Megdöbbentő adat, hogy hússzor annyi mikroműanyagot fogyaszt egy év alatt az, aki palackozott vizet és üdítőt iszik, mint az, aki csapvizet fogyaszt.
Mikroműanyagokból, vagyis az 5 milliméternél kisebb plasztikdarabkákból mindenhol egyre több fordul elő, a levegőben, a vízben és a talajban is, és nagy egészségügyi, illetve környezeti kockázatot jelentenek. Aki csak palackozott italt fogyaszt, az egy nemzetközi tanulmány szerint éves szinten 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét visz be a szervezetébe, csapvíz fogyasztása mellett ez a szám 4 ezer.
A magyar ivóvíz egyelőre nincs veszélyben – olvasható Jurecska Laura környezetkémikusnak, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszék tudományos munkatársának a cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon. Az viszont nem kis problémát jelent, hogy a Felső-Tisza súlyosan szennyezett, Budapestnél pedig ötödével emelkedik a szennyezés a Dunán a város alatti szakaszon.
A Duna már Ausztriából mikroműanyaggal szennyezetten érkezik, de ennek értéke a fővárosnál még tovább romlik. Osztrák kutatások szerint a folyó évente 530-1500 tonna mikroműanyagot szállít, és ez jócskán nő nálunk. A szennyezés forrásai a szennyvíztisztító telepek és az esőzésekkor a burkolatokról bemosódó csapadék. Ennek ellenére szerencsére a főváros ivóvízbázisa nem tekinthető veszélyeztetettnek, ami annak köszönhető, hogy a folyó vize homokos, kavicsos vízáteresztő rétegeken halad át. Már önmagában ez is, illetve az itt élő baktériumközösségek is tisztítják a vizet.
A Felső-Tiszán drasztikus a helyzet, óránként több millió mikroműanyag úszik le rajta. Jurecska Laura nem akarja felmenteni a hazai szennyezőket, de úgy véli, a probléma elsődleges forrása az ukrán és román oldalról érkező hulladék. „Hosszú távon megoldást csakis a hatékony környezetvédelmi diplomácia, a magyar, ukrán és román hatóságok együttműködése hozhat” – írja.
A Rábán szintén nem túl jó a helyzet, három évvel ezelőtt itt 1 köbméter vízből 12,1 darab mikroműanyagot mutattak ki, amely naponta akár több mint 20,7 millió részecskét is jelenthet.
Mivel nem létezik egy egységes, mindenki által elfogadott módszertan a mikroműanyag mérésére, nehéz összevetni a hazai értékeket a nemzetközi eredményekkel, és így határértéket sem lehetne kijelölni.
A környezetkémikus szerint fontos lenne, hogy minél előbb megvalósuljon egy átfogó felmérés, amelynek segítségével a helyzetről nemcsak pillanatképet kapunk, hanem láthatóak az esetleges változások is. „A probléma már nálunk is felütötte a fejét… Továbbra is szükséges a műanyagokhoz fűződő viszonyunk radikális újragondolása, a körforgásos gazdaságra történő mielőbbi áttérés, valamint a határokon átívelő szennyezés együttműködésen keresztül történő kezelése” – összegezte Jurecska Laura.
