Ócsa és környéke remek programot kínál a kisgyerekes családok számára is. Sétálhatunk egy tanösvényen, megcsodálhatjuk az egyik legismertebb középkori eredetű templomot, és ha jókor megyünk, a hangulatos tájházban még kézműveskedhetünk is.
Ócsa mellett eddig valahogy mindig elszáguldottunk az autópályán, pedig nagyon közel van hozzánk, de talán épp ez lehet az oka annak is, hogy mindezidáig nem jártam még ezen a környéken. Az ember valahogy hajlamos arra, hogy a távoli helyeket érdekesebbnek gondolja azoknál, amelyek a közelében vannak. Pedig Ócsa is tökéletes bizonyítéka annak, hogy az élményekért nem feltétlenül kell a világ végére menni.
A mesebeli láperdő
A Selyem-réti tanösvényhez alig fél óra alatt odaértünk, ami egy kétéves kisgyerekkel fontos szempont. A tanösvény a város közelében fekvő Nagy-erdőből indul, de itt nem találhatunk táblákat, az egyes állomásokkal kapcsolatos információkat a nemzeti park látogatóhelyein beszerezhető vezetőfüzetben olvashatjuk el. A lombfakadás előtt álló magyar kőrisek aljnövényzetében színes virágok virítottak, ibolyák, sárga bogláros szellőrózsák és salátaboglárkák. A második állomásnál kicsit letáboroztunk, mivel egy 300 éves kidőlt tölgyfa a legjobb játszótér egy kisgyerek számára. Eddig a táj nem sokat változott, ezután azonban következett a sétaút legszebb része, egy gyönyörű láperdő folt. A vízben álló fák mintha eggyé váltak volna a tükörképükkel. A mélyedésben összegyűlt víz szinte fekete volt, jellegzetes sötét színét a tőzegrétegből kioldódó szerves anyagok adják. A megvastagodott tövű enyves égereket, melyek támasztógyökereik segítségével tartják magukat az ingoványban, lábasfáknak is nevezik. A varázslatos erdőben olyan érzésem volt, hogy a fák közül bármelyik pillanatban előbukkanhat néhány kis tündér. De hiába vártam, a mesebeli lények nem mutatkoztak, viszont virágzott már a mocsári gólyahír, melynek sárga szirmai kiviláglottak a sötét vízből. Népiesen ezt a virágot egyébként libadöglesztőnek is hívták, utalva annak mérgező voltára.
A Turján-vidék értékes foltjai
Hajdan a Duna-Tisza közi homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál kiterjedt láprendszer húzódott. A lápos, ingoványos területeket nevezték egykor népiesen turjánnak. A közel 100 kilométer hosszan húzódó, néhány kilométer széles terület mérete mára jelentősen összezsugorodott. Ehhez hozzájárultak a 19. századi vízrendezési munkálatok, a földművelés beindulása, az öntözés, a talajvízszint csökkenés, majd a 20. század eleji tőzegbányászat. Épp ezért az Ócsa környékén megmaradt lápmaradványok különös jelentőséggel bírnak, és számos ritka növény-és állatfajnak adnak otthont. Tavasszal a lápréteken gyönyörű orchideák virítanak, a vizes lápfoltokban még felbukkan a réti csík, a lápi póc, és egyedül itt él egy apró lepkefaj, az ezüstsávos szénalepke is. Nem véletlen, hogy a fokozottan védett turján bejárása önállóan nem is lehetséges, csak vezetéssel. Itt működik az Ócsai Madárvárta is, ahol rendszeresen szerveznek bemutató gyűrűzéseket is.
Ócsa legismertebb nevezetessége
A láperdőnél még hosszasan időztünk volna, de vissza kellett indultunk a városba, mert szerettük volna még megnézni az Öregfalut és az itt álló műemlék templomot is. A 13. századi erődtemplom premontrei szerzetesek számára épült, majd a tatárjárás idején felgyújtották, a török hódoltság idején pedig mecsetként használták. A 17. században a lakosság nagy része református hitre tért át, a templom pedig a református egyházhoz került. Az épületet nem csak az idő múlása viselte meg, de az évszázadok alatt villámcsapás és tűzvész is sújtotta. 1986-tól éveken át tartó felújításon esett át, ami olyan jól sikerült, hogy megkapta érte az Európa Nostra díjat is. A templom egyszerűen gyönyörű. Nehéz betelni a látvánnyal, és nem is nagyon lehet, mert nem tudunk elég messze menni ahhoz, hogy kellő távolságból, teljes egészében meg tudjuk azt csodálni, ugyanis az ócsai Öregfalu házai szinte körbeölelik a templomot.
Vissza a múltba
Az Öregfalu műemlékházai a 21. században is őrzik a falu 18. századi állapotát és a kétbeltelkes településforma jellegzetességeit. Ennek lényege, hogy a falu központjában álló házakat viszonylag kicsi telkek vették körül, mivel a település szélén a családoknak volt egy másik, nagyobb telke is, amelyen a gazdasági épületek álltak, és itt tartották az állatokat illetve a takarmányt is. Az Öregfaluban ma hat műemlékvédelem alatt álló nádfedeles vályogházikó látható. Az Ócsai Tájház épületeiben a kétszáz évvel ezelőtt itt élt ócsai emberek mindennapjait idézhetjük fel a bemutatott használati tárgyak, viseletek segítségével. A szomszédos Turján-házban a Turján-vidék természeti értékeivel ismerkedhetünk meg. Az udvaron tavasztól-őszig, minden hónapban van valamilyen kézműves foglalkozás is. Mikor március végén ott jártunk, épp egy keramikus vezette be a gyerekeket a mesterség alapjaiba. Kisfiunk ehhez még túl kicsi, de ő sem unatkozott; számára a falra függesztett kukoricacsövek és a tájház macskája jelentették a legnagyobb attrakciót.
Zárásként szerettük volna még megnézni az ócsai pincesort, melyhez útmutatásul annyit kaptunk, hogy keressük a város legmagasabb pontját, az Öreg-hegyet. Alföldi lányként az elnevezésen egyáltalán nem csodálkoztam, hisz a síksághoz szokott ember, lakjon az Alföld bármelyik pontján is, a néhány méterrel a környezete felé emelkedő kiemelkedéséket már hegynek vagy dombnak nevezi. A hajdani Ős-Duna magaslatán található pincesort végül megtaláltuk, de a jellegzetes nyeregtetős, nádborítású pincéket behatóbban már nem tudtuk megnézni. A család legifjabb tagja ekkorra már meglehetősen elfáradt, és ezt az egész környék tudtára is adta, így jobbnak láttuk, ha hazaindulunk. Legközelebb viszont biciklit is hozunk magunkkal, ugyanis a környéken a Duna-Ipoly Nemzeti Park több kerékpártúra-útvonalat is kialakított, amit szeretnénk majd bejárni.
A cikk először 2018 áprilisában jelent meg.
Kapcsolódó cikkek:
Öt madárvárta- nem csak ornitológusoknak
Homokbuckák földjén - Alföldi Kéktúra
A homokhalmok és az erdős puszták világa - Alföldi Kéktúra
A lápi ember nyomában, avagy gumicsizmás túra Ócsán
