, Szabó Géza Attilát és képeit ismerhetitek majd meg, hogy az ő szemszögéből milyen is ez a természetfotós életforma.