Az alábbi interjú az októberi Turista Magazinban jelent meg Thuróczy Lajos bácsival. Akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz a vele készített utolsó anyagunk, mert 96 évesen is kiemelkedő szellemi és fizikai frissességnek örvendett.
Lajos bácsival rákospalotai otthonának udvarán beszélgettünk idén szeptemberben, ahol a járvány miatt kényszerű „szobafogságát” töltötte, ám – rá jellemző módon – ekkor sem tétlenkedett, ugyanis az udvaron kialakított egy több mint százméteres sétakört, amelyen nap mint nap kilométereket gyalogolt. Az interjú apropóját az adta, hogy az októberi Turista Magazint teljes egészében a Kéktúrának szenteltük, és ezen a téren (is) Lajos bácsi megkerülhetetlen volt. December 14-én bekövetkezett halálával az Országos Kéktúra egyik utolsó élő alapítóját vesztettük el.
TM.: Ilyen hosszú jelvényszerző túraútvonal még nem volt a múlt század közepén, honnan jött az ötlet?
T. L.: Az ötvenes években csak kiváltságosok utazhattak külföldre, ezért az egyesületünkben (Budapesti Lokomotív Sportklub Turista Szakosztály) azon törtük a fejünket, hogy miként lehetne élvezetesebbé tenni a hazai természetjárást. Akkoriban nagyon népszerű volt a tájékozódási futás elődje, mindenki csapatot hozott létre, mindenki versenyzett, de mi azt szerettük volna, hogy ne csak versenyek legyenek, hanem valami új, valamilyen gyalogszerrel teljesíthető kihívás is. Dr. Vízkelety Lászlónak hívták az egyesületünk alapítóját és vezetőjét, aki korábban kapott egy gyönyörű fotóalbumot az 1938-as Szent István-túráról. Ezt az albumot rengetegszer elővette és átlapozta, nekünk is megmutatta, és tulajdonképpen ez adta az alapötletet, hogy ha a kék jelzésen rendeztek korábban egy egész országot átszelő túrát, akkor meg kellene nézni, hogy milyen állapotban van most az útvonal, és ha járható, akkor be kellene hozni az egyesületbe mint jelvényszerző túra.
TM.: Ezt hogyan valósítottátok meg? Felkutattátok és bejártátok az egész útvonalat?
T. L.: Mivel vasutas-sportegyesület voltunk, el tudtuk intézni, hogy kisebb turistacsoportok minden hónapban szabadjegyeket kapjanak, így viszonylag gyorsan és hatékonyan deríthettük fel országszerte, hogy milyen állapotban van az útvonal. Volt, ahol még látható volt a jelzés, de sok helyen már nem. A felmérés után azt mondtuk, hogy ezt helyre lehet hozni, és nekiálltunk a szervezésnek, majd 1952-ben meghirdettük az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmat, akkor még csak a saját egyesületünk tagjai számára.
TM.: Ki volt az első teljesítő?
T. L.: Egy megszállott természetjáró tagtársunk, Horváth József, aki már a kiírás évében bejárta a teljes útvonalat, s ehhez még szabadságot is kivett a munkahelyén. Ő volt az első, aki kiérdemelte a kéktúrás jelvényt – oklevél még nem volt –, amelyet egy nagyon ügyes grafikus tagtársunk, Vígh Tibor tervezett. Jóska egyébként sokat tett a kéktúra népszerűsítéséért, mert az első bejárás után sok kéktúrás kirándulást szervezett az egyesületünkben.
Szent István Vádorlás 1938.
TM.: Milyen állapotban volt akkor a Kék?
T. L.: Nem túl jó, ezért ahol lehetett és tudtuk, igyekeztünk pótolni a jelzéseket, de mivel több mint 800 kilométerről volt már akkor is szó, és sok helyen nem volt jelzés, készítettünk a kiírás mellé egy szöveges útvonalleírást is, így jelzések nélkül is be lehetett járni az útvonalat, hiszen akkoriban még térkép vagy térképvázlat sem volt a nyomvonalról. Ezek csak az ötvenes évek második felétől kerültek a füzetekbe.
TM.: Bélyegzőpontok híján miként lehetett igazolni a teljesítést?
T. L.: Itt meglehetősen szabad kezet kaptak a teljesítők, a lényeg az volt, hogy valahogyan igazolják az ottjártukat. Ezt egy plébánia, egy gyár vagy egy iskola bélyegzőjével is megtehették.
TM.: Hamar népszerű lett a túramozgalom?
T. L.: Igen, már a kiírás évében a többi vasutas természetjáró szakosztály is jelezte, hogy az ő tagjaik is szeretnék teljesíteni, majd mind több és több természetjáró csoport jelezte ez irányú szándékát. Ez vezetett oda, hogy 1961-ben átadtuk az Országos Kéktúra szervezését a Magyar Természetbarát Szövetségnek, mert egy idő után már nem győztük az adminisztrációt. Az OKT működtetése mellett „odaadtuk” Sütő Nagy Attila tagtársunkat is az MTSZ-nek, aki a „Lokónál” intézte a kéktúra ügyeit, és ő ezután még húsz éven át tevékenykedett a szövetségnél.
Kéktúra relikviák - reprók az 1938-as, kék jelzést követo Szent István vándorlásról készült albumból
TM.: Milyen változásokat hozott az OKT történetében az, hogy az MTSZ-hez került annak szervezése?
T. L.: Az MTSZ csinált egy új kiírást, amelynek szellemében már bárki teljesíthette az Országos Kéktúrát. Egységes bélyegzőket telepítettek országszerte, és változtattak a jelvényen is, amelyet ma is használnak. Mindezek mellett folyamatosan fejlődött az igazolófüzet is, hogy megkönnyítsék a teljesítők dolgát. Akit egyébként részletesebben is érdekel a kéktúra és kialakulásának története, az szerezze be dr. Vízkelety László és Išpanović Martin Az Országos Kéktúra és akik végigjárták című kiadványát, mert elég részletesen körbejárja a témát.
TM.: Az elmúlt években óriásit nőtt a kéktúrák ismertsége, több tízezer igazolófüzet talál gazdára évről évre. Gondoltatok arra, hogy ekkora sikere lesz?
T. L.: Őszintén szólva, nem. Ahogy a beszélgetés elején is említettem, mi nem is egy országos mozgalomban gondolkodtunk eredetileg, „csak” az egyesületünk sportéletét szerettük volna színesíteni egy izgalmas kihívással, de nagy élmény volt látni, ahogy egyre népszerűbb lett, ahogy „saját lábra állt”. Az meg külön öröm, hogy az elmúlt években ekkorát fejlődött a kéktúrák infrastruktúrája, szervezése, és látni azt, hogy reneszánszát éli a kéktúrázás. Azt is érdekes megélni, hogy a kéktúrázásnak mekkora hatása van az emberekre, gyakran hallok olyanokat, hogy az országjárás a Kék mentén mennyire megváltoztatott valakit, és ezt nemcsak az állóképesség javulására kell érteni, hanem az önismereti fejlődésre is.
TM.: Ha visszatekintesz az elmúlt hat évtizedes pályafutásodra, mire vagy még igazán büszke?
T. L.: Nehéz kérdés, mert amióta „főállású turistává” váltam (1958), számtalan kihívással szembesültem, de ha ki kell emelni valamit, talán az, hogy az új dolgokkal mindig engem bíztak meg. Ezekben mindig kihívást láttam, és a végeredményeket nézve jól is oldottuk meg a feladatokat. Ilyen volt például az, amikor egyik napról a másikra megkaptuk a Magyar Honvédelmi Szövetségtől a túramotorosokat, akiket be kellett illeszteni a szövetségbe, de a kempingklub alapítása és felfuttatása is kedves emlék. Ugyancsak büszke vagyok a túravezetői képzésre és minősítési rendszerre, az országos és a nemzetközi találkozók megszervezésére, de ha már a kéktúrával kezdtük, akkor azzal is fejezzük be: az Országos Kéktúra első útikalauzának szerkesztését (1964) is sikerként éltem meg.
A ma jól ismert Országos Kéktúra kialakulásának megértéséhez egészen az 1930-as évekig kell visszamennünk, ekkortájt vált ugyanis egységessé hazánkban a turistautak jelzése, illetve merült fel egy tájegységeket összekötő, az egész országon áthaladó „turista-főútvonal” ötlete. Az így elképzelt út eredetileg piros lett volna (a MKE tapolcai osztálya el is készítette a Tapolca, Szigliget, Nemestördemic [1950 óta Badacsonytördemic] és a Badacsony közötti szakasz jelzését), de mivel a tervezett nyomvonal több kisebb szakasza – a Cserhátban pedig közel 100 kilométer – korábban kék színnel került felfestésre, a Magyar Turista Szövetség az átfestés helyett a kék szín használata mellett döntött.
Az egységes útvonal 1938-ra készült el, és számos névadó ötlet közül végül az „Országos Kék-jelzés” elnevezés mellett döntöttek. A kék út felavatása ugyanebben az évben – Szent István halálának 900. évfordulóján – „Szent István Túra”, illetve „Szent István Turista Vándorlás” néven vonult be a hazai természetjárás történelmébe. Az ország két „széléről”, az Írott-kőről és a zempléni Tolvaj-hegyről tavasszal indult egy-egy csoport, majd a két társaság pünkösdhétfőn találkozott Dobogókőn. Érdekesség, hogy ez a kék színnel jelölt túraútvonal lett Európa első hosszú távú turistaútja. A Kőszeg és Sátoraljaújhely közötti szakasza pedig a későbbiekben a Spanyolországból Görögországba tartó, E4 jelű európai vándorút része lett.
Forrás: kektura.hu
