Orfűt nem csupán a tavak miatt érdemes felkeresni, strandszezonon kívül is akad itt élmény és látnivaló.
Mesés környezetben megbújva találjuk a Nyugati-Mecsek talán egyik legismertebb kiránduló- és pihenőhelyét, a pompás tavairól elhíresült Orfűt. A strandolóknak, fesztiválozóknak - akik a nyári időszakban szinte teljesen ellepik a vízpartokat - és a horgászoknak aligha kell bemutatnunk ezt a páratlan tájat, viszont turisztikai szempontból a főszezonon kívül is akad itt látnivaló és élmény, így önmagában is szuper úti célja lehet egy mecseki kirándulásnak.
Pécsi-tó madártávlatból
A mai hangulatos orfűi környezet viszonylag újnak mondható, hiszen mesterséges tavainak koncepciója az 1960-as években született meg. 1962-ben az Orfűi-patakot felduzzasztva hozták létre a 11 hektáron elterülő Orfűi-tavat, ezt követte 1966-ban a közel hétszer nagyobb Pécsi-tó, majd a 28 hektáros Herman Ottó-tó, végül pedig 1970-ben a Kovácsszénájai-tó lett kialakítva. Napjainkban ezeknek a vízfelületeknek a látványa már teljesen természetesen hat, pedig nem is olyan régen csupán egy patakocska csordogált ebben a völgyben, melynek vize egészen más célokat szolgált, mint a pihenés vagy a kikapcsolódás. Ennek a pataknak a nyomába eredve olyan múltidéző élményekre tehetünk szert, melyekre az országban kevés helyen nyílik lehetőségünk, ugyanakkor építészeti kuriózumokat is szemügyre vehetünk.
Az Orfűi-tótól déli irányban követve a patakot mindössze ötszáz méterre találjuk hazánk egyetlen működési engedéllyel bíró vízimalmát. Rendezett és felújított környezete egyértelműen azt jelzi számunkra, hogy a ma Malommúzeumként üzemelő épületegyüttesek nem csupán szemléltető eszközei a hajdanán itt zajló munkának. A gabonaőrlő vízimalom mellett itt találjuk még a papírkészítő malmot, illetve a száraz malmot is, mely utóbbit nem a víz ereje, hanem lovak működtették. A Vízfő-forrás patakjára települt malomépületek javarészét a 19. század második felében emelték, és a bennük található eszközök is korhűek. Mindez a hozzáértő szeretetnek és törődésnek köszönhetően maradt meg eredeti formájában, illetve újult meg, 1993 óta egy igazi molnárcsalád elkötelezett munkája révén.
Gyönyörű környezetben állnak az autentikus épületek
A Füzes család immáron negyed évszázada üzemelteti, gondozza a malmot, ami Füzes Péter 2011-ben bekövetkezett halála óta sajnos nem őröl. Lányainak, Füzes Katának és Füzes Petrának azonban így is bőven akad munkája a ma múzeumként funkcionáló és szépen felújított épületekkel. A látogatóknak szervezett különféle programok - kenyérsütés, papírkészítés - mellett ők üzemeltetik a múzeum Garatra keresztelt tágas fogadóépületét is, ahol a belépő mellett frissítőt, kézműves termékeket és ajándéktárgyakat is vásárolhatunk. Mindezektől függetlenül a testvérpár tervei között továbbra is szerepel a malom üzemszerű újraindítása.
A malom patinás gépei ma is működőképesek
Vendéglátóink kalauzolása mellett megcsodálhatjuk a papírkészítés érdekes mesterségét, bepillantást nyerhetünk a 19. század és századforduló technikájával működtetett malmokba, melyek látványa már önmagában is visszarepít minket az időben.
Papírkészítő műhely
Megnézhetjük és megtapogathatjuk az itt található gépeket, Kata magyarázata alapján pedig meg is érthetjük a működésüket, melyek némelyike megragadó egyszerűségével vagy bámulatos precizitásával, olykor pedig óriási méretével és roppant tömegével nyűgözi le az embert. Utóbbi különösen igaz a szárazmalom hatalmas, lóval hajtott fogaskerekére, illetve az olajütő kéttonnás présgerendáira.
A helyreállított vízimalom hiányzó berendezéseit a zengővárkonyi, a pécsváradi és a kökénypusztai patakmalmokból pótolták. Fontos szempont volt, hogy az idekerülő régi-új gépek megegyezzenek azokkal, amelyek egykoron itt működtek, valamint, hogy a felújítást követően a malom működőképes legyen. A malomról és a molnárról a legtöbben tudni vélik, hogy hogyan dolgoznak, de biztosra vehető, hogy aki belép ebbe a helyiségbe, az fürkésző kíváncsisággal fogja végigkísérni az izgalmas és patinás berendezések szövevényes összeköttetését.
Elöljáróban csak annyit, hogy a búzának hosszú és látványos az útja, mire őrlemény, illetve liszt lesz belőle. Remélhetőleg a kifogástalan állapotú vízimalom hamarosan újra állandó munkára lesz fogva, működésével pedig tovább őrzi a malom eredeti funkcióját és a molnármesterség szépségét.
A vízimalom kereke egyedi módon az épület belsejében kapott helyet
Na de térjünk vissza a patakhoz, ami nem csupán a malmot és az Orfűi-tavakat élteti, hanem lényegében a környék múltját és jelenét is. Ez az ér a malomtól alig két percnyi sétára, az erdőben ered, egy közel tízméteres sziklafal tövében. A Vízfő-forrás vize eredetileg a nevét jelző márványtáblácska alatt egy szifonon keresztül bukkant ki a föld alól, az itt található karsztbarlang természetes túlfolyójaként. A mélyedés egy földcsuszamlás következtében eltömődött, így egy mesterséges „kaput” kellett nyitni a sziklában, hogy a víz újra a felszínre törhessen. Ez a kapu ma a Vízfő-barlang bejárata, amelyen keresztül jelenleg is akadály nélkül távozik a víz.
A Vízfő-forrás egyben a barlang bejárata is
A Vízfő-barlang a maga 391 méteres hosszával a Mecsek harmadik leghosszabb barlangja, bár egyes feltételezések szerint barlangrendszere nagyobb kiterjedésű, mint a híres abaligetié, melynek járatai két kilométert is kitesznek. A cseppkőbarlang időközönként bárki számára látogatható, de állandó bejárás csupán a kis és nagy patkós, a vízi- és a tavi denevérek számára biztosított, ezért rácsos a barlang bejárata.
Forrásház
A forrás közvetlen közelében egy érdekes objektumra figyelhetünk fel, ami már az odavezető tanösvényről is jól látható. Ez a fölfelé kétszintes betontulipán a magyar organikus építészet első, világszerte ismert építménye. A Csete György által megálmodott Forrásház nem csupán esztétikai alkotás, hőskorában ivóvízzel látta el a 20 km-re fekvő Komlót. Mindezt úgy, hogy a barlang vizének szintjéig, a földbe két emeletnyi mélyen hatoló torony szivattyú-gépházba torkollik, ahonnan a hegy tetejére felszivattyúzott víz szabadesésben jutott el Komlóra. A torony villamos központként funkcionáló emelete fölött még egy hangulatos, pihenést szolgáló, kör alakú, faburkolatos terem is helyet kapott, ám ezt a létesítményt csak bizonyos időpontokban, szervezett formában látogathatjuk.
A Forrásház egyedi kupolája belülről
Miután a komlói vízellátást már egy ideje másképpen, a Duna vízével oldották meg, sajnos - az egyébként műemléki védettséget élvező épület - szépen lassan kezd feledésbe merülni. Reméljük, ha már más funkciót nem is tudnak találni ennek a különös létesítménynek, legalább a turisták számára megóvják az enyészettől. Ugyanakkor ez az épület méltó mementója, ha úgy tetszik, igazi emlékműve is a környéket éltető víznek, ami napjainkban talán még fontosabb szerepet játszik az életünkben, mint valaha.
Kapcsolódó cikkek:
MESSZELÁTÓ - BALÁZS-KILÁTÓ (ORFŰ)
A KELET-MECSEK LEGMAGASABB CSÚCSAI KÖZÖTT
