Erdőben kirándulni testet-lelket megnyugtató élmény, ám egy fenyőerdőben tett séta kifejezetten egészséges. A levelekből felszabaduló illóolajok tisztítják a tüdőt: nem véletlen, hogy a tüdőszanatóriumok gyakran fenyvesekben épülnek. A téli hónapokban körülnézünk, hogy milyen fenyőfajokkal találkozhatunk a hazai erdőkben, mi a múltja és a jövője fenyveseinknek.
Tűlevelek nyomában
A fenyőfélék a tűlevelűek csoportjába tartoznak, több mint kétszáz, méretben és kinézetben változatos fajuk létezik a daliás faóriásoktól a kócos, törpe bokrokig. Őshonos fenyvesek hazánkban viszonylag kevés helyen, kis kiterjedésben fordulnak elő, mivel jobban kedvelik a kárpáti/alpesi, hűvösebb és csapadékos klímaviszonyokat. Magyarországon az erdeifenyő a Nyugat- és a Dél-Dunántúlon, a lucfenyő a Soproni- és a Kőszegi-hegységben tekinthető őshonosnak. A lombhullató vörösfenyő összefüggő állományokban nem, de szórványosan a Dunántúl nyugati szélén és a Bakonyban is természetesen fordul elő. A fenyőerdők és egyes fajok – mint pl. az idegenhonos feketefenyő – jelenléte és térfoglalása sokkal inkább telepített formában jellemző nálunk, amihez markáns történeti előzmények mellett elvitathatatlan hasznok és előre nem látott következmények kapcsolódnak.
Egyre ritkább a természetes úton kikelő fenyőcsemete
Hagyományos tájhasználat
Az 1800-as években az erdők sok helyen főleg a lakosság tűzifaigényét szolgálták ki. A felújítást kezdetleges módon, sarjaztatással oldották meg: a viszonylag fiatal, 20-30 éves fákat már kivágták, amelyek aztán a tuskókról újra meg újra kihajtottak. Ahol a legeltetés nagyobb hasznot hozott, mint a faanyag, ott az erdőket legelőkké alakították át. A juhok és a sertések számára a bükk- és a tölgymakk jelentette a fő táplálékforrást ősszel és télen, így a lombos területeken rendszeresen „makkoltattak”. Ezek a tájhasználati módok jelentősen befolyásolták a termőhelyeket – egyrészt jelentős talajpusztulást, másrészt ligetes állományokat és mozaikos, kopár tájképet idéztek elő.
Vörös-, luc- és erdeifenyő a Bakonyban
A Keszthelyi-hegység is hasonló látványt mutatott a Festeticsek idején, ráadásul az egyre fokozódó nyári porviharok nemcsak a talajnak, de az akkoriban beinduló turizmusnak se tettek jót. Így a 19. század végén halaszthatatlanná vált a lepusztult területek rehabilitációja. A kopárfásításra egyetlen faj, a feketefenyő bizonyult megfelelőnek, amely olyannyira beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy az idők során a talajvédelmi szempontok mellett a fatermesztési lehetőségek is előtérbe kerültek.
A soproni erdők atyja
Jelentős fenyvesítések kezdődtek ebben az időszakban az Alpokalján is. „A soproni fenyves erdők aljában, oda van a kicsi tanyám csinálva…” – mondja a nóta, hisz a hegyvidék jelentős részét hosszú évtizedeken át örökzöld erdők borították, sajátos tájképi értéket kölcsönözve e vidéknek.
„A lerontott állapotú területeket Muck Endre, a »soproni erdők atyja« álmodta újra, amikor 1886-ban elkészítette az első üzemtervet, amely a rendszeres erdőgazdálkodás alapjává vált – idézi fel Folcz Ádám, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. főmérnöke. – Más lombos fajok mellett rengeteg lucfenyőt ültetett, amely képes elnyomni a gyökfőhajtásokat, és a sarjerdők helyett értékes állományokat hozhat létre. A fenyveseket ugyanakkor nem feltétlen célnak, hanem átmeneti megoldásnak szánta, ami előkészíti a terepet az egészséges, hosszú életű tölgy- és bükkerdőknek.” A terv első része bevált, a fenyőerdők a soproni látkép részévé váltak. A második lépés, az átalakítások azonban várattak magukra, ami napjainkra hagyott megoldandó feladatot.
Lucos - a fenyőerdők látványa és illata különleges hangulatot áraszt
Fenyőt mindenáron
Az I. világháborút követő trianoni békeszerződéssel az ország erdőterülete nyolcvan százalékkal csökkent, ami zömmel fenyőerdőket érintett. Előtte Magyarország volt Európa egyik legnagyobb faexportőre, majd hirtelen fabehozatalra szorultunk – megindult hát a fenyvesítések második hulláma. „Szükség volt a fenyőre, amely az építőipar egyik legkeresettebb alapanyaga. A Soproni-hegységben ezért például közel háromezer hektár lucfenyves jött létre, ami több mint a terület felét jelenti” – mutat rá Folcz Ádám. Azonban minden fafajnak megvan az optimális élőhelye. A luc inkább a magasabb hegyvidék fája, ahol a csapadék bőséges, a levegő páratartalma állandó, a hőmérséklet pedig ritkán kúszik huszonöt fok fölé. Ám az évtizedek során az időjárás melegebbé és szárazabbá vált, és a következmények nem maradtak el.
Kíméletlen körülmények
Az éghajlatváltozás negatív hatása globális jelenség, és már hazánk erdeiben is megváltoztathatatlan folyamatokat indított el. Az elegytelen, azaz egyetlen fafajból álló erdők különösen ki vannak szolgáltatva a szélsőséges időjárásnak, illetve ezzel összefüggésben a kórokozóknak és kártevőknek.
A fenyőpusztulás Európa-szerte problémákat okoz
Magyarországon húsz év alatt ötödére csökkent a fenyvesek területe, néhány éve a feketefenyő-állomány tizede elpusztult.
Gyúlékonyságuk miatt hőség idején az erdőtüzek, máskor a hirtelen lecsapó viharok, egy gombafertőzésből fakadó tűvörösödés vagy a tömegesen elszaporodó szúbogarak is pusztítanak, és mivel a fenyők főként gyantájukkal tartják távol a kéregrágókat, a nedvességhiány miatt legyengült egyedek képtelenek a védekezésre. Az erdészek ilyenkor próbálnak időben beavatkozni, és a faanyag kinyerésével menteni, ami menthető. Az újraerdősítések során a monokultúrák helyett főleg elegyfajként kerülnek vissza a fenyők az élőhelynek megfelelő lombos fajok mellé.
Kell, vagy sem?
Az idegenhonos feketefenyővel történő kísérletezéseket ugyanakkor alaposan meg kell fontolni. „Jelenleg az őshonos fafajokból álló, természetközeli állományok kapnak nagyobb hangsúlyt” – világít rá Hoffmann Pál. A Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének igazgatója tisztában van vele, hogy természetvédelmi szempontból a fenyvesek megítélése igencsak ellentmondásos. „Az itt élők viszont inkább úgy tekintenek a feketefenyőre, mint a számukra kedves természeti környezet, az otthonuk arculatát meghatározó, jellegzetes és megőrzendő értékre.
A Keszthelyi-hegységben fenyők tették termővé a kopár sziklákat
Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a korábbi fenyvesítések idején egészen más szempontok voltak mérvadók. A kopár területek beerdősítésére, majd a kedvezőtlen termőhelyi viszonyok mellett iparilag hasznosítható faanyag termesztésére a mai tudásunkkal sem találnánk alkalmasabb fafajt.” Bizonyítékul szolgálnak erre a púpokon, gerinceken, sekély termőrétegen többfelé megtalálható, gyakran száz év feletti fenyőkkel borított részek. „Ezeken a termőhelyeken őshonos, lombos fafajokból jobbára csak talajvédelmi célokat szolgáló, bokorerdőszerű állományokat lehetne létrehozni” – összegzi Balaton-felvidéki tapasztalatait Hoffmann Pál.
Változatos élőhelyet jelent
A fenyők ökológiai szerepe elvitathatatlan, ezért is fontos, hogy a biológiai sokféleséget erősítő elegyfajként megmaradhassanak a számukra optimális helyeken. Nagy fatömegük miatt ugyanis jelentős szén-dioxid-megkötésre képesek, és vegetációs idejük is hosszabb, mint a lombos fajoké. Ráadásul számos állat, növény és gomba él szoros kapcsolatban a fenyőkkel, így ha azok eltűnnek, sok értékes, esetenként védett faj – mint a madarak közül a keresztcsőrű vagy a sárgafejű királyka – élőhelye is megszűnik.
Fenyvesekben él a tobozok szétfeszítésére specializálódott keresztcsőrű
A Kárpát-medence fenyveseinek szerepe és jelentősége a klímaváltozás következtében folyamatosan átalakul. A fatermesztési szempontok helyett sokkal inkább a termőhelyek védelmében, a szénmegkötésben betöltött funkciójuk lesz jelentősebb. Természetjáróként meg kell szoknunk, hogy a fenyők látványától sok hagyományos túraútvonalon lassan el kell búcsúznunk. A fenyőfák azonban továbbra is jelen lesznek a magyar tájban, a Bükk, a Soproni- és a Kőszegi-hegység helyett viszont inkább a szárazabb, déli, alföldi részeken, kopárokon találkozhatunk velük. A fenyőillat tehát nem illan el véglegesen a hazai erdőkből.
Igazi csodaszer
A fenyőfélék kicsorgó, illatos nedvét balzsamnak nevezik, amelynek fő szerepe a sérülésvédelem – a ragacsos anyag eltömíti a fa sebeit, majd az illóolajok elpárolgásával gyantává szárad.
A gyantarágás régen a pásztorok, erdei munkások szokása volt, hitük szerint ez tisztítja a fogakat, illetve erőt nyújt a gyalogláshoz, ezért naphosszat rágcsáltak egy-egy darabot.
Ma már inkább a fenyőmagot rágcsáljuk, amely nélkül az olaszok szerint nincs is igazi pesztó. Azonban a fenyőnek nemcsak a magja, hanem a kérge, toboza és ágai is igen értékesek, jótékony hatásuk miatt a különböző fenyőgyantákat és -olajakat már az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel használták. Gyógyászati célokra leginkább az erdeifenyő alkalmas: kérgéből hatékony természetes antioxidáns nyerhető, a fiatal tűlevelekből és zsenge rügyekből főzött szirupokat és teákat pedig különböző légzőszervi panaszokra és lázcsillapításra ajánlják. A hajtásokból kinyert kellemes illóolaj gyulladáscsökkentő, stresszoldó és fertőtlenítő hatással bír – nem véletlen, hogy a világ legnépszerűbb autóillatosítója is fenyő formával, fenyőillattal kezdte pályafutását.
Sokoldalú alapanyag
A tűlevelűek rendszerint könnyű és jól megmunkálható, ugyanakkor szilárd, szívós fája gyakran és széles körben alkalmazott ipari alapanyag, a bútorgyártók mellett az építészek és épületasztalosok is előszeretettel használják. Az állami erdőgazdaságok között például a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. fafeldolgozó üzeme is magas minőségű fenyőfát használ a faalapú készházak gyártásakor.
A hűvösebb klímán élő fenyők általában jobb műszaki adottságokkal rendelkeznek, hangszergyártásra például kifejezetten a magashegységi lucfenyő lehet alkalmas: a „rezonáns luc” kiváló akusztikai tulajdonságai miatt elsőrendű hegedű-alapanyag. Emellett a rétegelt falemezek előállításában, valamint egyedülállóan magas cellulóztartalma miatt a papír- és cellulózgyártásban is meghatározó szerepe van a lucfenyőnek.
„Borovi fenyő” néven az erdeifenyő dekoratív rajzolatú fája szintén sokrétűen alkalmazható, a hazai ajtó- és ablakgyártásban kifejezetten keresett. Hajóépítéshez is gyakran alkalmazzák, mivel jól bírja az állandó nedvességet, bár ez az adottság a vörösfenyő esetében még kiemelkedőbb.
A tartóssága miatt örök fának nevezett anyag a víz alatt is több száz évig szilárd marad, ezért épülhetett vörösfenyő tartópillérekre Velence óvárosa, de a budapesti Országház vagy a Keleti pályaudvar stabilitását is ilyen cölöpök biztosítják.
A feketefenyő felhasználása a társaiéhoz képest nem ennyire sokoldalú – göcsössége és nagy gyantatartalma korlátozza a lehetőségeket. Utóbbi tulajdonsága azonban viszonylag tartóssá teszi, továbbá jó minőségű gyantájából a vegyipar terpentinolajat állít elő.
A cikk a Turista Magazin 2020. december-januári számában jelent meg.
