Változatos környezet, lenyűgöző geológiai érdekességek, barlangok és látványos panorámák. Így lehetne talán a legegyszerűbben összefoglalni egy félig elhordott hegy egyedi élménykavalkádját.
A megannyi élményt tartogató Dunakanyar Vác felőli kapujában őrködő magaslat a 652 méter magas Naszály, amely elsősorban az oldalában tátongó, a több évtizedes kőbányászat következtében kialakult hatalmas tájsebéről ismert. Az egyszerre monumentális, ugyanakkor a természetszerető emberek számára nyomasztó látványt nyújtó hegyoldal megtévesztő lehet azoknak, akik az ipari tevékenység miatt ezidáig kerülték ennek a hegynek a felfedezését. A Naszály ugyanis rengeteg látnivalót tartogat, amit akár egy nem túl hosszú körtúrával is megismerhetünk Kosdról.
Kosdról nézve a Naszály vonulata csupán hullámzó kis lankának tűnik
A Vác keleti szomszédságában, a Naszály déli oldalában található Kosd hajdanán bányászfalu volt. Múltjának ezen rövid, mindösszesen három évtizedet felölelő korszakának emlékeit már csak nyomokban találjuk a településen, ellentétben a hegy nyugati oldalával, ahol a külszíni fejtés még ma is zajlik. Nagy különbség viszont, hogy itt a 20. század elején nem a cementgyártás alapanyagát, hanem kőszenet bányásztak, továbbá ez a hegyoldal ismert egykori homokkő-, illetve „márványbányájáról" is. Ennek a sokszínűségnek a tudatában indulunk a Kosdról északkeleti irányba kivezető Bányai úton, a zöld körtúra jelzéseit követve, hogy felfedezzük a nem csupán változatos kőzetvilágával, de kevésbé ismert panorámáival is magával ragadó Naszályt.
Alig néhány lépésre a falu utolsó házaitól, illetve a térképeken is jelzett házikóval és tűzrakóval bíró pihenőhelytől egy bányászemlékművet érintünk az emelkedésben vezető széles, köves úton.
Esőházzal és tűzrakóval ellátott pihenőhely Kosd határában
„Jó szerencsét!”
Ezen a helyen közel 27 éven át minden nap elhangzott az ismert bányászköszöntés. 1931. szeptember 28-án viszont a már-már babonás jókívánság sem óvta meg a föld alatt dolgozó hat vájár életét, amikor a járatokba nagy robajjal betört a karsztvíz. Csupán három csillésnek volt esélye kimenekülni, de később az egyikük szintén belehalt a traumába, így összesen heten vesztették életüket. Az egykori bánya bejáratánál ma emlékkő, kopjafák és egy tábla emlékszik a szerencsétlenül járt bányászokra, akik közül hatan ma is a mélyben nyugszanak.
A kosdi szénterület már 1770-től ismert. Az első fúrásokat 1899-ben kezdték mélyíteni és 130 méteres mélységben 1-1,5 m vastagságú, jó minőségű szenet találtak. Az eocén széntelepek szerte a Naszály körül, illetve keletebbre is megtalálhatók, de mélységük miatt gazdaságtalan a kitermelésük. Az Anna-akna környékén elérhető szénvagyon mennyiségét anno mintegy félmillió tonnára becsülték. A bányaművelés 27 éve alatt 211,5 ezer tonna szenet hoztak a felszínre.
Az 1931-es bányaszerencsétlenség hét emberéletet követelt
Valamikor itt, az akna környékén emeletes bányászházak, műhelyek, iroda és több más létesítmény is állt, napjainkban viszont már az erdőé a terep. Innen továbbra is a széles, köves úton kapaszkodunk tovább a hegytető irányába. Az emelkedő nem túl meredek, de folyamatos, s ez a menet a kereszteződést követően az Országos Kéktúra jelzéseit követve sem változik.
Kilátás a hegytetőn, betekintés a barlangba
A Kéken már egy szűkebb ösvényen haladunk, s minél feljebb érünk, annál több alkalmunk nyílik majd kitekinteni a fás, karsztbokorerdős hegyoldalból. Felérve az 527 méteres Kopasz-tetőre igazi panoráma tárul elénk. A sziklás hegyoldalból főként északkeleti tájakra látunk rá, benne a Cserhát és a távolban magasodó Mátra vonulatára, észak felé tekintve pedig a Börzsöny fenséges koronája pompázik.
Hol sziklapárkányról, hol ligetes hegyoldalból tárul elénk a kilátás
Magunk mögött hagyva a pihenőre csábító sziklabércet, kisvártatva elérjük a legendás Násznép-barlanghoz vezető kis ösvényt. A Naszály triászban keletkezett, jól karsztosodó dachsteini mészkőből felépülő sasbérce számos kisebb-nagyobb üreget rejt. A hegy északkeleti letörésén 510 méteres magasságban nyíló Násznép-barlang 225 méteres hosszával a – Naszályi-víznyelőbarlang és a Nincs kegyelem-aknabarlang után – a hegy harmadik leghosszabb barlangja. A természetes sziklafalon nyíló nagyméretű bejáratának és a három egymást követő kupolás termének köszönhetően a barlangot ősidőktől fogva ismerte és használta az ember, amit az itt feltárt régészeti leletek is bizonyítanak.
A megkülönböztetetten védett barlang kisebb részét bárki szabadon megcsodálhatja, de téli időszakban – amikor az üreg denevérek szálláshelyéül szolgál – inkább mellőzzük a látogatást.
A hagyomány szerint a barlang nevét a 20. század elején végzett ásatásokkor talált sok állatcsont és rengeteg cserépdarab után kapta, miszerint: „itt valami nagy lakomának kellett lennie”. A népies nevén Násznép-lyukaként is emlegetett barlangról úgy tartja a szájhagyomány, hogy az valamikor valóban egy násznépnek szolgált menedékül, akik a portyázó török elől ide bújtak, majd biztonságban érezvén magukat, tovább folytatták az ünnepi lakomát. A barlangnév eredetét egyébként a néphagyomány több történelmi korba elhelyezve is magyarázza.
A legenda szerint itt haramiák rejtették el kincseiket, de az 1910-es években zajlott ásatások csupán ősállatok csontjait és kőkortól bronzkorig terjedő eredetű cserépdarabokat találtak
A barlangtól néhányszáz métert követően felérünk a Naszály tetejére, ahol egy rossz állapotú geodéziai mérőtorony betonhengere áll. Bár az ajtaja nyitva, mégsem ajánlott felmenni rá, mert a meredek és leromlott vaslétrák balesetveszélyesek. A tetejéről a megnőtt fák miatt egyébként is korlátozott a kilátás, igaz, a kanyargó Duna, a Visegrádi-hegység csúcsai és a Börzsöny még jól látszanak. Tervek már léteznek a tornyot szabadon látogatható és biztonságos kilátóvá alakítására – hasonlóan a Csóványosi kilátóhoz, ami szintén egy geodéziai mérőtorony felújításával hoztak létre –, de egyelőre innen még nem élvezhetjük a Dunakanyar pazar látképét.
A Duna fölé sasbércként emelkedő Naszály a Duna-balparti rögök legmagasabb és egyben legjellegzetesebb hegye. Természetföldrajzi értelemben a Cserháthoz sorolják, bár földtani felépítése nagyban eltér a vulkáni kőzetekből is álló főtömegétől. E besorolás szerint a dachsteini mészkőből felépülő Naszály a hegység legnyugatibb és egyben legmagasabb tagja: fő csúcsa 652 méter magas, de a kisebb csúcsai (Szarvas-hegy 562 m, Látó-hegy 534 m, Kopasz-tető 527 m) is magasabbak a Dunakanyar ismert kilátópontjainál.
A Naszály legmagasabb pontját egy geodéziai torony jelöli
A Látó-hegy panorámája
Bár a hegy legmagasabb pontján nem ajánlott a kitekintés, búslakodnunk azért nem kell. Alighanem a Naszály egyik legszebb kilátópontja felé vesszük az irányt a kék jelzéseken, ami innen egy kicsit lejjebb az 534 méter magas Látó-hegy sziklás ormánál található. A természetes kilátópont nem véletlenül kapta a találó elnevezést, innen valóban egyedi panorámával láthatunk rá az alattunk fekvő Vácra, a szemközti Budai-, és Visegrádi-hegységre, valamint a Dunakanyart körülölelő hegycsúcsokra.
Kilátással a páratlan Dunakanyarra a Látó-hegyről
Már az eddig megtett néhány kilométer alatt is egy roppant változatos hegyet ismerhettünk meg, aminek a növényzete és felszíni formái is igen eltérőek, attól függően, hogy a Naszály melyik részén járunk. Ha a Látó-hegytől a kék háromszög jelzésen visszatérünk a sárga kereszt elágazásig, és azon délkeletnek folytatjuk az utat, újabb látványos ismereteket szerezhetünk a hegyet felépítő üledékes kőzetekről.
Látványos kövek és bányafalak
A Naszály legjellemzőbb – cementgyárat tápláló – tájsebe mellett több kisebb kőfejtő nyomára is rábukkanhatunk. Némelyiket a sűrű növényzet már elfedi, de a Nagybánya-kőként emlegetett bánya pompás sziklafala a turistaútról kis kitérővel, illetve a távolból is jól kivehető. A feljegyzések szerint itt már 1680-ban is bányászták az úgynevezett Hárs-hegyi homokkövet, amit építő és díszítőkőként használtak a környékbeli településen. A bánya jelentőségét és köveinek kiválóságát bizonyítják Vác későbarokk építészeti remekei, valamint a környező települések karakterét is meghatározó épületegyüttesei.
Pompás látványt nyújt a hatalmas Nagybánya-kő sziklafala
A sárgásszürke, sárgásbarna, helyenként vöröses színű homokkő feltűnő jellegzetessége, hogy nagy számban találunk benne szürkés és fehéres kvarcszemcséket. Ezeknek a szemcséknek az átmérője általában pár milliméter, de láthatunk a kőzetben több centis kavicsokat is. A kőzetszemcséket egykor a törésvonalak mentén feltört forróvizes oldatokból kivált kova cementálta.
A kovasav a kötőanyaga e kvarchomokkőnek, mely jól faragható, ugyanakkor legellenálóbb homokkövünk is egyben
Az itt fejtett homokkő mintegy 30 millió évvel ezelőtt az oligocénban keletkezett. Megléte bizonyítja, hogy a Naszály a nagyobbrészt fiatal üledékek és vulkanitok által fedett Dunántúli-középhegység a Dunán át keletre nyúló darabjának tekinthető. A keletkezés időszakában ez a középhegység még csupán tengerparti, illetve sekélytengeri lapály volt, amely később lesüllyedt. A süllyedés peremén jelentős mennyiségű homokos-kvarckavicsos üledék rakódott le, amit a lepusztuló szárazföldi részekről hordtak ide a korabeli folyók. A homokkő a nála idősebb triász és eocén időszakban lerakodott üledékes kőzeteket fedi, vastagsága jellemzően 10-30 méter, azonban a Naszály kiemelkedésével felerősödő eróziós folyamatok jelentősen lepusztították, így ez a rétegződés ma csupán a hegy nyugati és délkeleti oldalában találhatók meg.
Nem csupán a hatalmas kőfejtés sziklafala érdekes, tovább folytatva az utat a kőgörgeteges ösvényünk is egyedi látványt nyújt. Haladni rajta ugyanakkor nem annyira kényelmes, de szerencsére sokáig nem kell küzdenünk a bokagyilkos tereppel.
Kőgörgeteges ösvényünkön hatalmas sziklák is „utaznak"
Az üledékes kőzet újabb példája
Soron következő érdekességünk a szintén a sárga kereszt jelzésű út mentén található, térképen is feltüntetett Pádimenton-kő, ahol a „naszályi márványt” bányászták. A népies elnevezés a pados elválású, tömött szerkezetű, illetve fényesen kopó mészkövet jelöli, amit 1859-től kezdődően itt bányásztak. A kőből járdalapot, kockakövet készítettek a kőfaragók, feltehetően innen ered a kőfejtő elnevezése: padimentum/pádimentum = padló.
A Pádimentom-kőfejtőt már szinte teljesen visszafoglalta az erdő
Ez a különös kőzet a felső-eocénban az őstengerek elöntésével jött létre. Az elöntés következtében elsőként agyagos réteg, majd a partvidéki mocsarak szerves üledékei, édesvízi mészkő, agyagmárga, később pedig sekélytengeri mészkő rakódott le a rög környezetében. A Pádimentom kőfejtőben bányászott nummuliteszes (likacsosházúak törzsébe tartozó kihalt egysejtűek) mészkő a lagúna zátonyperemén túli lejtőn, az úgynevezett hullámbázis alatt keletkezett. Ennek a rétegnek a vastagsága kb. 100 méter. A „naszályi márványnak” a jellemzője, hogy a mészkőrétegek között 0,5-5 cm vastagságú márgás elválasztó rétegeket találunk. A kőzet tömött szövetének szemcsevázát elsősorban elhalt élőlények maradványai (algák, kisméretű nummuliteszek - Szent László pénze –, bryozoák, illetve koralltörmelékek) alkotják.
A Naszály felfedezését sűrű és jól jelzett turistaút-hálózat segíti
A Pádimentom-kőtől kezdetben délnek, majd keletnek tartunk, míg végül visszaérünk a zöld körtúra jelzésre, amin már az ismert úton fejezzük be a túrát. Az alig 5 kilométeres út során több féle látványos kőzetet, a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját és változatos képet festő naszályi élőhelyeket láthatunk, ami az út rövidsége ellenére is élménygazdag kirándulást jelent. Mindezeken túl a Naszály és környéke még bőven tartogat felfedeznivalót, de ezeket az élményeket majd egy másik túrára felfűzve fogjuk bemutatni.
A cikk először 2020 augusztusában jelent meg.
