Az erdők tündérmadarának titokzatos élete

Turista Magazin: Egy egyszerű, naivnak tűnő kérdéssel kezdeném. A szalonkának van köze a szalonnához? Tudható, honnan ered az erdei szalonka név?

Schally Gergely: Sokféle nyelven, többféle neve van a szalonkának. A szláv nyelvterületeken előfordul a „slujka”, „slonka” megnevezés, valószínűleg a mi elnevezésünk is ezekhez áll közel. A latin nyelvterületeken, a francia „bécasse”, a katalán „becada”, az olasz nyelvben „beccaccia” a fajnevei. A francia nyelvben bécasse des bois-nak, azaz erdei szalonkának hívják. Angolul pedig Eurasian Woodcock. Szóval a kérdés nagyon jó, de ennek még utána kell járnom.

A latin neve viszont azért izgalmas, mert Scolopax rusticola a neve, amiben a rusticola fajnév jelentése „rusztikus” falusias, esetleg mezei, vidéki jelentéssel bír. A latinban nincs meg ez az erdei megnevezés, és ez azért lehet különleges számunkra, mert ez a madár nagyrészt nappal van az erdőben, éjszaka pedig sokszor kimegy a legelőkre, mezőkre. Nem tudom, hogy a latin név mennyire van ezzel összefüggésben, mindenesetre érdekes.

TM: Hogyan kerültél az erdeiszalonka-kutatás közelébe és a monitoringprogramba?

Sch. G.: A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékén dolgozom oktató-kutatóként. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem ott dolgozni, 2009-ben, teljesen zöldfülűként az adatgyűjtés, az adatfeldolgozás részébe kezdtem el besegíteni. Maga a monitoringprogram egy civil kezdeményezés, amelyben vadászok önkéntesen vesznek részt. A programot az Országos Magyar Vadászati Védegylet fogja össze és koordinálja. Az egyetem pedig, mint kutatóhely, a tudományos hátterét biztosítja az egész programnak úgy, hogy ez megfeleljen a lehető legszigorúbb elvárásoknak.

TM: Mitől lett kedvenced az erdei szalonka? Miért kezdtél el pont ezzel a madárral foglalkozni?

Sch. G.: Röviden: mert egy igazán különleges madár. Bővebben, és egy kicsit messzebbről kezdve.

Mindenféle módon. A rejtőszínű tollazatával, a viselkedésével, hogy a talajon elbújik, nem sokat mozog, nem láttatja magát, nem ad ki hangokat, vagyis ad ki hangokat, de nem gyakran. Ettől egy kicsit misztikus, rejtélyes mivolta van, és ez megmozgatja az emberek fantáziáját. Nemcsak ma, de régen is, hiszen már a 18–19. századi vadászkönyvekben mindenhol arról lehet olvasni, hogy mennyire kiszámíthatatlan, mennyire rejtélyes faj. Emiatt rengeteg olyan anekdota, megfigyeléseken, sejtelmeken alapuló információ terjedt róla el, amely egyszer csak a szakirodalomban is megjelent, és egy idő után már kvázi tényként kezdték kezelni. A monitoringprogram pont azért nagyon hasznos és fontos, mert van, amikor megerősíti ezeket az előzetes elképzeléseket, és van, amikor meg rájuk cáfol. Azaz rámutat, hogy van még bőven megismernivalónk a fajról.

TM: Miért szükséges az erdeiszalonka-monitoringozáshoz a madár elejtése? Miért nem elegendő, mint más madaraknál a hálóval való befogás, utána esetleg a gyűrűzés? Van ennek bármi köze vadászati hagyományokhoz, a „szalonkázáshoz” például?

Sch. G.: Szerintem ezek a dolgok egy kicsit összemosódtak, összekeveredtek.

TM: Akkor tisztázzuk.

Sch. G.: Igen, érdemes ezt tisztázni. Van egyrészt, amit mondtál, a vadászati hagyomány, ami egy kiindulási pont. Ez a vadászati kultúra szerves része, vannak olyan emberek, akik erre a fajra ezen a módon, tradicionálisan szeretnek vadászni. A monitoringprogram pedig arról szól, hogy legyen a vadászati tevékenység mögött valamilyen kézzelfogható információ arról, hogy mégis mennyi madár lehet az, amennyiből ez a fajta hasznosítás történik, hogyan változik ez az állomány, veszélyeztetheti-e ez a hagyományos vadászat a faj fennmaradását. És ha már egyszer elejtenek madarakat, akkor a populáció összetételéről, annak változásairól is lehessen adatokat gyűjteni, annak érdekében, hogy amikor esetleg felmerül kérdésként, hogy ez a vadászat tényleg problémás-e a faj szempontjából, akkor ne vélemények, meg szubjektív elképzelések alapján lehessen erről bármit is mondani, hanem adatok, tények alapján. Tehát röviden összefoglalva, a monitoringprogram semmi másról nem szól, csak megfigyelésről és adatgyűjtésről, ami az elejtés hátterében biztosítja annak a fenntarthatóságát.

TM: A monitoringprogram 2009-től, közel 16 éve tart. Az eddigi megfigyelések és adatok kiértékelése alapján mit tartasz a kutatás legfontosabb eredményének?

Sch. G.: Nem könnyű ezt röviden összefoglalni, mert sokszor inkább azt látjuk, hogy nehéz egyértelmű mintázatot találni bármiben is. Nekünk az a legfontosabb, hogy nyomon kövessük az erdeiszalonka-állománynak az alakulását, és a program egyik legfontosabb eredménye talán az, hogy erről egyedülálló részletességű, megbízható adataink is vannak.

Sem csökkenő, sem növekvő tendencia nem látszik az állományban. A nyomon követés mellett genetikai vizsgálatokat is végeztünk a madaraknál, amiből azt derült ki, hogy rendkívül színes és sokféle társaság jelenik meg nálunk. Gyakorlatilag nem is nagyon lehetett csoportokba sorolni az egyedeket rokonsági viszonyok alapján.

TM: A nyomkövetés kapcsán kirajzolódik a szalonkák repülési fő útvonala?

Sch. G.: Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, ha Magyarország a kiindulási pont, tavasszal, március második felében, illetve végén megindulnak a szalonkák az országból, és a többségük északkeleti irányban, néhány megállással elröpül Moszkva vonaláig. De akad olyan madár, amelyik csak Lengyelországig vagy Ukrajnáig megy, tehát ebben is van már eltérés.

Ez visszafelé is elmondható. Ha az őszi itthoni vonulást nézzük, akkor október elején érkeznek meg hozzánk sok fiatal madárral, akik a költőhely felől jönnek, és november végéig, december elejéig nagy eséllyel itt maradnak. A talaj menti fagyok elől Olaszország, Dél-Franciaország és Spanyolország irányába vonulnak tovább.

TM: Mi az, amit a legjobban szeretsz a szalonkakutatásban?

Sch. G.: Azt, hogy ezek a madarak mindig meg tudnak lepni. És tényleg. De komolyra fordítva szót, a megfigyelést és a gyűrűzést nem lehet megunni. A monitoring révén ismerkedtem meg a szalonkagyűrűzéssel, fogással, és ez nagyon izgalmas része a kutatásnak. Itt nem az történik, mint a legtöbb kis testű énekesmadárfajnál, hogy kirakom a hálót, és megvárom, mi repül bele. Bár az előbbi módszer is nagyon izgalmas, a szalonka esetében konkrétan meg kell keresni a madarat, meg kell próbálni közel jutni hozzá, és szó szerint meg kell fogni egy hálóval.

TM: Ezt hogy kell elképzelni? Rádobsz egy hálót a madárra?

Sch. G.: Majdnem. Egy olyan „lepkehálót” képzeljünk el, amely egy 7 méteres horgászbotnak a végén van. Ezt az 1 méter átmérőjű, kör alakú hálót kell úgy ügyesen fölé vinni a madárnak, majd óvatosan rátenni, hogy az közben ne repüljön el. Van, amikor túl lehet járni, nem is annyira az eszén, hanem inkább az érzékszerveit lehet megviccelni, és van, amikor meg fordítva történik, ő jár túl a mi eszünkön. Hiába próbálja az ember, sehogy nem hagyják magukat megfogni. Kivár, és amikor már azt hiszed, egy lépés, és megvan, az utolsó pillanatban felröppen. Az is érdekes még, amikor jönnek vissza az információk a jelölt szalonkákról. Hogy az a madár, amit megjelöltünk, az például egész télen folyamatosan ott volt a közelünkben, és egyébként köszöni szépen, remekül van. Míg a másik elment egy spanyolországi szigetre, és inkább ott, egy melegebb területen tölti a telet.

TM: Milyen napszakban gyűrűztök?

Sch. G.: Napközben nagyjából esélytelen erre a szuper rejtőzködő madárra rábukkanni.

Éjszaka lámpával vagy hőkamerával meg lehet keresni. Óvatosan, kevés zajt ejtve lámpával kell odamenni hozzá, a világítással egyben kissé korlátozzuk is a látását, így ha szerencsénk van, és ő is úgy akarja, akkor meg tudjuk fogni, ha nem, akkor így jártunk.

TM: Meddig él egy szalonka? Erről tudunk adatokat?

Sch. G.: Igen. Az egyik legidősebb ismert madár 16 és fél éves volt úgy, hogy a gyűrűzése és a megkerülése között ennyi idő telt el. Ez egy külföldi rekord. A hazai gyűrűzési adatok között szerepel egy 10 év körüli példány. Ezek a kiugró példák, mert a történethez az is hozzátartozik, hogy ha szalonkáról beszélünk, a többség nagyon rövid ideig él. Jelentős hányaduk az első életévében elpusztul, de ezt szerencsére kompenzálja a szaporulatuk.

TM: Meddig folytatjátok a szalonkamonitoringot?

Sch. G.: Ameddig lehetséges és szükséges. A vonulásuk, a táplálkozásuk, az életmódjuk rengeteg további kérdést vet fel. A gyűrűzéseknél és a GPS-nyomkövetésnél is megfigyeltük, hogy a szalonkák, ha valahol jól érzik magukat, és táplálékban, gilisztákban gazdag területre bukkannak, akkor oda mindig visszajárnak. A visszajárás nem csupán úgy értendő, hogy napközben máshol vannak, és este visszatérnek a helyre, hanem úgy is, hogy elrepülnek Spanyolországba, és onnan is pontosan ugyanoda térnek vissza. Például mindig ugyanabba az erdőfoltba, ahol már korábban is jártak.

Náluk szerintem ez a tanulás, ez a tapasztalat fontos szerepet játszik a vonulásuk alakulásában. Magyarországon is meg lehet figyelni, hogy amikor gilisztából „gyengébb szezon” van, akkor az előbb-utóbb összefüggésbe hozható a csapadékmennyiség csökkenésével, és ilyenkor kevesebb ideig vannak nálunk a szalonkák, kevesebbet látni belőlük. Ez jelentős tényező, és az egész éghajlatváltozás emiatt hathat majd erre a fajra, hogy a táplálékát, hogyan találja meg. Többek között ezért is feltétlenül folytatni kell a kutatást, meg azért is, hogy a jövőben további izgalmas részletekre derülhessen fény a szalonkákkal kapcsolatban.