Számos települést ismerünk a 20. századi Magyarországon, amelyek történelmi vagy gazdasági okok miatt teljesen elnéptelenedtek vagy megsemmisültek. A Nógrád megyei Jásztelekpuszta is ilyen falu volt, amelyet még az 1960-as évek végén is laktak, és hajdanán egy Benyovszky-kastéllyal, valamint egy műemlékvédelem alatt álló épülettel is büszkélkedhetett. Napjainkra ennek a településnek nyomát sem találni. Emlékét mára csak pár idős környékbeli ember, egy elfeledett temető és a térkép őrzi.
Az egykori Jásztelekpusztát valahol a Börzsöny és a Cserhát határán, a Rétságot és Borsosberényt összekötő 2-es főút közelében kell keresnünk. A 70-es években teljesen elbontott településnek mára csak a kápolnáját jelzi a térkép, amely valamikor a Benyovszky család kriptájául szolgált. Sajnos ennek az utolsó, mementóként álló romos épületnek is meg vannak számlálva a napjai. Teteje már rég beszakadt, falai bedőltek, tégláit elhordták, és félő, hogy már semmi sem mentheti meg a teljes pusztulástól.
A Benyovszky család sírhelye egyben Jásztelekpuszta kápolnája volt
A sűrű erdőben álló kripta melletti temetőben még pár kőkeresztet is találni, de az idő és a természet vasfogának köszönhetően ezek sem fogják sokáig őrizni az itt élt emberek emlékét. Hogy valójában mi volt itt, hogy kik éltek Jásztelekpusztán, abban Végh József helytörténész nyújt nagy segítséget a történelmet kedvelő térképböngészők számára, aki a településsel kapcsolatos kutatómunkáját könyv formában is publikálta - Egy eltűnt település: Jásztelekpuszta címmel. Nagyrészt ennek az alkotásnak köszönhetően elevenedhet meg előttünk az egykori falu képe és lakóinak mindennapjai.
Egy kis történelem Jásztelekpusztáról
Már a település nevébe szereplő jász szó is arra enged következtetni, hogy ez a vadban gazdag környék már régóta lakott terület volt. A jászokat önálló népként először Károly Róbert 1323-ban kelt oklevele említi, akik a kunokkal egy időben, a 13. század közepétől érkeztek hazánkba. Otthonuk zömében a mai Jászság vidéke lett, de a helynevek tanulsága szerint más területeken is letelepedtek. A jászok indoiráni nyelvű, az alánokkal rokon nép volt, amely hazánkban a középkor végére beolvadt a magyarságba.
A jászok itteni jelenlétéről keveset tudunk, de egy 1505-ből származó okiratból kiderül, hogy a nagyorosziak azóta birtokolták Jásztelek pusztát, hogy az „idegenek” (feltehetőleg a jászokra utalnak) elhagyták azt. Nagyoroszi mezővárosként adta a király ajtónállóit, és így több kiváltsággal is rendelkezett, amelyeket a jásztelekpusztai birtok tekintetében több alkalommal is megerősítettek. A török időkben is megtaláljuk a település nevét a nógrádi fejadódefter névsorában, tehát a település ebben az időszakban sem néptelenedett el. A török uralom után sem volt könnyű az itt élőknek, ugyanis a váci püspök és az esztergomi érsek is kivetette rájuk a tizedet, amely igazságtalanságot a rendek az országgyűlés és az uralkodó elé is felterjesztették. A kettős dézsmafizetés csak hosszú évek után szűnt meg, és a püspökség és az érsekség közti egyházjogi vita csak 1713-ban zárult le teljesen.
Hajdanán Felső- és Alsó-Jásztelekpuszta is létezett. Utóbbi Rétság határában, a mai 2-es főút mentén, a körforgalomnál helyezkedett el, de sokkal korábban elnéptelenedett, mint a felső szomszédja, ezért is tudunk róla sokkal kevesebbet
A török hódoltság után 1688-ban I. Lipót király újra megerősíti kiváltságaikban az oroszi lakosokat, 1692-ben pedig többek között a katonatartási kötelezettségek alól is felmenti őket. Az 1770. évi úrbéri rendezés ellen viszont már hiába tiltakoznak, jobbágysorba kerültek. A környék ekkor a Felső-Ausztriából származó grófi Starhemberg család birtoka lett, melyet királyi adományként szereztek. Ezt követően a terület többször is gazdát cserélt, a 19. század során pedig a váci püspökség alá tartozott. Valamikor ez idő tájt épült fel jellegzetes, toronyszerű magtára, amely a későbbiekben műemléki védettséget is kapott. Sajnos ez a titulus sem védte meg az 1970-ben történt lebontásától. Az 1871-es összeírás alkalmával Jásztelekpusztán 136 lakost jegyeztek fel. Ekkoriban a helyiek törvénykezési és telekkönyvi szempontból a balassagyarmati megyeszékhelyhez, adóhivatali ügyekben Nagyoroszihoz, míg körjegyzői és egyházi tekintetben Rétsághoz tartoztak.
Jásztelekpuszta egykori műemlék magtára – Grafika: Bába Imre
Jásztelekpuszta az 1800-as évek második felében került a Benyovszky család tulajdonába, amikor Benyovszky Béla feleségül vette a borsosberényi földbirtokoscsaládból származó tengeliczy Gindly Máriát. A Benyovszky névről mindenkinek egyből a madagaszkári „király”, a híres Móric jut eszébe, aki annak ellenére, hogy nagy világjáró volt, itt sosem járt. A birtok testvére, Emánuel leszármazottai révén került a család tulajdonba, jóval Móric halála után.
Bárki szabadon felkeresheti ezt az eltűnt települést, de a romos kriptán és néhány síron kívül mást nemigen fog találni. Felkutatásához GPS szükséges, vagy legalábbis jó térképolvasási készség, hogy a Borsosberény határában fekvő szántók feletti, erdős domboldalban megleljük a majdnem teljesen elpusztított Benyovszky-kriptát. A családi kriptában 1920-ban eltemetett gróf Benyovszky Emánuel egy alapítványt hagyott a rétsági katolikus egyházra, amelynek értelmében „a mindenkori rétsági plébánosnak kötelessége leend halála évfordulóján a jászteleki kriptakápolnában Requiemet végezni”. Szertartást már aligha tartanak ezen az elfeledett helyen. Napjainkban a kegyeletet már csak a néma fák rengetege és a természet csendje teremti meg. Várva, hogy a romos kápolnát és a temető többi sírját végleg elnyelje a föld.
A Benyovszky családi kripta (balra), Benyovszky Emánuel portréja (jobbra)
A festői környezetben nyomtalanul eltűnt falu egykori létezését a temetőn kívül pár hatalmas fa és egy-két elvadult kerti dísznövény is hirdeti. Ezen a helyen ma virágos rétek és csörgedező patak választja el a dimbes-dombos erdőtájat a végtelenül hullámzó szántóföldektől. Háttérben a Börzsöny keleti vonulatai magasodnak, és csak a távolból néha idehallatszó országút zaja töri meg a helyszínből áradó idillt.
Itt állt Jásztelekpuszta, háttérben a Börzsöny vonulatai
Valamikor még a 19. században összesen 1185 hold földterület tartozott Jásztelekhez. Ebből 375 szántó, 115 rét, 26 legelő, 647 erdő, 22 pedig hasznavehetetlen terület volt. A kastély, a cselédség házai, a gazdasági épületek a ma is megtalálható temető közelében helyezkedtek el. A puszta közepén harangláb ácsorgott, amelyet minden délben megszólaltattak, és amelynek tetejét kereszt is díszítette. Jásztelekpuszta utolsó lakosainak visszaemlékezése szerint itt a múlt században egy jól működő gazdaság üzemelt, szépen megmunkált földekkel, virágos rétekkel, legelőkkel és állatokkal. A lakóházakhoz kis konyhakertek tartoztak, és a családok összeállva, közös kemencékben sütötték a kenyeret. Állítólag egy felduzzasztott tavacska is volt az uradalomban, amelynek partján az uraság szeretett pihenni, és ahova a gólyák jártak békát fogni.
A kastély egy hosszú, kétbejáratos épület volt sok díszes szobával, amelyek a cselédség szerint gyönyörű bútorokkal voltak tele. Jásztelekpuszta két nagy gabonaszárítóját a helyiek tibusznak hívták, amelyek közül az egyik még 1969-ben is állt, de az életveszélyessé vált épületet műemlék mivolta sem mentette meg az elbontástól. A dolog érdekessége, hogy a védettséget csak 1997-ben szüntették meg, amikor az épület már 30 éve nem létezett. A tubusnak is nevezett, négyzet alapú, toronyszerű épület a gazdaság udvarán állt, amelybe csigaköteles módszerrel, lóvontatással juttatták be a gabonazsákokat. Ezt az épületet még az 50-es években is mezőgazdasági célokra használták.
Jásztelekpusztai aratók 1938-ban
A második világháborút Jásztelekpuszta is megszenvedte. Az oroszok bevonulásának hírére a Benyovszky család egyetlen éjszaka alatt, pár szatyorral menekült el, állítólag külföldre. Az oroszok nemcsak a kastélyt, de az egész falut kifosztották. Értékek után kutatva még a kriptát is feltörték. A csontokat a katonák szétdobálták, majd szórakozásból a koponyákkal fociztak a réten. Egy szemtanú - aki gyerekként élte át ezt az időszakot - arról is beszámolt, hogy az egyik kiásott koponyát rárakták az ágyúcsőre, majd úgy sütötték el.
Kincs, amely után kutattak is
Mint a legtöbb elfeledett helynek, úgy Jásztelekpusztának is megvan a maga kincses legendája. Igaz, az egykor itt élt emberek nem az eltűnt települést, hanem a közeli földvár környékét jelölik meg misztikus helyszínként. Valamennyi visszaemlékező említi a kincstörténetet, amely szerint a település határában - a domboldalban, ahová a helyiek fáért jártak - döngött a föld. A helyi gyerekek kíváncsiságuktól fűtve a kincs nyomába eredtek, és ásni kezdtek valahol a ma is Kungyornak nevezett területen. Az ásást csakhamar félbehagyták, mert a föld egyre jobban döngött, mint egy vasajtó, és félő volt, hogy beszakad. Rétságon is jelentették az esetet, de a további bontást nem engedélyezték. Az a szóbeszéd járja napjainkban is, hogy olyan elfeledett alagút van itt, mint a nem túl távoli Csitári-forrásnál.
A földvár és környéke
Viszont nem csak gyerekek kutattak titkos alagutak és kincsek után. Említettük a jásztelekpusztai kriptát feldúló orosz katonákat, de utánuk is voltak kincsvadászok, akik újból felforgatták a Benyovszky család sírhelyét. Elképzelhető, hogy a temető többi sírja is a haszonszerzés áldozatául eset, legalábbis a mély gödrök és a szanaszét heverő csontok erre engednek következtetni.
Földből kiforgatott csontok a temetőnél
Az élet a háború után sem állt meg a faluban. 1945 után a terület először a borsosberényi, majd a magyarnándori állami gazdasághoz került. Ekkor 25 család élt Jásztelekpusztán, akik a földosztást követően 1-10 holdon gazdálkodhattak. Akik el akartak menni, azoknak engedték házuk szétbontását, hogy tégláiból máshol új otthont építhessenek. Jásztelekpuszta a háború utáni nehézségek és a szegénység ellenére is lakott terület volt, de a jobb élet reményében elkezdődött a 70-es évekig tartó, lassú elszivárgás.
A lakosság fogyatkozása ellenére 1947-től pár évig iskola is működött a faluban. Korábban azoknak a gyerekeknek, akiket családjuk tudott mellőzni a mezőgazdasági munkákban, egyórás gyalogúttal kellett a rétsági iskolába bejárniuk. Az új tantermet a kastélyban rendezték be, és a tanító is itt lakott az egyik szobában, míg a többi helyiséget mezőgazdasági célokra használták, takarmányt tároltak bennük. Az 50-es években még bolt is üzemelt a faluban, ami nagyban megkönnyítette a helyiek árubeszerzését.
Jásztelekpusztát az infrastruktúra fejlődése ellenére sorra kezdték elhagyni lakói, amely folyamat a 70-es évekre végleg megpecsételte a település sorsát. Az emberek a kényelem és a biztosabb megélhetés reményében a környező településekre költöztek, és vittek magukkal minden mozdíthatót. Többek között ezért sem maradt napjainkra semmi Jásztelekpusztából, így csak pár, még ma is élő elszármazott tud mesélni arról, milyen is volt valójában.
Egykoron Jászteleken állt kereszt Borsosberényben
Ami elmúlt, az elmúlt, és már csak az emlékezetben él tovább. Ennek az emlékezetnek viszont nagy szüksége lenne olyan mementókra, mint a település egykori kápolnája, amelynek évről évre romló falai talán még megmenthetők lennének a teljes pusztulástól. A kérdés csupán az: lesz-e erre szándék, akarjuk-e, hogy ez az utolsó épület még hirdesse Jásztelekpuszta több száz éves múltját, vagy csak hagyjuk a természetet, hogy elvégezze a munkáját?
Térkép: Bagaméri Gergely
Felhasznált irodalom: Végh József - Egy eltűnt település: Jásztelekpuszta
A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. december - 2018. januári számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
