Egész estés természetfilm készült a Tisza-tóról, amely víztározóként évtizedek alatt egy élettel teli vizes élőhely lett. Egy törékeny paradicsom, amelyre sokkal jobban kellene vigyáznunk.
Az ország második legnagyobb tava víztározóként kezdte pályafutását ötven éve. Területe rendkívül sokszínű és mozaikos, ahol vadregényes természet mellett éppúgy megtaláljuk a klasszikus vízparti, „lángos-sör-gofri” hangulatot, de a motorcsónakokból és jetskizőkből is akad itt szép számmal. Vajon hogyan tarthatók fenn, őrizhetők meg a tó természeti értékei úgy, hogy az idelátogató, élményeket kereső emberek is elégedettek legyenek? A gyönyörű felvételekben bővelkedő természetfilm, amellett, hogy megmutatja a Tisza-tó vadregényes arcát, erre is ad válaszokat.
Három operatőr, egy film
Szendőfi Balázs, a film írója, rendezője, vágója, egyik operatőre, sőt hangmérnöke is, túl van már jó néhány remek természetfilmen, például a Ráckevei-Dunáról, vagy a Körösökről, de ez az első filmje, amelyben a természet mellett egy ember is szerepet kapott. A film alapötletét és az elkészítéséhez szükséges anyagi hátteret az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az Aktív Magyarország adta, akik egy olyan filmet szerettek volna, amelyben az ember is megjelenik, és a nézők el tudják képzelni, hogy akár ők is ott lehetnének, ők is ott úszhatnának és kenuzhatnának.
Az ember, aki tényleg ott kenuzik, úszik a filmben, mesél a tó élvővilágáról, mindeközben pedig irigylésre méltón otthon van ebben a tájban, az Ljasuk Dimitry, aki nemcsak főszereplője a filmnek, de operatőrként is részt vett annak elkészítésében.
A magyar-ukrán filmes, akit a Tisza nevében című dokumentumfilm és a Jóreménység-sziget című mozifilm alkotójaként, környezetvédelmi aktivistaként is sokan ismernek, ezer szállal kötődik a tóhoz.
A film harmadik operatőre és fényelője egy harmadik kiváló filmes, Fehér Zoltán, akinek a nevéhez több díjnyertes alkotás, például a Vad víz: Aqua Hungarica vagy a Múlt és jelen: Vizeink az ember kezében című filmek fűződnek.
Annak, hogy három operatőr dolgozott ezen a filmen alapvetően praktikus okai voltak. A film készítése idején ugyanis mindhárman saját filmjeiken dolgoztak, így az, hogy az előzetesen meghatározott 11 hónap alatt el tudjon készülni ez az alkotás, csak így volt tartható. Hárman összesen 100 napot forgattak, ezért is lehet az, hogy ennyire sok szép felvételt élvezhetünk a nézőtérről.
A Tisza-tó egy éve
A 86 perces film bemutatja a tó egy évét. Láthatjuk azt télen, egybefüggő jégtakaró alatt, tavasszal üde zöld ruhát ölteni, nyáron, aszály idején, amikor a meder egy része kiszáradt, és ujjnyi repedésekkel szabdalt iszap volt ott, ahol normális esetben méteres víznek kellett volna lennie.
Az élővilág mindennapjai nemcsak a vízfelszín felett, de a tó mélyén is feltárulnak előttünk.
S miközben a látványos víz alatti felvételeket nézzük, rájövünk, hogy a hazai vizek állatai legalább annyira érdekesek és izgalmasak, mint a távoli tájakon élők. Persze itt nincsenek folyami delfinek, hosszúszárnyú bálnák vagy csikóhalak, de egy hatalmas harcsa vagy egy csuka is legalább ennyire érdekes, hisz nem mindennap látjuk őket saját természetes környezetükben.
A filmben drónfelvételekből sincs hiány, ráadásul egy olyan mozaikos rendszernél, mint amilyen a Tisza-tó is, ezek különösen ütősek tudnak lenni. Akárcsak a tó évszakos változását bemutató felvételek, ahol egyik pillanatról a másikra zöldül ki, barnul be a táj, telik meg a meder, vagy apad le a vízszint.
Hosszan lehetne sorolni még a film látványos jeleneteit, én most csak néhányat emelnék ki ezek közül. Például a levegőben fekete felhőként gomolygó partifecskék sokaságát, a kiskörei hallépcsőnél a vízből kiugráló busákat, amelyek közül egy Dimitryt is a vízbe sodorta, de az állandóan éhes üstökösgém-fiókák is emlékezetesek. Ahhoz egyébként, hogy róluk is készülhessenek felvételek, különleges engedély kellett, a forgatáshoz pedig szigorú nemzeti parkos felügyelet járt.
A filmben szó esik a Tisza-tó múltjáról is. Dimitry kíséretében felkeressük például a hajdani Tiszahalász nevű falu helyét, amit 1876 márciusában hatalmas árvíz pusztított el. A község lakóit kitelepítették, leszármazottaik pedig ma is a közeli Újlőrincfalván élnek. Az egykori község nyomait az elárasztás után körülölelte a tó, így nem könnyű megközelíteni azt. Én a múltidézésnek kicsit több időt szenteltem volna, hisz nem éppen szokványos történet ez, persze, ennél hosszabb már nemigen lehetett volna ez a film. De talán lesz majd egy másik, ami csak erről szól, mint kiderült ugyanis, Dimitryt nagyon érdekli ez a téma.
Üzenet a nyaralóknak és a döntéshozóknak
A film egyik legnagyobb erénye az, hogy nagy hangsúlyt kapott benne az ember és a természet viszonya. Nem csak megcsodáljuk az itt található sok szépséget, de útmutatást is kapunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene jól szeretni a tavat.
Ha például itt bringázunk, gondolunk-e arra, hogy tavasszal, nyáron a mocsári teknősök a tojásrakóhelyek és a víz között csak a kerékpárúton áthaladva tudnak közlekedni, és egy sebesen száguldó bicikli halálos veszélyt jelenthet számukra.
Különösen az apró teknősbébikre, amik nem nagyobbak egy 50 forintosnál.
A vízen is vannak konfliktusos helyzetek, például egyes vízi járművek és a halak között. A film szemléletesen megmutatja, hogy a túl nagy sebességgel közlekedő motorcsónakok – amelyekből sajnos egyre több van – hogyan sodorhatják ki a sekély vízben, a parton álló fűzfák vízbe lógó gyökérzetére lerakott ikrákat az általuk keltett hullámzással.
A sokak által ősellenségnek kikiáltott kárókatonák érdekében is elhangzik pár jó szó, de az EU-ban már betiltott, nálunk „rendkívüli helyzetekben” alkalmazható kémiai szúnyogirtó szerek okozta problémákról is szó esik egy látványos jelenet kapcsán, amelynek főszereplői fiatal partifecskék. Ezek a madarak az igazi, természetes szúnyoggyérítők, hisz egyetlen fecske több mint egy kiló repülő rovart fogyaszt el egy nyár alatt. Gondoljunk bele, ilyen tömegben milyen mennyiséget tudnak megenni.
Hogyan szeressük jól a Tisza-tavat?
Felmerülhet a nézőben, hogy a csodás képeket látva vajon mennyien indulnak majd útnak a tóhoz, ahol nyaranta már így is nagyon sokan vannak. Menjünk mi is, vagy a tó érdekében inkább csak távolról csodáljuk azt?
Hogyan szeressük jól a Tisza-tavat? – kérdezte egy néző a film utáni beszélgetésen. Szendőfi Balázs szerint vissza kellene állítani azt a felosztást, ami 2010-ig fennállt. Ennek értelmében különböző zónák voltak a tó terültén. A természeti értékek szempontjából legértékesebbnek számító Tiszavalki-medence fokozottan védett terület volt, ahová a madarak költési időszakában ember nem tehette be a lábát, azon túl pedig csak evezve lehetett itt közlekedni, motorcsónakkal nem. A vízi turizmus számára a Poroszlói-Sarudi-medence volt „kijelölve”, a motoros vízi sportok kedvelői pedig csak az Abádszalóki-medencében hódolhattak szenvedélyüknek.
Ljasuk Dimitry – Tisza-tavi lakosként – még emlékszik arra, hogy a 90-es években, amikor még úgy tekintettek a tóra, mint a „szegény ember Balatonjára”, arról ábrándoztak, hogy milyen jó lenne, ha felfedeznék a tavat a vendégek. Mostanra megfordult a helyzet, nincs hiány vendégekből, de Dimitry szerint sokan sajnos nem tudják, hogyan is kell egy ilyen helyen viselkedni. Ezért tartja fontosnak az ismeretterjesztést, az edukációt, ami ennek a filmnek is egyik fontos célja. Épp ezért szeretnék, hogy minél több iskolás is megnézhesse majd azt, ehhez pedig külön alsósok és felsősök számára oktatási segédanyagot is készítettek, amit itt találtok.
Reméljük, hogy a misszió sikeres lesz, és az unokáink elmondhatják majd, hogy az ember nemcsak megalkotója, de megőrzője és védelmezője is ennek a paradicsomnak.
A filmet október 5-től országszerte 57 moziban vetítik. További érdekességekért, kulisszatitkokért pedig kattintsatok a film honlapjára és közösségi oldalára.
